Tartalom

Szalay László főigazgató szalay

Horváth Margit főigazgató-helyettes horvath

Czimbalmos Andrásné czimbalmos

Gróf Ervin grof

Káldi János kaldi

Dr. Kiss Gyula drkiss

Dr. Kovács Mária   drkovacs

Nagy Árpádné dr. Paksy Ágnes   nagy

Takács Miklós  takacs

 

Dr.Csider Sándor: A velemi kopjafa drcsider

----------------------------------------------------------------------------------------------

Szalay László (1928-2009)

A Felsőfokű Tanítóképző Intézet, majd a Berzsenyi Dániel Tamárképző Főiskola igazgatója, főigazgatója 1963-tól 1988-ig.

 

    1929-ben született  Szakonyban. A kőszegi tanítóképzőben végzett 1948-ban, majd rövid ideig Csepregen volt tanító. Innen került Nemescsóba. Az ide kerüléséről egy interjúban így beszélt: „… egy színtiszta evangélikus faluba, Nemescsóra kerültem. A templomban hallgatott meg a presbitérium. Az evangélikus tiszteletes, akivel jóba lettem, (Baráth Pál – szerk. megjegyz.) bemutatott, elmondta, hol és milyen eredménnyel végeztem, amikor felállt egy bajuszos férfi, Kajtár Józsi(?) bácsi, és azt kérdezte: hát rendben van, a tanítói oklevél az jó, de még mit tud? Zavarba jöttem, nem értettem, mi az, hogy ’még mit tud’. Aztán a tiszteletes súgott, s hamarosan kiderült, hogy ’tudok még’  kórust, bábcsoportot, színjátszó együttest vezetni. Pezsgő életet szerveztem, megszeretett a falu, de itt sem maradhattam sokáig, mert ’kiemeltek’, Kőszegen lettem művelődési és népművelési csoportvezető a városi tanácsnál.”   (Forrás: Szále László: Iskola a láthatáron.)

Ezután a megyei művelődési osztályra került népművelési csoportvezetőnek. 1963 januárjától a már akkor negyedik éve felsőfokú Szombathelyi Tanítóképző Intézet igazgatóhelyettese lett, elsősorban az 1962 szeptemberében elindított népművelő-könyvtáros képzés irányítása és teljes megszervezése volt a feladata. 1964-1988 között az intézmény igazgatója. Ez idő alatt a 80, majd 300 diákkal működő intézetet 2500 fős főiskolává fejlesztette. (A főiskola előbb a pécsi intézmény kihelyezett tagozataként működött, majd Berzsenyi Dániel Tanárképző főiskola néven, később  a Nyugat-Magyarországi Egyetem, Savaria Egyetemi Központ nevet viselte, ma az ELTE része.) Több nagy beruházás fűződik a nevéhez, a B és a C épület, a két kollégium, a Bolyai Gyakorló iskola, az oktatástechnikai centrum létrehozása. Vezetői tevékenységének kezdetétől az intézmény fontos kutatási területe volt a korszerű technika felhasználása az elméleti és gyakorlati oktatásban. Itt készült az első oktatás-technikai jegyzet. A képzés minden szintjén elsőként vezette be és oktatta az oktatástechnika, majd az oktatástechnológia című tárgyat. A videomagnó pedagógiai alkalmazásának úttörője, az országban elsőként alkalmazta. Még a filmművészeti főiskola oktatói is innen szerezték első tapasztalataikat. Egy ideig, 1973-1981 között, párhuzamosan vezette az UNESCO által létrehozott és támogatott veszprémi Országos Oktatástechnikai Központot. 18 ország vett részt azon az UNESCO-konferencián, amit Szombathelyen szervezett „Technika a pedagógusképzés szolgálatában” címmel. Nyugállományba vonulás után is szívén viselte az intézmény sorsát, támogatta egyetemmé válását.

(Polák István)

Idézet a képzés 50. évfordulóján rendezett kiállítás megnyitójából, Barki Katalin könyvtárigazgató gondolataiból:

 

„Emlékezünk Szalay Lászlóra, aki 25 éves vezetői munkája során mindig arra törekedett, hogy a fejlesztésben elsők legyünk, újat hozzunk, kialakítsuk és követhetővé tegyük a szombathelyi modellt. Az intézménybővítés mellett elkötelezett volt az oktatás módszertanának megújításáért a képmagnó, a zártláncú televízió, az oktatástechnikai központ létrehozásával, külföldi kapcsolataival. Tevékenységének eredményeként vált működőképessé a nagyszabású Országos Oktatástechnikai Központ. Az UNESCO-ban végzett tevékenységével nagyban hozzájárult a hazai szakemberek külföldi tanulmányútjaihoz.

Fejlesztő-oktató tevékenységéért számos kitüntetést kapott, melyek közül is kiemelkedik a 2008-ban átvett MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉREM TISZTI KERESZTJE.”

(Forrás: Barki Katalin: Képzéstörténeti mozaikok.  In.50 éve indult Szombathelyen a népművelő-könyvtáros képzés. Szombathely, Savaria University Press, 2013. 162. p.)

Cikk a Vas Népe 2008.szept.20-i számában:

Kozma Gábor: Homorú tükörben. Beszélgetés Szalay Lászlóval.

http://vaol.hu/hetvege/homoru-tukorben-1267302

----------------------------------------------------------------------------------

Horváth Margit 

 https://arckepcsarnok.mane.hu/2021/08/16/horvath-margit-1930-2019/

Soersom az ifjúság. Dr. Csider Séndor beszélgetése orváth Margittal:

https://sek.videotorium.hu/hu/recordings/9588

 

A publikációs lista  forrása az 50 éve indult Szombathelyen a népművelő-könyvtáros képzés c. kötet. Szombathely, 2013. Savaria University Press. 83-90. p.

 

 

 

-

 

------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Czimbalmos Andrásné – Lenke „néni”

    Czimbalmos tanárnőnél írtam a szakdolgozatomat zenei könyvtárból. Türelmes, segítőkész,   bölcs tanácsai nagyon sokat segítettek. Csak fiatalon az nem fért a fejembe, hogy kedvelheti Rejtő Jenőt, amikor én nem szeretem, ő pedig olyan komoly tanár. (Laczkó Marianna)

 

   A szárnyas idő 128. oldalának tanúsága szerint 1967-1974 között volt a Könyvtári Tanszék oktatója. Takács Miklóst váltotta a Könyvtártan c. tárgy előadó tanáraként, a 3-4. félév anyagát adta elő. Ugyanekkor a könyvtári gyakorlatok felelőse is volt. S mivel a kollégiumban lakott, másodállásban a lányok „kollégiumi nevelőtanára” is lehetett.

    Egyénisége és alkata teljes összhangot mutatott. Szikár alakja és csendes, belső derűvel és néha szarkasztikus mosollyal kísért magatartása maradt meg az emlékezetemben,  az enyhe raccsolással együtt. Sok időt áldozott ránk, hiszen ő vállalta a könyvtáros diákkör tanár-vezetőjének a szerepét is. Hetente (vagy kéthetente) jöttünk össze az esti órákban a földszinti folyosó végén lévő szemináriumi teremben, ahol egyébként a könyvtári feldolgozás gyakorlatai is voltak. Szakcikkeket annotáltunk, peremlyukkártyás A/5-ös lapokra írva, amikből pár darabot nemrég iratselejtezés közben találtam meg itthon, nagy meglepetésemre. Ezek az annotált cikkleírások azután belekerültek a diákkör által elkezdett könyvtári témájú bibliográfia anyagába. Ő volt a konzulense az 1970-es házi diákköri konferencián elhangzott két előadás dolgozat-változatának is. Ezeket az előadásokat Mlakár Erzsébet és Nádori Erzsébet tartotta.

   Amikor – a harmadik félévben – konzulenst és szakdolgozat-témát kellett választani, annak érdekében is, hogy annak egy részét a félév végére évfolyamdolgozat formájában megfogalmazhassuk, (s ezzel mintegy belekóstolhassunk az elképzelt témánkba, hátha kiderül menet közben, hogy rosszul választunk), én a mikrofilm könyvtári alkalmazását képzeltem el, mint hozzám illő témát, s konzulensként őt. Az év végére írtam  egy összefoglalót a mikrofilmekről és mikrokártyákról, különös tekintettel a felvevő és leolvasó készülékekre. A továbbiakban azután ebből semmi sem került bele a dolgozatba. A hatodik félév négy gyakorlati hónapját az akkor nagyon új Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtárban kezdtem, az itteni két hónapban két-két hetet töltve a feldolgozó, az olvasószolgálati és a módszertani csoportban, majd a gyerekkönyvtárban. Eközben meg tudtam ismerni a konkrét könyvtár mikrofilmtárának akkori állapotát is, s testközelbe kerültem a téma irodalmával is. Úgy emlékszem, hogy ebben a félévben szinte nem is találkoztam Lenke nénivel a téma ürügyén.

   A két hónap folyamán tehát összegyűjt a nyersanyag, már csak fogalmazni kellett. Erre pedig a következő másfél hónapban volt jó lehetőségem, amikor Kőszegen folytattam a gyakorlati félévet, a Jurisich Vár Művelődési Központban. Május közepéig meg kellett fogalmaznom a dolgozatot, mert a gyakorlati időm végén volt az utolsó előtt, azaz az ötödik ifjúsági filmnapok egy hétig tartó rendezvénysorozata. Előtte tehát esténként fogalmaztam és gépeltem, akkor, amikor nem valamelyik klub vagy öntevékeny csoport foglalkozásán voltam. Magam gépeltem a dolgozatot a hivatali írógépen május elején az esti órákban, s az öt példányt Ruszka Erna kőszegi könyvkötő kötötte be. A beadáskor Lenke néninek is adtam egy papírkötésű példányt. Elolvasva annyit mondott, hogy nem egészen erre gondolt,  s adhattam volna rövidebb címet is. (Én ugyanis címként kezeltem az előzetes témamegjelölést: Egy nagyobb vidéki közművelődési könyvtár mikrofilmtárának kialakítása és használata, szerepe a kutatás és a gyakorlati szakemberek szakirodalmi ellátásának növelésében. Ám elfogadta a módosult témamegközelítésemet. Ekkor már ugyanis nem a téma  technikai, hanem a tartalmi-szervezési oldaláról írtam. Az utolsó pontot a 41. oldalon tettem ki, s a négy oldalnyi bibliográfia az 53. oldalon zárta a dolgozatot. S talán nem volt „igazságtalan” a kapott jeles érdemjegy.

    Lenke néni tehát 1974-ig volt a könyvtári tárgyak tanára. Utána alighanem Kaposvárra költözött, s ott is tanított.

   S most – rossz szokásként – a mindentudó netet hívtam segítségül a Szombathelyt megelőző és követő évek történéseinek felderítésére.

-----------------------------------------------------------------------------

Részlet a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeum és Könyvtár történetéből:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Tessedik_S%C3%A1muel_M%C3%BAzeum_%C3%A9s_K%C3%B6nyvt%C3%A1r

Népkönyvtár (1950–1958)

Kiszely Antal közreműködésével szervezték. 1955-től Czimbalmos Andrásné könyvtáros lett a vezetője.

 

http://www.konyvtar-szarvas.hu/web/guest/altalanos-tartalom?changeTheme=true

1950-ben Kiszely Antal közreműködésével szervezték újjá.
1955-ben Czimbalmos Andrásné könyvtáros vette át a népkönyvtár vezetését. Ettől az időtől pontos nyilvántartásokat vezettek.

(A Könyvtári Minerva 1996. évi kiadása szerint a könyvtár alapításának éve: 1955. Jogelőd: 1866. (Könyvtári Minerva 1996. Bp., 1997. II. köt. 1011. p.))

Járási könyvtár (1958-1972)

A községi könyvtár 1958-ban alakult járási könyvtárrá. Négy község tartozott hozzá: Békésszentandrás, Kondoros, Csabacsűd, Örménykút, valamint a környező tanyavilág. Hálózati tevékenységet is végzett a könyvtár ezeken a településeken. 1966-ban járási összevonással Gyoma, Endrőd és Hunya községekkel bővült a könyvtár működési területe. (1956. évi 5. sz. tvr. a könyvtárügy szabályozásáról)

(146/1964.(M.K.16.) MM sz. utasítás a megyei, megyei jogú városi könyvtári hálózatról.)

A könyvtár vezetője Tusjak Györgyné lett, Czimbalmos Andrásné távozása után Balczó Pállal, aki a hálózati-módszertani tevékenységet látta el, két könyvtáros végezte a munkát.

-------------------------------------------

http://www.odrportal.hu/web/guest/record/-/record/MOKKAI0008413109

Szerző:	Czimbalmos Andrásné
Cím és szerzőségi közlés:	Eljött az idő, midőn nemzetté lett a nép : ajánló könyvjegyzék választóknak / [összeáll. Czimbalmos Andrásné]
Megjelenés:	Kaposvár : Somogy Megye Tanácsa Végrehajtó Bizottsága, 1967
Terjedelem, fizikai jellemzõk:	[2], 11 p. 20 cm

------------------------------------------------------------------------------------------

 

Vezetőségi tagok kronológia - MKE Somogy Megyei Szervezet

www.mkesomogy.hu/index.php?option=com...view...2...

 

1975. november 27.

Vezetőségválasztó taggyűlés

Elnök: Gelencsér István – az SZMT Központi Könyvtárának vezetője

Titkár: Varga Róbert – a Megyei Könyvtár módszertani előadója

Továbbképzési felelős: Czimbalmos Andrásné – a Tanítóképző főiskola könyvtárvezetője

 

 

http://lmaim-hzunk.blogspot.hu/2012/01/illusztratorok.html

2012. január 27., péntek

„Találtam egy blogot, meseillusztrátorokat mutat be, ill. pontosabban már régóta bejelöltem magam, megjelennek nálam az új bejegyzések. Most Valentine Rekunenko Ukrán művész alkotásait láthatjuk a bejegyzésben.

……….

Nem vagyok fogadatlan prókátora egyetlen kiadónak sem. A főiskolán volt egy tanárnőnk Czimbalmos Andrásné Lenke néni, ő fantasztikus, talán túlzott igényességet nevelt belénk a szakma iránt. Egy magasabb szintről mindig lehet engedni, de ha már lent vagyunk, hova megyünk alább?”

   Bejegyezte: Holdgyöngy.

Nem derült ki, hogy a tanítvány Szombathelyen vagy Kaposvárott tanult-e.

Tehát rajzolódik valamilyen kronológia: 1955 Szarvas, 1967 Kaposvár, 1967-1974 Szombathely, majd 1975-től  ismét Kaposvár. És a továbbiak? Hiszen talán ő volt az egyetlen az oktatóink közül, aki nem házon belül szakadt el a képzéstől (ahogy Orbán  László  és Bödey Imre), hanem távozva. A többiek a nyugdíjig illetve az élet végéig kitartottak a katedrán.

(Polák István)

----------------------------------------------------------------------------

 

Gróf Ervin (1925-1993)

Személyes búcsú egy veterán könyvtárostól

Kedves Ervin!

Engedd meg, hogy egy személyes emlékkel kezdjem. Több mint harminc éve félénk fiatalemberként munkára jelentkeztem a veszprémi megyei könyvtárban. A feldolgozóban -szájában szipkával, cigarettával - szigorú tekintetű főnök fogadott. Intő szavakat mondott a könyvtáros pálya nehézségeiről. Te voltál ez a könyvtárvezető. Akkor már évek óta dolgoztál a pályán, Veszprémben megtaláltad a családi harmóniát és a szakmai célt.

Befogadtál, rövid ideig együtt is laktunk, majd elváltak útjaink. Te Várpalotára mentél igazgatónak, egy év után pedig visszatértél Szombathelyre, hogy fiatalok és idősebbek ezreit készítsd fel erre a szép hivatásra. Nyugdíjazásodig hű maradtál a Tanárképző Főiskolához. Barátságunk azonban megmaradt. Nem múlt el ünnep kedves lapod nélkül, amelyben mindig beszámoltál a Család, a Főiskola eseményeiről.

 

Tavaly karácsonykor láttunk utoljára. Tisztában voltál a rád mért sorssal. Keményen tartottad magad. Nem gondoltuk, hogy ilyen hamar legyőzetsz. Mégis így történt. Utoljára még megtréfáltál bennünket. Már az égi mezőkről nézted hamiskás mosollyal, hogy búcsúztatásod közben miként ázunk bőrig a ránk szakadt tavaszi záportól. Ezért nem, de elmeneteledért nagyon haragszunk, kollégáid Veszprémből és szerte az országból.

Nyugodj békében!

 

1993. április 29-én Szombathelyen eltemettük Gróf Ervin főiskolai adjunktust, a Szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola tanárát.

 

Halász Béla

In. Könyv, könyvtár, könyvtáros, 1993. 7. sz.

   http://epa.oszk.hu/01300/01367/00141/pdf/06personalia.pdf

 

 1993. április 5.

20 éve halt meg GRÓF Ervin (Szombathely, 1925. szept. 11.-Szombathely, 1993. ápr. 5.) könyvtáros, tanár. 1944-ben Szombathelyen érettségizett, 1956-ban a Budapesti Pedagógiai Főiskolán szerzett könyvtárosi oklevelet. 1944-től ideiglenes kisegítő a szombathelyi polgármesteri hivatalban. 1946-ban áthelyezték a városi könyvtárba. 1952-ben a szombathelyi, 1955 után a Veszprémi Megyei Könyvtár helyettes vezetője. 1961-ben, Veszprémben, 1962-ben Várpalotán könyvtárvezető. 1963-1985 között a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán tanított. Könyvtárszervezéssel és állományfejlesztéssel kapcsolatos tanulmányai a szaksajtóban jelentek meg.

http://www.ekmk.hu/index.php/evfordulonaptar/evfordulonaptar-archivum/63-2013-ev?showall=1&limitstart=

 

A nem látványos dolgok fontossága (részlet)

Keze nyomát őrizni fogja a könyvtár állománya

Dörnyei Lászlóné Király Márta, a celldömölki Kresznerics Ferenc könyvtár feldolgozó könyvtárosa közel négy évtizednyi szolgálat után 2002 végén nyugdíjba vonult. Az alábbi beszélgetés felidézi az életút legfontosabb állomásait, a könyvtárosi lét sokoldalúságát. A beszélgetőtársak két évtizede egymás kollégái, ezért szerepel tegeződés az interjú szóhasználatában.

- A családból nem egyedüliként lettél könyvtáros, hiszen nővéred is éppen ebben az időszakban lesz nyugdíjas, aki a főiskola könyvtárának volt hosszú ideig vezetője. Honnan ered családotokban ez a „királyi” pályaorientáció?

- Szüleink egyszerű emberek voltak, akiknek becsületes, szorgalmas, munkával töltött életéből soha nem hiányzott az olvasás, a könyv szeretete. Olvasó emberek voltak, s a személyes példa ránk is hatott. Nővérem pályaválasztása biztosan hatott rám. Ő egyetemista lett és 1958-ban az ELTE magyar-könyvtár szakos hallgatójaként kezdte felsőfokú tanulmányait. Kötelező olvasmányainak egy részét a szombathelyi könyvtárakból kölcsönöztem számára.

- Lakásunkhoz közel, a vasúttal szemben volt az Építők Művelődési Otthona, amely – mai ismereteim szerint – területi feladatokat is ellátó könyvtárként működött. Benke Éva volt a könyvtáros, aki akkor kezdte a pályáját. Gyakori látogatóként személyes kapcsolatba kerültünk és bevont a munkába is: először csak a polcra osztottam vissza a könyveket, majd a leltározásba is besegíthettem. Humán érdeklődésem révén pedagógusnak készültem. Ebben nagy szerepe volt gimnáziumi magyartanáromnak, Farkas Miklósnénak, aki egyúttal osztályfőnököm is volt a Savaria Gimnáziumban és nővéremet is tanította. Megtudtam, hogy Szombathelyen pár éve népművelő-könyvtáros képzés indult. Mivel szüleim akkor már nyugdíj előtt álltak, úgy döntöttem, hogy itthon tanulok tovább népművelő-könyvtárosnak, így szüleim mellett maradhatok.

- Kik voltak azok a tanár egyéniségek, akik meghatározóakká váltak a képzés során?

Örömmel fedeztem fel Benke Évát, aki csoportvezető tanárom lett, s az általa vezetett irodalmi színpadnak is tagja lettem. Kiss Gyula személyisége és művelődéstörténeti stúdiumai meghatározó jelentőségűek voltak. Gróf Ervin címleírást és osztályozást oktatott, Káldi János könyvismeretre tanított bennünket. Kuntár Lajos és Takács Miklós órái szintén emlékezetesek számomra. Be kell vallanom, hogy valójában végig népművelői pályára készültem. Érdekességként említem, hogy a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtárhoz tartozva két nyáron át strandkönyvtáros voltam Szombathelyen. Rossz idő esetén könyvtártechnikusi, zömében könyvrakodási feladatokat láttam el a megyei könyvtárban. Ekkor sikerült elég jól megismernem az állományt, kollégáim pedig felelősségérzetre szoktattak: a nem látványos dolgok fontosságára.

- Új idők szelei fújnak: ma már szinte kikopott a gyakorlatból és ódivatúvá vált, hogy a könyvek állandó kézbevételével fizikailag is birtokba vegyük a művet és apparátusát, nem csak számítógépes katalógusok bináris kódjain keresztül. A diploma megszerzése után hol kezdted el a pályádat?

- Utolsó féléves voltam, amikor Takács Miklós könyvtárigazgató szólt, hogy Gencsapátiba 6 órás könyvtárost keresnek 1060 forintos bérrel, ami mellett a kötelezően előírt népművelési gyakorlatomat is el tudnám látni. Éltem a lehetőséggel, de magamra maradva mindent nekem kellett volna intéznem. A megyei könyvtár módszertanosainál azonban helyet kaptam és a gencsapáti katalógus építését délelőttönként a feldolgozókkal konzultálva végeztem. Egyéniségük, szakmai hozzáállásuk alapján példaképemmé vált Krajevszky Gizella, Bánó Zsuzsa, Dénes Pálné, Dalmi Kálmánné. Délutánonként indultam a gencsapáti könyvtárba, ahol közben moziüzem-vezetéssel is megbíztak. Nagyon sok hétvégét töltöttem el rendezvényekkel, vetítésekkel a faluban.

- Személyes tapasztalatom alig van arról a korról, de a könyvtárügynek és a mozinak nagy közönsége volt, szinte akkor élte aranykorát Magyarországon.

- Valóban így volt és rengeteg személyes élményem kötődik ehhez az időszakhoz: sikerült irodalmi színpadot létrehoznom és jól működő ifjúsági klubot kialakítani. 1967-ben államvizsgáztam. „Vas megye könyvtárhálózatának fejlődése a sajtó tükrében” címmel készítettem el szakdolgozatomat, amelynek során az összegyűjtött nagy anyag feldolgozásának módszertani kérdéseiben nővérem és sógorom sokat segített. Gencsapátiban jól éreztem magam, de közel két év után búcsút vettem a településtől, mert megismerkedtem későbbi férjemmel, aki magyar-orosz szakos tanár volt.

…………………..

http://www.cellbibl.hu/index.php/component/content/article/2-uncategorised/170-a-nem-latvanyos-dolgok-fontossaga

 

 

Könyvtári feldolgozó munka I.

A tanítóképző intézet I. évfolyama számára (Népművelő-könyvtáros szak)/A katalogizálás alapjai

 

Szerző Horváth Magda  - Gróf Ervin

Lektor   Bereczky Lászlóné , Fügedi Péterné

Tankönyvkiadó(Budapest) , 1973
Ragasztott papírkötés , 315 oldal

https://www.antikvarium.hu/konyv/horvath-magda-grof-ervin-konyvtari-feldolgozo-munka-i-526779

 

 

 

 --------------------------------------------------------------------------------------

 

Káldi János (1922-1991)

Káldi tanár úr és a tárgya (Összeáll.: Polák István)

   Úgy hozta a véletlen, hogy a cd-összeállítás finisében írtam egy memorzsát a könyvismeret tantárgy vizsgáira készített puskákról. Aki idáig ért az olvasással, már találkozott vele. Ezután kezdett gyarapodni ennek a fejezetnek a tartalma, emlékezetmorzsák és emlékmorzsák „jöttek elő” Csider Sándor kincsestárából és a fejekből.  Például Káldi és Takács tanár úr évődése,  a portré és a vers.

   Ezek után már elkerülhetetlen, hogy tovább folytatódjon néhány kiegészítő mondattal.

   A négy féléves tantárgy részletes tematikáját nem tudom felidézni. A téma logikája szerint haladtunk, az általánostól az egyedi felé, azaz a 0-ás főosztálytól felfele. Minden ismeretág vagy tudományterület (ETO-főosztály , -osztály) tájékoztató apparátusát sorra vettük, akkurátusan lejegyeztük, a lexikonoktól és enciklópédiáktól indulva, a folyóiratokon át az első- és másodfokú bibliográfiákig. Mindezt természetesen nemcsak a magyar nyelven belül, hanem a legfontosabb világnyelveken is, föggetlenül attól, hogy kézbe tudtuk-e venni azokat, illetve hogy volt-e esély arra, hogy valamikor is szembetalálkozunk velük. De ez így volt rendjén, a tudás az tudás, még ha nem is alkalmazható. A gyakorlatokon az adott könyvtár tájékoztató apparátusát tudtuk használni a referenszkérdések megválazolására vagy tematikus ajánló bibliográfiák készítésére. (Ideidézem – szíves közlése nyomáűn – Csider Sándor két feladatát: hány gép indul naponta a Ferihegyi repülőtérről, illetve milyen módszerrel lehet eltüntetni a paradicsomfoltot a ruháról.)

   Káldi tanár úr a száraznak tűnő tananyagot tréfákkal is megpróbálta színesíteni Például amikor az orvostudomány került sorra, akkor elmondta a viccet a hetes hulláról. A történelem (vagy a jogtudomány) kapcsán pedig ez a bemondás hangzott el: „Ha az ember kiköp az ablakon, jogászt  (történészt) talál el.

 

   A mi időnkben jelent meg A világító kapanyél c. verseskötete, s egyik szemináriumunk hasznos percei teltek el a dedikáltatással. (Most látom csak, hogy az én példányom dedikálatlan.)

    Látható a cím és a borítóterv összhangja, a fekete háttérből világítva emelkednek ki a fehér betűs szavak. Aztán valami azt súgta, hogy – évtizedek múltán – lapozzak most  bele. Már az elején találtam egy ide idézendő verset. Eddig nem figyeltem rá eléggé, most pedig azt látom, hogy az  egyszerűen fogalmazott gondolatok kiállták az idő próbáját.

(P.I.)

 

Néhány netes információ

 

KÁLDI JÁNOS, költő, könyvtáros, főiskolai oktató
/Kám, 1922. jan. 18. - Szombathely, 1991. nov. 19./

1942-ben az érettségi után a szombathelyi papi szemináriumban tanult tovább, ahol félbemaradtak tanulmányai. A háború után volt cséplőellenőr, könyvügynök, műszaki rajzoló, végül polgármesteri titkár lett. 1948 és 1956 között tisztviselőként dolgozott a szombathelyi Városházán. Ebben az időben már folyamatosan jelentek meg versei napilapokban, folyóiratokban. 1946-ban összeállított egy antológiát. De napvilágot látnak elbeszélései, karcolatai is. 1947-ben Halott vízimalom címmel jelent meg első verseskötete. 1958-tól a szombathelyi Megyei Könyvtár könyvtárosa, majd olvasószolgálati csoportvezetője. 1964-ben elvégezte az ELTE magyar-könyvtár szakát. 1960-tól a szombathelyi Tanítóképző Intézet tanulmányi főelőadója, majd könyvtáros tanára. Itt dolgozott nyugdíjazásáig, 1982-ig. Számos kötete jelent meg. 1966-ban Rábaparti elégia, 1970-ben A világító kapanyél, 1975-ben a Tavaszt-kiáltó és 1983-ban A hosszú esők ideje című verseskötetei kerültek kiadásra. Mint tanár-költő szívesen egyengette a fiatal költők útját; számos író-olvasó találkozón, könyvünnepen vesz részt. 1966-tól a Magyar Írók Szövetségének, 1974-ben pedig a Magyar Művészeti Alap Irodalmi szakosztályának lett a tagja.

http://193.225.149.5/vdkweb/vm_arckepcsarnok/elso_resz.html

 

Káldi János (Kám, 1922 – 1991) magyar író, költő.

Élete és munkássága

Káldi János 1922-ben született a Vas megyei Kámban. A szombathelyi Faludi Ferenc Gimnáziumban érettségizett, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészeti karának magyar-könyvtár szakán szerzett diplomát. A Móricz Zsigmond szerkesztette Kelet Népe avatta költővé 1941-ben, korábban különféle közművelődési munkakörökben dolgozott, 1960-ban a Szombathelyi Tanárképző Főiskola tanára és docense lett.

Megjelent kötetei

Halott vízimalom (Szombathely, 1947)

Rába-parti elégia (Pécs, 1966)

A világító kapanyél (Pécs–Budapest, 1970)

Tavaszt-kiáltó (Szombathely, 1975)

A hosszú esők ideje (Szombathely, 1983)

Kései rapszódia (1995)

https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1ldi_J%C3%A1nos

 

(Szerk.megjegyz.: Amint látható, ő is abban az épületben tanított, amelyben érettségizett, dr. Kiss Gyulához hasonlóan. Az előző írásból pedig – a Berzsenyi Dániel  Könyvtár által létrehozott Vasi Digitális portál életrajzi lexikon-címszavából több meglepő részlet válhat ismertté.)

KÁLDI JÁNOS (1922)

Káldi János (1922) első versei a Kelet Népében jelentek meg. Költészetének vissza-visszatérő motívuma a vasi táj és az itteni emberek szívós munkája. A felszabadulás előtt arra is felfigyelt, hogy ezek a "szegény magyarok" színes álmokat őriznek. E titkon palástolt vágyakat szólaltatta meg első kötetében, az 1947-ben megjelent Halott vízimalomban. Verseire elsősorban Petőfi népszemlélete és a fiatal József Attila világa hatott. Már korai kísérleteit is jellemzi, hogy a költészetet elsősorban tanításnak és tanulságnak szánja, ezért szívesebben marad meg a dolgos hétköznapok krónikásának, s ritkán enged a "végtelen csábító varázsának".

A Rába-parti elégia (1966) annak a folyamatnak a dokumentuma, amelynek során a hatásoktól és emlékektől szabaduló lírikus kialakítja a maga egyszerű, de bensőséges színeket felvillantó világát. Versépítkezésének struktúrája megváltozik, szókincse némileg modernebbé válik, s felerősödnek a világért és embertársaiért már korábban is vállalt felelősségének hangjai. A természet és ember dialektikus kapcsolata, ellentéte és harmóniája kezdettől témája volt költészetének. Szívesen és kedvvel festette a környezet idilli színeit. A Rába-parti elégiában a tájban mindig megjelenik a tevékeny ember, a környezet csak hátteréül szolgál a szüntelenül gazdagodó és szebbé váló élet ábrázolásának. Amint a táguló világot figyeli s eseményeit regisztrálja, sokszor elégikus hangokat is megzendít, hiszen a modern élet lüktető fejlődése során tovatűnnek a régi kedves táj jellemzői. Verseit ilyenkor is az öröm és a megtalált bizonyosság jellemzi. A szenvedés mélységeibe elsősorban azok a költeményei visznek, melyekben anyja betegségéről, haláláról, emlékéről ír. Világa és világképe alapvetően kiegyensúlyozott, hiányoznak belőle az érzelmi végletek. Szívesebben mozog abban a szűkebb körben, amely igazi otthona, s amely szépségek és élmények kifogyhatatlan tárházát kínálja számára.

"Megépül majd végső arcom" – írja A világító kapanyél (1970) (nem éppen találó) című kötetének egyik versében. Újabb lírája valóban a szívós önépítés dokumentuma. Legszerencsésebb pillanataiban szimultán sikerül megvalósítania a {466.} külső és belső rendet. Ismét erősödik tanító-nevelő szándéka, s a klasszikus egyensúly filozófiájának jegyében igyekszik általános érvényű költői tanítást megfogalmazni. Szerinte nem tud rendet teremteni az, "akiben szenvedély, harag szinte szüntelen Süvölt", eszménye az a lírai magatartás, amely az ellentéteket tompítva inkább a harmonikus szépségek megragadásával, kevés és nem nagy kérdést felkavarva igyekszik együttérzésre hangolni az olvasót. Ez magyarázza, hogy szívesen kalandozik emlékei között (ennek a tudatos, de költészetének egészébe szervesülő múltszemléletnek néhány érett példája akad a Tavaszt-kiáltó (1975) versei között is), hiszen ez a táj, mely költészetének kiindulópontja, ihlető közege, annyi nemes hagyományt őriz. Itt, a szelíden emelkedő lankák és a mélyben megbúvó völgyek között, ahol a "nyár is alig fér meg a világban", szinte minden rög egy nagy költő- vagy művészelődöt idéz. Az ő példájukból meríti azt a tartást, amely önszemléletének legszilárdabb pillére. A tájjal, a múlttal azonosulva találja meg leginkább a jelent, a végső arcot és magatartást:

Igen, ideértem.

A folyton-virágzó lázból életforma lett.

Konokabb – s kínzóbb is – ez,

mint a múlhatatlan szerelem.

Lelkemben egy szélbe-hajló, nyári fa neszez,

s egy régi víz mond mindig

éneket.

(Igen)

Ezt a szűrt pasztell színekkel megrajzolt világot népesíti be a mindennapok egyszerű embereivel, élményeivel, s ezt a képet színezi újra meg újra gondosan csiszolt, csendes költészetében.

http://mek.oszk.hu/02200/02227/html/02/296.html

Káldi János: 1956. OKTÓBER 23.   Virág hull, vér csorog, ifjak ibolya-szemei törnek - de ez az idő már időtelen. Megőrzi édesanyaként a jövő, a későbbi, tiszta kor, őrzi örökké a történelem. Ó, őszi járdák virága: vér! Ó, százszorszép idő! Megálmodott fény! Hótiszta dal! Szentek mind, kik odahulltak a porba, a kőre: hogy magyar legyen végre a magyar! A förtelem, az oda már. A szennyes tajték elvonult. Szívbéli tettek, hát ti jöjjetek! Egy nemzet indul, nekivág, - de nem felejt - s kezdi a dolgos életet.

AZ 1956-OS FORRADALOM TÖRTÉNETÉNEK DOKUMENTÁCIÓS ÉS KUTATÓINTÉZETE KÖZALAPÍTVÁNY - WWW.REV.HU

 

http://server2001.rev.hu/msite/msite_display_otherdoc_tanulmany_doc.asp?id=1025&docid=17&order=1

 

Káldi János (1922-1991) költő, Füred, Tagore sétány című versének autográf kézirata, aláírásával.

1 lev. Hozzá: A költő levele, melyet az előző kézirattal együtt küldött 1977. júni. 9.-én barátjának, Domonkos János irodalomtör-ténésznek. Hozzá: Képeslevelezőlap. Kelt 1983 III. 30.-án. A költő kézírásos jókívánságai címzettnek. Hozzá: 19... http://axioart.com/tetel/kaldi-janos-1922-1991-kolto,-fured,-tagore-setany-cimo-ver_30657?set_lang=en

 

Czigány György az 1922-ben született Káldi János költő Kodályról írt versének sorait idézte: „megy előttünk a Hold hófúvásaiban / sohasem járt világban / utat tipor a mélységek fölött, és a szomorúság fölött. Az iszonyat süvítő bozótjai közt / a legnagyobb hegyek testvére ő / édesapja a hangoknak / pásztora a reménynek.”

http://magyarforum.hu/cikk/862/Mindannyiunk-lelkeben-ott-rejtozik-a-dal/

 

 ….ünnepi műsor is elhangzott: másodéves hallgatók mondták el
Káldi János Mindannyiunk emlékkönyvébe című költeményét  POTE  Egészségügyi Kar  Szombathely. (2013.)

http://vaol.hu/hirek/nem-lesz-egyszeru-a-tanev-1560529

 

1963-ban ünneplik Weöres Sándor 50. születésnapját. Lovász ebből az alkalomból Káldi János írót, a Vasi Szemle szerkesztőjét keresi meg levelével és A Mindenség énekese című szonett-septichonjával, hogy az őszi, a költőt köszöntő számban ezzel vehessen részt a tisztelgésben. A levélben szakértelemmel és szeretettel vall Weöresről, arról, hogy ifjúkorától ismeri, a verseit kezdettől fogva csodálja, és eddigi életművét káprázatos tüneménynek látja. Valamiféle tanulmányt is kellene róla írnia, már hosszú idő óta készül is rá, gyűjti az adatokat, de az arckép eltalálását roppant nagy, alig megvalósítható feladatnak tartja. „Igen sokan (kitűnő emberek is) írtak róla, de egyikük portréját se látom teljesnek. Egyikből sem melegít ki az a weöresi világszeretet, mely a mindent egyesítő megértésben leli kiapadhatatlan erkölcsi forrását. Meggyőződésem, hogy Weöres Sándor méltó helyre állítása hamarosan bekövetkezik.”³⁷ Káldi János 1963. augusztus 5-i levelében nagy tetszéssel fogadja a verset, a közlendők közé sorolja be, és fotót kér Weöresről. Jelzi: ha valamelyik „felsőbb hatalom” nem szól közbe, akkor ősszel megjelenik a ciklus.³⁸

http://www.kortarsonline.hu/2008/12/%E2%80%9Ea-vilagmindenseg-az-o-otthonos-jatszotere%E2%80%9D/4483

 Egy ma is aktuális verse A világító kapanyél c. kötetből:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Prejczer Paula: Káldi János. Életrajzi bibliográfia. (Könyvismertetés,  készítette Polák István.)

A kötet könyvészeti adatai a BDK elektronikus katalógusában:

Raktári jelzet:894 P 89

Cím:Káldi János

Szerzők:[összeáll. Prejczer Paula]; [az illusztrációkat kész. Káldi Judit]

Közreműködők:Prejczer Paula, Káldi Judit

Tárgyi melléktétel:Káldi János (1922-1991)

Megjelenés:Szombathely : Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár, 1993

Terjedelem: 231 p. ill. 20 cm

Terjesztés: ISBN 963-7621-466

Sorozat:Vasi életrajzi bibliográfiák, ISSN 0139-4452 ; 30.

Megjegyzés:Az anyaggyűjtés lezárva: 1992. dec. 31.

Nyelv:magyar

Tárgyszó:irodalomtörténet, bibliográfia, Szombathely, perszonália / életrajz, munkásság, Káldi János (1922-1991)

Példányok:4 db

 

   A bibliográfia-sorozatról és könyvismertetés három „szereplőjéről”

       A könyv a Vasi életrajzi bibliográfiák c. sorozat 30. köteteként jelent meg. A sorozatot Takács Miklós, a BDMK  33 éven át volt igazgatója, a szombathelyi könyvtárosképzésben huszonöt  éven át óraadó tanárként közreműködő szakember indította. Első kötetei 1974-ben jelentek meg, Csáki Pál szerkesztésében, Somogyi Béláról és Fürst Sándorról.  A  bibliográfiai sorozat legutóbbi tagja a 42. volt, 2022-ben jelent meg, Salamon Nándorról. Azaz az elmúlt 30 évben  12  kötettel gyarapodott a sorozat, szemben a korábbi alig  két évtized harminc kötetével. Ez két dolgot takarhat. Részben azt, hogy az idő múltával fogynak az erre érdemes személyek, azaz a könyvtár alapos munkát végzett. De azt is mutathatja, hogy a lehetőségek (anyagi és személyi feltételek)  romlottak az utóbbi időben  az ilyen munkához, illetve  a digitalizált világ, az internet kora egyre kevésbé teszi szükségessé a teljességre törekvő életrajzi bibliográfiák készítését. (Ez a legutóbbi feltételezésem akár vitát, eszmecserét is kelthetne, s nagyon örülnék neki, ha úgy lenne. Hiszen épp mostanában válik igazán aktuálissá a sorozat egy újabb kötetének elkészülése. Nagy Gáspár, a Bérbaltaváron született és az egykori Szombathelyi Tanítóképző  Intézetben 1971-ben népművelő-könyvtáros diplomát szerző, Kossuth-díjas költő 2024-ben  lenne 75 éves, s ekkor ünnepelhetné költői pályakezdésének 55. évfordulóját. Méltó megemlékezés lenne, ha akkora elkészülne az ő életrajzi bibliográfiája ennek a sorozatnak a részeként.  És ha csak a tartalomjegyzékére pillantunk rá a most ismertetésre kerülő kötetnek, már abból is láthatjuk, hogy nem pótolhatja semmilyen online adatbázis, se a matarka, se a hungaricana, s főleg nem a már pénzbe kerülő arcanum.)   Itt az a kérdés is felvetődhet, hogy van-e még érvényessége a nyomtatott bibliográfiáknak. Lezárt életművek esetén is talán csak akkor, ha a címszereplőről szóló irodalom a kötet anyagának lezárása azaz  jelen esetben 1992.dec.31-e után már jelentős mértékben nem nő.   Azonban még így is felmerül a kérdés: sikerül-e jól meghatározni a nyomtatott kiadás példányszámát. Nem lesz-e túl kevés, vagy túl sok.  A digitálisan rögzített és tárolt  bibliográfia ugyanis  bármikor kiegészíthető, az anyaga szinten tartható, és annyi példányos, ahány igénylője van. Ha pedig nemcsak a kiadónál érhető el, hanem belekerül a világhálóba, akkor a felhőből bármikor letölthető. S mivel manapság már a nyomtatás szinte kizárólag elektronikus példányból történik, a kétféle adathordozó együttes jelenléte lehet a legtökéletesebb megoldás.

    A három „szereplőről”. Prejczer Paula kettős minőségében is kötődik a kötet címszereplőjéhez, nemcsak  a könyvtáros  szakma révén, hiszen  a könyvtárosképzésben is   kollégák lehettek,  igaz, éppen egymást váltva. S a szerző  az idei hatvanéves találkozón kapott Berzsenyi-emlékérmet, az ehhez készült  laudáció  szövege itt olvasható, a honlap második rovatában. Az ismertetés írója pedig két hétig, az 1971-es könyvtári gyakorlatának keretében egy légtérben tartózkodhatott a BDK feldolgozó csoportjában a bibliográfus szerzővel. Káldi János költőről és könyvtárosról   a kötet elején két oldalnyi  életrajzi vázlat olvasható, s Prejczer Paula   őrizte meg azt a két dokumentumot is, ami a költő és Takács Miklós könyvtárigazgató kedves évődésének bizonyítéka, s ami itt, a rovaton belül is látható. Polák István pedig (azaz én)  a hetedik évfolyam tagjaként diákja volt a költő-tanárnak, az akkor könyvismeret nevet viselő, a könyvtári tájékoztatás szakapparátusának és módszereinek az ismereteit tartalmazó tantárgy  keretében.

   A bibliográfiáról

   Folytassuk a bibliográfiával való ismerkedést az imént említett tartalomjegyzékkel.

 

 

 

Látható belőle, hogy a teljes terjedelem, azaz a 231 oldal első kétharmada tartalmazza magát a bibliográfiát, azaz a megjelent művek felsorolását, évenként és azon belül is a megjelenés időrendjében. Az összesen 960 tételt tartalmazó felsorolás 1940-ben, az első vers megjelenésével  indul, s az egykori kolléga,  Dr.Tóth Gyula ny. tanszékvezető által írt, 1992-ben megjelent  nekrológgal zárul. Az önálló kötetek az adott év első helyére kerültek, s tartalmazzák a kötetek összes versének címét,  a tartalomjegyzék sorrendjében.  Az életmű iránt ma is érdeklődők tehát arról is képet alkothatnak, hogy Káldi János verseinek milyen hányada került be az összesen öt kötetbe. A bibliográfia készítője az előszóban fel is  sorolja  azokat, az első, 1947-ben megjelent Halott vízimalommal kezdve, amit nagy időközökben újabb négy követett, az 1983-ban megjelent, A hosszú esők ideje cíművel zárva. A bibliográfia harmadik harmadát az összes  szakmai követelménynek megfelelő mutatók sora zárja.

   A kötet a sorozatot alapító Takács Miklós könyvtárigazgató előszavával kezdődik. Érdemes idézni belőle két teljes bekezdést:

    „Valamennyiünk vesztesége az, ami érték és amit elfelejtünk, vagy elfelejteni hagyunk. Nem kell bizonygatni, hogy Káldi János élete és írásai megérdemlik az őrzést.

   Olyan korban élt, amikor az idő a jellemet, a személyiséget és az írói tisztességet különösen próbára tette. Kortársai tudják, hogy oly sok remény és még több kétség között, - gyakran kiszolgáltatva – egy nehéz sorsú nemzedék tagjaként kereste az élet és az alkotás örömét. A keresés örökös volt, a rátalálás ritkább.  A robotos kenyérhajsza szüneteit kitöltötték a virágzó cseresznyefák, a Rába-parti szerelmes emlékek, falusi búcsúk, violák, alkonyatok vonzó-gazdagító hangulatai.”

 

   Prejczer Paula a bevezetőben szakszerűen ismerteti a bibliográfia készítésének szempontjait, a várható tartalmat. Az  életrajzi vázlatából pedig képet kaphatunk a változatos életpálya,  a „robotos kenyérhajsza” egyes állomásairól. A szülőfalu, a Rába-parti Kám meghatározó szerepéről, a tanulmányok színhelyét jelentő Faludi Ferenc Gimnáziumról. A recenzens számára ez új és érdekes információt jelentett. Hiszen ugyanitt tanult a másik emblematikus tanárunk is, a Káldinál egy évvel idősebb  dr.Kiss Gyula, s azután mindketten ugyanabban az épületben, a későbbi Tanítóképző Intézetben, a mai ELTE karaként működő Savaria Egyetemi Központ elődintézményeiben   lettek  fő iskolai oktatók. S az életrajzból kiderül, hogy az első vers 1940-ben jelent meg, majd egy évvel később Móricz is közölt egyet a Kelet Népében. A háború utáni éveket, egészen a hatvan éves korban, 1982-ben  elért nyugdíjig háromféle fő tevékenység jellemezte, a tisztviselői, a könyvtárosi  és a tanári. Azaz a versírás mindig a kenyérkereset melletti hobbi, szabadidős tevékenység lehetett.  Az életrajzi ismertetés a Bíztató c. vers szövegével zárul. Ezt követően Tábori Ottónak, a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium egykori diákjának, költőnek egy tisztelgő verse olvasható, ami feltételezésem szerint a kötet számára készült. Ugyanis  nincs benne azoknak a verseknek a sorában, amiket költő-társak írtak Káldihoz vagy Káldiról.  Ezeket a kötet a 162-163. olalon sorolja fel. A sorszámozott tételeket a költőről írott méltatások zárják.

   A bibliográfiában felsorolt versek  zömében egy helyen jelentek meg, de feltűnhet az is, hogy több vers alatt akár egy tucat forrás is található. Így pl. a 105-ös tételszámon található Tanévnyitóra, vagy a 437. tételszámú Kecskeméti Vég Mihály c. vers esetében. A 167. oldalon kezdődő mutatók – cím- és névmutató, az antológiákban való megjelenést felsoroló,  a feldolgozott periodikumok listáját tartalmazó és a rövidítésjegyzék,  továbbá a kéziratok jegyzéke -  a bibliográfiában való  tökéletes tájékozódást tovább segítik.

   Összegzésképpen: a bibliográfia teljes képet mutat a költő Káldi János munkásságáról, alapot adva bárkinek az  életmű megismerésére és elemzésére. De ezen túl példa lehet bármely könyvtárnak, a gyakorló és leendő könyvtárosoknak egy életmű-bibliográfia elkészítéséhez is.

 

 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------- 

Dr.Kiss Gyula (1921-1986)

 

https://arckepcsarnok.mane.hu/2021/06/13/dr-kiss-gyula-1921-1986/

 

 Tóth Gyula: Kiss Gyula. Vasi Szemle, 1987. 2.sz. 277-278.p.

http://tudastar.nyme.hu/sekkonyvtar/sites/default/files/Toth_Gyula_Kiss_gyula_nekrolog_Vasi_Szemle1987_2sz.pdf

 

http://tudastar.nyme.hu/sekkonyvtar/intezmenytortenet/torteneti_osszefoglalok_filmeken

A második film három nagy tanár emlékét idézi fel. Bariska Mihályét (ő írta az 1960-as években használatos német nyelvi tanknyvet ) Szalay László és Horváth Margit,  Békeffy Antalét többen, közöttük a gyermekei, és  dr. Kiss Gyuláét Török Gábor és Csider Sándor.

 

Nagy Zoltán: Pável Ágoston szárnyai alatt (Kiss Gyula bölcsészhallgató néprajzi gyűjtése az 1940. évi őrségi táj- és népkutató táborban). Vasi Szemle, 2011. 4. sz. 423-444. p.

 

Dr. Kiss Gyula tanári pályájának kezdetéről így írt ebben a 4. számban  Kucsman Árpád és Liptay György:

http://www.fasori.hu/files/kiadvanyok/orokdiak/2011/orokdiak_4.pdf

Kiss Gyula (*1921k, 1939, m-n, 1943—1944). Mint kezdô tanár a Fasori Gimnáziumbanóraadó, a frontra vezényelt BlázyLászló helyettese. Amikor 1944. március19-én a németek megszállták Magyarországot,bejelentette, hogy a németórák ezentúl feleltetés nélküli szabad foglalkozások esznek, melyeken Walther von der Vogelweid versek olvasására és elemzésére, valamint régi német népdalok éneklésére fog sor kerülni. Tettének talán csak azért nem lett következménye, mert az iskolát a harci cselekmények miatt hamarosan bezárták és hadikórházzá alakították. Kiss Gyula a háború után középiskolai tanárként működött Dunántúlon.

 Blázy 15 éven át tanított a Fasori Gimnáziumban. Amikor ezenközben 1943 őszén frontszolgálatra vezényelték, helyére egy akkoriban végző kollégista, Kiss Gyula került. Az Eötvös Collegium hivatalos tagnévsora szerint őt 1939-ben vették fel magyar-német szakra, társai zsebeházi Kiss Gyula néven ismerték. Az 1943/44 évi fasori évkönyv arról tájékoztat, hogy a katonai szolgálatra bevonult tanárokat igen nehéz volt helyettesíteni, csak nyugdíjasok és pályakezdők jöhettek számításba. Abban a tanévben ilyen körülmények között lett kezdő tanárként Kiss Gyula a Fasori Gimnáziumban óraadó és Blázy László helyettese magyar-német szakon, emellett osztályfőnöki feladatok elvégzését is vállalta.

 Amikor 1944. március 19-én a németek megszállták Magyarországot, Kiss Gyula a másnapi németórán bejelentette, hogy a maga részéről megszünteti a német nyelv hivatalos tanterv szerinti tanítását és az ezzel kapcsolatos feleltetést, és a további órákon Walther von der Vogelweide versek olvasására és elemzésére, valamint régi német népdalok éneklésére fog sor kerülni szabad foglalkozás keretében. Tettének talán csak azért nem lett következménye, mert a tanítás néhány hét múlva váratlanul befejeződött, A tanulókat a bombázásoktól féltve szélnek eresztették, a Fasori Gimnáziumot április végén kiürítették és hadikórházzá alakították.

Kiss Gyula háború utáni sorsáról annyit tudunk, hogy szülőföldjére, a Dunántúlra visszatérve folytatta középiskolai tanári munkáját.

 ------------------------------------

Részletek  a Magyar Könyvszemle írásából  http://epa.oszk.hu/00000/00021/00012/0003-90.html

Változások a Vasi Szemlénél. Vas megye tisztes kort – 51 évfolyamot – megért tudományos és kulturális folyóirata, a Vasi Szemle szerkesztésében és kiadásában az utóbbi időben olyan jelentős változások történtek, amelyeket érdemes áttekinteni, például állítani.

……..

A Vasi Szemle újraindításának gondolata sokakat foglalkoztatott, s 1956. januárjában a Pável Ágoston halálának 10. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen oly nagy mérvű nyilvánosságot [112 kapott, hogy a nyár folyamán tetté is érlelődött. [4] A tudományos folyóirat feltámasztását többen szorgalmazták, de a terv megvalósításáért legkövetkezetesebben és erővel Kiss Gyula tanár, [5] a megyei tanács művelődési főelőadója harcolt. Nagyrészt neki köszönhető, hogy 1958-ban a kultúrát hathatósan támogató megyei vezetés újjáélesztette, a szépirodalom közlését is vállaló Vasi Szemlét.

A folyóirat történetének második szakasza Kiss Gyula főszerkesztésében kezdődik. A népi-nemzeti elkötelezettségű Kiss Gyula nem sokáig élvezte a megye párt- és állami vezetésének bizalmát: 1960-tól Horváth Ferenc tanárt, [6] a megyei levéltár igazgatóját bízták meg a főszerkesztői teendők ellátásával.

………….

Az 1958-ban újjáélesztett Vasi Szemle történetének második szakasza tehát 36 évig tartott, s ebből 27 Horváth Ferenc főszerkesztésében folyt. Kiss Gyula az indítással, Horváth Ferenc pedig a meggyökereztetéssel tartósítja nevét a folyóirat történetében.

……………….

5) Kiss Gyula (Szombathely, 1921. február 4.–Szombathely, 1986. november 14.). A középiskolában Pável Ágoston is tanította, akit példaképének tartott. A Pázmány Péter Tudományegyetemen 1943-ban a magyar–német szakos tanári oklevél megszerzése után katona, majd hadifogoly lett. Hazatérve több helyütt tanított és volt szabadművelődési felügyelő Veszprém és Vas megyékben. 1955 és 1963 között Vas megye Tanácsa művelődési főelőadója, majd haláláig a szombathelyi tanárképző tanára. A népművelés megszállottja, a kitűnő szervező, a szülőföld, a haza szeretetére nevelő, a hallgatóival bensőséges kapcsolatot teremtő tanár maradandó nyomokat hagyott Vas megye művelődéstörténetében. Tanítványai és tisztelői „Dr. Kiss Gyula Egyesület”-be tömörülve tartják ébren emlékezetét.

 -------------------------------------------------

https://www.antikvarium.hu/szerzo/26369 https://www.antikvarium.hu/konyv/dr-kiss-gyula-a-vezetekes-televizio-alkalmazasa-a-pedagoguskepzesben-188629

Szerkesztő Dr. Kiss Gyula

Lektor Hollósy Tibor

Szombathelyi Tanítóképző Intézet(Szombathely) , 1972
Ragasztott papírkötés , 148 oldal

Sorozatcím:
Kötetszám:
Nyelv:	Magyar
Méret:	29 cm x 21 cm
ISBN:
Megjegyzés:	A könyv 300 példányban készült. Tankönyvi szám: 96068/72.

-------------------------------------------------------

 

C.Harrach Erzsébet - Kiss Gyula: Vasi máemlékek. Szombathely, 1983. 570 p.

-------------------------------------------------------

 

http://www.mmi.hu/szin/7_6/5szin7_6.htm

DR. KISS GYULA

A szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola 2002. november 22-23-án tudományos ülésszakkal ünnepelte a népművelőképzés megindításának 40. évfordulóját. Dicséretükre legyen mondva, hogy nemcsak önmaguk vagy szerte az országból érkezett tanártársaik, hanem hallgatóik népes gyülekezete körében ismertették, elemezték és emlegették a kezdeti, majd az azt követő időket egészen napjainkig, s közben többször azt a bizonyos “szombathelyi szellemet", amelynek egyik ihletője, megteremtője, fenntartója és letéteményese éppen dr. Kiss Gyula volt.

Hajdani tanárunknak az elmúlt emberöltőnyi időben emléktáblát állított a kegyelet, amit a nyitó-előadásokat követően megkoszorúztunk. A díszteremből kitódulóknak a hajdani tanítvány, Joós Tamás gitározta-énekelte Gyuszi bácsi jól ismert (hogy ne mondjam: általa belénk vert) népdalait, s két dallam között egy másik tanítvány – e sorok írója – mondott néhány szót. A Szín főszerkesztője később arra kért, hogy írjam le az ott elmondottakat. Megkísérlem. Az előre kitalált szöveget illetlenség lenne most közreadnom, ha egyszer ott nem hangzott el; ám miképpen is mondhattam volna el azt a míves dumát! Majd' négy évtized múltán ültünk együtt ugyanott, ugyanazok, ugyanúgy; előttünk az egyetlen fölsős évfolyam, mindenütt máshol az alsósok. A kivetített fotók, az emlékező szavak, a felidézett emlékek visszaröpítettek bennünket fiatalkorunkba, különösen, hogy Szalay László igazgató urunk fölolvasta, majd ki is osztotta az akkor írt Keresztúry Dezső verset:

Fiai, lányai Szombathelynek,

Kik majd egyszer népet művelnek:

Hogy új, boldogabb nép legyen

e sokat szenvedett helyen,

nézzetek előbb magatokra,

aztán az örök csillagokra:

S mit ezek súgnak, a szívetek

súg: azt mondjátok: legyetek

igaz, erkölcsös emberek!

 

Nem vettem elő tehát jegyzeteimet, mint ahogy nem is nagymamáknak–nagyapáknak láttam a rég nem látott kedves arcokat, s ha már magunk között vagyunk a régmúltban, körünkbe idéztem ezt a kedves ismerőst, valahogy ekként:

Emlékszel-e Gyuszi bácsi arra az esetre, amikor a térképnek háttal állítva üvöltözted, hogy azonnal utazzak el Szombathelyről Békéscsabára; soroljam a megyéket, a vasúttal elkerült megyeszékhelyeket, az érintett városokat, s azon belül a jeles műemlékeket? Emlékszel, hogy kijöttél a sodrodból, amikor volt pofám megfelelni viszonylag pontosan? S emlékszel, hogy fogást keresve a bizonyára nyegle pesti fiún, aki voltam, a József körút egyik emléktáblájába akartál belebuktatni? S mikor megmondtam, hogy kiére gondolhatsz, nem átallottad pontos szövegét is számon kérni rajtam! Szó szerinti idézet híján így alkalmad nyílt hosszan bölcselkedni nemcsak az emléktáblák mirevalóságán, hanem a tekintet fölemeléséről is szólván.

S emlékszel-e arra, amikor kiemeltél a menzára menők tömegéből azzal, hogy fussak a TO-ra, reád hivatkozva vegyek fel napidíjat, érjem el a koradélutáni ostffyasszonyfai vonatot, ott keressem meg ezt és azt a mesemondót, mondassak vele mesét, legalább hármat; érjem el, hogy adjon vacsorát, szállást, hajnalban jöjjek vissza Szombathelyre, írjam le a meséket, s elemezzem a megélt szituációt? És ugye emlékszel, hogy havonta rámkiáltottál, hogy kísérjelek haza, otthon könyvtáradból Illyést, Kodolányit, Németh Lászlót, Szabó Dezsőt nyomtál a kezembe, és arra köteleztél, hogy a kötetet innentől idáig azonnal olvassam el, jegyzeteljem ki (kedves feleséged bocsánatkérő tekintettel hozott óránként teát), és másnap reggelre ugyancsak dolgozatot rendeltél? Bizonyára emlékszel azokra a szombathelyi kertvárosokon köröző útjainkra is, melyek közben ma már társadalomismeretinek mondható elemzéseket rögtönöztél különféle jelenségekről, s ha nagyfröccsbe botlottunk, nem álltál ellent, hanem még az én véleményem megfogalmazására is kényszerítettél? Ugye emlékszel, kedves Gyuszi bácsi, hogy éveken át kértél helyzetjelentést pécsi, pesti népművelői munkámról, s apró gyöngy betűkkel rótt oldalakon bátorítottál, hogy ne hagyjam abba, hogy bírjam ki, hogy legyek úrrá, hogy ne törődjek velük; mikor mit? És ugye emlékszel az őrségi, a velemi kirándulásokra, a pálinkára, az aludttejre, a sült gesztenyére, az oladi dombok mögül átszűrődő rohonci fényekre? Ugye tudod, hogy máig tartó mintát adtál az újrakezdés módjára, a “csakazértis” kitartásra, a megfelelés elviselhető mértékére, a radikális megoldások vállalására, az ellenfelekkel való bánásmódra, a fiatalokkal kapcsolatos magaviseletre?

Negyvenvalahány éves voltál mindekkor. Hogy e percekben most rád emlékezünk, mi sem vagyunk hatvan felé. E percben nincsenek felnőtt gyerekeink és unokák. Kölykök, fiúk és lányok vagyunk megint mindannyian. Kölykökként idézünk, dehát mit is beszélek! Idéznünk, hívnunk felesleges; gesztusainkban, gondolkodásunkban, magatartásunkban élsz, azokban laksz. Mindig velünk vagy.

Csak most mintha látnánk.

Beke Pál

--------------------------------------------------------------------------------------

 

1981-ben, Nagyvázsonyban, a hetedév tízéves találkozóján.

 

-----

György Feiszt

35 p.  ·

Kiss Gyula a szombathelyi Faludi Ferenc Gimnázium egykori növendéke , tanulmányait a budapesti legendás Eötvös Kollégiumban folytatta. Világképét, Pável Ágoston eszményeit követve, a népi írók, Szabó Dezső, Németh László, Veres Péter, Kovács Imre írásai formálták. 1944 tavaszán szerzett magyar - német szakos tanári oklevelet. 1944-ben a szombathelyi németség történetéből doktorált. A világháború végén hadifogságba került. Szabadulása után A Vas és Veszprém Megyei Szabadművelődési Felügyelőségen dolgozott. 1955-től Vas Megye Tanácsának művészeti főelőadója,1956-ban a Szombathely Forradalmi Bizottság tagja volt. Munkatársai nem a hatalom kegyeit kereső bürokratát, hanem a helyi értékek védelméért kockázatot is vállaló, kezdeményező népművelőt, a népi hagyományokat ápoló, a művészeti emlékeket megőrző szakembert látták benne. 1958-ban részese volt a Vasi Szemle „feltámasztásának”. Egy évig szerkesztette a folyóiratot. Az 1963-tól a Szombathelyen működő Tanítóképző, majd a Tanárképző Főiskola egyik arculatformáló oktatója lett. Szenvedélyes előadó, sokat követelő vizsgáztató, olyan személyiség volt aki nem csupán az előadótermekben tanított. Diákjainak országjárásokon mutatta be művelődéstörténetünk európai rangú értékeit. Az általa szervezett legendás velemi hétvégéken a század nagy tanúival, kiváló művészettörténészekkel, közéleti személyiségekkel, alkotókkal ismertette meg őket. Harrach Erzsébettel közösen írt Vasi műemlékek című kötete a „szűkebb pátria” nélkülözhetetlen monográfiája. Értékmentő, értékeket tudatosító tevékenységéért az elsők között kapta meg a Pável-plakettet.. Azok közé tartozott, akikről azt mondják: ”két végén égeti a gyertyát”. 65 évesen, 1986. november 14-én halt meg. Tanítványainak ezrei hálával gondolnak rá Egykori tanszékének épületében márványtábla őrzi az emlékét. (946-22)

 

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Dr. Kovács Mária (1941-2017)

 

Murányi Péter: Dr. Kovács Mária (1941-2017) pályája. Könyv és Nevelés. 2018.2. sz. 7-26.p.

https://folyoiratok.oh.gov.hu/konyv-es-neveles/dr-kovacs-maria-1941-2017-palyaja

 

-----------------------------------------------------------------------------------------

Nagy Árpádné dr. Paksy Ágnes

 

   Nagy Árpádné igényessége inspiráló volt. Ha másból nem is,  esztétikából mindig törekedtem az ötösre. Máig emlékszem a referátumaim témáira, címeire. Az első a Középkor volt, amikor vitába szálltam Ágnes asszonnyal, védtem a gyenge koncepciómat, a dolgozat első változatát. Zsike nem győzött böködni, hogy hagyjam már abba. Ági néni meg elnéző mosollyal, türelmesen próbált meggyőzni. Ezt a nagyvonalúságot nem lehet elfelejteni. A Macbethről és Semprun: A nagy utazásáról már a gyűjtött anyag formába öntése előzetes megbeszélés nélkül is ment. (Laczkó Marianna)

 

    Évfolyamunknak az általános, irodalom- s filmesztétikát tanította. Különösen jó emlékűek az általa bevezetett pénteki filmklubok, a vetítés utáni beszélgetések meghívott vendégekkel, a kőszegi Filmnapok rendezvényei. Úgy érzem többünknek  évfolyamunkon az ő előadásai  nyomán volt részünk olyan művelődési lehetőséghez jutni, amiért a három éves könyvtár-népművelés szakot jó volt elvégezni Szombathelyen.

    Visszafogott, zárkózott egyénisége egyeseket zavart, de felkészültsége, a tanított ismeretág iránti lelkesedése, ismeretátadási igényessége miatt órái kiváltak a három éves tanulmányi időszak alatt  hallgatott előadások  közül.

Életéről a Szombathelyen maradt kollégák többet tudhatnak. Utoljára Kiss Gyula bácsi temetésén találkoztam vele./1986/

(Schall Bernadett)

 

    Marianna gondolatához kapcsolódva, azt megerősítve: Nagy Árpádné igényessége valóban inspiráló volt. Ok nélkül senki se hiányzott az előadásairól. Az is igaz, hogy ezek az előadások nagyon tömények, lényegre törőek voltak. Nem volt könnyű jegyzetelni, hiszen tankönyv híján csak arra támaszkodhattunk. S valóban, ízlésünk szerint választhattunk a félévek elején a szemináriumi referátumok témái között, s mivel többen voltunk, mint ahány hét a félévben, az se volt baj, ha ketten-hárman választottuk ugyanazt a témát. Mindketten kidolgoztuk, s egyikünkből az órán „korreferáló” lett. Az első félévekben még előzetes konzultációkra is rendelt bennünket, hiszen a témáink, mondandóink beépültek a félév anyagába, vizsgatételek részévé váltak. S később voltak bizony, akiktől az előzetes konzultációt már nem várta el. Én is emlékszem mindegyik szemináriumi témámra, félévenként mind az ötre. A két romantikus regény – Hugó: Kilencvenhárom, Hoffmann: Az ördög bájitata -, Lengyel József láger-novellái, Németh László: Galilei, Kodály és Bartók népzenei gyökerei, Rembrandt. Az utóbbi kettő már nem az ő égisze alatt. Izgatott várakozással készültünk a szemináriumokra, akkor is, amikor „csak” hallgató résztvevők voltunk. Akkor sem hallgathattunk, hiszen mindig volt idő a referátumok megbeszélésére. Úgy érezhettük tehát a kis alig-főiskola klubjában, hogy amiben részt veszünk, az értékes, magas szintű tanulási folyamat, méltó a tantárgy és a tanárnő magasztosságához. Ezért is válaszoltam nemrég (2016 áprilisának elején) egyik levélben Kovács Katalin lányának a következőket, amikor csodálkozva írt édesanyjának most kiderül vonzódásáról a tantárgyhoz.(Ld. erről azt is, amit Falcsik Mari írt Katalinról.)

 „Magyarázat lehet Édesanyádnak az esztétika (s ezen keresztül a filozófia) iránti érdeklődésére az is, hogy öt féléven tanultunk esztétikát, s az első három félévben Nagy Árpádnétól, (későbbi névhasználata szerint dr. Paksy Ágnestől), aki az összes tanárunk közül legszínvonalasabb előadásokat tartotta és a legtartalmasabb szemináriumi gyakorlatokat vezette. Minden bizonnyal szerepe volt benne, hogy Nagy Gáspár költőként Kossuth-díjas lett, továbbá Wehner Tibor művészettörténész, Starkbauer László Stark R. Lászlóként újságíró, Pörös Géza pedig filmrendező, s a végén a Duna Televízió alelnöke. Neki épp most jelenik meg a legújabb kötete Zanussi lengyel rendezőről. De a többiek is, akár a közművelődés, a könyvtár, vagy a pedagógia területén, munkájukat színvonalasan végző személyek lettek.”

   Valóban, a mából visszagondolva is megállja a helyét az akkori értékválasztás, tematika, mű- és művészetértelmezés. (Polák István)

 

 Idézetek a netről:

Részlet  Beregszászi Magyar Gimnázium tanévnyitó beszámolójából. 2010.

Szabó Árpád bejelentette: "A gimnáziumot nagy megtiszteltetés érte. A szombathelyi főiskola két egykori tanára, dr. Nagy Árpád és dr. Paksy Ágnes végrendeletükben ránk hagyták könyvtárukat." Az ünnepségen jelen voltak az adományozók fiai, dr. Nagy Árpád és dr. Nagy Gábor.

http://www.karpataljalap.net/?q=2010/09/04/tanevnyito-2010

 

Olvasótermünkben a Dr. Nagy Árpád és Dr. Paksy Ágnes volt szombathelyi egyetemi tanárok által ránk hagyott könyveket találjuk. Hogy miért lett az a végakaratuk, hogy az életük során összegyűjtött könyveket a Beregszászi Magyar Gimnáziumra hagyják, erre a kérdésre még fiaik sem tudtak választ adni, akik 2010. szeptember 1-jén részt vettek a szüleikről elnevezett olvasóterem megnyitóján. Valószínű, hogy valamikor a kilencvenes évek folyamán járhattak nálunk, s ez a látogatás késztette őket arra, hogy megemlékezzenek rólunk végakaratukban. Jelenleg 1970 darab könyvből áll az állomány, de ez nem képezi a teljes hagyatékot, melynek egy része nem került át Magyarországról. Köszönetünk jelképeként a hagyományozó házaspárról neveztük el az olvasótermet.

http://olvasas.opkm.hu/portal/felso_menusor/konyv_es_neveles/a_beregszaszi_magyar_gimnazium_konyvtaranak_hetkoznapjai

 

A rendszerváltás után a laktanya a város tulajdonába került. Nagy Árpádné Paksy Ágnes vezetésével egyetemalapító helyi közösség (az Apáczai Alapítvány) igyekezett civil felsőoktatási célokra felhasználni a területet. Bár a kísérletük jó ideig szép jövővel kecsegtetett és a főépület felújítására is sor került, már az ezredfordulón kétségessé vált e vállalkozás sorsa.

http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/szombathely_regen_ma_huszarlaktanyaa

 

2002.10.09.

Beszámoló az Apáczai Alapítvány egyetemalapító tervének kálváriájáról.

www.nyugat.hu/tartalom/cikk/1600_apaczai_hosszan_almodik‎

 

2015.02.02

Még mindig az egyetemalapítási tervről.

www.nyugat.hu/.../15610_megvarjak_mig_romba_dol_az_egykori_hus...‎

 

2012.09.24.

A teljes kudarc állapotában

www.alon.hu/oszi-seta-az-egykori-orosz-laktanyaban-kepgaleria‎

 

2013.-02.19.

Merklin Tímea/Vas Népe Kivonult a SEK, nagy a hiány az Apáczai alapítványnál

vaol.hu/.../kivonult-a-sek-nagy-a-hiany-az-apaczai-alapitvanynal-15211...‎

 

 

Bethlen Gábor-díjasok - Bethlen Gábor Alapítvány

www.bethlenalapitvany.com/index.php?me_id=7&sz...

Kósa Ferenc laudációja:

https://bethlenalapitvany.com/alapitvanyrol/kituntetesek/laudaciok/laudaciok-1993/

Nagy Árpádné dr.Paksy Ágnes, tanár (Szombathely),

 

 

----------------------------------------------------------------------------------------

Takács Miklós (1933-2013)

 

   A Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár igazgatójaként volt az első két félévünkben a könyvtártan nevű tantárgy óraadó tanára. Ahogyan a leckekönyvben is látható, heti három (négy) órában. Nekünk három, neki négy. Emlékszünk, hogy pontosan az óra kezdetekor belép a terembe, botját az előadói asztal szélére akasztja, a Sallai-Sebestyént pedig az asztal sarkára helyezi, s beszélni kezd. Majd egy idő után megjegyzi, hogy alighanem vége az órának, s lezárja a témát. Valóban, akkor volt vége az ötven perces órának. A szünet végén ismét pontosan érkezett, s könnyedén megjegyezte, „alighanem ott hagytunk abba, hogy …. „ s valóban ott hagyta abba. Ez azonban csak a forma. A tartalom tartalmas, érdekes és szellemes volt. Nekem legalábbis. A szemináriumokra kevésbé emlékszem, ott a kérdéseinket,  problémáinak kellett volna megfogalmazni, de voltak nekünk akkor ezzel kapcsolatos problémáink? Így hát,  kissé iskolásan,  fel kellett idéznünk az előadás témáit. Hol sikerült, hol nem. Valaki még azt a finom megjegyzést is megkapta, hogy  „…. az anyja kínja”.

   Még ide illik az a közismert tény, hogy elfogadva meghívásunkat, az utolsó két ötéves találkozónkon eljött hozzánk, velünk volt a délelőtti együttléten a tanácsteremben.

   Személyét Takács Ágnes is felidézte, az intézeti könyvtárról szóló írásában. „Egy másik kép is megragadt bennem: az első könyvtártan óra, ahol még nem ismertük jól egymást és megérkezett bottal egy „fiú” és hellyel kínáltam a padban, de ő szerényen, mosolyogva a tanári asztalhoz lépett,- ő volt Takács Miklós, a Megyei Könyvtár igazgatója. Tőle a munka és az emberek iránti alázatot is meg lehetett tanulni.”

 

Takács Miklós (1933. XII. 3. – 2013. IV. 1.)

könyvtáros, bibliográfus, címzetes főiskolai docens

Könyvtáros-portrék 3.

Takács Miklós 1933. december 3-án született Kámonban. A középiskola elvégzése után az Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskolán szerzett könyvtáros képesítést.  Nem készült a pályára, középiskolásként az orvoslás, vagy valamely irodalomközpontú hivatás iránt vonzódott. A továbbtanulás „irányított módszerű” világában, talán magyartanára figyelmének és Veres Péter: Pályamunkások című regényéről kiválóan megírt érettségi dolgozatának köszönhetően került a könyvtár szakra. Cseppet se bánkódott, mert középiskolás diákként is vonzotta a könyvtári miliő, majd már tanulmányai kezdetén magával ragadta a szolgálat varázsa, az egyre alaposabban felfedezett szombathelyi könyvtári múlt kiváló személyiségeinek példája. Pályafutásáról megosztott visszaemlékezései, továbbá aktív munkavállalói életének teljessége egyként bizonyítják, hogy munkaethosza fiatal felnőtté érésének soha nem felejtett irodalmi élményéből, Veres Péter művéből táplálkozott. “Azt csodáltam benne, és azt tanultam meg belőle, hogy a mindennapi helytálláshoz, a mindennapi nehéz munka végzéséhez mennyi akaraterő és milyen nagy emberi tartás, méltóság és mennyi erőfeszítés szükséges.” (Szente, 1978. 704. p.)

 

A közművelődési könyvtárak létrejöttének hőskorában kezdett szakmai pályafutásának egésze a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtárhoz kötődik. Tevékenységét oktatási előadóként kezdte 1954. augusztus 1-én, 1955-től vezetőhelyettes, a feldolgozás felelőse. 1961-ben kapott megbízást a könyvtár vezetésére, 1994-es nyugállományba vonulásáig, 33 éven át dolgozott könyvtárigazgatóként. Ebből a kronológiai felsorolásból is látható, hogy tevékenységének több súlypontja rajzolódik ki. Időrendben elsőként a szakképzésben kapott szerepet, melyet kezdetben alap- majd középfokú tanfolyamokon, 1964-től a szombathelyi Felsőfokú Tanítóképző Intézet népművelés-könyvtár szakán, és a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola tanár szakkal párosított könyvtáros képzésén művelt óraadó tanárként 1989-ig. 1980-ban a Művelődési Minisztérium címzetes főiskolai docens címmel ismerte el munkáját. A tananyag folyamatos megújításába rendszeres publikációival az elmélet és gyakorlat összekapcsolásával, tankönyvtár működtetőjeként, „tudásmegosztóként” ugyancsak aktívan bekapcsolódott.

Második feladata a feldolgozás, a formai- és tartalmi feltárás volt, vezetőhelyettesi megbízással együtt. Ezek kiteljesedése két markáns ágon folytatódott, a könyvtárvezetői kinevezéssel és 1964-től bibliográfiai munkásságával, a honismereti-helytörténeti könyvészet iránti elköteleződésével. A könyvtárvezetést komplex kihívásként értelmezte, amely a Szombathely városra és a Vas megyei hálózatra, később a régióra vonatkozóan is magába foglalta a könyvtár-, továbbá az irodalom- és tudományszervezést is. Az irodalom népszerűsítésének a gyűjteményépítésen túlmutatóan is nagy figyelmet szentelt, rangos kortárs szerzők sorát hívta Szombathelyre és a megye könyvtáraiba, hogy a közönség átélhesse a személyes találkozás mással nem helyettesíthető élményét. Konferenciák, megemlékezések szervezésével, könyveik kiadásával szerepet vállalt a vasi kötődésű írok munkásságának megismertetésében, emlékezetük ápolásában. (Pl. Berzsenyi Dániel, Pável Ágoston, Weöres Sándor, Bakó József, Gazdag Erzsi, Bárdosi Németh János) Ebben a munkában kiváló partnere volt Rózsa Béla, az irodalmár könyvtáros. Neves könyvillusztrátor grafikusművészek, könyvtervezők kiállításainak megszervezésével hagyományt teremtettek (Pl. Martyn Ferenc, Kass János, Gyulai Líviusz, Szántó Piroska, Szemethy Imre, Szántó Tibor)

 

Gyakorlatilag a könyvtárosi és vezetői tevékenységét szinte teljes szolgálati idejében párhuzamosan végezte: az igazgatói munkát is az olvasók szolgálatának tekintette. 1957-től folyamatosan publikált. Hetvenedik születésnapja alkalmából összeállítottuk publikációs jegyzékét, amely 2003-ig 176 tételt tartalmazott, műfaj szerint tanulmányokat, szerkesztett és összeállított kiadványokat, sajtóban megjelent írásokat, riportokat, könyvismertetéseket. Felelős kiadóként 200 önálló kiadványt jegyzett. (Vö. Köszöntő, 2003) Áttekintve publikációs jegyzékét, szembetűnik a könyvtári tevékenység széleskörű megismertetésének igénye. Szinte valamennyi aktuális témában egyidejűleg publikált országos és helyi szakfolyóiratokban, a Vasi Szemlében és a Vas Népében, más-más olvasóközönséget célozva. Ezek mellett, a munkatársak folyamatos bevonásával valósult meg az intézmény gazdag kiadványozási gyakorlata. (Vö. Köbölkuti-Nagy, 1992.)

 

Szakmai munkáját és vezetői tevékenységét egyaránt kivételes koncepciózusság, és igényesség jellemezte. Szigorú volt önmagához és kollégáihoz is. Az általa megkövetelt munkakultúra látványosan eltért az akkori idők általános közfelfogásától. A munkaidőtől való eseti eltéréssel is csakis szabályozottan élhettek a dolgozók. Igazgatói hatásköreit osztályvezetők bevonásával gyakorolta, de éves és havi munkatervek alapján számon tartotta és megkövetelte a tervezett feladatok elvégzését. Az osztályvezetői értekezleteket, időnként csoportvezetőkkel, feladatfelelősökkel kibővítve, a mindenoldalú információáramlás fontos helyének tekintette. Ezzel biztosította a részlegek munkájáról való kurrens és kölcsönös tájékozottságot. Következetesen odafigyelt a személyes teljesítményekre, egyedi feladatokkal, megbízásokkal motiválta, és a tervezéstől a kivitelezésig személyesen követte a terhelhető fiatalokat. Pályakezdőknél alkalmazta a „mentorhoz-irányítás” gyakorlatát is, hogy az új belépők, tanuljanak a régiektől, a valamely területen „kiválóságoktól”. (Számomra különösen emlékezetes a Rózsa Bélához, és Pethő Gyulához való „irányításom”. Rózsa Bélával a szövegalkotás izgalmára, a tömörítéssel elérhető láttatás erényére érezhettem rá, Pethő Gyuszitól a hatalmas, számomra még ismeretlen gyűjtemény tartalmaiban való eligazodáshoz kaptam sokat érő impulzusokat.)

 

Természetes, hogy több évtizedes vezetői munkájában konfliktusok is keletkeztek, mégis könyvtárosok több generációját maga mellé állítva hosszú időszakon át volt képes az intézményt innovatív szellemű műhelyként vezetni. Könyvtárosi hitvallását - a gyűjtemény könyvtárt meghatározó és minősítő szerepének (Vö. Engli, 1994.) továbbá a „szolgálat mindenekelőtt” elvének gyakorlását - nemzedékek sora tette magáévá. Az állománygyarapítást soha nem delegálta, team-feladatként kezelte, de javaslattétellel bevonta a tájékoztató könyvtárosokat. Ezzel érdekeltté tette őket az élő, jól használható gyűjtemény építésében.

 

Amikor Takács Miklós a megye első szakképzett könyvtárosaként szolgálatba lépett, már megyei könyvtárként működött az intézmény, amelyet egy 1952-es Minisztertanácsi határozattal hoztak létre. Az új szervezeti forma a sok viszontagságot, fenntartóváltást megélt, 1880-as alapítású városi gyűjteményből, továbbá a Szombathelyen 1950-ben hálózatszervezésre és szakmai gondozásra létesített, olvasóellátást nem végző, körzeti könyvtárból jött létre, (Vö. Nagy, 2002.) A városi könyvtári szolgálat és a megyei módszertani, hálózati központi szerepkör összekapcsolódása ettől kezdve szervesült.  A fenntartói közös finanszírozás szükségességét Takács Miklós korán felismerte, és kezdeményezésére az 1970-es évek elejétől megindult a Vas Megyei Tanács és Szombathely MJV finanszírozási együttműködése.

 

Küzdelmes teljesítményei között kiemelten kell szólnunk az 1970-ben átadott könyvtári székház létrejöttében kifejtett tevékenységéről. A felemelő és keservesen hosszú folyamatról a Vas Megyei Könyvtárak Értesítőjében utólag közreadott naplóbejegyzéseivel vallott. 1963. ápr. 5-én kihallgatáson fogadta Gonda György, a Megyei Tanács VB. elnöke, és közölte, hogy az elhelyezési gondokat új könyvtár építésével tervezik megoldani. Felkérte a könyvtárat, hogy állítsa össze a tervezési programot. A földmunkákat 1968. július 8-án kezdték meg, az átadás napja: 1970. december 12. volt. (Ld. 25 éves…, 1995.) A kétszintes, részben alápincézett épület a tervezés és kivitelezés szakmai gondosságának köszönhetően funkcionálisan és építészetileg egyaránt elismerésre méltó új otthont adott a nagy múltú gyűjteménynek, ahova ritkaságnak számítóan hosszú nyitvatartási időben érkezhettek a könyvtárhasználók. A szakmai elismerés megnyilvánulása volt, hogy itt rendezték meg a 4. Nemzetközi Könyvtárépítési Konferenciát, ahol korreferátumot tartott.  A létesítmény fontos társadalmi szerepét kiemelendő, a megye tudományos folyóiratában való bemutatást is elengedhetetlennek tartotta. A kellemes enteriőrrel eredményesen működő könyvtárban azonban a dinamikusan gyarapodó gyűjtemény okán csakhamar raktározási gondok keletkeztek, Az alapterületi elégtelenség nyilvánvalóvá válásától (1979) mély meggyőződéssel érvelt az épület mielőbbi bővítése mellett.

 

Az új székházban folyamatos szolgáltatásfejlesztés valósult meg: hírlapok és folyóiratok gazdag választékának beszerzése (idegen nyelvű lapok bőségével), a kurrens és retrospektív bibliografizálás és repertorizálás megszervezése (Vö. Krajevszky, 1970.), majd a munkafolyamatot támogató segédletek elkészítése (helyi szerzők kartotékja, tárgyszójegyzék megalkotása, a Pethő Gyula által összeállított A történelmi Vas megye helynevei, 1986). A IV. Könyvtárügyi Konferencia ajánlására elindult az országos szakkönyvtárak szolgáltatásainak hasznosítása (pl. az Országgyűlési Könyvtár sajtószemléjének átcsomagolása), és velük párhuzamosan a megyei könyvtárakban készült irodalomkutatások felhasználásának koordinálása, ahogy a Hajdu-Bihar Megyei Könyvtárral együttműködve az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyekhez készített ajánló bibliográfiák sora ugyancsak. A VEAB régió orvosi könyvtáraival együttműködve, egyedülállónak nevezhetően vállalta  a szakterületi publikációk, konferencia előadások számbavételét, a Területi Orvosi Bibliográfiában (1981). Ezekről a szétsugárzó szolgáltatásokról rendszeresen publikáltak a feladatfelelősök. (Ld. Kettős szerepben, 1984. + Tilcsikné Pásztor, 1986.) A korszerű technika könyvtári alkalmazásának szándéka elmaradhatatlan alkotóeleme volt könyvtárpolitikai elveinek. A másolatszolgáltatás meghonosítása, a korszerű távközlési eszközök (telex, fax) beszerzése a megújulási készség folyamatosságát igazolja. Igazgatóságának utolsó éveiben a könyvtárak világába is beköszöntő információs technológiát érdeklődve fogadta. Ügymeneti alkalmazása 1987/88-ban kezdődött a megyei statisztikai összesítésben, 1991/92-ben a helyismereti feltárásban (Micro-ISIS), majd a KTR-KS olvasói és kölcsönzési nyilvántartással. A kiteljesedés megindulását azonban már távolról figyelte, szimpátiával és egyúttal sajnálkozva, amiért kora miatt nem lehet részese a sok ismeretlent és kihívást rejtő átalakulásnak. (Vö. Pallósiné Toldi, 2002.) Érzékelte a 90-es évek derekán ránk köszöntő restrikciós veszélyeket, amikor a forráshiány nyomására igazán különös racionalizálási ötletek jelentek meg a könyvtárpolitikában, és az egymás kárára létüket biztosítani igyekvő könyvtártípusok között is. Takács Miklós ebben a vitában is megszólalt, hangot adva azon határozott véleményének, hogy a teljesítményre képes könyvtár „megszüntethetetlen”. (A szakma fél…1995. 1. p.)

 

A 70-es években, kijelölt partnerkönyvtárakkal együttműködve, új, funkcióbővítő feladatokat kapott az intézmény. 1974-től nemzetiségi báziskönyvtár, 1978-tól országos kötelespéldány-sort fogadó gyűjtemény.  Erre építve a könyvtári szolgálat megyehatáron túli működtetésének is mintaszerű gyakorlata alakult ki, amely az észak-dunántúli régió könyvtárainak együttműködésében a helyi érdekeken messze túlmutató eredményeket produkált. (Lelőhely-tájékoztatási források, könyvtárközi kölcsönzés, közös szakmai fórumok stb.)

Az elsődlegesen szlovén és osztrák könyvtárakat érintő nemzetközi kapcsolatok kezdeményező és kitartó ápolásával lehetőséget teremtett a munkatársak szemléletformáló tájékozódására és a gyűjtemény gazdagítására. (Dokumentumcsere, nemzetiségi irodalom, idegen nyelvű, kézikönyvek, könyv- és társadalomtörténeti kiállítások) A magát „két nép hű fiaként” jellemző Pável Ágoston tisztelete bizonyosan szerepet játszott a kiadványokban jól dokumentált, szintén máig élő együttműködésben.

 

Bibliográfusként, szerkesztőként vitathatatlanul kimagaslót alkotott a tájhazára vonatkozó irodalom számbavételével. A teljesség igénye nélkül fontosabb munkái a következők. Munkatársainak bevonásával (Bánó Zsuzsa, Dalmi Kálmánné, Dénes Pálné, Szalay Mária) 1964-től közel négy évtizeden át, megszakítás nélkül szerkesztette a Vas megye irodalma c. kurrens bibliográfiát és repertóriumot. Az elsők között jelent meg közreműködésével sajtóbibliográfiánk, a Vas megyei hírlapok és folyóiratok bibliográfiája 1777-1963. (1964), amely a Magyar Könyvszemlében is elismerő méltatást kapott, mert összeállítói az OSZK állományára építve, a helyi gyűjtemények anyagának személyes feldolgozásával, a lelőhelyek megadásával „igen gondos és alapos munkát végeztek”. (Dörnyei, 1965. 380. p.) Összeállítója a Vasi Szemle Repertórium két kötetének (1933-1976-ig Dalmi Kálmánnéval, 1977-1992-ig önállóan). Szerkesztette a könyvtár évkönyveit (1963; 1970; 1980). Az elsőt Tóth Gyulával közösen jegyzik. Tartalmában feltűnik az olvasás- és könyvtárkultúrán kívül eső témakör. Feltehetően Tóth Gyula Szabó Ervin kutatásainak köszönhető egy különleges iskolatörténeti tanulmány közreadása Batthyány Ervin gróf 1905-ben létesített bögötei iskolájáról. Az évkönyv szerkezetét úgy alakították ki, hogy könyvtártörténetileg hiteles és sokoldalú forrás legyen.  Az első két évkönyvben megfigyelhetjük az aktuális Vas megyei szolgáltatási kultúra dokumentálását beszámolókkal, statisztikákkal, színvonalas elemző tanulmányokkal a központi könyvtárra és a hálózatra vonatkozóan, történeti visszatekintésekkel. Megkezdték és következetesen folytatták Vas megye könyvtárügyi bibliográfiájának közlését, továbbá a tárgyidőszakban megjelent periodikumok és könyvtári kiadványok számbavételét.

 

A városi közkönyvtári jogelőd megalakulásának 100 évfordulójára kiadott 3. kötetben viszont, a hagyomány megtartása mellett forrásközlésekkel betekintést adnak abba a hosszú folyamatba is, melynek során könyvtáros generációk egy néhány ezer kötetes kölcsönkönyvtárból differenciált szolgáltatásokat nyújtó, általános tudományos könyvtár minősítéssel jellemezhető közművelődési könyvtárat hoztak létre. Az eredeti, zömmel levéltári dokumentumok közreadása ugyanakkor kommentár nélkül is tiszteleg azon neves elődök előtt, akik vezetőként, a fejlesztés érdekében a legnehezebb időkben is mertek bátrak lenni kritikák megfogalmazásában, formabontó kezdeményezések megvalósításában. Az évkönyv komplex szerkezetéről több érdemi ismertetés is megjelent, az itt idézett túlmutat a kötet elismerésén, a könyvtár tevékenységét méltatja: „Az egykori, néhány ezer kötetes könyvtár ma korszerű épületben működő, 365 000 kötetes tudományos és közművelődési intézmény, amely rangját magas színvonalú állományával, különgyűjteményeivel, technikai felszereltségével és a művelődés szolgálatában álló jó munkatársi gárdájával vívta ki. Több új módszer, eljárás bevezetésén és kipróbálásán kívül a könyvtár vállalta a nemzetiségi báziskönyvtár feladatkörét, jól szervezett megyei hálózatot épített ki és gondoz ma is, legutóbb pedig a kötelespéldány-elosztás regionális rendszerébe való bekapcsolódással vállalt újabb szerepet.” (Tuba, 1980. 753. p.)

 

A Vas megyei irodalom bibliográfiai számbavétele újabb forrásfeltáró szolgáltatásokat generált. Lehetőséget adott a kutatók és igényes érdeklődők által elismert, a honismereti és helytörténeti mozgalomnak is lendületet adó várostörténeti bibliográfiák elkészítésére és közreadására. Takács Miklós az OTKA program indulásától (1986) kutatási témavezetője volt a Vasi életrajzi bibliográfiák c. sorozatban közkinccsé tett személyi bibliográfiáknak. (Vö. Tilcsikné Pásztor, 1994.) A sorozat jelenleg is él, 44. kötete 2023-ban jelent meg Horváth Boldizsárról. Szerkesztői pályafutásának koronája minden bizonnyal a város által támogatott gazdag tartalmú, reprezentatív helytörténeti könyvészet, a Szombathely bibliográfiája. A kötet méltatásában Bényei Miklós úgy ítéli meg, hogy a 8089 tételes városbibliográfia kiemelkedő alkotás, „mérce lesz műfajában”. Érveléséből néhány kiemelés: Érdemes lenne egyszer megírni a hazai helyismereti-helytörténeti bibliográfiai tevékenység történetét. Ebben az összegzésben bizonyára tetemes részt, netán külön fejezetet foglalna el Takács Miklós, tágabban az általa létrehozott és irányított szombathelyi bibliográfiai műhely munkássága. Talán vannak még, akik emlékeznek rá, hogy annak idején, éppen harminc évvel ezelőtt Takács Miklós írta az első érdemi, a részletekre is kitérő módszertani tájékoztatót a helyismereti gyűjtemények kezeléséről és a helyismereti bibliográfiai munkáról… már akkor kiemelte azt az alapelvet, amelyet a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtárban a gyakorlatban meg is valósított, nevezetesen az állományépítés és a helyismereti feltárás szerves egységét… Sok-sok általánosítható, máshol is hasznosítható módszertani elgondolás, megoldás található az általa, illetve a munkatársai által összeállított, szerkesztett bibliográfiai kiadványokban…A szombathelyi műhely (Kiemelés: PTM) legújabb terméke, Takács Miklós legújabb alkotása méltó folytatása, kiteljesítése, mintegy szintézise az eddigi eredményeknek…Maga a terjedelmes kötet és benne a szerkesztő tanulmányszintű, gondolatgazdag, töprengő bevezetője jelentékeny hozzájárulás a magyarországi helyismereti tevékenység, közelebbről a bibliográfiai irodalom fejlődéséhez.” (Bényei, 1998. 293-298.)

 

Szólnunk kell még az 1971 óta folyamatosan megjelenő Vas Megyei Könyvtárak Értesítője szakmai folyóiratról, amelyet szerkesztő bizottság bevonásával állított össze, időnként vendégszerkesztőként fiatal kollégák is tapasztalatot szerezhettek a lapkészítés folyamatáról. Elvárta, hogy a szakterületek felelősei elemző módon, rendszeresen leírják tapasztalataikat. Az itt közölt publikációk jó előiskolául szolgáltak az országos folyóiratokban való megjelenéshez, a tudományos munka módszereinek gyakorlásához. A motiválás feltűnő sikert hozott. Többször fültanúja voltam, miként élcelődtek vele igazgató társai. Mondd Miklós, hogyan csinálod? Hogyan lehet egyidejűleg fél tucat könyvtárost írásra buzdítani?

 

Szellemi nyitottságát, könyvtárosi elhivatottságát, igényességét, véleményformáló erejét, az általa vezetett könyvtár eredményeit országos megbecsültség övezte. Igazgatósága idején az intézmény többször elnyerte a „Kiváló könyvtár” minősítést, a kollektíva 1975-ben megkapta a megyei „Derkovits Gyula Emlékérmet”. Több évtizeden át vállalt közéleti aktivitást szakmai szervezetekben ill. helytörténeti folyóiratokban (1968-73 között a Magyar Könyvtáros Egyesület alelnöke, aktív szereplője a Megyei Könyvtárigazgatók Tanácsának, alapító tagja és első elnöke volt a VEAB Könyvtártudományi Munkabizottságának és az Alpok-Adria Munkaközösség Könyvtári Munkabizottságának). Tevékenységét a helyi társadalom és a könyvtáros szakma elismerése kísérte. 1972-ben Szabó Ervin emlékérmet, 1978-ban Állami-díjat kapott. 1989-ben tulajdonosa lett a honismereti és helytörténeti munkásságát elismerő Vas megyei Pável Ágoston plakettnek. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével ismerték el teljesítményét. A Szombathely Kultúrájáért Életmű-díjat 1999-ben vehette át.

 

Takács Miklós pályájára már kellő rálátással tekinthetünk vissza. Biztonsággal leírható, hogy vezetése alatt az egykori szombathelyi kölcsönkönyvtár az olvasáskultúra meghatározó intézményévé fejlődött. Munkatársainak és főiskolai tanítványainak több generációját motiválta alaposságra, kitartásra, önfegyelemre, és az olvasóközönség feltétlen tiszteletére. Korunkban a tisztelet és hála kinyilvánítása kiveszni látszik az emberi kapcsolatokból. Több mint két évtizeden át voltam változó beosztásokban munkatársa, így megfogalmazhatom azt, amit a fentiek is hitelt érdemlően bizonyítanak: „érdemes” munkahelyen dolgozhattunk Takács Miklós vezetésével.  Mindenkori kollégáival, gazdasági helyetteseit is idesorolva, páratlanul gazdag, a „public library” szellemiségre épülő közkönyvtárat, továbbá együttműködő, teljesítőképes könyvtárhálózatot hozott létre, és adott tovább 1994-ben a következő generációnak. 2013. április 1. nem feledhető mérföldkő Szombathely és Vas megy könyves kultúrájában: „A könyvtári kultúra szövedéke már Takács Miklós lezárt életművét is magába fogadta.” - írtam tisztelgő búcsúbeszédemben. (P. Toldi, 2013. 310. p.) Nagy és gazdag életútjával inspiráló és értékes fundamentumokat hagyott hátra. Akik értették őt, elfogadták munkakultúráját, saját pályafutásukkal bizonyítják, hogy a 21. században, a rohamosan változó infokommunikációs környezetben is érdemes a tradíciókra építve tovább szélesíteni a rájuk bízott könyvtár küldetését. A szabadon hozzáférhető, gyűjteménnyel támogatott, sokak számára nyújtható tanulási, művelődési lehetőség és szabadidős színtér a felmutatható sokszínű értékvilággal a társadalmi kohézió fontos közintézménye.

 

Válogatás publikációiból

 

MEDOSZ könyvtárosok képzése Szombathelyen. In: A könyvtáros, 1959. 9. sz. 665. p.

Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár évkönyve 1962. szerk. Takács Miklós, Tóth Gyula. Szhely. 1963. 120 p.

1969-1970. szerk.  Takács Miklós. Szhely. 1970. 248 p., 2 t.

3. 1980. szerk. Takács Miklós. Szhely. 1980. 172, 3 p. ill

 

Vas megyei hírlapok és folyóiratok bibliográfiája 1777-1963 / Krajevszky Gizella, Takács Miklós; kiad. a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár. Szhely. 1964. 111 p.

 

A 20. évforduló és a könyvtárak. A helyismereti könyvészet szerepe. In: Könyvtáros, 1964.  12.  sz. 707-708. p.

 

Vas megye irodalma. Bibliográfia és repertórium. Indult: 1964 tárgyévvel 1965-ben.  Megj.  évente négyszer. összeáll.

1964. jan.-márc. Bánó Zsuzsa, Takács Miklós
1965. ápr.-jún. – 1982. jan.-márc. Dalmi Kálmánné, Takács Miklós
1966. ápr.-jún. – 2002. Takács Miklós, Zsámpárné Szalay Mária

Vasi Szemle Klny.

 

A Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár helyismereti tevékenységéről. In: Vasi Szemle, 1965. 3.  sz.  456- 459. p.

 

Pável Ágoston, dr. Előadások gyűjteménye az 1966. máj. 27-én megtartott Murska Sobota-i symposionról és az aug.  27-én megtartott szombathelyi symposionról / szerk.  Niki  Brumen, Takács Miklós,  stb.  Szhely. Murska Sobota, 1967. 133 p.,  ill.

 

Útmutató a helyismereti gyűjtemények kezeléséhez és a helyismereti bibliográfiai munkához.

Bp. NPI, 1968. 46, 1 p.

 

Berzsenyi emlékkönyv/ az anyagot összegyűjt., szerk., Merényi Oszkár;  szerk.  biz.:  Horváth Ferenc, Takács Miklós, stb. ill.  Martyn  Ferenc. Kaposvár ; Szhely, 1976.  748 p. 28 t.

 

Könyvtári kapcsolatok Szombathely és Muraszombat között. In: Könyvtári Figyelő, 1976. 4/5. sz. 372-375. p.

 

A Vasi Szemle repertóriuma 1933-1976 / összeáll. Dalmi Kálmánné, Takács Miklós.  Szhely.

1978. 168 p., 5 t. + A Vasi Szemle repertóriuma 2. köt., 1977-1992 / szerk. Takács Miklós. Szhely. Vas Megyei Pedagógiai Intézet, 1993. 111 p.

 

 A közművelődési könyvtárak érdekeltsége és részvétele a könyvtárközi munkamegosztásban és együttműködésben. In: A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1979 / szerk.  Billédi Ferencné.  Bp. NPI, 1980. 38-44. p.

 

 A szombathelyi közkönyvtár centenáriuma.  In: Vasi Szemle, 1980. 4. sz. 538-545. p.

 

Könyvtári együttműködés szervezése az észak- dunántúli régióban.  In: Vasi Szemle, 1982. 3.  sz. 392-397. p.

 

Szakrészlegek címke nélkül?  In: Könyvtári Figyelő, 1983. 3.  sz.  245-249. p.

 

A Vas megyei és a muravidéki könyvtárak kapcsolatai 1962-1995. In: Sodelovanje ob meji  = Együttműködés a határ mentén :  Knjiznicarski dan,  Murska  Sobota 28. október 1994 : Könyvtári Nap, Szentgotthárd 1995. május 26. / szerk.  Joze Vugrinec, Takács Miklós.  Murska Sobota ; Szhely :  Pokrajinska  in studijska  knjiznica  ;  Berzsenyi

Dániel Megyei Könyvtár, 1996. 24-28. p. (a tanulmány szlovén nyelvű változata 29-33. p.)

 

Szombathely bibliográfiája. Az anyaggyűjtésben rész vettek: Horváthné Kupi Ildikó, Nagy Éva, Pethő Gyula, Zsámpárné Szalay Mária. Kiad. Szombathely MJV Önkormányzata; BDMK. Szhely, 1997.  668, 3 p.  ill.

 

Ötvenéves a szombathelyi megyei könyvtár. Krónika az intézmény félévszázados működéséről. In: Vasi Szemle, 2003. 1. sz. 97-102. p.

 

 

Felhasznált irodalom

 

Krajevszky Gizella -Takács Miklós: Vas megyei hírlapok és folyóiratok bibliográfiája 1777-1963. Ismertetés / Dörnyei Sándor. In: Magyar Könyvszemle, 1965. 4. sz. 380-381. p.

 

A kultúra egy készülő új otthonáról / Takács Miklós. In: Vasi Szemle, 1969. 2.  sz. 199-

207. p.

 

A megyei könyvtár gyűjteményének kialakítása és feltárása 1952-1969. / Krajevszky Gizella. In: A Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár évkönyve 1969-70. szerk. Takács Miklós. Szhely. 1970. 134-153. p.

 

Takács Miklós korreferátuma a 4. Nemzetközi Könyvtárépítési Konferencia nyilvános ülésszakán. Szombathely, Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár, 1970. dec. 12. Szhely. 1970. 7 lev.

 

A Magyar Könyvtárosok Egyesületének tevékenysége és feladatai / Takács Miklós. In: Könyvtáros, 1972. 11. sz. 653-657. p.

 

25 éves a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár / Takács Miklós. In: Vasi Szemle, 1977.  4.  sz.  536-545.

 

Nekem a könyvtárosság passzió : Beszélgetés Takács Miklóssal, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár Állami díjas igazgatójával / Szente Ferenc. In: Könyvtáros, 1978, 12. sz. 704-708. p.

 

Örökség a következő generációknak. Egy éve regionális központ a Berzsenyi könyvtár / Nagy Péter. Riport Takács Miklóssal a könyvtár feladatairól. In: Vas Népe, 1978.  307.  sz.  (dec.  31.) 5. p.

 

A Berzsenyi Dániel Könyvtár jubileumi évkönyvéről / Tuba László. In: Könyvtáros, 1980. 12.  sz.  752-753. p.

 

Kettős szerepben…Szolgáltatásközvetítés a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár tájékoztatási gyakorlatában. In: A Vas Megyei Könyvtárak Értesítője, 1984. 2. sz. 11-20. p. + Az irodalomkutatások hasznosításának 12 éve / Tilcsikné Pásztor Ágnes. In: Könyvtáros, 1986. 2. sz. 88-92. p.

 

A Megyei Könyvtár kiadványai / Köbölkuti Katalin, Nagy Éva. In: Vasi Szemle, 1992. 4. sz. 583-593. p.

 

Vasi életrajzi bibliográfiák / Tilcsikné Pásztor Ágnes. In: Vasi Honismeret Közlemények, 1994. 2. sz. 85-90. p.

 

Szeretem a „könyvtárunkat": beszélgetés Takács Miklóssal / Engli Katalin. In: A Vas Megyei Könyvtárak Értesítője, 1994. 3. sz.  27-30. p.

 

 

25 éves a Berzsenyi Könyvtár épülete. Krónika- töredék: részletek a könyvtárigazgató munkanaplójából / Takács Miklós. In: A Vas Megyei Könyvtárak Értesítője. 1995. 3. sz. 29-36. p.

 

A szakma fél... / Takács Miklós.  In: Könyvtári Levelező/lap. 1995. 11.  sz. 1. p.

 

 Szombathely bibliográfiája / Bényei Miklós. In: Könyvtári Figyelő, 1998. 2. sz. 293-298. p.

 

Szombathely rend. tan. város közkönyvtárától a Megyei Könyvtárig / Nagy Éva. In: A Berzsenyi Dániel Könyvtár. Fejezetek Szombathely könyvtártörténetéből 1880-2002. szerk. Nagy Éva. Szhely. 2002. 9-21. p.

 

Modernizáció az ezredfordulón / Pallósiné Toldi Márta. In: A Berzsenyi Dániel Könyvtár. Fejezetek Szombathely könyvtártörténetéből 1880-2002. szerk. Nagy Éva. Szhely. 2002. 35-45. p.

 

Köszöntő Takács Miklós ny. könyvtárigazgató 70. születésnapjára [elektronikus dok.]

összeáll. Szalainé Bodor Edit, Virághné Vámos Kitti, Zsámpárné Szalay Mária, bevez.  P. Toldi Márta; technikai szerk. Kőszegfalvi László, Szőkéné Nagy Hilda. Szhely, BDMK. 2003.

 

Búcsúzás Takács Miklóstól (1933-2013) / P. Toldi Márta. In: Könyvtári Figyelő, 2013. 2. sz. 310-312. pé

 

                                                                                                       Toldi Márta Dr. (PhD)

 

 

 Három dokumentum róla: a Vas Népe két közleménye és Pallósiné dr. Toldi Márta búcsúzó beszéde..

(Polák István)

A  nekrológot a fenntartók nevében Pallósiné dr. Toldi Márta írta.

 

http://www.vasidigitkonyvtar.hu:8080/web/guest/4/-/wiki/Main/Takács%20Miklós%20(1933.12.03.%20-%202013.04.01.)

Takács Miklós (1933.12.03. - 2013.04.01.)

 

Búcsúzás

Az idő egyirányú utca.
Örökké zuhog a jelen, s örökké
száraz lábbal kelünk át rajta: a múlt fölissza
szempillantás alatt.”
…
„Nem lehet
csak egy szálat kihúzni, ha nem az összeset,
olyan szorosra szőtt a múltak szövedéke.
(Rakovszky Zsuzsa: Egyirányú utca)

 

2013. április 1-jéig Takács Miklós a Berzsenyi Dániel Könyvtár jelenének része volt.

Személyesen ugyan már nem találkozhattunk, de hihettük, hogy jöhet egy érdeklődő telefonhívás: hogy vagyunk? miként megy a könyvtár sorsa? Ugye, átadjuk üdvözletét azoknak, akikkel még együtt dolgozott?

Április elsején az idő fölitta, a múlt szövedékébe fonta nagy és gazdag életútját, szakmai pályafutását. A könyvtári kultúra szövedéke már Takács Miklós lezárt életművét is magába fogadta.

 

Lezárt? Milyen visszavonhatatlan és igaztalan jelző ez? Ahogy kimondom, máris lázadok ellene, mert a hátrahagyott életmű nagyon is nyitott! Nyitott, mert az olvasáskultúrát, a mindenki által szabadon megszerezhető tudást szolgáló intézmény fundamentumának része lett, amelyre – a jelen és a jövő kihívásait elérendő – biztonsággal építhetünk, amelyről reményteljesen elrugaszkodhatunk, amelyet nap mint nap hasznosíthatunk, hogy a könyvtár barátainak arcára elégedettséget sugárzó mosolyt varázsoljunk.

Pedig Takács Miklós nem készült a pályára. Az orvoslás vonzotta, de az Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskolára könyvtáros szakára vették fel. Már tanulmányai kezdetén magával ragadta a szolgálat varázsa, a szombathelyi könyvtári múlt kiváló személyiségeinek példája. Szakmai pályafutásának egésze a Berzsenyi Könyvtárhoz kötődik. 1954-től 1994-es nyugdíjba vonulásáig meghatározó tagja volt a könyvtári műhelynek, 33 éven át igazgatóként. Negyedszázadnyi főiskolai oktató munkáját osztatlan elismerés kísérte. Munkatársainak és tanítványainak több generációját motiválta alaposságra, kitartásra, önfegyelemre, és az olvasóközönség megbecsülésére.

Hátrahagyott kivételes életművét, a teljesség igénye nélkül lehetséges csak felvillantani.

Alapítóként négy évtizedig szerkesztője volt a Vas megye bibliográfiának. Megjelentette a tájhaza hírlapjainak és folyóiratainak jegyzékét. Témavezetőként elindította a Vasi életrajzi bibliográfiák kiadványsorozatát. Bibliográfusi tevékenységének koronája a várostörténeti könyvészetek mintapéldájaként számon tartott Szombathely bibliográfiája, melyet már nyugdíjasként alkotott. Az irodalom népszerűsítésének különösen nagy figyelmet szentelt, rangos kortárs szerzők sorát hívta Szombathelyre és a megye könyvtáraiba, hogy a közönség átélhesse a személyes találkozás mással nem helyettesíthető élményét. Kivételes volt kapcsolata Weöres Sándorral és Károlyi Amyval. Amikor a 90-es évek derekán, egy nehéz műtétje után meglátogattam, azzal fogadott: „már úgy volt, hogy egy bárányfelhőről integetek Sanyi bácsinak.”

Megingathatatlanul vallotta, hogy a városi könyvtári szolgálat és a megyei szerepkör egymástól elválaszthatatlan, és amikor 1970-ben szakmai irányításával megépült a gyűjtemény európai léptékű új otthona, a szerves kapcsolódás a gyakorlatban is megvalósult. Majd az országos kötelespéldány sor fogadásával páratlanul gazdag tudástárat hozott létre Szombathelyen. Az egykori kölcsönkönyvtárat tudományos teljesítményre is képes, sokféle szolgáltatást nyújtó, korszerű nyilvános könyvtárrá fejlesztette.

Szellemi nyitottságától, elhivatottságától vezérelve több évtizedig véleményformálóként dolgozott szakmai szervezetekben, a Magyar Könyvtárosok Egyesületében, a Megyei Könyvtárigazgatók Tanácsában, a VEAB Könyvtári Munkabizottságában, az Alpok-Adria Munkaközösségben. Rendszeresen publikált, és fiatal munkatársait is bevezette a tudományos munka világába. Többször fültanúja voltam, miként élcelődtek vele igazgató társai. Mondd Miklós, hogyan csinálod? Hogyan lehet egyidejűleg fél tucat könyvtárost írásra buzdítani?

Milyen könyvtáros is volt Takács Miklós? Mindenek előtt távlatosan gondolkodó, konokul koncepciózus. A szemléletformálásba nemzetközi példákat is bevonva, munkatársaival és a könyvtári tanszékkel megteremtette a szakmai körökben „szombathelyi szellemiségnek” nevezett könyvtárosi attitűdöt: az igényesen végzett munkát, az olvasók feltétlen tiszteletét, a szolgálat mindenek felettiségének hitvallását. Száz százalékos helytállást követelve önmagától és munkatársaitól egyaránt.

Megszólalásaiból mértékadó stílus, bölcsesség sugárzott. Szívesen osztozott munkatársai nagy örömében, bánatában, ott volt esküvőkön és temetéseken.

Hűséges volt a szombathelyi közkönyvtárat megteremtő érdemes elődök, különösen a páveli életmű példájához, választott értékrendjéhez, magasra emelt hivatásához. Nem szűnt meg háláját kinyilvánítani a könyvtár jótevői, mindenekelőtt Dr. Gonda György, és szemében az igényes olvasót megtestesítő István Lajos professzor iránt, aki nem volt rest a könyvtár értékét gyakorta hangoztatni.

Munkásságát számosan méltatták, és kitüntetésekkel is elismerték. Elsők között kapta meg a szakma akkori legrangosabb kitüntetését, a Szabó Ervin-emlékérmet a 70-es évek elején. 1978-ban Állami-díjban részesült, aktív szolgálati idejének lezárásaként a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjének örülhetett. Ám szívének legkedvesebbje a két hazai volt, a Pável Ágoston Emlékplakett és a Szombathely Kultúrájáért Életmű Díj. Ez bizonyosság: a 75. születésnapja és aranydiplomájának adományozása alkalmából készített interjúban így vallott: „…ha újra kezdhetném, újra szombathelyi könyvtáros lennék”. Szombathely köztiszteletben álló polgára, szenvedélyes könyvtáros volt. A közönség megbecsülését pedig minden szónál ékesebben jelezte az életműdíj átadásán szűnni nem akaró taps.

A könyvtárosságot „passziójának” tekintette, és ehhez megkapta imádott feleségétől, rajongásig szeretett lányaitól a lehető legtöbbet: a végtelen türelmet és támogatást. Nyugalomba vonulása után sem szűnt meg egyetlen percre sem figyelme, ragaszkodása második otthonának tekintett intézménye iránt. Mégis észrevettük, hogy a nyugdíjas életben nehezen találta helyét. Hiányzott a feladat, a kihívás. De örültünk, hogy amíg egészsége engedte, mindig szívesen és érdeklődve jött a könyvtárba, a szakmai programokra. Utolsó éveiben aggódva figyeltük kitartó küzdelmét a betegséggel, a gyöngeséggel, a béklyózó fáradtsággal. És csodálattal, ahogy legközelebbi szerettei körülrajongták, visszaadva mindazt az érzelemgazdagságot, amelyet korábban nekik ajándékozott.

Amikor legutóbb, egy kiemelt könyvtári ünnep alkalmából nálunk járt, mosolygott mint mindig, derűs volt, talán boldog is. Munkatársaimmal, a megye könyvtáros társadalmával, Szombathely MJV és Vas Megye Önkormányzatával együtt ezt a pillanatot szeretnénk emlékezetbe vésni! Köszönjük az elhivatottság példáját, és azt a hitet, hogy a könyvtár örök, amelyhez minden generáció hozzáteheti a saját arcát.

Kedves Miklós, Tisztelt Igazgató Úr! Azzal a meggyőződéssel búcsúzunk, hogy jutalmul immár „oltalmas kupolát ácsolt föléd a Végtelen.”

Az elköszönés grádicsain túljutva maradt még egy kötelességem. A Budapesten és az ország távolabbi pontjain élő kortársai kérésének teljesítése. Sokakat megrendített halálhíre, akik úgy vélik, hogy az elmúlt évszázad második felének meghatározó szereplőjeként a magyar könyvtárügy „jó szellemét” veszítettük el. Azt kérték tőlem, hogy tegyek helyettük egy szál fehér virágot ravatalára.

 A gyászbeszédet Pallósiné Dr. Toldi Márta írta.

 

Elhangzott 2013. április 12-én Szombathelyen, a Jáki úti temetőben.

 

 

 

 

 

Nagy Éva nekrológja a Könyv, Könyvtár, könyvtáros 2013.6. széméban:

http://epa.niif.hu/01300/01367/00214/pdf/EPA01367_3K_2013_06_46-49.pdf

 

-----------------------------------------------------------------------------

 

Dr. Csider Sándor: A velemi kopjafa

 

     A Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület 1997-ben kopjafát állított a velemi továbbképző ház kertjében a jelentősebb életutat  bejáró, példaadó népművelők emlékére.  A kopjafára erősített lemezre vésik a neveiket. Dr. Kiss Gyula tanár úr neve is megtalálható a táblán.

    Az Egyesület tagjai minden év decemberében megkoszorúzzák a kopjafát, s ott emlékező beszédet tartanak. 2011-ben én mondtam a beszédet.

 

Dr. Csider Sándor megemlékező beszéde a velemi kopjafánál

(részlet)

2011

Hagyomány már, hogy az év végéhez közeledve találkozunk  itt Velemben. Számot adunk arról, mit tettünk az adott évben és szót váltunk a terveinkről.  Nemcsak magunkkal találkozunk ilyenkor. Elődeinkkel is, akikhez mérjük tetteinket. A szakma már nem élő legnagyobbjai előtt tisztelgünk. Minél mélyebbre hajolunk előttük, annál magasabbra jutunk. Minél többet merítünk munkásságuk hagyatékából, annál gazdagabbak leszünk.

Velembe, e számunkra szent helyre, velük együtt vonultunk el  egymástól okulni, erőt gyűjteni, hitet meríteni vagy vigasztalódni, sikereket ünnepelni.

Rituális hely ez. Egy fiatal – s már kihalófélben levő, de talán megújulni képes –szakma képviselőinek összejövetelei zajlottak, zajlanak itt a kő- és a faragóházban s fák alatt meghúzódó kopjafa körül.

A réztáblán szereplők életútja olyan alap a számunkra, melyre építkezhetünk.

Mindegyikük pótolhatatlan. Úgy, ahogy  Ők éltek, dolgoztak, már senki nem tud.

Gyakran nosztalgiázunk, de nem lehetünk nosztalgikusak. Emlegetünk korábbi„szép időket”, de nekünk a mai viszonyok között kell építkeznünk, az általuk adományozott építőkövekből új házat építenünk.

Sokat kaptunk tőlük. Albert Schweitzer írja:

„A bennünk lakozó szelídség, jóság, megbocsátó készség, igazság, hűség, a szenvedések tűrése nagyrészt azoknak az embereknek köszönhető, akiknek életében megláthatjuk ezeket., olykor jelentős, olykor jelentéktelen események során. Egy életté vált eszme szikraként pattant lelkünkbe, s lángra gyújtotta bensőnket.”

Népművelők voltak ők a szó legnemesebb értelmében. A gondjaikra bízott közösségek életminőségének javítói. Mások szolgálatára adták  az életüket, úgy teljesítették ki magukéit. Vallották, hogy „az élet abban az arányban gazdagszik, amilyen arányban elszórják.”, hogy az „ember mindent csak valakiért csinál…, valakiért törekszik, önmagunkért, csupán nem érdemes.”

Olyan hivatás a miénk, mely csak úgy működik, akkor eredményes, ha a gyakorlója egész lényét áldozza fel. Mert itt nem elég tudással rendelkezni. Erényesnek is kell lenni. Osztozni a velünk élők sorsában, együtt érezni velük,

A népművelő munkaidőt alig ismer, emberi kapcsolatok élesztője, kapcsolati hálók erősítője. Hagyományokat őriz, de minden haladó új iránt fogékony.

Elméletileg felkészült, mégis a mindennapok gyakorlatában él. Az egyének és csoportok lélektanának és a társadalom mozgatórugóinak ismerője.

Együttműködést kereső, de a vélt jóért, az egyetemes értékekért minden hatalommal ütközni is képes, rebellis fajta.

 

            Mintha ismerne bennünket Hamvas Béla amikor ezt írja:

„Az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit, ami nincs. Valakinek lenni a semmiből. Nem a legkisebb, hanem a legnagyobb ellenállást keresni. Csak azt érdemes megcsinálni, ami lehetetlen”

 

A világ fordulóponthoz érkezett. Soha nagyobb szükség nem volt azokra, akik a jó felé igyekeznek billenteni a sorsát.

Mi nem sodródhatunk az eseményekkel és nem állhatunk szakadékba vezető utak élére. Adjunk oltalmat, megnyugvást az embereknek e viharos időkben s egyúttal rázzuk fel őket, késztessük jó ügyekért való cselekvésre.

Szomorúak vagyunk, mert nem vagytok már közöttünk, de ugyanakkor öröm is él bennünk, hogy veletek dolgozhattunk, ismerhettünk benneteket, a barátaink voltatok, együtt ettünk, ittunk, énekeltünk, hajnalokig beszélgettünk.

A szertartás azután kezdődik, miután eljövünk e kopjafától. Tőlünk függ, mit váltunk valóra az itt megerősödött hitünkből.

Egyikünk sincs egyedül. Veletek és egymással vagyunk. Így énekel a Bojtorján Együttes:

„Egyszer megszülettünk, ezért majd egyszer meghalunk. Adj hálát érte, hogy még együtt vagyunk. Mert volt már pár utunk és sok mindent tudunk, legfőképpen azt, hogy összetartozunk.”

 

 

                                                                                                  

 

 -------------------------------------------------------------------------------