MENÜ

Honlap címe

A honlap tizenegyedik rovatának létrehozását az indokolhatja, hogy a tartalma (főleg a tartalom várható illetve remélt bővülése) nehezen illene bele az eddigi rovatokba. Néhány részlete ugyan benne van, s onnan nem törlöm, de érdemesnek látom külön is elérhetővé tenni. A rovat címe azonos annak az  összesítő áttekintésnek a címével, ami a kezdőoldal vége felé olvasható. Ez a rovat ezzel az összefoglalóval kezdődik,  majd az írófészekből kirepült diáktársaink szakmai életrajzával és publikációinak listájával folytatódik. A remélt gyarapodása "közadakozásból" történhet. Azaz várom az eddig közreadottakhoz hasonló (vagy attól eltérő) további szakmai önéletrajzokat és publikációs jegyzékeket, az összefogaló végén is megadott email-címemre. A rovat tartalmának rendező elve az összefoglalóban is szereplő szerzők nevének betürendje. Ebből az is következik, hogy a rovat tartalmának gyarapodása együtt járhat az áttekintés (összefoglaló)  frissítésével. (P-I.)

--------------------------------------------------------------------------------------------------------

Tartalom

Polák István: Írófészek a Perint partján

Baka Györgyi

Büki Attila

Csider Sándor

Devecseri Zoltán

Pörös Géza

 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

Polák István: Írófészek a Perint partján (összefoglaló) (2022.11.27.)

Mottó: „Fölrepültek rajban”

1., Előszó: az összefoglaló kettős gyökere

 

   a., A megírás ötlete

   2019 tavaszán az egykori szombathelyi diák, a Kossuth-díjas költő Nagy Gáspár születésének hetvenedik évfordulóján és költői pályakezdésének ötvenedik évfordulóján az országban több helyen rendeztek megemlékező összejöveteleket. Ezek egyike volt az egykori Alma Materben, azaz a kezdetben Szombathelyi Tanítóképző Intézet nevet viselő, s ma az ELTE egyetlen vidéki karaként működő Savaria Egyetemi Központban megrendezett vándorkiállítás és emlékező délután. Abban a megtiszteltetésben lehetett részem, hogy az egyik előadást én tarthattam, Nagy Gáspár, a költő és évfolyamtárs   címmel. Az előadás szövege egy másik rovatban olvasható. Ennek részeként játszottam be egy részletet arról a cd-ről, ami a Nagy Gáspár – Szakolczai Lajos: Amíg temetetlen holtak lesznek c. kötet mellékleteként jelent meg.   Egy részlet a bejátszásból, abból a részből, ahol a szombathelyi éveiről beszél:    „Nagyon érdekes csapat jött össze, népművelés-könyvtár szak, … s elég sok olyan gyerek került oda, mint én, akik egyetemen felvételiztek, vagy a filmrendező szakra, s valami kis  probléma volt, s csak úgy átnyomták oda, elég sok olyan művészember, akik közül ma van filmes, van művészeti író, más író-költő is lett. Ilyen furcsa egyvelege volt a társaságnak, akik valami másra készültek, s kicsit kényszerűségből kerültek oda. S ez azt jelentette, hogy egymást is serkentettük, hogy akkor legalább van egy diáklapunk, ahol sok mindent lehet csinálni. Tehát  szociográfiával foglalkozott az egyik, a másik amatőr filmeket csinált, magam is amatőrfilmesnek is felcsaptam akkor, s jártuk az országot. Tulajdonképpen kereső emberek voltak.”  S az előadásomban kicsit később soroltam is néhány nevet, a „kereső emberekét”, akik a helyüket, a hangjukat, a feladataikat, lehetőségeiket  keresték akkor,  azokét, akik hatottak ránk, s azokét, akikre mi hathattunk. Most pedig, a honlap alapítása és tartalmának töltögetése közben eszembe jutottak ezek a részletek. Érdemesnek látom a névsort újra áttekinteni, bár még most is vázlatosan, de a három évvel ezelőttinél sokkal részletesebben. Ez az írás tehát tekinthető akár magoncnak is, ami a két gyökérből sarjadt ki. Csemete ill. majd terebélyes fa lehet belőle, ha az idő engedi.

 

   b., A mottó története  

    Időben visszafelé haladva a „rajban indulás” három kötet címében is megfogalmazódik.  Vasy Géza kötetében,  Fölrepültek rajban (2021),  Für Lajos önéletrajzi könyvének címében  Fölrepülni rajban, (2007)  és Kiss Ferenc tanulmánykötetének is ez a címe: Fölrepülni rajban(1984).

A „raj" Nagy László szava, egykor az Elérhetetlen föld (1969)  élére írta. „Fiatal

tehetségek, ha fölrepülni rajban akarnak, az néha törvényszerű pillanata az

irodalomnak" — olvassuk a nevezetes előszóban. Tekintsük rajzásnak a bármely 10 éven belül születő  öt jelentős alkotó együttlétét, egyidejű jelentkezését.  

 

2., Bővebb bevezető gyanánt nézzük meg a magyar irodalom eddigi történetében ezt a rajban indulást.

 

Az első rajzásnak lehet előrajzása Bessenyei György (1747-1811)  Ányos Pál (1756-1784)  és Kazinczy Ferenc(1759-1831)  belépése a magyar irodalomba. A  raj, az 1760-70-es évek fordulója:  Batsányi János (1763-1845)  Fazekas Mihály (1766-1828)  Szentjóbi Szabó László 1767-1795) Kármán József (1769-1795) Kisfaludy Sándor (1772-1844) Csokonai Vitéz Mihály (1773-1805)  Kissé  lemaradva  Berzsenyi Dániel,  magányos is volt, fizikailag és szellemileg egyaránt.  (1776-1836)

Tizenöt évvel később:   Kisfaludy Károly (1788-1830),  Kölcsey Ferenc (1790-1838) Katona József (1791-1830)  Jósika Miklós (1794-1865)   Vörösmarty Mihály (1800-1855)

Harminc év elteltével (1817-1827): Arany János (1817-1882) Tompa Mihály (1817-1868)   Kemény Zsigmond (1817-1874)  Petőfi Sándor (1823-1849)  Madách Imre (1823-1864) Jókai Mór 1825-1904) Vajda János (1827-1897)

A 40-es évek kis hulláma:  Kiss József, Reviczky Gyula, Mikszáth Kálmán.

A 60-as évek: Ambrus Zoltán (1861-1932) Bródy Sándor (1863-1924)  Gárdonyi Géza (1863-1922) Herczeg Ferenc (1863-1954)Tömörkény István (1866-1917)

A legnagyobb évtized (1877-1887) két csoportban, összesen tizennyolc költő, író.

a., A Nyugat alkotói – heten:  Ady Endre (1877-19199 Móricz  Zsigmond (1879-1942) Babits Mihály (1883-1941) Juhász Gyula (1883-1937) Kosztolányi Dezső (1885-1936) Tóth Árpád (1886-1928)  Karinthy Frigyes (1877-1938)   

b., A Nyugat mellett még tizenegyen:  Szabó Dezső (1879)-1945) Gábor Andor  (1884-1953) Füst Milán (1888-   Móra Ferenc (1879-1934)  Kaffka Margit (1880-1918) Krúdy Gyula (1878-1933)  Molnár Ferenc (1878-1952)  Lengyel Menyhért (1881-1975)  Nagy Lajos (1883-1954) Kassák Lajos ( 1887-19679 Tersánszky Józsi Jenő (1888-1969)

A 20. század első évtizede:  Szabó Lőrinc (1900-1957) Márai Sándor (1900-   ) Németh László (1901-1975)  Illyés Gyula (1902-  )József Attila (1905-1937) Gelléri Andor Endre (1907-1945) Radnóti Miklós (1909-1944) Vas István (1910-1991)

A harmadik évtized szülöttei:  Somlyó György (1920-2006)  Pilinszky János (1921-1981)   Sarkadi Imre (1921- 1961)  Mészöly Miklós (1921-  )  Karinthy Ferenc (1921-1992) Nemes Nagy Ágnes (1922- ) Kormos István (1923-1977)  Rába György (1924-2011)  Nagy László (1925-  ) Simon István (1926- ) Váczi Mihály (1927- )  Sántha Ferenc (1927-   ) Juhász Ferenc (1928- )  Garai Gábor (1929-  ) Mezei András (1930-2008)

Az ötödik évtized első fele: A Kilencek (az Elérhetetlen föld költői), az 1940-es évtized első feléből: Győri László, Kiss Benedek, Konczek József, Kovács István, Mezey Katalin, Oláh János, Péntek Imre (eredeti nevén: Molnár Imre), Rózsa Endre, Utassy József https://hu.wikipedia.org/wiki/Kilencek

   Két évszázadot tekinthettünk át, benne nyolc rajzás képe sejlett fel.  Az első kettőt a raj legnagyobb neve zárja, a harmadik raj szerkezete kupolásnak tűnik, az ötödik mindenképpen csúcs,  a hetedik pedig a második legnépesebb raj. A gyűjtögetésben  az 1950-es évnél álltam meg, mert egyrészt ezzel odaértem a fő mondanivalómhoz, másrészt a további vizsgálódgatást  a nagy vadászterületen lehetővé teszi egy minapi kötet. Ez:

Magyar irodalmi művek 1956-2016. (Szerk.: Falusi Márton, Pécsi Györgyi.) Bp. 2021, MMA MMKI. 960 p. url:  https://www.mmalexikon.hu/kategoria/irodalom

A lexiklopédiába  4-5 kötettel kerültek be:  Csoóri Sándor, Esterházy Péter,  Nagy Gáspár, Németh László,  Orbán Ottó,  Örkény István, Pilinszky János, Szőcs Géza.

A  lexiklopédiáról bővebben: https://memoarondolgozo.freewb.hu/memozaik6/#lexiklop%C3%A9dia

 

3., Író- és költőfészek a Perint partján

   Itt érünk oda az időben a címben jelzett rajhoz, az 1940-es évtized közepének-végének, az 1950-es évtized elejének  szülötteihez, akik a 60-70-as évtized fordulóján  voltak diákok ott, azon a parton. Előbb a névsoruk,  a tizenöt  név, itt most  betűrendben:  Baka Györgyi, Balogh József, Botár Attila, Büki Attila,  Cukor György,  Csider Sándor , Devecseri Zoltán,. Devecsery László, Gutai István, Lipp Tamás, Nagy Gáspár, Nyíri Erzsébet, Széki Patka László,  Szokoly Tamás  és Wehner Tibor.

   S  hogy  nem alap nélkül kaptak szárnyra,  ahhoz két fontos körülményt kell megemlíteni. Elsőként a tanintézmény diák-antológiáját, a Jelentkezünket, s utána a két költő-tanárt, Cs. Nagy Istvánt és Káldi Jánost.

   A Jelentkezünk  címmel félévente megjelenő, igényes kivitelű és ugyancsak igényesen szerkesztett antológia 25 éven át adott fórumot  a Szombathelyi Tanítóképző Intézet és jogutódja, a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola tanárainak és diákjainak, hogy tanulmányaikat, verseiket és novelláikat megjelentethessék. első száma a népművelő-könyvtáros szak első évében, 1962-b2n  jelent meg,  utolsó száma 1994-ben.  (Utóda a Bár c. folyóirat, 1996-2014.) Repertórium készült róla, 1977-ig, aminek a netes lelőhelyét pillanatnyilag nem ismerem. http://aleph.sek.elte.hu/F/JGXJ615EXYGM9VYFUG7V5B5MGKP413XER9K24QXTFSDS81J88C-16794?func=short-jump&jump=000041  A léte mindenképpen a dialektika mintapéldája lehet, a dialektikus kölcsönhatásé. A „mi legyen előbb,  igény vagy lehetőség” kérdéséé.  A fenti névsor tagjai közül a hivatalos elismertségben mindenképpen Nagy Gáspár jutott legmagasabbra, a 2010-es Kossuth-díjjal. Első kinyomtatott verse az antológia 14. számában, 1969 májusában jelent meg. Tehát a közlési szándék és a közlés lehetősége együtt volt  adott.  Ott voltak korábban az elődök, és jöttek sorban az utódok. Az 50 szám tartalmát átnézve azonban a rajban indulást  csak az első évtizedben tapasztalhatjuk.

Háttérben a két megyei folyóirat: https://f21.hu/irodalom/gondolatok-a-szombathelyi-folyoiratok-sorsarol/

Nagy Gáspár második kinyomtatott verse – az elsővel épp egyidőben – az antológiából folyóirattá váló Életünk 1969.1.  számában jelent meg.

   A két költő-tanár léte  szépen lefedte az akkori két szakot. Cs. Nagy István tanította is az irodalmat a tanító szakon, Káldi János pedig a könyvtár-szakosokat vezetgette a  könyvtári tájékoztatás tantárgyainak zegzugaiban. Előbbiről itt lesz kis áttekintés, utóbbinak önálló linkje van a honlap másik rovatában.

Cs. Nagy István  „(Kőszegpaty, 1924. okt. 15. – Bp., 1983. dec. 5.): költő. Szombathelyen járt polgári iskolába. 1940-től 1945-ig a kőszegi tanítóképző hallgatója volt. Vas megyében, majd a fővárosban tanított, és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen magyar-történelem szakos tanári diplomát szerzett. 1959-től a Szombathelyi Tanítóképzőben működött tanárként, 1973-tól mint docens. – F. m. Csak a hűség (versek, Bp., 1969); Emberi ábécé (versek, Bp., 1972); Olimpiász (versek, Bp., 1974); A jövő olvasói (tan., Bp., 1979); Zebratánc (gyermekversek, Bp., 1979); Abszulutum (versek, Bp., 1987).– Irod. Pósfai János: Egy költő-tanár (Vas Népe, 1979. dec. 16.); Nekrológ (Élet és Irod., 1983. 50. sz.). „   A forrás:

 https://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC02469/02537.htm

Tankönyvíróként:

https://www.antikvarium.hu/konyv/cs-nagy-istvan-gyermek-es-ifjusagi-irodalom-648255-0

Az írószövetség nevében Nagy Gáspár búcsúztatta.

http://nagygaspar.hu/honlap/prozak/cs-nagy-istvan-koporsoja-elott/

Káldi Jánosról: https://nkszombathely.freewb.hu/tanarainkrol/#kaldi

A raj tagjai időrendben, és a megjelent köteteik száma. Módszertani megjegyzés: ahol az életmű adatai,  ill. az eddigi kötetek sora a neten elérhető, ott csak azokat a linkeket adom meg, ahol olvashatók. Ahol ez nem lehetséges, ott felsorolom a köteteket.

Szokoly Tamás (NK.4. évf. 1947-2009)    https://nkszombathely.freewb.hu/diaktarsainkra-emlekezunk/#szokoly

Botár Attila (NK5. évf. 1944-2019) https://nkszombathely.freewb.hu/diaktarsainkra-emlekezunk/#botar

Lipp Tamás  (NK5.évf., 1946-2022.) https://lipptamas.hu/

Széki Patka László (NK6. évf., 1948-2118)  https://nkszombathely.freewb.hu/diaktarsainkra-emlekezunk/#patka

Csider Sándor (NK7.évf. 1950-) Varázshegedű (2006) – Álomút (2014) – Karácsony éjjelén(2018)  - Gondolatcseppek a vízről 2020) -  Forrás (2022) - Világfa tetején (2023)

https://www.ahetedik.com/muvek/a-nepmuveles-igazi-mohikanjai/mu-1546

 

 

Nagy Gáspár  (NK7.évf. 1949-2007)   https://nkszombathely.freewb.hu/diaktarsainkra-emlekezunk/#nagy

http://nagygaspar.hu/honlap/eletrajz/

Nagy Gáspár | MMA (mma-tv.hu)

A teljes lírai életművet tartalmazza: Összegyűjtött versek. 2021. MMA Kiadó. 759 p.

 

Nagy Gáspárral elsősorban  azért tettem kivételt, – azaz a honlapján áttekinthető kötetsort itt azért ismételem meg –, mert pl. egykor Keresztury Tibor írta róla, a 2000-es Kossuth-díj után, hogy nagy lett rá a zakó. Az életmű három csúcsának tekinthető nagy költemények azonban – a Symphonia Ungarorum, a Hullámzó vizeken kereszt és az Október végi tiszta lángok -   a teljes magyar irodalom történetét tekintve is a legnagyobbak közé emelik. https://mek.oszk.hu/23300/23367/23367.pdf

Wehner Tibor (NK7. évf., 1948-)

https://www.youtube.com/watch?v=K6i--5TcryA

https://www.mmakiado.hu/szerzok/wehner-tibor-szerk

https://hu.wikipedia.org/wiki/Wehner_Tibor_(%C3%ADr%C3%B3)

Itt pillanatnyilag 62 önálló kötetének adatai  találhatók, amikből a

hat szépirodalmi és két átmeneti műfajú kötet a következő: A japán tűzoltók, A babaszemfestő pillantása, Szigorúan tilos a fűre liz, Ki akar itt éjszakai portás lenni, Halálversek – halálrajzok, Szent Varecza elveszett levelei, Tapló1-2.

 

Baka Györgyi   (9. évf., 1951-)

http://erdikum.erdcenter.hu/public/erdikum/hu/menu/helyi_ertekek/baka__gyorgyi_kolteszete.html

https://www.bing.com/search?q=baka+gy%C3%B6rgyi&cvid=246dcdad28f34ad28bea7dfaefc97d5b&aqs=edge..69i57.17972j0j4&FORM=ANAB01&PC=U531

https://ceemapabsand.blogspot.com/2019/02/mire-jo-az-essze-adamik-tamas-baka.html

https://www.ars-sacra.hu/prgprint.php?prgid=1970

A kötetlista és  a recenziók adatai a betűrendes részben találhatók.

Új összefoglaló:  https://www.facebook.com/profile.php?id=100084824884671

 

 

Balogh József   (1951-2011) 1970-1973, tanító szak. Tankönyvszerző is.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Balogh_J%C3%B3zsef_(k%C3%B6lt%C5%91,_1951%E2%80%932011)

Nyíri Erzsébet – a 9. évf. tagja, Őriznek a szavak - Hét Krajcár Kiadó Bp, 2013.

Az idő zátonyán - Rím Könyvkiadó Bp, 2017.

 

Cukor György  (1951-2023) – a 10. évf. tagja

https://www.youtube.com/watch?v=I6ymtkeByqE

A portréfilm 2021-ben készült, beillesztve 2023.08.12-én.

https://sites.google.com/site/bisnomigepattia5/319002112384-50mausubGEmudiu21

https://epa.hu/00300/00381/00064/baan.htm

https://docplayer.hu/5439922-Cukor-gyorgy-kolto-kerkabarabas-1951-01-23.html

Kötetei: Egy kartoték hátlapjára (Magvető, 1987)   Száll alá  (Orpheusz Könyvek,1991.)  Para (Orpheusz Kiadó, 2001)

Devecseri Zoltán  - a 9. évf. tagja, Mikor mozdulnak a kulcsok (1986). Hármas ének 2003. Zsindelyszárnyakon 2012.  (A kötetről a  linken, a 75-76. oldalon olvashatunk. http://epa.oszk.hu/02900/02978/00042/pdf/EPA02978_muhely_2013_03_64-78.pdf)

Bővebben a betűrendes részben.

Devecsery László (1949- )  a 10. évf. tagja,  https://hu.wikipedia.org/wiki/Devecsery_L%C3%A1szl%C3%B3

Büki Attila (1948- )  Kiss Attila néven  diplomázott 1976-ban, népművelő-könyvtáros szakon  https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%BCki_Attila

Gutai István (1950-)   a 10. évf. tagja, .https://hu.wikipedia.org/wiki/Gutai_Istv%C3%A1n

 

4., A továbbiak két ágon vázlatosan

a., A szépirodalom képviselői napjainkig (Dr.Fűzfa Balázs egyetemi docens szíves közlése nyomán)

Györkös László A fiatalon elhunyt novellista a Berzsenyi Dániel Főiskola oktatója volt.

Szabó T. Anna és Dragomán György Első nyomtatott megjelenésük a Jelentkezünk c. folyóirat lapjain történt.

Jónás Tamás  A Berzsenyi Dániel Főiskola dolgozója volt.

https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%B3n%C3%A1s_Tam%C3%A1s

Török László Dafti 1987-ben végzett 

Török László Dafti: betű rendben - Prospero Internetes Könyváruház (prosperod.hu)

BAON - Török László Dafti: „A könyv az elmúlt évtizedek hozadéka”

Payer  Imre  1988-ban végzett 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Payer_Imre_(k%C3%B6lt%C5%91)

 

b., Írástudók az elmúlt 60 évben (csakis a diákok körében nézelődve).  A tanári kar publikációs tevékenységének digitális rögzítésére azt válaszolnám, amit a rákhalász, akinek elpusztult a lova. Nincsrákapacitásom. Egy alkotói csoportnak azonban érdemes lenne ezt a bibliográfiát elkészíteni.

Szále László  - az  NK 1. évf. tagja.  https://www.libri.hu/szerzok/szale_laszlo.html

https://www.konyvtunder.hu/konyv/szale-laszlo-pokolhegy-200247/

https://www.jegy.hu/program/trianon-100-emlekmusor-szale-laszlo-fekete-zongora-120975

https://konyvar.hu/szale-laszlo/a-befogado-tarsadalomert/

   Az Iskola a láthatáron c. kötetről az első rovatban olvasható ismertetés. A Trianon-100 c. darabjával a főcsoporti tagságra is jogosult.

Zsámboki Árpád – az  NK 1. évf. tagja.   A BDK katalógusában 113 bibliogr. tétel, többségében cikk. ebből 14 könyvben szerkesztő és/vagy szerző-

https://szikla.bdmk.hu/eredmenyek?hol_1=0&muvelet_1=0&form_id=kereso_form&op=Keres%C3%A9s&adat1=zs%C3%A1mboki%20%C3%A1rp%C3%A1d&out=3&muv=0&db=10&oldal=12

Beke Pál  - az NK 2.évf. tagja.  https://nkszombathely.freewb.hu/diaktarsainkra-emlekezunk/

Földiák András – az  NK 5.évf. tagja.  https://www.lira.hu/hu/szerzo/foldiak-andras

Sz.Tóth János    - az  NK 5. évf. tagja.https://btk.pte.hu/hu/hfmi/hir/memoriam-sz-toth-janos-1947-2019

https://hernadi-antikvarium.hu/antikvarium/2399993651251/sz-toth-janos-europa-kezikonyv-az-elethosszig-tarto-tanulasrol-felnottkepzes-az-europai-unioban-kezikonyv-az-elethosszig-tarto-tanulasrol-ii

https://arckepcsarnok.mane.hu/2021/07/13/dr-sz-toth-janos-1947-1949/

Falussy Béla – az NK 6. évf. tagja.  https://www.lira.hu/hu/szerzo/falussy_bela

Horváth László – az NK  6. évf. tagja. A Nádasd nemzetség ősi birtokai 2022,

Kováts Flórián - a NK.6. évf. tagja.

A kultúra napszámosa – Portréfilm Kováts Flóriánról (TELJES) | MMA (mma-tv.hu)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kov%C3%A1ts_Fl%C3%B3ri%C3%A1n

Csider Sándor   a z NK7. évf. tagja. Kötetei:  Játékalbum (1994)  Kulturális diplomácia (szerk. 2003)

Horváth Tamás az NK 7. évf. tagja Kőszegtől Kőszegig (Szerk.) 2015. Pénzintézetek és működésük a dualizmus korában Nagykanizsán. 2017. Trianonról 100 év múltán. 2020.

Nádori Erzsébet Viola - azaz Bátonyiné Nádori Viola  az NK 7. évf tagja

https://www.prae.hu/news/42215-bemutatjak-a-dr-nadori-laszlo-eleterol-szolo-konyvet/?fbclid=IwAR027liuPYRKuGdzEhRPUSrBIStOCnk3Lhdyzd7Ir5uiv3wyVk17vfMZDlc

Papp Ferenc - az NK 7. évf. tagja    A közművelődés vonzásában 2020, Nagykanitzzs

Pörös Géza – az NK 7.évf. tagja.  https://www.lira.hu/hu/szerzo/poros-geza

Szabó Mária - azaz Cs. Szabó Mária  - az NK 7. évf. tagja  40 éves jubileumi kiadvány – Cs. Szabó Mária 2002 (A Berczik Sára Budai Táncklub története)

Wehner Tibor – az NK 7. évf. tagja Ld. a korábbi részt.

https://www.mmakiado.hu/szerzok/wehner-tibor-szerk

ttps://hu.wikipedia.org/wiki/Wehner_Tibor_(%C3%ADr%C3%B3)

Kiss János –  1968-71., tanító szak.  A  Kőszegi MÁV Nevelőotthon jubileumi évkönyve. 75. 1913-1988. Antikva Kiadó 1988. - A küldetés folytatódik, Szülőföld Kiadó, 2019. – Vendégeim voltak (megjelenés alatt, 2022)

Rakos Katalin – 1968-71., tanító szak.  https://bookline.hu/szerzo/dr--rakos-katalin/50813?page=1

Balogh József (ld. fentebb)

Ernszt Árpád – az  NK 9. évf. tagja, (1952-2011) Íróként Varga E. Árpád

https://hu.wikipedia.org/wiki/Varga_E._%C3%81rp%C3%A1d

http://www.pestizsibongo.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=430&Itemid=94

Fésű József - a 9. évf. tagja

A Börzsöny erdői és vizei · Fésű József György – Hála József (szerk.) · Könyv · Moly

Fésű József György: Kultúra és fenntarthatóság (KultúrPont Iroda, 2005) - antikvarium.hu

 

Vas Ágnes - az NK. 9. évf. tagja

Balassagyarmat régi képeslapokon (bme.hu)

Kapiller Imre   - az NK 10. évf. tagja (1953-2018)

http://www.epa.hu/03000/03048/00012/pdf/EPA03048_leveltari_2018_04_073-075.pdf

https://mnl.gov.hu/mnl/zml/kapiller_imre_emlekkonyv

https://mnl.gov.hu/mnl/zml/kapiller_imre_publikaciok

Gergye Rezső NK.13.évf.  A költő hazatér (szerk.) 2017.  Viru(lá)s 1-2. 2020-2021.

Utószó, nagyon fontos. Kérem az itt közreadott áttekintés összes olvasóját, hogy amennyiben egyetlen nevet is hiányol, azaz egyetlen névvel is ki tudja egészíteni, azt jelezze a főoldalon megadott email-címemen. Azaz ezen: istvanpolak@freemail.hu .  Annak érdekében, hogy az összeállítás  minél teljesebb lehessen. Külön megköszönöm, ha a név mellé egyéb fontos információkat is kapok, kötetek címét, a szerzőről szóló értékelő publikációk adatait. Ezért tehát ezt az áttekintést érdemes  pillanatképként kezelni, hiszen ez az elektronikus közzététel a folyamatos tartalombővítésre is módot ad.

Köszönöm a tartalomszerkesztéshez nyújtott segítséget Dr.Fűzfa Balázsnak, Baka Györgyinek, Cukor Györgynek és Papp Ferencnek.

 

------------------------------------------------------------------------------------------------------

Baka Györgyi

Kötetei:

Fényfehérben,Csoma Kiadó, 2008. Belső zarándok. Napkút Kiadó Budapest, 2010. A csend jelei. Rím Könyvkiadó Budapest, 2013. Gyermekkorom madárszíve. Budapest XV, kerületi Önkormányzat, 2014. Megnyíló idő. Hungarovox Kiadó Budapest, 2016. Közeledő érintés. Hungarovox Kiadó Budapest, 2017. Határátlépés fölfelé. Hungarovox Kiadó Budapest, 2019. Szomjazó csillagmezők – válogatott versek. Kairosz Kiadó, 2022. Rózsaszirmok. Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület – Pilisvörösvár, 2022. Minden kötetét László Bandy képzőművész illusztrálta.

Recenziók: Fényfehérben:Konczek József: Fiatalon a forma fegyelmében – Agria, 2010. Nyár. Belső zarándok:Szabados György: InvokációCsontos János: AjánlásMadár János: Virágok anyanyelvén – Napkút, 2012. március.Hajdu Ferenc: Baka Györgyi költészetéről – Kerthelyiség, 2012. nov. Szaló Péter: Belső zarándok – gondolatok Baka Györgyi költészetéről.Napút-online, 2018. 11. 27. A csend jelei: Madár János: Baka Györgyi költészetéről – ajánlás Bakonyi István: A csend jelei – Stádium, 2014. 2. szám.Fazekas István: A csend jelei – Százhalombattai Hírtükör. Gyermekkorom madárszíve: Vasadi Péter: Baka Györgyi versei elé – ajánlás Büki Attila: Gyermekkorom madárszíve – Érdi Lap 2015. január Kaló Béla: Gyermekkorom madárszíve – Agria, 2015. Nyár Dörömbözi János: Szeretetért fohászkodó – Versmondó, 2015 Nyár Megnyíló idő: Ködöböcz Gábor: Ajánlás a Megnyíló időhöz Baán Tibor: Megnyíló idő – Kortárs, 2018. március Végh Péter: Tengernyi fűszálak szólnak. Baka Györgyi: Fűszál meditációk – című verséről – Világ Magyarsága, 2018. 02. 10. Közeledő érintés: M. Nagy Péter: Versikonok, ecsettáncok - Érdi Újság, 2018. március Baán Tibor: Közeledő érintés – Magyar Múzsa, 2018. március Szakolczay Lajos: Rést ütve szívünk éjjelén -Magyar Krónika, 2018. április Határátlépés fölfelé: P. Gábor Mózes: Ajánlás a Határátlépés fölfelé – című kötethez Pozsgai Györgyi: Egymásra hangolva – Magyar Múzsa 2020. március Kaló Béla: Végtelen, ölelő csönd – Agria, 2021. Tél Szomjazó csillagmezők: Szaló Péter: Szomjazó csillagmezők – Napút-online, 2022. 10. 05.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Büki Attila

Tartalomjegyzék

Életpályája

Büki Attila (családi neve: Kiss) Kiss Ferenc és Rozmán Franciska gyermekeként született Szombathelyen. Sopronban a Széchenyi István Gimnáziumban érettségizett. Szombathelyen a Berzsenyi Dániel Főiskola népművelés–könyvtár szakán szerzett diplomát, majd színjátszórendezői és újságírói iskolát végzett. Képzőművészeti tanulmányokat folytatott Zsigmond Katalin és Ányos Imre képzőművészeknél.

1970 óta jelennek meg írásai. 1972 és 1984 között különböző népművelői munkakörökben dolgozott HegyfalunKapuváronGyőrben és Budakeszin. 1984 és 2004 között a MÚOSZ osztályvezetője, majd a Magyarok című folyóirat szerkesztője, a Heti Magyarország főmunkatársa, a Heti Újság vezető-szerkesztője, a Nép-Barát főszerkesztője, az Érdi Körkép munkatársa, a Pest Megyei Önkormányzat sajtóosztálya vezető főtanácsosa. Közben 1995–1997 között a Róth Miksa Üvegmúzeum igazgatója. 2004 és 2008 között Ócsa Város Önkormányzata művelődési referense. Időközben 2000 és 2011 között a Duna-part folyóirat főszerkesztője.

Jelentős irodalom és képzőművészet szervezői munkássága. Tagja a Soproni Fiatalok Művészeti Kollégiumának (1968–1992), alapító tagja a Kónya Lajos Irodalmi Körnek (Sárvár, 1973–1975), a Pátzay Pál Művészeti Körnek (Kapuvár, 1978–1982). Tagja a Magyar Írók Szövetsége József Attila Körének (Budapest, 1980–1984), a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaságnak (Kaposvár, 1983– ), a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (1989– ), a Magyar Írók Egyesületének (2002– ). Létrehozója és művészeti vezetője a bujáki Glatz Oszkár Képzőművészeti Szabadiskolának (1992– ), a Büki Képzőművészeti Tábornak (1993–1997), az Ócsai Nemzetközi Képzőművészeti Tábornak (2003– ). Alapító tagja az Érdi Művésztelepnek (2008– ) és a Bábolnai Képzőművészeti Tábornak (2010– ). Tagja a stockholmi Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesületnek (2000– )

Díjai

  • Eötvös-ösztöndíj (1991)
  • Tisztesség-díj – újságírói munkásságáért (1995)
  • "Múltunkkal a jövőbe" Pest Megyei Millenniumi Irodalmi Pályázat I. díja (2000)
  • Salvatore Quasimodo Költőverseny elismerő oklevele (2004)
  • Érd Megyei Jogú Város Művészeti Díja (2008)
  • Sopronért emlékérem az SFMK íróival közösen (2012)
  • Petőfi Sándor Sajtószabadság díj (2022)

Művei

Verseskötetek

  • Arcomon szél söpör ( Kapuvár, 1978)
  • Szélfútta szavak (Antikva, Budapest, 1986)
  • Havas utak szárnyain (Megyei Könyvtár, Békéscsaba, 1987)
  • Mire hazaérünk (Szépirodalmi, Budapest, 1990)
  • Télidő (Jász-Kun Kiadó, Szolnok, 1991)
  • Magyar határ (Xénia, Budapest, 1998)
  • Félvilág (Xénia – Örökség Könyvműhely, Budapest, 2004)
  • Versmozaik (Syllabux, Budapest, 2011)
  • Csavarvonal. Versek és fordítások; Magyar Nyugat, Vasszilvágy, 2014

Drámák

  • Határfa (MTV, Budapest, 1998)
  • Sára holdja (Hungarovox, Budapest, 2007)
  • Századok lépcsőin (Syllabux, Budapest, 2012)

Mesék

  • Három mese (Gyöngyharmat, Cegléd, 2006)
  • Almába zárt madárka (Foldatoy, Budapest, 2009)

Tanulmányok, riportok, cikkek

  • Üzenetek a Sárga Házból (Antikva, Budapest, 1988)
  • A gondolattól a megvalósulásig. Társszerzők: Szalai Mária, Végh Miklós (Kiskunhalas, 1992)
  • Istendicsérők (Xénia, Budapest, 1998)
  • A Répce-sík művészei (Xénia, Budapest, 1998)
  • Érdi séta (Xénia, Budapest, 2000)
  • Mit ér a világ? (Rím, Tokaj, 2005)

Fordítások

  • Mari Vedin: Evelina és a kert –mese ( Gyöngyharmat Kiadó, Mikebuda, 2008)
  • Radu Macrinici: Kikötő – dráma (Duna-part, 2007)
  • Radu Tuculescu: Akvárium – dráma (Duna-part, 2008)
  • Radu Tuculescu: Vonat – dráma (Duna-part, 2009)
  • Kerstin Specht: A teknősbéka ideje – (Duna-part, 2011)

Művei francia, ukrán, német, bolgár, román nyelveken jelentek meg.

Főbb egyéni kiállításai

  • Művelődési Ház (Bük, 1969)
  • Művelődési Ház (Osli, 1977)
  • Kisgaléria (Budapest, 1986)
  • Vízivárosi Galéria (Budapest, 1989)
  • Magyar Sajtó Háza (Budapest, 1989)
  • Centre d' Art Galéria (Párizs, 1989)
  • Nádasdy Várgaléria (Sárvár, 1990)
  • Rátkai Márton Klub (Budapest, 1991)
  • Szabadidőközpont (Bükfürdő, 1991)
  • Jókai Galéria (Budaörs, 1995)
  • El Kalászi Galéria (Budapest, 1995)
  • Központi Magyar Klub (London, 1995)
  • Iványi Ödön Művészeti Kisgaléria (Bátonyterenye, 1996)
  • József Attila Tudományegyetem (Szeged, 1996)
  • Hatvani Galéria (Hatvan, 1997)
  • Napház Galéria (Érd, 1998)
  • Sissy Galéria (Budapest, 1998)
  • Pesti Vigadó (Budapest, 2002)
  • Napház Galéria (Érd, 2005)
  • Vörösmarty Társaság galériája – Közös tárlat Kéri Mihály képzőművésszel ( Székesfehérvár, 2011)
  • Büki Attila és barátai c. képzőművészeti kiállítás ( Veelence-tavi Galéria Gárdony (2013)

 

Művei közgyűjteményekben

Nádasdy Múzeum (Sárvár), Pátzay Múzeum (Kapuvár), Városi Múzeum (Sarkad), Art Galéria (Bük), Heimatmuseum (Budaörs), Egressy Gábor Szabadidőközpont képzőművészeti gyűjteménye (Ócsa), Városi Galéria és Helytörténeti Múzeum (Bábolna), Városi Galéria (Érd), valamint magángyűjteményekben.

Források

  • Új magyar irodalmi lexikon (Akadémia, Budapest, 1994.
  • Who is who Magyarországon - Magyarország vezető személyiségeinek életrajzi enciklopédiája (Svájc, 2003 – )
  • Kortárs magyar művészeti lexikon (Enciklopédia, Budapest, 2000)
  • Cs. Varga István: Lecsüng az űr csillagképe (Soproni Füzetek, 1988)
  • Kerék Imre: Versről versre (Műhely, 1987)
  • Pécsi Györgyi: Két verseskönyv (Új Forrás, 1987)
  • Cs. Varga István: Önmagához igazodó (Kisalföld, 1992.01.04.)
  • Zentai László: A csúcsok megközelítése (Xénia, Budapest, 1995)
  • Sipos Tamás: Sejtelmes szépség – B.A. kiállítása a Sissi Galériában (Magyarország, 1997. 38. sz.)
  • Kaló Béla: Európai köldökzsinóron – Edelényi Füzetek 25. (MKKM, Edelény, 2002. 18. p.))
  • Kovács József László: Költő és festő is (Palócföld, 2004. 1-2. sz.)
  • Bertha Zoltán: Sorsjelző (Felsőmagyarország, Miskolc, 2006)
  • Pósa Zoltán: B.A. univerzuma (Várhely, 2004. 2. sz. 77– 83.)
  • Cs. Varga István: "Beszédes képek". Büki Attila költészetéről (Életünk, 2002. 4. sz.)
  • Mogyorósi Erika: Érd irodalmi élete (Könyvtári Információs Füzetek, Érd, 2007)
  • Bertha Zoltán: Büki Attila drámaírói világa (Soproni Füzetek, 2008)
  • Erdei Sándor: Csonka életek a "félvilágban" (Szókimondó, 2008. 12. sz.)
  • Kovács József László: Büki Attila drámái: Sára holdja (Duna-part, 2008. 3. sz.)
  • Kaló Béla: A méltóság megőrzésének kísérletei (Várhely, 2009. 7-8. sz.)
  • Cs. Varga István: B.A. költészetéről (Lyukasóra, 2008)
  • Zsirai László: Büki Attila meséi (Érdi Újság, 2009. 12. 17.)
  • Máriás József: Cseppben a tenger - Büki Attila versmozaikjai (Soproni Füzetek, 2011)
  • Bakonyi István: Büki Attila versmozaikjai (Lyukasóra, 2011. 34. sz. 52. p.)
  • Salamon Nándor: Kisalföldi művészeti lexikon (Magyar Nyugat K. Vasszilvágy, 2012)
  • Máriás József: Monodrámák – lépcsőin (Zempléni Múzsa, 2013

 

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Csider Sándor

Benke Éva tanárnő bevezetője Dr. Csider Sándor  legújabb  - a Világfa tetején című - verseskötetének könyvheti bemutatóján

(Szombathely Berzsenyi Dániel Könyvtár, 2023.06.09.)

 

   Könyvtár – otthonosság – atmoszféra – a szabályok is lazábbak, így megengedhetem magamnak, hogy a mondandómat a végén kezdjem.

A konklúzióval.

 

         Az egyszerű, ám ellentmondást nem tűrő évtizedek alatt  bizonyossá vált ténnyel:

          Csider Sándor jó ember.  Ez a rangja. Rendfokozata: sok csillag.

  

   Itt akár le is ülhetnék, s kezdetét vehetné, amiért jöttünk. De  a logika szabálya szerint bizonyítanom kell állításomat. Nem hagyhatok kétséget. Élettényekkel nem foglalkozhatom, -  nincs idő.

 

   De itt vannak a kötetek.

 

         Csider Sándor ír. Tehát teremt. Bemutat, késztet, ábrázol, bizonyít, sarkall,

         dicsér,  vágyakozik, aggódik, ostoroz és reménykedik, véget vet ás újra kezd, és

         minden tettének célja, tárgya, értelme: a  JÓSÁG.

 

        A lélek szabadsága.

 

        Majd sajnos elérkezik az ideje a szkeptikus  szomorúságnak; -  mert  rájön, hogy a

        társadalmi létezés farkastörvényei között  elsikkadnak az érvek arra, hogy  lehet

        jónak lenni.

 

        A transzcendencia ködös, így hite bizonyosságával az elemekhez fordul. Felfedezi

        és nevén nevezi a bizonyost, azt, amit mind tudunk, mindannyian ismerünk, de

        ha meg kellene fogalmaznunk a lényegüket, elakadnánk.   Ismerjük a TŰZ emberi

       arcát,  a VÍZ teremtő nélkülözhetetlenségét? Tankönyvi definícióban talán.

 

       Belegondolunk  pl. az öröm pírja, a szomjúság és a szerelem kapcsán, hogy 

       alapjuk a TŰZ, - vagy a VÍZ …. Hogy a  lég és föld – a messzeség és a közelség

        szinonimája lett? Hogy aminek közepette létezünk: értünk van? Jó hozzánk?

 

       Hát bánjunk egymással és a világgal  elemi érzelemmel

                                                                          elemi bölcsességgel

                                                                          elemi erővel

      amíg vagyunk,  amíg lehetünk ….

      a Világfa tetején.

 --------------------------------------------------------------------------------------------------------

 A kötet címadó verse:

  Világfa tetején

 

világfa tetején

izzik a nap

füld az éggel összeér

fenségesen tündököl

 minden ember jót remél

                  ¤

régebben is már

élő voltál

száraz ágakban

szundítottál

ezen az éjen

szüless újjé

vűltozz lobogó

fényes lánggá

tűmadj fel ősi

nagy hatalom

aludje majd ha

úgy akarom

el ne szabadulj

ördög átka

ne boríts házat

erdőt lángra

égess illatos

gyógyfüvekez

űzd el a gonosz

szellemeket

érlelj gyümölcsöt

álessz vizet

földi és égi

szerelmeket

lázadó élet

hadd tobzódjon

férfi és asszony

táncot járjon

buja éjszakán égjen eggyé

perzselő mámorban

váljon szentté

             ¤

iszkol a halál

senki ne féljen

örökös fényben

örökké éljen

 

------------------------------------------------------------------------------------------

Devecseri Zoltán

 Szakmai önéletrajz és megjelent könyvek listája

 Korai  próbálkozásaim elkallódtak, első versnek nevezhető írásaim 1969-ben  jelentek meg ifjúsági lapokban és az akkori Népszavában.

   Fábián Zoltán, Orsovai Emil és Tamás Menyhért segítettek, Szöllősi Zoltán és Újházy László,Pataki Zsolt és Püski István voltak első barátaim Budapesten.

Szombathelyen 1970-től a főiskolán Nagy Gáspárral találkozva a JELENTKEZÜNK c. periodika alkotói-szerkesztői közé kerültem.

1971-ben a „Kilencek” költője, Konczek József és Takács Imre fogadta verseimet a SOR c. antológiába.

Népművelő-könyvtáros-magyar szakos diplomával Csurgón, Bonyhádon éltem. Közel száz irodalmi estet szerveztem 1973-tól a közelmúltig. Bonyhádon Móser Zoltán és Istók Kálmán voltak segítőim. Csurgó, Bonyhád, Szekszárd, Szany, Csorna, Kapuvár, Hövej eddigi életutam „szerelmes földrajzának” hitelesítői. Három önálló kötetem jelent meg, a negyedik hamarosan nyomdában…, közel két tucat antológiában szerepeltem.

Az irodalmi folyóiratok közül az Életünk, a Jelenkor, Tiszatáj, Hitel, Somogy, Dunatáj,  DunaPart,  Agria, Kincskereső, Jel,Aranypor, s a zilahi Hepehupa voltak publikációs helyeim. Az utóbbi tíz évben a Műhely,  a Hepehupa, a Versmondó és az Ambroozia közli újabb verseimet.

Tizenkét éve tagja vagyok a Magyar Írószövetségnek. 2021-től, kettős tagként, próbálom segíteni az együttműködést a Magyar Nemzeti  Írószövetséggel is, magamnak is ártó szerény sikerrel…

A 2006-os kiskőrösi versírópályázat egyik fődíjasa voltam – A XXI. SZÁZAD KÖLTŐJE – Nagy Gáspárnak c. verssel Kiss Benedek és Szepes Erika mellett.

Mestereim: Nagy László, Csoóri Sándor, Tornai József, Fodor András.

Kortárs –barátaim: Baka István, Nagy Gáspár, Újházy László, s a még  élők között  - Kiss Benedek, Villányi László, Cukor György, Baka Györgyi, Büki Attila.

Önálló kötetek:

Mikor mozdulnak a kulcsok, Szekszárd, 1986. (Baka István ajánlásával)

Hármas ének, Zilah,2003.

Zsindelyszárnyakon, Hazánk Kiadó , Győr-Zilah, 2012.

Harmadnapok, Magyar Nyugat kiadó, 2023. február ( NKA támogatással), Szombathely (megjelenése: folyamatban).

Antológiákból:

SOR, Fiatal vasi költők, Szombathely, 1971. (bev.:Takács Imre)

MAGÁNMITOLÓGIA, Hazánk Kiadó Győr, 1993. (bev.: Tornai József)

POEME, VERSEK, GEDICHTE, Zilah, 2004.,

Kölltészet Tavasza, Zilah , … 2003-tól: 16 antológia

AKIK TOLLAT FOGTAK, Répce menti költők, 2017, 2020.

 

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Pörös Géza

Szakmai önéletrajz

 

1949-ben születtem Pécsett. A Szombathelyi Tanárképző Főiskolán 1971-ben, az ELTE Bölcsészettudományi Karán 1975-ben szereztem diplomat. 1977-től 1979-ig az ELTE Esztétika Tanszékén tudományos továbbképzési ösztöndijas voltam.. Két gyermekem van: Ivett/1980/ és Izabella/1982/.

Munkahelyeim:

Baranya megyei Tanács Művelődésügyi Osztálya /előadó, 1975-1977/

Népművelési Intézet Vizuális Művészeti Osztálya /munkatárs, főmunkatárs, 1979-1987/

Budapest Filmstúdió / főmunkatárs, 1987-1992/

OSZK Történeti Interjúk Tára /osztályvezető, 1992-1997/

Duna Televízió Zrt. /1993-tól felelős szerkesztő, 1988-tól szerkesztőségvezető, 2000-től megbízott kulturális igazgató majd igazgatóhelyettes, 2001-től kulturális igazgató, 2005-től műsorokért felelős alelnök, 2009-től 2011-ig művészeti igazgató/

1998 – tól 2000-ig az Összkép című kulturális magazinnak, 1993-tól 2005-ig a MozgóKép című filmmagazinnak voltam a felelős szerkesztője.

Egyéb megbizatások:

1993-tól 2008-ig a Budapest Filmstúdió Kft. felügyelő bizottságának az elnöke

Az Európai Műholdas Közszolgálati Televíziók Szövetsége /Bruges Group/ Végrehajtó Bizottságának  tagja/2002-2004/

Az NKA Mozgókép Szakmai Kollégiumának tagja/2005-2009/

A Magyar Történelmi Film Közalapítvány kuratóriumának tagja/2006-2009/

Publikációim/interjúk, cikkek és tanulmányok

kb 150 publikáció/

Filmes tárgyú írásaim a Filmkultúra, a Filmvilág, a Forrás, az Új Forrás, a Napjaink, a Hitel, az Európai utas, a Magyar Napló, a Figyelő Szemek és a Kino hasábjain, illetve gyűjteményes kötetekben jelentek meg. Számos tanulmányt, illetve pályaképet írtam magyar alkotókról/ Gábor Pál /1985/, Gaál István,/1982/ Sára Sándor,/2000/ Kósa Ferenc /2018/, illetve lengyel filmrendezőkről /Krzysztof Kieslowski/1991/, Krzysztof Zanussi/2016/, Andrzej Wajda/2017/

Könyvek, amelyekben szerző vagy társszerző voltam:

Beszélgetések a dokumentumfilmről /Budapest,1981.NPI/, társszerkesztő és társszerző

Gábor Pál ,Budapest,1985. Magyar Filmintézet-NPI/

Il cinema di Pál Gábor /Lecce,1986., társszerző Vincenzo Camerinóval/

Kortársunk a film/Dániel Ferenc szerk./ Múzsák Kiadó, társszerző

Illuminációk, Tatabánya,1991. Új Forrás könyvek/

Krzysztof Zanussi: Védőszínek /Budapest,1994. Európa Kiadó, társszerkesztő és az utószó szerzőj

Bekezdések/Sára Sándorról/, Duna Televízió, 2000. Sipos Sarolta, Kelecsényi László szerk. társszerző

Sára 80/Pintér Judit szerk./ társszerző MMA. 2013

Mészáros utca 48 /társszerző/, Pintér Judit és Medgyesi Gabriella szerk. Bp. 2013

53 magyar film/Tóth Klára szerk./ társszerző, Bp. 2015.

Elindulások, találkozások megvilágosodások. Krzysztof Zanussi világa. Bp. 2016. Kossuth Kiadó.

Októberi stációk. Nagy Gáspár és 1956./Pécsi Györgyi szerk./, társszerző

Volt egyszer egy kék Duna/Csáky Zoltán szerk./, társszerző, 2017.

Kósa 80/, MMA, 2018

Sára Album, társzerző 2020

 

Fontosabb  egyedi műsoraim és dokumentumfilmjeim:

Gazdag pillanatok. Töredékek Gaál Istvánról / rendező,dokumentumfilm, 1993/

Érintések. 59 perc Krzysztof Zanussival / r.dok. 1995/

Egy nehéz ember / r.dok. 1995/

Bekezdések Sára Sándorról / r.dok. 1996/

Fejezetek a magyar film történetéből  I-XII. /szerkesztő és sorozatszerkesztő,1996/

Pásztóiak. Csohány Kálmán portréja / r.dok. 1997/

Őrizd az embert. Beszélgetés Kósa Ferenccel / r.dok. 1997/

Félelmen túli tartomány Nagy Gáspár naplójából / r.dok. 1999/

Kardos Ferenc emlékezete /Buglya Sándorral közösen, dok. 1999/

Krakkói találkozás Andrzej Wajdával  / r.dok. 2000/

A zeneszerző: Wojciech Kilar / r.dok. 2001/

Krzysztof Kieslowski emlékezete /r.dok. 2001/

10 este Andrzej Wajdával /sorozatszerk. 2001/

Két töredék S.S. Mester életéből   / r.dok. 2003/

Esték Krzysztof Zanussival  /sorozatszerk.,10 rész. 2003/

Hidak Európába /sorozatszerkesztő és rendező, 1-10. 2004/

Bekezdések Andrzej Wajdától / r.dok. 2007/

Emlékezés. Lengyel menekültek Magyarországon/r.dok. 2010/

Varsói gondolatok Krzysztof Zanussitól, Agata Buzektől és Krystyna Jandától I-III. /r.dok. 2010/

Töredékek egy fővezér életéből. Edward Rydz-Smigly marsall /r.dok. 2011/

„…azért voltak nekünk élményeink”. Magyar filmrendezők/Sára Sándor, Szabó István, Kósa Ferenc, Dárday István, Enyedi Ildikó, Jancsó Miklós Andrzej Wajdáról /r.dok. 2013/ A kötet szövegének hét részlete megjelent a Filmy Andrzeja Wajdy W swiatowym plakacie filmowym/ Andrzej Wajda filmjei a világ filmplakátjain/ című kötetben/Lódz,2015. Mieczyslaw Kuzmicki szerk./

Kitűntetéseim:

4 nivódíj /Új Forrás/

4 nívódíj /Duna Televízió/

Lengyel Kultúráért Érdemrend /1999/, A Lengyel Nemzeti és Kulturális Örökség miniszterének kitűntetése

Lengyel Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje /2006/, Lengyelország Köztársasági elnökének kitűntetése

Bene Merito Érdemrend /2010/, Radoslaw Sikorski külügyminiszter kitűntetése

A Lengyel Nemzeti és Kulturális Örökség Miniszterének diplomája /2011/

 

 

 

                                                                                                                                                      

Asztali nézet