Honlap címe
Kiállítás Sében, 2023.09.16-2023.10.01.
Idézet a község honlapjáról:
"Sé Község Önkormányzatának támogatásával, 2023.09.16-án szombaton a Faluházban megnyílt, az „ÜZENETEK A MÚLTBÓL két művészeti ág tükrében” című kiállítás!
Községünk két díszpolgárának kiállítás megnyitója tömegeket vonzott, csordultig telt a Faluház! A kiállításon Horváth Balázsné Lehel Anikó textil faliképei tekinthetők meg, Csider Sándor verseivel. Az eseményt megtisztelte falunk minden díszpolgára, így az említetteken kívül jelen volt Dr. Károlyi Mária, Sey Gábor és Sörös István.
A megjelenteket Nagy Róbert polgármester köszöntötte. A szakmai megnyitót Benke Éva Radnóti- díjas tanár tartotta.
A rendezvény gerincét a kiállító rövid, érdekességekkel is tűzdelt narrációja adta. A kiállítás téma szerint blokkokra oszlik, így a megszólaltatott művek is. Az alkotásokon lehelet finom varrási technika jeleníti meg – többek közt jelképek és régészeti leletek ábrázolásainak használatával – az ókortól Sé történelmi múltját, vallásosságát, a jövő reménységét. Horváth Balázsné Lehel Anikó tematika választását a közösség szolgálatának szándéka határozta meg. Látószögére, – mint az ÖrökSÉgünk Alapítvány aktív elnökének, – jellemző a közösségi fókusz. A művek harmonikus színei és a letisztultsága kellemes benyomást kelt a szemlélőben."
A honlap szerkesztőjének kiegészítése: Horváth Balázsné Lehel Anikó a NK1. évfolyam tagja, Dr.Csider Sándor pedig az NK7. évfolyamé. Az egy órás időtartamú megnyitó a hasonló rendezvények etalonja lehet. Kép, szó és zene harmónája érvényesült a hét közreműködő jóvoltából. Ők láthatók is együtt a frissen létrehozott facebook-csoport egyik fotóján. A csoport neve azonos a honlapéval, azaz NKszombathely. Benke Éva tanárnő megnyitó szövege pedig itt, a beszámoló végén olvasható. Anikó részletes tárlatvezetést tartott, képről-képre haladva, s a képek mellett olvasható versekből válogatva hallhattunk többet Éva tanárnő és Sándor előadásában. Ha lenne még az Alma Materünkben közművelődési szakemberképzés, akkor részükre tökéletes minta lehetne ennek a szép együttlétnek az előzetes megtervezése és lebonyolítása.
Emlékezés Horváth Györgyre, 2023.06.02.
(Az emlékező, ötven fő feletti közösség szólásra jelentkezett tagjai részben előre megírt változatra támaszkodva beszéltek, részben ugyan előre átgondolva, de kötetlenül. A honlapszerkesztő egy rövid hozzászólásban kérte az elmondottak közreadásának lehetőségét, azaz a rovat számára az elküldést. A megérkezés sorrendjében és a megszólalók betűrendjében kerülnek majd bele az emlékező gondolatok a rovatba. P.I.)
Benke Éva Tanárnő emlékező gondolatait Szép Ernő írásának megható előadásával zárta:
----------------------------------------------------------------------
Dr. Csider Sándor (az NK. 5. éf. tagja, ny.főiskolai docens,a Dr. Kiss Gyula Baráti Kör tagja): Emlékezés Horváth György népművelőre nyolcvanadik születésnapján 2023. június másodikán
Horváth Györgyöt, Gyurit ma a nyolcvanadik születésnapján köszöntjük s e szertartásnak van egy a múltat tartalmazó része. Akit lelkünk megidéz, az jelenvalóvá válik, bár vele a kapcsolatunk örökké tart, s mint a tenger hullámait a só, lénye áthatja gondolatainkat, tetteinket.
Immár három éve hogy szívünk közepébe talált a róla szóló szomorú hír. Egybeesett egy korszak zárultával. Az eszeveszetten száguldó időben megállni tilos, elmúlt korszakokat visszasírni felesleges és minden eddiginél kiszámíthatatlanabb a jövő.
Az általa alapított és vezetésével működő – feledhetetlen tanárunkról, Dr. Kiss Gyuláról elnevezett – kulturális egyesületben hagyományokat őriztünk, eszmét cseréltünk, korszerű kezdeményezéseket tettünk, barátként éltünk. Úgy, mint ahogy Enzsöl Ellák írja:
Ha a barátságot le tudnám rajzolni, akkor az fészek lenne, amely madárlelkemnek biztonságos búvóhelye, tanyasi ház apró ablaka lenne, ahonnan jöttömet lesik; csillag lenne, amely eligazít az éjszakában; szelíd és erős kéz lenne, akibe nyugodtan kapaszkodhatok.
Alapítónk rendet hagyott maga mögött. Ereje fogytán megszüntette az egyesületet, – mely immár baráti körként működik tovább –, civil szervezeteknek ajándékozta a bútorokat, irodai gépeket, szétosztotta körünkben az évtizedek alatt összegyűlt emléktárgyakat, Nem gondoltuk akkor, hogy azért teszi: ne okozzon rövidesen gondot a számunkra.
Bármily vidámra is igyekszünk hangolni e mai napot, megvalljuk: siratjuk őt és egyúttal magunkat is. Távozása óta meggörbült a világ gyémánttengelye. Mindent átleng a hiánya, semmi nem olyan, mint volt.
Mondják: minden ember pótolható. Csak a rideg, praktikus valóságban érvényesek ezek a szavak. Gyuri pótolhatatlan. Olyan, mint ő volt, akinek úgy fűződtek lánccá emberi kapcsolatai, tapasztalatai, gondolatainak, tetteinek ékkövei, mint az övéi, nem születik más e földön.
Léte számunkra természetes volt, a biztonságot jelentette. Társaságában tudtuk: minden rendben van vagy rendben lesz körülöttünk s vezetésével a legjobb döntéseket hozzuk. Mindenre és mindenkire ügyelt. Én azt hittem, ő távozik el közülünk utoljára. Úgy illett volna.
Mesebeli legény volt, aki azzal a céllal indult el Rumból, hogy valami jót alkosson a világban, hogy tehetsége szerint boldogabbá tegye az emberek életét. Minden próbatétel után nőtt az ereje, minden küzdelemben becsületes maradt, hű eredeti céljához. Vidám volt, jókedvet sugárzott. Sokakat szeretett, sokan szerették. A palotákban is megmaradt a legnemesebb értelemben vett egyszerű legénynek. A bölcs megfontolás, a nyílt tekintet, a jóakarat, a tiszta szív, az őszinte beszéd, az önzetlenség, a helyzetekhez való alkalmazkodni tudás jellemezték.
A gondolat, a szó és a tett nála nem váltak el egymástól. Szinte egybeforrott személyes élete és munkássága. Úgy vált naggyá, hogy másokat emelt a magasba. Hozzájárult a tehetségek kibontakozásához. Jótett helyébe nem várt semmit, mégis megkapta a legtöbbet: osztozhatott a sikereikben. Állandó ünnepben élt.
Idegesnek, kapkodónak, indulatosnak soha nem láttam. Nekem olyan volt, mintha a testvérem lenne vagy mint az apám. Teljes volt benne a bizodalmam. Gondolkodás nélkül teljesítettem kéréseit. Nem is kért. Kijelentett: Ezt te fogod csinálni. Tudtam, hogy amit neki és közösségünknek megteszek, az a magam épülését is szolgálja.
Gyuri nem tudományos vagy annak tűnő könyvekbe írta be magát, hanem szeretett intézménye, az egyének, közösségek, települések, a népművelői társdalom örök könyvébe. Mintha Hamvas Béla szavait követte volna:
Egyetlen, még oly kicsiny megvalósított eszme is több, mint egész színpadra való legmagasabb realizálatlan gondolat. Az üdv a megvalósított igében van.
Jelentős funkciók sokaságát látta el, de ő mindenkor „csak” népművelőnek vallotta magát s mint Váci Mihály, mindenütt otthon volt.
Bánkódunk amiatt, hogy már nem lehet közöttünk, ugyanakkor örülünk annak, hogy vele élhettünk, dolgozhattunk.
Az ember felel annak, akit túlél. Munkálkodjunk helyette is, az ő szellemisége szerint. A jövő kifürkészhetetlen, de a jelenért és a jelen jövőjéért felelősséggel tartozunk.
Áll Velemben egy kopjafa, – szintén az ő kezdeményezésére – mely elhunyt társaink emlékét őrzi. Többször fölvetődött a körünkben, hogy írásban is meg kellene örökítenünk azok munkásságát, kiknek neve a kopjafán szerepel. Nem akadt rá vállalkozó. Meglehet: így van ez jól. Eddig is mások voltak fontosak a számunkra, életünk középpontja nem magunk voltunk.
Antoine de Saint-Exupéry így szól a templomépítésről:
Ha nincs minden kő a maga helyén, akkor nincs templom. És ha minden kő a maga helyén van, és a templomot szolgálja, akkor meg csupán a belőlük születő csend s a templomban születő imádság számít.
Eduárd Petiska, cseh íróval együtt valljuk: Úgy viseljük állandóságunkat, mint gyertya a lángját, változunk és fogyunk, de a láng csak velünk együtt lobban el
-----------------------------------
Fenyvesi Ferenc nyug.igazgató, az NK 5. évfolyam - Hályogkovácsok – tagja
Kedves Barátaim!
Engedtessék meg nekem, hogy így szólítsalak benneteket, mert Horváth György emlékezete hozott itt össze bennünket. A Gyuri iránti tisztelet, barátság, szeretet késztetett mindnyájatokat, hogy eljöjjetek Szombathelyre.
Én a szomszédvárban, Veszprémben dolgozva mindig figyelemmel kísértem Gyuri munkáját, számtalan esetben fordultam szakmai együttműködéssel hozzá. A Vas megyei kollégák, ha országjáró tapasztalatcserére indultak, első megállóként Veszprémet célozták meg, s fogadhattuk mindig örömmel Gyurit és a vasiakat.
S ha kellett, segítettem is, így amikor támadták, Kovács Gyurival szakfelügyeltük is az intézményt, és megállapíthattuk, hogy vezetésével a Művelődési Központ az az ország példamutató MMK-ja volt! Gyuri 20 éven át vezette az intézményt, szakmaisága, vezetői tudása, lokálpatriotizmusa példértékű volt!
Szívesen emlékszem vissza a Népművelési Intézet balatonalmádi továbbképző házában szervezett igazgatói kollégium éves konferenciáira, a Beke Pál által szervezett nemzetközi tapasztalatcserékre. Gyuri mindnek meghatározó, jókedvűen vitázó alakja volt. Egy alkalommal, talán a francia tanulmányúton, szobatársak lettünk. Gyuri barátságosan mondta: „tudod, Fenyőkém, nekem orrsövényferdülésem van, ezért nagyon horkolok! Ha nem bírod, szólj, és akkor felkelek!” Ugyan, Gyurikám – mondtam- akkor én alszom el előbb, aztán tőlem ágyút is sütögethetnek!
Gyuri nagy harcos volt! Még ellenfelei is elismerték, hogy nemesen, egyenes en küzdött, nyílt sisakkal, sohasem nemtelenül. Egyik nagy célja volt, hogy a szombathelyi Tanítóképző népművelő-könyvtáros szakja méltó helyet kapjon a művelődés, a felsőoktatás történetében. Ezért harcolt, hogy az itt végzettek megkaphassák 50 év elmúltával a nekik járó aranydiplomát.
Gyurikám! Mi – az ötödévfolyam - 2019-ben vettük át, Bozsokon, Benke Évától és Kálmán Jóskától. Köszönjük Neked!
Kedves Barátaim! Van Balatonfüreden egy ház, melyben nemzetes Horváth Mihály uram, lánya örömére megrendezte az Anna-bált. Az utódok a mai napig Horváth-háznak hívják az épületet!
Arra gondolok, hogy mi lenne a legszebb és legnemesebb, mint az, ha a szombathelyiek, és mi, azt a házat magunk között csak úgy hívnánk a jövőben, hogy a Horváth-ház! Annál is inkább, mert még két jeles személyiség, Horváth János Gedi és Horváth Kati is ott dolgozott! Ha a szombathelyi kollégák és a népnyelv a szájára kapná, akkor csak így neveznék: a Horváth-ház!
Méltó emléke lenne ez Horváth Gy9rgynek, a népművelőnek, az igazgatónak!
Gyurikám! Emléked nem felejtjük!
---------------------------------------------------------------------
Papp Ferenc (NK.5. évf., a nagykanizsai HSMK egykori igzgatója)
Kedves Kollégák, Barátaim!
A valamivel fiatalabb népművelő generáció nevében kívánok fejet hajtani Horváth György gazdag, elkötelezett életműve előtt. Az eddigi megszólalók méltatták emberi, intézményvezetői, közéleti értékeit, kisugárzását a megye, az ország közművelődésére.
Személyes találkozásaink közül három élményemet szeretném megosztani, amelyek jól példázzák szakmai profizmusát, segítőkészségét, őszinteségét, hivatásunk és az emberek iránti alázatát.
Nem sokkal vezetői kinevezésem után kollégáimmal kerestük a lehetőséget: hol tanulmányozhatunk új szakmai törekvéseket, jó példákat a régióban. Első utunk a szombathelyi MMIK-ba vezetett, ahol Gyuri barátságosan fogadott bennünket, és csaknem egy egész napot ránk szánt. Megismertük információs szolgálatukat, a nagyrendezvények tervezését, a civilekkel való együttműködés formáit. Rögtön láttam, hogy kiválóan felkészült, gyakorlatias szakember a halk szavú vendéglátónk. Türelmesen válaszolt legnaivabb kérdéseinkre is. Búcsúzóul kaptunk szórólapokat, kisebb kiadványokat. Az itt tapasztaltakat, tanultakat munkánkban jól hasznosítottuk.
Néhány év múlva igazgatói pályázatom elbírálásakor ismét találkoztunk, amikor szakértőként értékelte pályázatomat. Nagyon őszintén kritizálta néhány tervezett programomat. Kért, hogy „szálljak le a földre”, legyek gyakorlatiasabb, csak megvalósítható terveim legyenek. Szakmai gyakorlata, profizmusa alapján átlátta, hogy mi lehet reális és mi nem a dolgozatomban. Jókat is mondott a pályázatomról, és szakértő kollégáival együtt továbbra is javasoltak az igazgatói posztra.
Jó pár év múlva a Zala Megyei Közgyűlés oktatási bizottsága elnökeként találkoztam Gyurival, amikor a hasonló vas megyei bizottság tapasztalatcserére hívta a mi csapatunkat. A délutánt Velemben töltöttük. Gyurinak akkor nem volt testületi tagsága, de ő látott vendégül bennünket. Kissé furcsán éreztem magam, hogy Ő, a kiváló népművelő, elismert intézményvezető „szolgál ki” bennünket, süti a gesztenyét stb. Bagári Kati aztán jóval később elmondta, hogy Horváth György alapból ilyen volt: udvarias házigazda, figyelmes vendégfogadó. Utólag is állítom, hogy nemcsak a szakma, de az embertársai iránti alázata is sokunk fölé emelte.
Horváth György égető hiányát a család, a népművelő társadalom mellett a kultúrát szerető vasi közönség is érzi.
------------------------------------------------------------
Szále László író, publicista (a NK 1. évf. tagja): Horváthgyuri80
Amikor Bagári Kati fölhívott, hogy emlékezzek meg pár mondatban egykori évfolyamtársamról, Horváth Gyuriról – szokásom ellenére – habozás nélkül igent mondtam.
Csak később villant csak belém: úristen, de hisz alig tudok róla valamit. Felnőtt életünk hatvan évéből alig hármat töltöttünk együtt. Aztán messze sodródtunk egymástól, ő pedig itt egy elképesztően gazdag és tevékeny pályát futott be: népművelőként lett a város és a megye egyik legtekintélyesebb embere. Népművelőként, hangsúlyozom, miközben mi folyton azon sápítoztunk, hogy a szakmánknak nincs társadalmi tekintélye, megbecsülésben, keresetben, szinte mindenben az utolsók vagyunk az értelmiségi pályák sorában.
Gyuri ezzel nem törődött: bármibe fogott bele, ott előbb utóbb vezető lett, igazgató, városi elnök, bizottsági elnök, kuratóriumi elnök – fölsorolni is nehéz, mi mindennek volt az első embere. És nemcsak kulturális területen. Érdekes: mindig elnök volt vagy igazgató, sosem alelnök vagy igazgatóhelyettes.
A vezetőt felülről delegálják, de alul tartják meg. A kinevezők csak kineveznek, hogy valaki éveket, évtizedeket töltsön egy adott vezetői poszton, ahhoz a saját képességein túl a beosztottjainak bizalma, jó esetben szeretete kell. Ez azt jelenti, hogy Gyuri jó vezető volt a munkatársak szemében; a kinevezők, választók pedig megbízhatónak, terhelhetőnek tartották, bíztak tehetségében, elhivatottságában.
Pedig 1962-ben, amikor kezdtünk, nem tűnt vezető típusnak, az sem látszott, hogy belőle lesz az évfolyam egyik legsikeresebb embere. Ötvenen voltunk az ország összes szegletéből, köztük vagy tucat nagyhangú, magabiztos pesti. Gyuri kicsi volt, halk és szerény – Rumból, ahova a Rumi úton lehet eljutni. Ritkán hallatta a hangját, a mindent jobban tudó, exhibicionisták hangos vitáiba nem igen szólt bele – legalábbis az elején nem.
Fontos játékosa volt az évfolyam futballcsapatának, a labdaügyességére nem emlékszem, de arra igen, hogy gyors volt, izmos, erős, sose csüggedt, és végigzakatolta a meccseket.
Bagári Kati írta búcsúztatójában, hogy később is mindig szaladt. Bárhol volt jelenése, futva érkezett és futva távozott. Tulajdonképpen mindig feszített üzemmódban működött, ami az elmúlt évtizedekben „rohanónak” is nevezett világunk talán legsúlyosabb betegsége volt. A mindig több profitot elérni minél kisebb költséggel. Ez volt sokáig a siker kulcsa, ám veszélyes is, mert a feszített üzemmód leépít mindent, ami feleslegesnek látszik, ami „csak” biztonsági tartalék – válság, krízis, baj esetére. Szomorúan aktuális példával: a hegymászó nem pakolja meg biztonsági eszközökkel, tartalék élelemmel, ruhával, kötéllel a hátizsákot, mert nehezíti a felfelé haladást, nem visz oxigénpalackot, mert úgyse akarja használni. Ilyen a hétköznapi életbeli feszített üzemmód is, a folytonos rohanás, teljesítménykényszer, a pihenés, a családi vasárnapok, a szabadságok föláldozása az ügyek érdekében. Gyuri feszített üzemmódban élt és dolgozott, de már egy reziliens személyiség tulajdonságaival. Ebben messze megelőzte korát. A reziliens személyiséget népiesen keljfeljancsinak mondhatnánk. Aki baj, válság, betegség után is képes mindig felállni, és megerősödve újrakezdeni. Tudományosabban szólva: Gyurit rugalmas ellenálló képesség jellemezte, váratlan helyzetekben találékonyság, krízis esetén stressztűrés, ütésállóság, kudarcokban lelki ellenálló képesség, biztos belső egyensúly. Én őt sosem láttam elkeseredni vagy panaszkodni. Ehhez persze az egyéni lelki erő, favágásra alkalmas hát, és átlagon felüli szívósság, alkalmazkodó képesség mellett kellett az a kapcsolati háló, amelyet az évtizedek során felépített kollégákból, barátokból, közösségekből – ezek segítették és védték szakmailag és erkölcsileg, mint biztonsági háló a légtornászt. Persze, tudott lazítani is. Velemben ő tanította meg nekem, hogyan kell kürtős kalácsot sütni, mézes pálinkát készíteni – és inni.
Ha lehet, konfliktuskerülő, ha kellett, a konfliktusba beleálló személyiség volt. Elnyűhetetlennek látszott. Rengeteget dolgozott, kifacsarta magát, de volt hozzá belső tartása és külső hátországa egyaránt. Talán ez volt az ő nagy titka. Most lenne 80 éves. Többi halottunkról csak egy mondatot. Szalai László iskolateremtő munkájáról egész könyvet írtam, és sosem fogom magamnak megbocsátani, hogy benne méltatlanul keveset Szalai nélkülözhetetlen hátországáról, Horváth Margitról, aki helyettesítette a mindennapokban. A főigazgató nem tudott volna ilyen jövőt fölépíteni, ha Margit nem vitte volna olyan lelkiismeretesen a jelen ügyeit. És nem bocsátom meg magamnak Majtényi Karcsi bácsi „kifelejtését” sem, aki ugyan nem tanított bennünket, de kisugárzásával a tananyagnál magasabb és tágasabb szellemi horizontot nyitott meg számunkra.
Ha van túlvilág, talán megbocsátanak nekem. S ott vannak mind együtt Horváth Gyurival, aki nyilván ott is fut, szalad, intézkedik, szervez valamit. Talán egy égi Kiss Gyula Társaságot, hogy ha majd mi is érkezünk, otthonosabban érezzük magunkat.
Darwin óta tudjuk, az élővilágot évmilliók óta a struggle for life, a létért való közdelem mozgatja, amelyben mindig a győztes marad fenn, a vesztes egyed meghal, a vesztes faj kihal. Egyik könyvem végén azt a kikerülhetetlen óhajt fogalmaztam meg, hogy ha fenn akar maradni a világ, akkor ezt az ősi elvet fel kell adnia. S a létért való küzdelem korát fel kell váltania a létért való együttműködés korának. Ez még messze van, gondoljunk Ukrajnára, Koszovóra, vagy a magyar parlamentre. De van remény, mert ennek a gondolatnak volt egyik előfutára Horváth Gyuri is. Aki nagy harcos volt – az együttműködés harcosa.
(A honlapszerkesztő kettős megjegyzése. Az objektív: az utolsó, kurzívval szedett bekezdés nem volt része a beszédnek, de fontos része az írott változatnak. A szubjektív: sokak szerint szükségszerű volt az ősközösségi lét felváltódása a magántulajdonon, a létért való harcon alapulóra. Annak ellenére, hogy Arany János is rosszallással írta: "Az ember önző, falékony húsdarab / Folyton előre mász, s harap. " De asszociálok egy friss információra is, egy kísérletre, amiről az egyik közösségi posztban olvastam. Arról szólt, hogy egy afrikai törzs gyerekeit állították startvonalra, s tőlük kicsit távolabb élelmet tettek egy fa alá. Azé a gyereké lett volna, aki először odaér. S a szervezők legnagyobb meglepetésére gyerekek vízszintes vonalban, együtt mentek oda, s a kaját elosztották maguk között. A kérdésre azt válaszolták, hogy egyedül nem életképesek, csak együtt, egymást segítve. P.I.)
-------------------------------------------------------------------------
Beszámoló a megemlékezésről:
