Honlap címe

 

Tartalom:

Benke Éva tanárnő beszéde, elhangzott  a 2017.03.02-én tartott szimpátia-tüntetésen.

B.Nagy László írása 1970-ből, a Kőszegi Filmnapokról és a Márkus Emília Színpad Extázis szürkében c. előadásáról

A Jelentkezünk c. antológiáról

Pörös Géza: Szombathelyi cédulák  Pörös

Horváth Tamás két írása 2016-ból,  a hetedév cd-jéről tamas

Régi "szerelmek"  lábnyomán. Részletek Dr.Csider Sándor képsorozatából csider

Dr.Csider Sándor beszéde a kultúra élő fájának ültetésekor 2012.ben kultura

Dr.Csider Sándor beszéde a kultúra élő fájánál 2017-ben

Két Mikulás-műsor forgatókönyve mikulas

Írások a képzés részleteiről

Polák István:Tanulmányi kirándulások Kelet-Magyarországra a képzés első  évtizedeiben (feltöltve)  polák

Verebélyi Judit: Tanulmányi kirándulás 1993-ban verebelyi

-------------------------------------------------------------

 

Benke Éva  Radnóti-díjas főiskolai docens beszéde

Elhangzott 2017. március 2-án Szombathelyen a Városháza előtti téren a Weöres Sándor Színház igazgatóját, Jordán Tamást támogató szimpátia-tüntetésen.

 

Boldog vagyok! S ez nem mindössze személyes ügy. Hasonlót érezhetünk mindnyájan, az összetartozás felemelő érzését, ami akkor születik meg – ismerős vagy akár ismeretlen emberek csoportjaiban, –  ha valami jó ügyért verődnek össze, vállalnak közösséget egymással, hogy elősegítsék annak megvalósulását, amit helyesnek tudnak és hisznek.

Összetartozunk hát derűsen, boldogan, mert jót cselekszünk. Összetartásunkkal a város polgárainak magatartását példázzuk,  – támogatva és előkészítve  – a város polgárai által megválasztott – vezetők helyes döntését – egy fölösleges procedúra elkerülésével.

Egyszerűbben szólva: éljenek döntési jogukkal és mérlegelve, értékelve, elemezve fogadják el az immár egyetlen érvényes pályázatot a Weöres Sándor Színház igazgatójának személyére.

Igazán kedvező helyzetben vannak. Tíz év pozitív érvrendszere támogathatja döntésüket, amit a város – sőt a megye lakosságának élményközpontú érvrendszere támaszt alá:

         Színházunk van, beépült az életünkbe, minőségi változást hozott, ezt mindenki tudja. Elöljáróink is. Mi csak emlékeztetni szeretnénk: Ezt a színházat Jordán Tamás vezeti. A kezdetektől.

Tíz év alatt bizonyára keletkeztek meg nem valósított tervek is, de a megvalósultak sokszínűsége és minősége kiemelte a szombathelyit a „vidéki város színháza” kategóriából s ugyanazzal a mércével tette mérhetővé, ami az egyetemes színházkultúra jellemzője.

Születésem óta élek itt, látok is, emlékszem is, s úgy vélem az ítélőképességemmel sincs baj. Szombathely mindig is nagyratörő vezetéssel bírt.

A magam megélt életének egy jelentős részét hadd említsem:

Ez a város egy alig százötven hallgatót  oktató tanítóképzőt indított el, s juttatott különböző keserves és gyönyörű stációkon át a több ezer hallgatót befogadó és kibocsátó országos hírű főiskoláig, önálló főiskoláig, – amit aztán különböző pótpapák – mankót téve a daliás főiskola hóna alá – egyetemi  tökéletesítésnek vetettek alá;

Önállóságról, saját arculatról, megvalósult álmokról, édes szüléről – a színház esetében beszélhet a város – és ezt a színházat – ismételten emlékeztetek rá: Jordán Tamás vezeti.

Nem hagyom ki a színházi kísérletek stációit – a híres Szombathelyi Színházi Esték felfokozott várakozást kiváltó élményeit, – a Karnevál Színház tömegeket mozdító, sürgető hiánypótlását – míg eljutottunk az önálló, életképes, a dolgát tudó és művelő saját színházig. Szombathelynek színháza lett. Szombathelynek  lett színháza!

A városvezetés változásával – szerencsére – nem módosult  az okos előrelátás, – a színház prosperált. Csak emlékeztetek rá: ezt a színházat a kezdetektől Jordán Tamás vezeti.

      S ha most – a Savaria Játékokra jellemző fantáziával elképzelnénk, hogy itt terem egy savariai              polgár  –  és megkérdezné:

      bölcs a ti szenátusotok, messzire nézők a ti szenátoraitok, önzetlenek a ti szenátoraitok, titeket              képviselnek a ti szenátoraitok?! Képviselnek titeket a ti szenátoraitok?!

Mit felelnétek?  Ugye - ugye  azt, hogy igen…..Igen?!

Ez a kérdés!

 

 

--------------------------------------------------------------

NK – Márkus E. Színpad - B.Nagy László cikke

Első megjelenése az Élet és Irodalom 1970.20. számában, második a második tanulmánykötetében, az 589-593. oldalakon:

Nagy László,B.: A látvány logikája. (A kötet összeállításában közreműködött Vig András és Zalán Vince.) Bp. 1974, Szépirodalmi Kiadó. 658 p.

 

 

 

 

 

 

A szerkesztő megjegyzése: ez a közlés ugyanebben a formában megtalálható a már többször említett cd-n, a hetedév által 2016-ban összeállított anyagban. Itteni közreadását nemcsak a történeti értéke indokolja, hanem az is - amint az a második rovatból, Cs.Szabó Mária beszámolójából kiderül -, hogy 2022.szept.23-án szó volt róla a népművelők délutáni beszélgetésén.

-----------------------------------------------------------------

Jelentkezünk

 

 

 (A honlapszerkesztő megjegyzése 2022-ben: ez az anyag is a már említett cd-ről kerül ide, az ott közreadott 25 oldalnak egy kis töredéke. Azért is érdekes az ottani  bevezető után idetett két számnak a tartalomjegyzéke, mert benne látható Nagy Gáspárnak, évfolyamtársunknak és későbbi Kossuth-díjas költőnek az első, nyomtatásban megjelent vers-címe, a Stációk. Egyébként az ide tett illusztrációból tán kiderül, hogy  nem törekszik az antológia teljes történetét bemutatni, pedig megérdemelné.)

 

   Bevezetőként a szó többértelműségére irányítom rá az olvasók  figyelmét. Először tapintatos célzásként a tagokét.

   A szó igazából az intézeti kiadványt akarja jelenteni. Jó cím volt, már csak azért is, mert mindkét felvételimen vettem egyet-egyet. Ugye, ezzel is jelentkeztem. Az egyik még megvan. Azonban a későbbiekben nem voltam ennyire buzgó. Most kell majd kísérletet tennem annak felderítésére, hogy a három évünk alatt hány példány is jelent meg, s mi volt az értékes  számok értékes tartalma.  Ha sikerül, talán készítek róla egy kis áttekintést. (Ez történt meg ebben a  bővített változatban.) Arra emlékszem, hogy az egyik mellékletében benne van a március 15-i műsorunk. Memoáromban írtam róla, hogy az  aktív időszakomban kétszer felhasználtam.

    Távoli megfigyelőként azért tanulmányaim alatt is tapasztalhattam az egyes számok tartalmának alakulása körüli eseményeket. Rémlik, hogy voltak nyílt szerkesztőségi megbeszélések. Nem voltam érdekelt se, érintett se, ezért egyiken sem voltam ott.  Az egyik számnak azonban önkéntes és önzetlen korrektora lehettem Nagy Gáspár révén.

    S itt kell egy kitérőt is tennem. Valamikor már valakinek célozgattam egy film forgatására, aminek Lencz Géza veterán volt a „főhőse”,  az egyik múzeum a szponzora, s a szatmári forgatócsoport tagjai a készítők. Érdekelt a dolog, s karácsonyfát tartani én is többször velük mentem. Jártunk a bácsi lakásán, a levéltárban, a nyomdában (mert G. bácsi nyomdász volt), s a veteránklubban. A nyomda nagyon emlékezetes ma is, ólomöntésű szedőgépet láttunk működés közben, s P. Gyuri beleszeretett az egyik mozgó alkatrészbe. Egy kis darab selejtes sort haza is vittem.

    A korrektorkodás kezdetén meg kellett tanulnunk a speciális jeleket, amikkel a kutyanyelveken a felfedezett hibákat jelölnünk kellett. A levonatokat részletekben kaptuk, néhány napon belül teljesítettük is a vállalásunkat, volt olyan oldal, aminek többször is nekifutottunk.  Gáspárról egy másik közös akciónk is felrémlik most hirtelen. Talán a második év vége  lehetett, amikor közreműködtünk az iskolai könyvtár állományellenőrzésében, kb.  két hétig. A Béke mozi melletti fiúkollégiumba kellett költöznünk, mert ekkor volt a városban egy súlyemelő Európa-bajnokság, s az iskola kiadta a kollégiumot a versenyzőknek. Az egyik délutáni versenyt meg is néztük. Rémlik, hogy a haszonból az intézet az egyik kollégiumi szinten heverőkre cserélte a klassz vaságyakat.

   Ennek a mozaiknak a nagyon rejtett igazi célja az, hogy további emlékeket ébresszen, s talán a verbális megjelenítésére  is ösztönözze azokat a tagokat, akik alkotó közreműködői voltak a kiadványnak.

 

   Az évfolyamot érintő 12 számnak előbb a teljes tartalomjegyzékét megmutatjuk, azután, a végén  – hogy jobban átlátható legyen – csak a mi részesedésünket. S ezt  a névmutató segítségével  akár statisztikázhatjuk is.

    Előbb a bármilyen módon publikáló személyeken keresztül. Kilencen vannak azok, akiknek a neve látható. Közöttük Nagy Gáspár 11-szer,  hét verssel, két vallomással, egy cikkel és egy irodalmi összeállítással.  Mészáros Ilona nyolc rajzzal, Polnauer György három verssel, három fotóval és egy riporttal. S a kis sor végén hárman vagyunk, akik 1 vagy két írással. (Nádori Vilcsi, Mlakár Erzsi és jómagam.) A két véglet között a derékhad: Pörös Géza, Starkbauer László és Wehner Tibor. Nem célom ezt a gyakoriságot és intenzitást összehasonlítani más évfolyamokéval, de annyi látszik, hogy viszonylag sokan és viszonylag sokféleképpen éltek a lehetőséggel az évfolyamból.

     Ha a tematikát nézem, az is színesnek mondható. Vezetnek a  fotók és rajzok (összesen 16) majd a versek (12), következnek, s vannak még cikkek, novellák, dokumentumjáték, irodalmi összeállítás és annotált bibliográfia (összesítve ez 42 közlésegység). Három ezek közül még terjedelmes is (az irodalmi összeállítás, a bibliográfia és a klubról szóló szakdolgozat). További kettőt is ide tehetünk, két műsor-forgatókönyvet. Az egyik – az 1969-es március 15-i műsorunk – megtalálható itt a mellékletek között, a másik pedig az Irodalmi Színpad Bizalom c. műsorának a forgatókönyve a 18. szám végén.

   Tartalmi oldalról szemlélve: a képzőművészet (tusrajzok és fotók), a szépirodalom (versek, novellák, dokumentumjáték) és  a műsor-forgatókönyvek mellett egy-egy írás szól filmforgatásról,  fejfafaragásról, a  filmklub és az iskolai klub munkájáról, iskolai könyvtárról, könyvtári szakcikkekről, a diákkörökről és a szatmárcsekei mindennapokról. Talán ha valamit hiányolhatunk – ismerve az évfolyam tagjainak érdeklődési és tevékenységi skáláját – az a szorosan vett népművelés gyakorlata. Lehetett volna írni pl. arról a falujáró-klubpatronáló mozgalomról, amit előbb csak óvatos ellenérzéssel figyelt az iskola vezetősége, majd a biztonság kedvéért becsatornázta a hivatalos gyakorlatok kiegészítő rendezvényeiként a képzési folyamatba.

A fejezet végén van egy részlet az egyik számból, az ifjúsági klub 1969-1970-es munkaterve.

                                                                                                                                Polák István

 

Részletek a repertóriumból  (az évfolyamot érintő részek kiemelve)

 

  Hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy itt, a 14/3. tételszámon Horváth Tamás édesapjával, dr. Horváth Lászlóval  folytatott beszélgetést Csikós József.

 

Jelentkezünk

14. sz. 1969. május

Szerk. Csikós József. Olvasószerk. Lányi Ágnes.

[A 14. sz. rajzait a szombathelyi Gagarin utcai óvodások készítették filctollal.

Óvónő: Guttengéber Ádámné. A díszítő, térkitöltő szerepen túli

funkciójukról ld. 14/7. Az egyes rajzokat ld. 7.,8., 18., 19., 38., 45., 66.,

67.,, 70—74., 79—81., 83., 91., 94. lapon.]

TARTALOM

14/1. HORVÁTH Margit: Tíz éves a felsőfokú tanítóképzés. 3—7. 1.

A Szombathelyi Tanítóképző Intézet 10 éve — a fejlődést reprezentáló

adatok és tények tükrében.

14/2. VARGHA Balázs: Útravaló végzősöknek. 8—18. 1.

Az oktatás könnyebbé, hangulatosabbá tételéről, játék és fegyelem

viszonyáról. A könyvtár az oktatás és az önálló ismeretszerzés szolgálatában.

14/3. A tanár-diák viszonya. Beszélgetés Horváth László [kőszegi] gimnáziumi

tanárral. Lejegyezte: Csikós József. 19—38. 1.

A korszerű oktató-nevelő munkáról, a különböző tanártípusokról, a pedagógushivatásról.

MOZAIKKOCKÁK

14/4. MORVAI Gyula. A kötődés árnyéka. [Irod. szociográfia.] 1. r.l

39—45. 1.

Társadalmi átalakulás, életmód és hagyományok a Veszprém megyei

Nagydémhez tartozó Alsó- és Felső-Répáson. Ld. még 15/5.

14/5. PRUGBERGER Tamás: Az erkölcs és a jog összefüggéseinek problémái

hazánk társadalmában. 46—52. 1.

Az erkölcs és a jog történetéről az osztálytársadalmakban és a

szocialista társadalomban. A népművelés és ifjúságnevelés szerepéről

a szocialista erkölcsi tudat kialakításában. Jegyzet: 14 tétel.

14/6. LÁSZLÓ Imre. Gondolatok egy film után a gyermek- és ifjúságvédelem

ürügyén. 63—66. 1.

A hippi mozgalomról, az ifjúkori bűnözést kiváltó okokról és a

bűncselekmény elleni harcról a „Halálfejesek" c. amerikai film

kapcsán.

14/7. CSIKÓS József: Óvodai gyermekrajzok. 68—70. 1.

A szombathelyi Gagarin utcai óvodások rajzairól, az óvodai ábrázolás

szerepéről a gyermekek alkotó énjének kibontakozásában,

az általános iskolai rajzoktatás előkészítésében.

14/8. Műhely. /Szerk. cikk./ 75—79. 1.

A Jelentkezünk vitaestjéről, Pálmai Kálmán MM, osztályvezető

javaslataival. Az alkotóköri gyűlésről: Cs. Nagy István intézeti

tanár értékelései a beküldött versekről.

IRODALOM

14/9. BOTÁR Attila: El Tél-országból. [Vers.] 81. I.

HO/14, CSIKÓS József; Játékaim. [Vers.] 82. 1.

36

14/11. SZOKOLY Tamás: L'art pour l'art. [Vers.] 82. 1.

14/12. FALUSSY Béla: Hajnali fogócska. [Vers.] 83. 1.

14/13. NAGY Gáspár: Pontok. [Vers.] 83. 1.

14/14. PATKA László. Idők. [Vers.] 84. 1.

14/15. PATKA László: Gerillavér. [Vers.] 84. 1.

14/16. WEHNER Tibor: A váltóőr én vagyok. [Vers.] 85. 1.

14/17. BEKE Pál: Arcok: [Elb.] 86—88. 1.

14/18. ZSEBÉNYI József. Puszta kedvünk. [Elb.] 89—Sl. 1.

14/19. ZSEBÉNYI József: Hallgatás. /Elb./ 92—94. 1.

Az Országos Béketanács, a Művelődésügyi Minisztérium és a KISZ

1. B. által közösen meghirdetett országos pályázaton a 18—24 éves

kategóriában megosztott 1. díjat nyert novella.

14/20. CS. NAGY István. Egy gyermeki költő emlékezete. 95—98. 1.

Szép Ernő /1884—1953/ gyermekeknek írt verseiről. Részlet A mai

magyar gyermekvers c. monográfiából.

14/21. KRÓNIKA. összeáll. Téri Tibor. 99—107. 1.

1968. november — 1969. április.

14/22. SZÁMUNK MUNKATÁRSAI. 108—109. 1.

14/23. Szerzőinkről. 110—112. 1.

Beke Pál, Botár Attila. Csikós József, Falussy Béla, Morvai Gyula,

Cs. Nagy Isvtán, Patka László, Szokoly Tamás, Vargha Balázs,

és Zsebényi József rövid életrajza.

MÓDSZERTANI TAPASZTALATOK.

14/24. HORVÁTH Rezsőné [SIMONFFY], Katalin/: Ady Endre: Anya és

leánya c. versének tanítása az általános iskola IV. osztályálban.

7. 1—7. 1.
8. osztályos olvasásóra az Intézet gyakorlóiskolájában. Óravázlat

és az óra magnóról visszajátszott teijes szövege.

14/25. MELCSOCH Judit: A letenyei Fáklya Ifjúsági Klub. M. 1—7. 1.

Az 1967, február 18-án alakult klub foglalkozásairól.

MŰSORTANÁCSADÓ

14/26. Honnan jöttünk, mik vagyunk, hová megyünk. Irodalmi színpadszerű

összeállítás a XX. századi líra avantgard törekvéseiről. Öszszeáll.

Nagy Gáspár. Közrem. Nádori Erzsébet, Varga Éva. M.

9—20. 1.

Bemutatták az I. éves N—K. szakosok esztétikai szemináriumi

gyakorlatán. Középiskolai ifjúsági klubok és irodalmi színpadok

műsorául ajánlható. Ajánló bibliográfiát tartalmaz az „Avantgard

törekvések a XX. századi lírában" c. témához [23 tétel.]

 

 

15. sz. 1969. dec.

Szerk. Csikós József.

TARTALOM

15/1. MEDVEGY Antal: Néhány gondolat a Jelentkezünk íróihoz és olvasóihoz.

3—7. 1.

Az idősebb pedagógus és népművelő generáció nevében a fiatalok

számára már történelemnek számító 1940—1950-es évek eseményeiről.

37

15/2. FÉJJA Sándor: Hatásvizsgálat — filmhatásmérés. 8—20. 1.

A filmalkotói és a nézői beleélési folyamatról, a hatásmérés alkalmazott

lélektani módszereiről.

15/3. BALOGH Zoltán: A népművelők jó közérzetéért. Gondolatok egyes

ellentmondások feloldására a „hogyan" kérdéséről a „zalai képekhez".

21—25. 1.

A tömegkommunikációs eszközök és a népművelési intézmények

kölcsönhatásáról, az intenzív népművelésben rejlő előnyök kihasználásáról,

a népművelési intézmények objektív és szubjektív nehézségeinek

leküzdéséről.

15/4. POLNAUER György fotója. 26. 1.

Fotóillusztráció a 15/13. tételhez.

MOZAIKKOCKÁK

15/5. MORVAI Gyula A kötődés árnyéka. [Irod. szociográfia.] 12. r./

27—31. 1.

Egy család története EJ. Veszprém megyei Nagydémhez tartozó Felső-

Répáson.

15/6. STARKBAUER László fotója. 31. 1.

15/7. BEKE Pál: Dohogás Gemenc ügyében. 32—35. 1.

Egy rosszul sikerült IBUSZ-kirándulásról a Tolna megyei Gemenci

vadrezervátumba. Javaslatok a hasonló jellegű szervezési

hibák elkerülésére.

15/8. STARKBAUER László: Szerszámok. /Fotó./ 35. 1.

15/9. BORBÁS György: Egy a mese. Műteremlátogatás Németh Jánosnál.

36—39. 1.

Az Ördögszántotta hegy mondája Pákolitz István verses meséjében

és a zalaegerszegi kerámikus agyagfiguráiban.

15/10. DUS László: Kerámikus és ördögfigurája. /Lavírozott tusrajz./39.1.

15/11. KOVÁTS Flórián: Nagyvásártelep '69. 40—42. 1.

Impressziók a budapesti Nagyvásártelepről, az ott dolgozókról.

15/12. PÖRÖS Géza: [Tíz] 10 nap Szatmárcsekén. 43—44. 1.

Négy N—K. szakos hallgató önkéntes terepgyakorlatáról, 1969.

augusztusában. Fotóalbum összeállítása a faluról és a kimagasló

néprajzi értékű temető védetté tétele érdekéiben dokumentumfilm

készítése. Ld. még 15/4., 15/13., 15/14.. 15/15., 15/16., 15/19.

15/13. NAGY Gáspár: Fejfakészítés l969-ben. 45—47. 1 .

A szatmárcsekei fejfafaragás módszereiről és a betűírás fajtáiról.

15/14. PÖRÖS Géza fotója. 43. 1.

Fotóillusztráció a 15/13. tételhez.

15/15. POLNAUER György. Beszélgetések Szatmárcsekén. 49—52. 1.

A népművelési terepgyakorlat élményeinek felidézése.

15/16. POLNAUER György fotója 52. 1.

Fotóillusztráció a 15/15. tételhez.

15 17. DUSZA András: Vita. [Mozaikok, groteszkek.] 53—54. 1.

15/18. ZÁGON Bertalan köszöntése. /Vers./ 55. 1.

Házasságkötése alkalmából. Zágon Bertalan rajzával.

15/19. POLNAUER György: Fejfák. /Fotó./ 56. 1.

Fotóillusztráció a 15/13. tételhez.

FÓRUM

15/20. DUSZA András: A népművelés az utóbbi időben. 57—61. 1.

Bíráló megjegyzések Hegyi Béla: Népművelés ma — és holnap c.

cikkéhez /=Vigilia, 34. évf. 1969. 10. sz. 714—717. 1/, melyben In-

38

tézetünk néhány hallgatójával folytatott beszélgetés alapján a népművelés

fogalmáról, céljairól, és az ifjú népművelők elképzeléseiről

ír. Ld. még 15/21., 15/22., 15/23.

15/21. TÓTH János: Hegyi-beszéd vagy ABCDE? 61—64. 1.

A hallgatótárs elvi-politikai szempontból visszautasítja Hegyi Béla

megállapításait, ld. 15/20.

15/22. LAKATOS Tamás: A népművelés harci feladat. 64—66. 1.

A beszélgetés egyik résztvevője helyreigazítja a 15/20. alatt ismertetett

cikk néhány tévedését.

15/23. BOTÁR Attila. A Vigilia októberi számában . . . 66—68. 1.

A 15/20. alatt ismertetett riport nyilatkozóinak egyike a beszélgetés

körülményeiről.

15 24. STARKBAUER László fotója. 68. 1.

IRODALOM

15/25. BOTÁR Attila: Esélyek. [Vers.] 69. 1.

15/26. FALUSSY Béla: Vázlat. [Vers.] 69. 1.

15/27. FALUSSY Béla: Tört tükör. [Vers.] 69. 1.

15/28. NAGY Gáspár: Álmomban. [Vers.] 70. 1.

15/29. SZOKOLY Tamás: Táncok. [Vers.] 70. 1.

15/30. PATKA László: Izoméra. [Vers.] 71. 1.

15/31. PATKA László: . . . vagy te [Vers.] 71. 1.

15/32. MORVAI Gyula. Epizódok . . . Gábriel tüneményes életéből. [Elb.]

72—76. 1.

15/33. BALLA Zsolt: Előhangok és telefonhangok. /Dokumentumjáték./

77—83. 1.

Az Országos Béketanács, a Művelődésügyi Minisztérium, a KISZ

24. B. által közösen meghirdetett országos pályázaton a 18—24. éves

kategóriában megosztott I. díjat nyert pályamunka.

15/34. MERŐ Béla: Mese a Kisemberről, aki legyőzte a tűzgombákat.

[Elb.] 84—85. 1.

15/35. In memoriam. Bikárdi László /1943—1969./ 86. 1.

Nekrológ Intézetünk volt hallgatójának halálára.

15/36. KRÓNIKA. Összeáll. Kutszegi István, Téri Tibor.

87—93. 1.

1969. május — 1969. november.

15/37. Pályázati felhívás. 94. 1.

Az MTI FOTO és a KISZ K. B. Egyetemi és Főiskolai Főosztátályának

fotóriport pályázata „Az ifjúság élete" címmel.

15/38. SZÁMUNK MUNKATÁRSAI. 95—96. 1.

MÓDSZERTANI TAPASZTALATOK.

15/39. ORBÁN Lászlóné: A szorzók és a bennfoglaló táblák tanítása.

9. 1—9. 1.

Óraterv számtan-mértan órára, a Gyakorló Általános Iskola II.

osztálya részére.

15/40. ZSÁMBOKI Árpád: Felszabadulási kulturális vetélkedő 1970.,

1971.. 1972. évre. M. 10—16. 1.

A részvétel feltételeiről és a vetélkedő témaköreiről. Mell.: jelentkezési

lap.

15/41. MÉSZÁROS Józsefné: Hozzászólás az „anyagi erők koncentrálása"

témához. M. 17—18. 1.

39

Javaslat a tsz-kulturális alapok felhasználására a ráckevei járásban.

[MŰSORTANÁCSADÁS]

15/42. „Tiszta szívvel" Költészet napi megemlékezés. Irodalmi összeállítás,

összeáll. Szabó Ilona, Szabó Mária. M. 19—34. 1.

Szemelvényeik József Attila műveiből. Népművelési gyakorlat tervezet.

------------------------------------------------------------------

 

Pörös Géza:   Szombathelyi cédulák  (A honlapra 2022.12.08-án került.)

 

1. A megérkezés

Az éjszakai vonat kora reggel érkezett meg a szombathelyi vasútállomásra. Már két napja alig aludtam, mivel előző nap a Színház és Filmművészeti Főiskolán felvételiztem. Rendező szerettem volna lenni, de a művészeti karokra jelentkezők egy másik intézményt is megjelölhettek, így aztán Szombathelyre is beadtam a felvételi lapomat. A városról nagyon keveset tudtam, azért esett rá a választás, mert olvastam, hogy itt filmesztétikát is tanítanak. Ha a nagy ábránd, a filmművészeti szertefoszlik, azért így mégis a FILM közelében maradhatok – okoskodtam. Önbizalmam nem volt, senki sem bíztatott, legfeljebb néhány gimnáziumi osztálytársam, akik azt hitték, hogy néhány országos pályázat megnyerése elegendő bizonyíték az elhivatottságra. De tudtam, hogy jó esetben a szeretet beszél belőlük, nem a tudás. Arról olvastam, hogy egy filmesnek tehetségesnek kell lenni. De mi az, hogy tehetség? Én nem éreztem magamban semmiféle tehetséget. Nem voltam se okos, se művelt, se ügyes, legfeljebb ambiciózus és talán szorgalmas. Később a szombathelyi kollégiumi szobám falára - mintegy hivalkodva a bennem lévő bizonytalansággal -, azt a Hérakleitosztól származó mondatot írtam ki, hogy sokkal többen lettek naggyá szorgalom, mint tehetség által. Ez a dacos vallomás senkinek sem tűnt fel, mígnem egy reggel betévedt hozzánk egy átitalozott éjszaka után Novák Jóska s megpillantva az ókori filozóf szövegét csak annyit mondott: ez hülyeség. Ez nem tett jót az önérzetemnek, de azért nem vettem le. Tudni kell, hogy Novák kolléga volt a hallgatók körében a házizseni, aki italozott, botrányai voltak, de ő volt az is, aki egy tanulmányával országos elsőséget szerzett.

Az állomásról elindultam a belváros felé, útközben  a Kovács Szálló utcájában szembe jött velem egy csinos hölgy, akitől megkérdeztem, hogy merre lehet a Magyar utca. Maga is képzős lesz, mosolygott s elküldött egy nagy tér felé. Ez a mosoly átmelegített, már a napnak is ereje volt, a Város egyre rokonszenvesebb volt számomra. Noha elég korán érkeztem, a vöröstéglás kollégiumban éppen volt üres szoba, így beköltözhettem s késő délutánig aludtam.

Öt óra tájban, még álmosan leballagtam a hallba, ahol már nagy nyüzsgés volt. Hallgatók és a holnapi írásbelire érkezett felvételizők méregették egymást négy-öt fős csoportokban. Magabiztosak és félszegek, lehengerlő nagydumások és szótlanok vegyesen. Én is betagozódtam az egyik csapatba s elindultunk valami kocsmafélét keresni.

Új közegben csak lassan oldódok fel, de most magam is csodálkoztam, hogy milyen jól megy a szövegelés, jóllehet félórája sincs, hogy bemutatkoztunk egymásnak. Az egyik társunk már tavaly is felvételizett, így „mindent” tudott, ától zéig fújta a tanárok nevét, szokásaikat, meg, hogy ki mit szokott kérdezni, kinek mi a vesszőparipája. Polnauerrel Gyurival már azon a napon összeakadtunk, nála láthatóan tekintélyt szereztem azzal, hogy még a filmművészetin is versenyben vagyok. Ő is filmes akart lenni, ezért irigykedve hallgatta, hogy miképpen jutottam túl az első vizsgán. Az tényleg életem legszebb pillanatai közé tartozik. Aznap harmincan felvételiztünk és hárman juthattunk tovább. Amikor este 6 óra tájban a három továbbjutó között meghallottam a nevemet, megállt velem az idő, kontrollálhatatlan mosollyal az arcomon szaladtam lefelé a lépcsőn és ez a mosoly legalább két percig rajtam volt, egészen addig, míg a Rákóczi úti forgatagban végre sikerült magammal megértetnem, hogy vigyázat, ez csupán egy szerencsés mozzanat volt, még nem dőlt el semmi. Huszárik Zoltán A piacere című filmjében említik, hogy bizonyos népeknél nem azt írják fel az ember fejfájára, hogy hány évig élt, hanem, hogy hány percig volt boldog. Ez általában nem sok: tíz, tizenkettő, húsz. Ha én összeadnám a magamét, akkor az imént említett 1-2 perc biztosan benne lenne. Az a pillanat, amikor azt érzed részegítő bizonyossággal, hogy talán még minden megtörténhet. Igen, igen, a legtitkosabb álmok is valóra válhatnak.

Másnap a képző dísztermében volt az írásbeli. Olyan érzésem volt, hogy talán tűrhetően sikerült. Néhány hét múlva a szóbeli is jól ment. Úgy emlékszem, hogy Jókait húztam, meg arról kellett beszélnem, hogy mi lenne az a tíz könyv, amit magammal vinnék egy szigetre. Ez a kérdés akkortájt a humán felvételi vizsgákon eléggé elterjedt volt, és praktikus műveltségi tesztként is szolgált, ugyanis a válaszokból ki lehetett következtetni azt, hogy például mennyire van egyéni vonása a fiatalember érdeklődésének, avagy csupán meg akar felelni. Ugyanis a Bibliát mondjuk illett beírni, Marx Tőkéjét is, a többi nyolcban viszont már lehetett egyéni érdeklődési irányokkal hencegni, pláne, ha az ember argumentumokat is képes volt melléjük tenni. Aztán néhány hét múlva megjött az értesítés, hogy felvettek. Itt közbeszúrnám, hogy 1967-ben érettségiztem, utána pedig felszolgáló/pincér/ tanuló voltam a pécsi Nádor Szállodában. Ezt nem lett volna szabad megszakítani, de egy kitalált családi problémára hivatkozva azt mondtam az ottani, eléggé kellemetlen főnökeimnek – tőlük lehet, hogy én kaptam az utolsó inasnak kijáró pofont- , szóval azt mondtam nekik, hogy Székesfehérvárra költözünk. Felajánlották, hogy segítenek, de természetesen udvariasan azt feleltem, hogy valahogy majd elboldogulok magam is. Az ottaniakkal szemben azért voltam távolságtartó, mert a szememben ők testesítették meg a szervilis,  korrupt, golyhó vidéki Magyarországot. Akkor élenjáró kommunisták voltak, később pedig tömegesen beléptek az új pártokba. 56-ban édesapám tagja volt a vasúti munkástanácsnak, vonatvezetőként nem vitt el egy uránvonatot, aztán lefokozták fékezővé. Évtizedekkel később az őt elitélők, konkrétan úgy 89 magasában, szépen MDF-esek lettek, meg liberók, meg kisgazdák. Értem én, csalni tudni kell, mondják az élet tekintet nélküli császárai, olykor csodálom meg irigylem is őket, de néha, ha van hozzá erőm, akkor kerülöm az utcájukat.

Várakozással és csöndes derűvel érkeztem meg szeptemberben Szombathelyre. Kik lesznek az évfolyamtársaim? Kik a „felsősök”? Meg tudom e ütni a színvonalat? Volt bennem szorongás, ami szép lassan oldódni kezdett.

Azt mondják, hogy az egyetemi, főiskolai évek , a diákélet az emberi sors jótéteményei közé tartoznak Már nem vagy gyerek, de még igazi felnőtt se, hiszen nincs minden döntésednek azonnali és komoly következménye. De azért fokozatosan megtanulhatsz felelősnek lenni és döntéseket hozni. Például ügyelsz arra, hogy legyen ösztöndíjad, mert a családod nem tud zsebpénzzel támogatni. Ennek okán tudatosan törekedtem arra, hogy olyan átlagom legyen, amely után jár az ösztöndíj. Ez nagyjából sikerült, köszönhetően annak, hogy jó vizsgázó voltam. Előfordult, hogy minden vizsgám ötösre sikerült, így lett meg az ösztöndíj. Mai fejjel viszont azt gondolom, hogy sokkal jobban is tanulhattam volna. Jobban és többet. Az a mából nézve bizony hitvány érv, hogy mondjuk meglehetősen gyenge előmenetelt tanúsítottam címleírásból meg más könyvtári disciplinából. A nem kellő szigorúsággal megfogalmazott ambícióm körülbelül az volt, hogy igyekszem itt minden hasznosat megtanulni, aztán valahogy, esetleg kitérőkkel , mégiscsak a film közelébe evezem magam. Akár népművelőként, mondjuk filmklubot vezetve. Szombathelyen igyekeztem is filmes érdeklődésemre felhívni társaim és a tanárok figyelmét s egy idő után a filmklub vezetésébe is bekerültem. Ugyanakkor , ha homályosan is, de megfogalmazódott bennem az önkritika is, hogy kevesebbet teljesítek, mint amit lehetne és kellene. Ellenemre mondom azt is, hogy túlságosan későn születtek meg bennem bizonyos felismerések arról, hogy mi is az élet, milyen a világ s hogyan is határozom meg magam. Mire van adottságom, mit szeretnék csinálni az életben, s a célok eléréséhez milyen képességekre kell, esetleg sok-sok munkával szert tennem. Igen, igen, pontatlan volt az önképem s nem rendelkeztem a küzdés eszközeivel. Ma már ugyanis azt gondolom, hogy munkával az ember elég sokat elérhet, s némi szerencsével az adottságok hiányát korrigálhatja. Legalábbis bizonyos mértékig. Kieslowski túl az ötvenen úgy fogalmazott, hogy tizenévesen még komplett idióta volt. Azt hiszem, ez az én esetemben is igaz. Rosszul mértem fel a helyzetemet, téves képem volt a világról és későn kezdtem el küzdeni. Általános iskolásként majd gimnazistaként teniszeztem. Sokáig nem értettem, hogy miért van az, hogy edzéseken néha egészen jól játszom, versenyeken azonban ennek töredékére sem vagyok képes. Sohasem tudtam feldolgozni az esélyesség terhét, a nálam gyengébbektől , akik küzdöttek, törték-zúzták magukat, rendre kikaptam. /Mint néha Roger Federer/ Aztán arra jöttem rá, hogy nem tudok figyelni, nem tudok minden mást kizárva csak a labdára összpontosítani. Az lehetett a baj, hogy – Szindbáddal szólva -, nem értettem az élethez, még pontosabban: túlságosan későn világosodott meg számomra a struggle for life jelentése. Ma már ugyanis azt gondolom, hogy a világ cinikusan igazságtalan és az embernek csak akkor lesz sansza bármire is, ha e kegyetlen világ alaptörvényeit megértve kétségbeesetten harcol a maga tenyérnyi igazáért. Ez persze még kevés az üdvösséghez, mert Pascaltól tudjuk, hogy az egész azon múlik, hogy Isten ad-e kegyelmet. Mivelhogy a kegyelemből nem mindenki részesül. Vagy nem azonos mértékben részesül. Huszonévesen volt egy téves elméletem, ami leegyszerűsítve a következőképp hangzik. Engem taszít ez a törtető világ, ezért félrevonulok, a salakpályán gyakorlok s ha kellek, majd szólnak az edzők. A szólításra ugyan mindig vágytam, de sohasem reméltem. Ez az attitűd emlékeztet Zanussi Közjáték című filmje egyik főszereplőjének magatartására. Ott ugyebár arról van szó, hogy egy Jan nevű végzett fizikus a törtetés választása helyett leköltözik meteorológusnak egy faluba. A barátja azt mondja neki, hogy ez nem helyes, tessék tudomásul venni, hogy a társadalomban a vagy te lősz vagy téged lőnek törvénye érvényesül. Itt most meg kell jegyeznem, hogy volt szerencsém, néha beválogattak az edzők egy-egy csapatba, megtapasztalhattam az élet napos oldalát, úgyhogy nincs jogom panaszkodni, mert lehetett volna rosszabb is. Sőt: sokkal rosszabb is.

2. Néhány társról, köztük Nagy Gáspárról

A mából visszatekintve úgy látom, hogy viszonylag gyorsan sikerült beilleszkedni az évfolyam közösségébe s sok társammal alakult ki szorosabb kapcsolat. Olyanra például nem emlékszem, hogy valaki kifejezetten ellenszenves lett volna, igaz, nem is kerültem mindenkivel szoros kapcsolatba. Az első évben Kucska Feri lett a szobatársam, de hamar közeli kapcsolatba kerültem Kovács Sanyival, Stark Lacival, Nagy Gazsival, Polák Pistivel és másokkal./Ha jól emlékszem velük alkottuk az Ökörkört/Volt, akivel hamarabb, volt, akivel később.

Itt most az emlékek érzékletes felidézése végett betűznék néhány fotográfiát. Az egyiken az Irodalmi színpad alkalmi tagjaként Az emberke tragédiáját próbáljuk, Wehner Tibi és Kutschera Éva átiratában. Borzasztóan nem éreztem, hogy mit kell csinálnom s később úgy mentem ki Mikulás napján a színpadra, hogy ebbe akár bele is sülhetek. Méghogy én bohóckodjak, fogalmam sincs, hogyan kell azt csinálni. Bolondozni szeretek, de nem nyilvánosan. Aztán egyszer csak elkezdtem érezni, hogy a nézőknek mintha tetszene, kezdtem bátor és jó lenni, a végén pedig Szabó Marcsival vastapsot kaptunk.

 

(Szerk.megjegyz.: a képen balról jobbra haladva Kiss Klára, Pörös Géza, Szabó Mária és Csider Sándor látható. További három fotó található a következő rovatban.)

A jutalmam az volt, hogy Király tanár úr meghívott a Marika tanszéken egy italra. Őrzök néhány képet az országjárásunkról is, emlékeztek: Kisújszállás, Csaroda Tákos, Sátoraljaújhely, Szatmárcseke…. Stark Laci is azok közé tartozott, akivel a későbbi életünk során is újra és újra kapcsolatba kerültünk. Néhány szép és megtisztelő írást is őrzök tőle. De arra is emlékszem, hogy amikor ő a Veszprémi Egyetemen dolgozott s én katonaként szolgálati úton arra jártam, az első telefonhívásra szabaddá tette magát s bejött hozzám a Veszprém Szálló bárjába./A szállót ugyanis nem hagyhattam el, mert a szobámban volt a betárazott géppisztolyom, már a fegyver elhagyása is a szolgálati szabályzat megsértését jelentette/ De említhetném Wehner Tibit is, vele is gyakran leveleztem , elküldtük egymásnak írásainkat, amikor pedig ő az Új Forrás szerkesztője lett, nekem filmes sorozatom futott a folyóiratnál.

 

Visszatérve még a szombathelyi évekre, Nagy Gazsival azért kerültem szorosabb kapcsolatba, mert időközben egyeztettük terveinket s elkezdett nekem egy amolyan forgatókönyvet írni Március címmel, amit le is forgattunk, de nem fejeztünk be. Az volt a viccesen megfogalmazott célunk, hogy ő lesz a világ legnagyobb költője, én pedig filmrendezője. Nem voltunk idióta álmodozók, ez a mondat praktikusan azt jelentette az én értelmezésemben, hogy mindegyikünk elindul a maga útján, aztán jutunk, ameddig jutunk. Egyetlen bizonyosság volt, hogy mindig számíthattunk a másik érdeklődésére és támogatására.

 

Nemrég volt Gazsiról egy konferencia a Petőfi Irodalmi Múzeumban./Wehner Tibor és Stark László is ott volt. A konferencia előtt összetalálkoztam Kiss Gy. Csabával, a rendezvény egyik előadójával, aki arról faggatott, hogy hogyan is történt Gazsi kilépése a KISZ-ből. Nos, úgy emlékszem, hogy ez kb. 1969 őszén lehetett. Ekkor vagy Stark Laci vagy Kovács Sanyi volt a titkár./Majd javítsa ki, aki pontosabban tud emlékezni. / Egy szemináriumi teremben ültünk, de az is lehet, hogy a kollégiumban, a földszinti szobában. Úgy emlékszem, nem a teljes évfolyam volt ott, csak a csoportunk. Valamin vitatkoztunk, de nem volt éles a disputa. Egyszer csak Gazsi felállt és kiment az asztalhoz s szépen letette a KISZ tagkönyvét. Valószínűleg zavarban voltunk: most mi is kövessük? Mi a helyes? Gazsi nem várta el tőlünk, hogy kövessük, tiszteletben tartottuk döntését s minden ment tovább. Gondolom, néhány tanárunknak azért a későbbiekben védeni kellett őt, mert legalább egy tanárnőről pontosan tudom, hogy nem szerette. Ami engem illet, én magának a KISZ-nek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, tömegszervezetnek tartottam, amelyben mindenféle ember megtalálható. Jók is meg csirkefogók is. Tény, hogy Gazsi számára sokkoló élmény volt 68, Kiss Gy. Csaba is erre utalt előadásában. A cseh motívum gyakorta felbukkan életművében. Kétségtelen tény, hogy a gesztus merész volt és példásan bátor, hiszen kockázatot vállalt, mint később a Nagy Imre-versek írásakor. Benne volt a lépésben annak lehetősége is, hogy esetleg retorziót alkalmaznak vele szemben. Amikor például katona voltam – amit rettenetesen nehezen viseltem, mert 71 októberében kellett bevonulnom, amikor épp jó formába kerültem s már Bíró Yvette is fogadott el tőlem cikket a Filmkultúrában, szóval ebben a depressziós életszakaszban Gazsi rendszeresen beszámolt a külvilág eseményeiről, rendszeresen küldte a verseinek kéziratait, később pedig elintézte, hogy az Igaz szó című katonai újság meghívjon Budapestre egy interjúra. Az apropót az adta, hogy katonaként elindultam egy filmpályázaton, amelyen nyertem egy második díjat. A díjat egyébként Filip Jermas, a Szovjetunió filmügyi minisztere adta át a SZOT Székházban.

Felidézném a képet: sietek a Dózsa György úton a metró irányába, hogy elérjem a pécsi vonatot. A zsebemben egy boríték, benne 5000 Ft. Ennyi volt a díj, ami akkor jó pénz volt. Visszatérve Gazsira, a leszerelésem után is tartottuk a kapcsolatot. Figyeltünk egymásra, időről időre találkoztunk, értelmeztük az élet soros aktualitásait, 1976 őszén Kovács Sanyika jóvoltából pedig a Népművelési Intézet egyik kutatásában is szerepet kaptunk, amelyben olykor együtt utaztunk interjúzni. Emlékezetem szerint közösen voltunk Sárváron és Székesfehérváron. A fehérvári felmérésre azért emlékszem jól, mert a Velence Szállóban lakva egyik este lementünk az étterembe, ahol volt élőzene. Egy idős, 60 körüli férfi énekes Karády Katalin akkor még félig-meddig tiltottnak számító dalait énekelte, többek között a Valahol Oroszországban-t. Amikor Debrecenbe, a Járműjavító Művelődési Központjába mentem, Stark Laci is velem tartott. Ez 76 decemberében volt, mert akkor jelent meg az egyetemi szakdolgozatom rövidített változata a kecskeméti Forrás című folyóiratban. Bizony, nagy öröm volt az, amint az egyik újságosbódéban megláttam a Forrás aktuális számát, benne a Kósa Ferenc munkásságát taglaló dolgozatommal. A rend kedvéért ehhez is volt Gazsinak köze, ugyanis előtte ő mutatott be Pintér Lajos akkor fiatal költőnek, aki a Forrás egyik szerkesztője volt. A Kósáról írott szakdolgozat számos vonatkozásban alakította szakmai pályafutásomat. Ugye őt még a Kőszegi Filmnapokról ismerjük, ahol 1970 tavaszán volt az Ítélet bemutatója, amelyen ott tolongott a fél évfolyam Amikor a vetítés után a szerzőket elárasztották az autogramkérők, Csoórinál éppen nem volt toll, segélykérően körbenézett s ekkor érkezett el Gazsi nagy pillanata: ő segíthette ki a már előtte is egyik példaképének tartott költőt. A Csoóri-fogta Paxot aztán nagy becsben tartotta. A Kósa-Csoóri-Sára hármas ettől kezdve mindkettőnk számára hosszú ideig meghatározó szellemi igazodási pontot, egyfajta mintát jelentett. Olvastuk írásaikat, szorgalmasan néztük filmjeiket, mindent tudni akartunk róluk. Még katonaként írtam egy rövid dolgozatot a Nincs időről 1973-ban, ezt aztán Gazsi juttatta el Kósáékhoz. Szinte törvényszerű volt, hogy amikor 1974 elején az egyetemen szakdolgozati témát kellett választani, Kósa Ferenc addigi munkásságát választottam. Tanárom, Király Jenő egykedvűen bólintott a témára, ő a tömegfilm teoretikusaként eléggé mértéktartóan vélekedett a magyar filmről, de azért szabad kezet kaptam. Ezzel együtt szakmai téren minél többet igyekeztem ellopni tőle. Lenyűgözött Király rendkívül alapos, hatalmas tárgyismereten alapuló elemzési technikája, ő volt az, aki egy egész könyvet szentelt a román Niculaescu A banditák alkonya című ópuszának. Az én munkám 154 oldalasra sikeredett s kíváncsian vártam Király Jenő észrevételeit. „Próbálja meg kiadatni, ez jobb mint XY most megjelent monográfiája”- mondta minden érzelmi túlfűtöttség nélkül, már-már szárazon. Az az igazság, hogy titokban ilyen mondatokat vártam, ám ezt magamnak sem mertem bevallani.

Teltek-múltak az évek. Időközben én is Budapestre kerültem, mivelhogy 1977-ben elnyertem egy tudományos továbbképzési ösztöndíjat az ELTE Esztétika tanszékén. Mentorom Zoltai Dénes lett, gyakorló munkahelynek pedig a Vitányi Iván vezette Népművelési Intézetet jelölték ki számomra. Zoltai nagy híve volt Kósáéknak, nagy szeretettel egyengette utamat. Vitányinak is sokat köszönhetek. Széleskörű műveltsége és nagyvonalúsága mindig is imponált. Ösztöndíjam utolsó napján rémülten szólítottam meg a metro előtt, hogy  „te Iván, ma jár le az ösztöndíjam, nem kaphatnék valamiféle állást?” „ Gyere be holnap, kötünk veled egy szerződést” - válaszolta keresetlen egyszerűséggel. Nagyon örültem annak, amikor 1981 decemberében Gazsit az Írószövetség titkárává választották. Híres és elfoglalt ember lett, de azért mindig szakított időt a találkozásokra. Ekkoriban inkább én mentem be hozzá a Bajza utcába. Csak később tudtam meg, hogy a Szövetség egyik alkalmazottja, nyájas, szívélyes férfiú az idő tájt Gazsi egyik hivatalos figyelője volt, aki szorgalmasan tájékoztatta az illetékes biztonsági szolgálatot a „titkár elvtárs” látogatóiról. Amikor aztán az elhíresült verseket követően Gazsi arra kényszerült, hogy lemondjon az Írószövetség titkári tisztéről, találkozásaink színhelye a Tanács körúti Tuborg söröző lett, ugyanis fölötte volt a Bethlen Alapítvány szobája. Ebben az intézményben kapott Gazsi titkári feladatot s egy szerény egzisztenciát. A nyolcvanas években magam is rendszeresen publikáltam az Új Forrásban, abban a folyóiratban, amely Gazsi egyik rendszerváltó versét leközölte.

Már a rendszerváltás után 1993 kora tavaszán Monostori Imre bíztatására interjút készítettem az Új Forrásnak Gazsival. Ekkortájt az én fő munkahelyem a Történeti Interjúk Tára volt, a Széchényi Könyvtárban, amelyet Hanák Gábor vezetett. Az interjúhoz kapcsolódik egy számomra máig nehezen értelmezhető, már-már metafizikai élmény. Amikor egyik nap Gazsi behozta az interjú korrektúráját, szokás szerint másról is elkezdtünk fecsegni. Jól emlékszem arra, hogy egyszer csak Gazsi arról kezdett el beszélni, hogy érzése szerint az az év jónak ígérkezik, mert a 44  /44 évesek voltunk abban az évben/ mágikus szám, neki egyébként Pannonhalmán a 44 volt a száma a kollégiumban. Ez a megjegyzés aztán elkezdett bennem is dolgozni. Akkortájt érzelmileg elég rossz állapotban voltam s egyre többet ábrándoztam arról, hogy de jó lenne, ha nekem is jó évem lenne az 1993. Aztán ahogy telt-múlt az idő, egyre több jó és egész életemet meghatározó fejlemény kezdett történni az életemben. Ekkor kezdtem el forgatni a Gaál Istvánról készített portréfilmemet, amely egész tűrhetően sikerült, fő műsoridőben mutatta be Pista 60. születésnapján a Magyar Televízió, belekezdtem a Zanussi filmbe,  s az év második felében , amikor a Sára-Hanák-Lugossy trió került a Duna Televízió élére, a Mozgó Kép című filmes magazin felelős szerkesztője lettem. Amikor értelmezni próbálom sorsom fontos pillanatait, mindig eszembe jut Gazsi elmélkedése a 44-es szám jelentéséről, mivelhogy az én életemben is sorsfordító esztendővé vált az 1993-as év.

Ha már a Duna Televízió szóba került, elmondanám, hogy Gazsival rendszeresen forgattunk, különösen az Összkép című kulturális híradó 1998-as beindítását követően. Aztán 1999-ben hozzáfogtunk a Félelmen túli tartományhoz, amelynek során kamerával bejártuk Gazsi életének legfontosabb színtereit Bérbaltavártól Szombathelyig, Pannonhalmától Budakesziig. Még ugyanabban az évben Egy este Nagy Gáspárral címmel tematikus estet szerkesztettünk Gazsival a Dunában. A műsor Advent idején volt s szokás szerint ilyenkor a vendég joga volt az esti főfilm kiválasztása. Ez gyorsan ment, mert Gazsi egyből a csehekre gondolt, szóba jött Menzel, a Szigorúan ellenőrzött vonatok-ja, Kundera Tréfájának filmváltozata, végül Milos Forman Tűz van babám-jára esett a választás. Aztán 2003-ban már Gazsi ajánlkozott, hogy szívesen benne lenne egy olyan portréfilmben, amely az elsőhöz képest szűkebb tartományban mozogna. Mivel akkortájt a Duna Televízió kulturális igazgatója voltam, ennek nem volt akadálya. D.G. lett a rendező, aki miután megnézte az én munkámat, azt mondta, hogy ők most valami újszerűvel rukkolna elő. A szerkesztő egy erdélyi származású ifjú hölgy lett. Sajnos egyikőjük sem ismerte jól Gazsi munkásságát, másrészt a meghökkentőnek ígért fotografálási stílus sem működött, így Gazsi nem lett elragadtatva az eredménytől.

Gazsival az életünk az eddigi „menetrend” szerint folytatódott. Nem jártunk rendszeresen össze, de bármikor találkoztunk, ott folytattuk, ahol hetekkel-hónapokkal korábban abbahagytuk. A honi közéletről is hasonlóképpen gondolkoztunk. Gondolkozása azért volt kiszámítható, mert tisztességes volt. Nem emlékszem olyanra, hogy közös ismerőseink közül bárkiről is rosszat mondott volna azért, mert az illető ilyen vagy olyan szekértáborhoz tartozott. Az erkölcsi minőség volt a perdöntő. Ha pedig valaki morálisan kifogásolhatóan viselkedett, akkor nem becsültük sokra. Amikor összefutottunk, akkor bizony némi alkoholt is magunkhoz vettünk. Így történt, hogy Gion Nándor temetése után mondtam neki, hogy igyunk meg egy pohár bort valahol. Jó, üljünk le, de én már nem ihatok. Az orvosok szerint cukros lettem- mondta egykedvűen. Ekkortájt kezdődött el az a mérhetetlen szenvedéssel járó betegségsorozat, amelyből már nem volt visszaút. Egyik műtétje után felhívtam. A hangja gyenge volt, lassan és kimérten suttogott. Közben a közös ismerősöktől azt hallottam, hogy nincs remény. Bosszús voltam a jólértesültekre,  s reménykedtem, hogy azért csak felépül. Újra hívtam, már odahaza volt, de ugyanaz a suttogó hang. Nem kínoztam, röviden beszéltünk. Teltek a hetek és semmi jó hír felőle. Aztán 2006 novemberében felhívtam Mártát, a feleségét, hogy mikor menjek, mert meglátogatnám Gazsit. Gyere bármikor - mondta Márta. Aztán megbeszéltük az időpontot,  s hogy Rékáék kijönnek értem a buszmegállóba. Ez azon a napon volt, amikor Puskás Ferenc temetését közvetítette a televízió. Amikor beléptem a lakásba, megrendített a látvány: Gazsinak már alig volt haja, a bőre fokozottan érzékeny volt, ezért a szemüvegének a szárait gézzel kellett bevonni. Megtört teste arról árulkodott, hogy mérhetetlenül sokat szenvedett. Volt néhány perc, amikor némán fogtuk egymás kezét, mint két testvér. Átadtam neki az ajándékba vitt Kilar CD-t, ő pedig azt az akkoriban kiadott CD-jét dedikálta nekem, amelyen a verseit olvassa fel. Szále Lacinak elmondtam, de most is megerősítem: utána úgy éreztem magam, mint gyónás után. Aztán eltelt néhány hét és jött a lesújtó hír: Gazsi meghalt.

Akkor még a Duna Televízióban dolgoztam, így forgathattam a temetésen, később a síremlék avatásán, aztán a Kő Pál által alkotott dombormű leleplezésén, Vasváron, a névadási ceremónián, s az volt a tervem, hogy készüljön egy emlékfilm róla. Ennek feltételeit eleddig nem sikerült előteremteni.

 (A honlapszerkesztő megjegyzése: ez az írás is 2016-ban készült, a hetedév cd-jének a részére. A következő szakmai önéletrajz friss, s akár az Írófészek ... c. összesítébe is beleillene, mégis itt jobb helyét érzem. Ott azonban utalok erre a helyre. P.I.)

 

Szakmai önéletrajz

 

1949-ben születtem Pécsett. A Szombathelyi Tanárképző Főiskolán 1971-ben, az ELTE Bölcsészettudományi Karán 1975-ben szereztem diplomat. 1977-től 1979-ig az ELTE Esztétika Tanszékén tudományos továbbképzési ösztöndijas voltam.. Két gyermekem van: Ivett/1980/ és Izabella/1982/.

Munkahelyeim:

Baranya megyei Tanács Művelődésügyi Osztálya /előadó, 1975-1977/

Népművelési Intézet Vizuális Művészeti Osztálya /munkatárs, főmunkatárs, 1979-1987/

Budapest Filmstúdió / főmunkatárs, 1987-1992/

OSZK Történeti Interjúk Tára /osztályvezető, 1992-1997/

Duna Televízió Zrt. /1993-tól felelős szerkesztő, 1988-tól szerkesztőségvezető, 2000-től megbízott kulturális igazgató majd igazgatóhelyettes, 2001-től kulturális igazgató, 2005-től műsorokért felelős alelnök, 2009-től 2011-ig művészeti igazgató/

1998 – tól 2000-ig az Összkép című kulturális magazinnak, 1993-tól 2005-ig a MozgóKép című filmmagazinnak voltam a felelős szerkesztője.

Egyéb megbizatások:

1993-tól 2008-ig a Budapest Filmstúdió Kft. felügyelő bizottságának az elnöke

Az Európai Műholdas Közszolgálati Televíziók Szövetsége /Bruges Group/ Végrehajtó Bizottságának  tagja/2002-2004/

Az NKA Mozgókép Szakmai Kollégiumának tagja/2005-2009/

A Magyar Történelmi Film Közalapítvány kuratóriumának tagja/2006-2009/

Publikációim/interjúk, cikkek és tanulmányok

kb 150 publikáció/

Filmes tárgyú írásaim a Filmkultúra, a Filmvilág, a Forrás, az Új Forrás, a Napjaink, a Hitel, az Európai utas, a Magyar Napló, a Figyelő Szemek és a Kino hasábjain, illetve gyűjteményes kötetekben jelentek meg. Számos tanulmányt, illetve pályaképet írtam magyar alkotókról/ Gábor Pál /1985/, Gaál István,/1982/ Sára Sándor,/2000/ Kósa Ferenc /2018/, illetve lengyel filmrendezőkről /Krzysztof Kieslowski/1991/, Krzysztof Zanussi/2016/, Andrzej Wajda/2017/

Könyvek, amelyekben szerző vagy társszerző voltam:

Beszélgetések a dokumentumfilmről /Budapest,1981.NPI/, társszerkesztő és társszerző

Gábor Pál ,Budapest,1985. Magyar Filmintézet-NPI/

Il cinema di Pál Gábor /Lecce,1986., társszerző Vincenzo Camerinóval/

Kortársunk a film/Dániel Ferenc szerk./ Múzsák Kiadó, társszerző

Illuminációk, Tatabánya,1991. Új Forrás könyvek/

Krzysztof Zanussi: Védőszínek /Budapest,1994. Európa Kiadó, társszerkesztő és az utószó szerzőj

Bekezdések/Sára Sándorról/, Duna Televízió, 2000. Sipos Sarolta, Kelecsényi László szerk. társszerző

Sára 80/Pintér Judit szerk./ társszerző MMA. 2013

Mészáros utca 48 /társszerző/, Pintér Judit és Medgyesi Gabriella szerk. Bp. 2013

53 magyar film/Tóth Klára szerk./ társszerző, Bp. 2015.

Elindulások, találkozások megvilágosodások. Krzysztof Zanussi világa. Bp. 2016. Kossuth Kiadó.

Októberi stációk. Nagy Gáspár és 1956./Pécsi Györgyi szerk./, társszerző

Volt egyszer egy kék Duna/Csáky Zoltán szerk./, társszerző, 2017.

Kósa 80/, MMA, 2018

Sára Album, társzerző 2020

 

Fontosabb  egyedi műsoraim és dokumentumfilmjeim:

Gazdag pillanatok. Töredékek Gaál Istvánról / rendező,dokumentumfilm, 1993/

Érintések. 59 perc Krzysztof Zanussival / r.dok. 1995/

Egy nehéz ember / r.dok. 1995/

Bekezdések Sára Sándorról / r.dok. 1996/

Fejezetek a magyar film történetéből  I-XII. /szerkesztő és sorozatszerkesztő,1996/

Pásztóiak. Csohány Kálmán portréja / r.dok. 1997/

Őrizd az embert. Beszélgetés Kósa Ferenccel / r.dok. 1997/

Félelmen túli tartomány Nagy Gáspár naplójából / r.dok. 1999/

Kardos Ferenc emlékezete /Buglya Sándorral közösen, dok. 1999/

Krakkói találkozás Andrzej Wajdával  / r.dok. 2000/

A zeneszerző: Wojciech Kilar / r.dok. 2001/

Krzysztof Kieslowski emlékezete /r.dok. 2001/

10 este Andrzej Wajdával /sorozatszerk. 2001/

Két töredék S.S. Mester életéből   / r.dok. 2003/

Esték Krzysztof Zanussival  /sorozatszerk.,10 rész. 2003/

Hidak Európába /sorozatszerkesztő és rendező, 1-10. 2004/

Bekezdések Andrzej Wajdától / r.dok. 2007/

Emlékezés. Lengyel menekültek Magyarországon/r.dok. 2010/

Varsói gondolatok Krzysztof Zanussitól, Agata Buzektől és Krystyna Jandától I-III. /r.dok. 2010/

Töredékek egy fővezér életéből. Edward Rydz-Smigly marsall /r.dok. 2011/

„…azért voltak nekünk élményeink”. Magyar filmrendezők/Sára Sándor, Szabó István, Kósa Ferenc, Dárday István, Enyedi Ildikó, Jancsó Miklós Andrzej Wajdáról /r.dok. 2013/ A kötet szövegének hét részlete megjelent a Filmy Andrzeja Wajdy W swiatowym plakacie filmowym/ Andrzej Wajda filmjei a világ filmplakátjain/ című kötetben/Lódz,2015. Mieczyslaw Kuzmicki szerk./

Kitűntetéseim:

4 nivódíj /Új Forrás/

4 nívódíj /Duna Televízió/

Lengyel Kultúráért Érdemrend /1999/, A Lengyel Nemzeti és Kulturális Örökség miniszterének kitűntetése

Lengyel Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje /2006/, Lengyelország Köztársasági elnökének kitűntetése

Bene Merito Érdemrend /2010/, Radoslaw Sikorski külügyminiszter kitűntetése

A Lengyel Nemzeti és Kulturális Örökség Miniszterének diplomája /2011/

 

Budapest, 2020. május 31.  

  Pörös Géza

 

 -------------------------------------------------------------------------------

Két írás a hetedév által készített cd-ről, 2016-ból. Szerzőjük Horváth  Tamás. Az első elhangzott a 2011-es évfolyamtalálkozón, s döntő szerepe volt a cd-készítés elkezdésében,   folyamatában.  A második az évfolyam négy tagja által alakított,  The Beggars nevű zenekar emlékét idézi, s a benne  lévő fotók megőrzése és közreadása is Tamásnak köszönhető.

 

Horváth Tamás: 2011. október 8. Szombathely - 40 éves találkozó

 

Nem magamról, inkább rólunk beszélnék, a múltat idézve.

1968 – tanulmányaink megkezdésének éve. Egyúttal a nyugati diáklázadások, a prágai tavasz, itthon pedig az új gazdasági mechanizmus bevezetésének éve.

A prágai tavaszt gyorsan felszámolták, a nyugati ifjúság belesimult a sokat szidott jóléti, polgári társadalomba, s mire 1971-ben diplomát szereztünk, a gazdasági mechanizmus is lefékeződött, reformerei háttérbe szorultak. Mindegyik esemény hatott a későbbi időkre.

Többnyire 40 év munkaviszony után ma elmondhatjuk, hogy első húsz évünk a gulyáskommunizmus időszakára esett, a szocialista kultúra kiteljesedésének jegyében. Ismeretterjesztés és művészeti munka, klubok és szakkörök, tanfolyamok, nagyrendezvények , a szocialista brigádok kulturális vállalásainak patronálása, ÁMK-k, nyitott ház – nem sorolom az akkor jellemző formákat, tartalmakat, - ezek adták munkánk gerincét.

Aztán előbb a gulyás fogyott el, majd a kommunizmus, jött a rendszerváltás. Gyökeresen megváltozott minden. Eldőlt a vita: Áru- e a kultúra? – az állam kivonult a támogatásból, s a pénzügyi, anyagi gondokkal küzdő mecenatúra helyét a szponzorok utáni keresődés, futkosás váltotta fel

Egy folyamat két külön szakaszát éltük meg, állandóan változó feltételrendszer, elvárások és lehetőségek közepette egy olyan szakma művelőiként, amelynek nem volt igazán elismert társadalmi presztízse sem az első, sem a második időszakban.

Érdemes lenne végig gondolni, hogy ha e két korszakot összevetjük, mi volt az, ami a szocialista időszakban könnyebben ment, mi volt az, ami eltűnt, hogyan alakultak a közösségek megmaradásának lehetőségei, s a megváltozott feltételrendszer milyen új, tartalmi kihívásokat hozott magával.

Egy olyan intézmény hallgatói voltunk, amely a saját útját kereste működése közben. Nem voltak kitaposott ösvényei, hiszen a népművelő-könyvtáros szakpárosítású képzés csak 1962 óta létezett. Hallgatóként akkor – nem voltunk tudatában annak, inkább csak éreztük, hogy ez a fiatal intézmény milyen energiákat, kreativitást követel meg az itt bennünket tanító tanároktól is.

Sok jó, ma is élő emlékem maradt meg. A „Parttalan hullámok”, a Filmklub Pörös Gézával, a szatmárcsekei temető, a sárvári művelődésszociológiai felmérés, a szakmai gyakorlatok, szemináriumok, a Beggars zenekar amelynek tagjaiként az angol nyelvnek komoly sérüléseket okoztunk nagy élvezettel – hosszan sorolhatnám. Viszonylag hamar eldőlt, hogy nagy N vagy nagy K lesz-e az ember, az azonban ma már biztos, hogy akkori tanáraink belénk fektetett energiája nem volt hasztalan.

Ebből az évfolyamból országosan ismert és elismert neveket említhetünk, s az igazán tehetségesek nem pusztán a kultúra terjesztői, közvetítői, hanem létrehozói is lehettek. Ilyen volt egykori évfolyamtársunk, Nagy Gáspár is.

Sokféle tárgyat tanultunk akkoriban, mindegyiknek inkább a felületén mozogva. De talán éppen ennek köszönhetően alakult ki legtöbbünkben a továbbtanulás szükségességének felismerése és igénye.

Kaptunk a szakmai ismereteken túl továbbvihető példákat, mintákat tanáraink által. Életre szólóan a szakmai elhivatottság, a hitelesség, a tájékozottság, pontosság az esztétikum jelentőségének, fontosságának példáit .A személyiség minőségének jelentőségét.

Az egykori tanítóképzőből főiskola, mára egyetem lett.

Hihetetlen munka és céltudatosság kellett ehhez, s ebben a folyamatban Szalay László egykori igazgatónk életútja az én számomra az alkotó energia közszolgálatba állításának felemelő példája.

Az ezt megelőző találkozónkon valamennyien kaptunk egy lovacskát. Ez a kis szobrocska ma is az íróasztalomon áll, emlékeztetve: Anyám, nem ilyen lovat akartam…

A legutóbbi találkozónk óta került a kezembe Szále László könyve: Iskola a láthatáron. A benne foglaltak sok kételyemre, töprengésemre adtak választ szakmánkkal kapcsolatban – utólag is.

Ha a máról kell szólni, akkor nem indulhatok ki másból, mint amire ez az iskola képzett: Mi az érték a kultúrában, s azt hogyan, milyen módon lehet közvetíteni, szolgáltatni, netán teremteni? Napjaink kulturális és közéletének megítélésében sem lehet más az alapállásunk. Lenne okunk az elkeseredésre…

Magamról annyit: mindig két pálya, a pedagógus és a népművelő vonzásában éltem, s módom volt mindkettőben dolgozni sikerekkel, kudarcokkal egyaránt. Ma a „nyuggerek” táborába sorolandó vagyok. Köztes állapot ez is: a futópályán a pimasz suhanc azt kiabálja bíztatásképpen, hogy „hajrá papa!”, a piacon az élelmes kofa azt mondja: Fiatalember vegye meg ezt a répát! Ha valamit kívánhatnék befejezésképpen, az elsősorban a gyerekeink szempontjából lenne fontos: Élhetőbb országot!

Köszönöm a figyelmeteket !

 

 

 

Horváth Tamás: The Beggars

 

Nem  lehetünk urai az időnek. Ha felemelem az emlékezés kútjának fedelét, látom, hogy a régmúltban kavarognak a mögöttünk hagyott idő lenyomatai, hangulatai, illatai emlékképei. Némelyik tiszta, világos, egyértelmű, de sok az elmosódott kép, emlékfoszlány. Ezek persze mindig szubjektívek, pontosabb képet a közös emlékezés adhat.

 

 

 

Ugye nem csak bennem vetődik fel néha a kérdés, hogy eddigi életemből melyik az az időszak, amit szívesen újra élnék?

Több ilyen van természetesen, s ezek egyike mindenképpen a „hetedik évfolyamhoz” kötődő zenekar léte, működése.

 

 

Ha nem csal meg az emlékezetem, akkor a zenekar nevét Wehner Tibi találta ki, illetve adta. A beggars szó jelentése: koldusok, csavargók, szabadabb fordításban talán gazemberek. Ezekből az első vállalható, hiszen megalakulásunkkor a zenekar felszerelése leginkább a koldus állapotot tükrözte. Áldott jó Király Zoli bácsi zenekar iránti rokonszenve és segítsége folyamatosan feledtethette a megindulás nehézségeit: még jól emlékszem a 16 mm-es filmvetítőre, amit erősítőként használtunk, s az egyetlen mikrofonra, ami akkor a rendelkezésünkre állt a hangszereken kívül.

 

 

  Nem tudom már felidézni, hogy melyikünk ötlete /vakmerősége/ alapján jött létre a zenekar. Tény, hogy mihelyt színpadképesnek ítéltük magunkat, s alkalmasnak arra, hogy bemutatkozzunk, alig vártuk, hogy bizonyíthassunk.

Nem voltunk, nem lehettünk profi zenészek, amatőr szinten játszottunk. De talán átjött az együtt zenélés öröme, s minden nehézség /játék és eszközbeni hiányosságok/ ellenére a szándék is hit ereje, hogy jó hangulatú bulikat, fellépéseket tudjunk produkálni. Hittünk abban, hogy  a tagok közötti összhang a zenében is megjeleníthető, barátok voltunk.

 

 

Ma is őrzöm a megsárgult lapokat, a próbák után rögzíthető műsor-rendet.

Zömmel a hatvanas évek slágereit játszottuk, ízelítőül néhány cím:

Bee Gees: Saved by the ball, Massachusets:

Shadows: Apache, Atlantis, The young ones live,

         Sleepwalk.

Animals: House of the rising sun

Rollings Stones: As tears go by

Beatles: Something, And l love her, All my loving

Spotnicks: Johnny guitar

Scott Mckenzie: San Francisco

Marmelade: Reflection of my life

Tremelos: My little lady

Spencer Davis Group: Keep on running

Hanicombs: Have i the right

Kinks: You really got me

 

Továbbá: Szemedben könnyek, Az otthon zöld füvén, Sárika, Mákos rétes, Mindenütt szerelem, Kőszívű lány, Szavak, szavak, Boldogtalan vándor, Rock and roll, stb, stb – összességében mintegy 40-50 zeneszámot tudtunk eljátszani, s ezekkel azért már egy egész estés program volt biztosítható.

 

 

Nekem a kollégiumról csak zenés emlékeim vannak, mert valahol mindig szólt egy magnó, s ha ma hallok egy régi dalt, ez az időszak azonnal felidéződik. A magnóról többször meghallgattuk a számokat, a dallamot memorizáltuk, megkerestük a szükséges akkordokat, majd mindegyikünk a maga hangszerén begyakorolta összpróba előtt a számot, s aztán összecsiszoltuk a mindig jó hangulatú próbákon.

Birkóztunk az angol szöveggel.

Angolul körülbelül olyan szinten beszéltünk mint oroszul, ha emlékeztek még a nyelvi laborra, ahol egymástól elkülönülve, mindegyikünk előtt saját mikrofon, fejünkön fülhallgató, s lelkesen bömböltük a „puszty szigda, bugyet szonce” betétű dalocskát, amit Hauser Miki szobatársam és a zenekar technikusa mindig erőteljesen és kifejezően megnyomott egy kis plusz hangerővel. Vidám kis órák voltak, oroszul ma is kiválóan beszélünk…

Szóval az angol nyelv okozott némi problémát. Talán ezért is kerültek be az eljátszandó számok címei fonetikusan a műsorrendbe, ilyen címeken  mint pl. Szterpál ju, vagy Kozjuráj, vagy Kipon raning, de hogy fokozzam a britek elleni  verbális merényletek sorát, bizony-bizony énekeltünk mi itt olyan sorokat, hogy „futó szalicil”, vagy „á to máj toszjáli” /hát ez vajon mit jelenthetett?/ s ebben persze volt némi dunántúli tájszólás is. A lényeg, hogy hasonlítson az angolra, s hallgatóság számára a felismerés örömén túl azért nyújtson némi zenei élvezetet is a produkció – mindig ez volt a nemes szándék.

Mentségünkre  szolgáljon, hogy hálás közönségünk volt mindig, s ha netán akadt is néhány, az angol nyelvben járatosabb műélvező, tudtuk méltányolni megértő, megbocsátó mosolyát.

Mindezzel utólag is csak azt szeretném érzékeltetni, hogy  tisztában voltunk a korlátainkkal, de ez semmit nem változtatott  azon az örömön, amit akkor a zenélés a számunkra jelentett.

Ma is látom magam előtt Horváth Mikit /szólógitár,ének/, Vajna Palit /basszusgitár, alkalmanként ének/ , Csonka Gyurit /dob – ő leginkább magában dudorászott/, Hauser Mikit /technikus/ s persze magamat /ritmusgitár, ének/. S hallom Horváth Vera hangját, aki később csatlakozott hozzánk /ének/ s Luif Feri alakja is előttem van, aki több hangszeren is játszott, s tanító szakos volt./ Zorán „Mária volt” c. számát hozta belépőként magával/

 

 

Negyven év elmúltával persze már nem emlékezem mindenre  pontosan, de bízom a többiek memóriájában, s abban , hogy megszólalnak ők is.

Valamennyiünknek volt valamiféle zenei előélete a Beggars megalakulása előtt, nem voltunk tehát abszolút kezdők, ennek köszönhetően viszonylag gyorsan meg tudtuk tanulni a kiválasztott számokat. Talán nem kell mondanom: nem volt jó érzés a harmadik évfolyam végeztével leadni a zenekari felszerelést, s ezzel lezárni egy szép időszakot.

Nem tudom, hogy a többiek zenével kapcsolatos kötődése a későbbiekben hogyan alakult, én még  két zenekarban is játszottam a képzős évek után, s az énekléshez való hajlamomat egy kamarakórusban élhettem ki öt éven át. Ez utóbbi révén kerültem ki Franciaországba, Belgiumba, Görögországba – vendégszereplésekre, ez azonban már egy másik történet lenne.

Csatolok néhány képet / montázs annak bizonyítására, hogy amiről írtam, nem a képzelet játéka , de nagyon-nagyon jó játék volt!/

 

------------------------------------------------------------------

A már néhányszor említett évfolyam-cd-nek, a hetedévesek által készített összeállításnak  egyik értékes, különleges eleme az a kb. 250 kép, és a hozzá készített szövegkalauz, amit  Dr.Csider Séndor, az évfolyam tagja, ma ny. főiskolai docens készített.  A képek frissek, a hozzájuk írt szöveg a régi időket idézi.  A teljes összeállítás itteni megjelenítése nagy technikai feladat lenne, de ízelítőt tudunk adni belőle. A bevezetője után az összeállításnak kb. a tizede lesz látható, válogatva a teljes anyagból. Ha bárki erre a teljességre lenne kíváncsi, akkor azt el tudom küldeni mammuton. Hiszen 45 MB a terjedelme. Ehhez az email-címét kérem az igénylőnek, amire küldhetem,  s ígérem, hogy nem élek vele vissza, titokban fogom tartani. Az én email-címem, amin várom a kéréseket: istvanpolak@freemail.hu

 

                                          Régi „szerelmek” lábnyomán

Népművelő-könyvtáros szakos hallgatók Szombathelyt őrző

                                         emlék-képei  a mai   valóságban

                                                             2015

                                           Fényképezte és szerkesztette:

                                                            Csider Sándor

 

Népművelő- könyvtáros szakos évfolyamunk 1971-ben végzett a Szombathelyi Felsőfokú Tanítóképző Intézetben, a mai Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjának jogelődjében.

Három feledhetetlen diákévet töltöttünk a bennünket befogadó városban. Színjátszottunk, színházba, filmklubba jártunk, belaktuk utcáit, tereit, sétányait, részesei voltunk a helyi kulturális életnek, több helyszínen tartottunk programokat. A társadalmi problémák iránt érzékeny emberekké váltunk, a jobbítás, a fejlődés szószólóivá.

Különböző életutakat jártunk be, de valamennyien Meszlényi Attila szavaival emlékezhetünk a pályánkra:

„Szétosztottad magad a világban, Része lettél mindannak, amit megérintettél. Továbbadtad emberségedet, s az emberségnek része lettél. Lényed, hatásod, munkád szétáramlott az élet erein.”

A diákévek muníciót, erőt adtak a munkánkhoz.  Emlékeink az otthont adó város egykori képeit őrzik, találkozzunk e fénykép-összeállítás segítségével az egykoron kedves helyszínek mai arculatával.

 

 

 

 

Tartalom

I. Régmúlt idők villamosán, láthatatlan   síneken …                   3

1. Az alma mater                                                                  31
2. Épületek, folyosók és az udvar                                        31                
3. Az épület „aurája”                                                           48
4. .II.Fák, virágok, szobrok a Karicsa helyén                     51

III.      A kollégium                                                                   58

1. Napi utunk a kollégiumtól a képzőig                             64
2. Népművelési és könyvtári gyakorlataink                       67

 néhány színhelye, kirándulás Bükre

1. A Csónakázótó                                                                 75

VII.     Parkokon át. A képzőtől a volt Úttörőházig               87

VIII.    A város fóruma: a Fő tér                                           106

1. A Fő térről kiinduló séták                                              113
2. Végig a Kőszegi úton                                                      113
3. Az Iseum felé                                                                   119
4. Mit találsz a piac helyén ?                                             122
5. Állnak-e még a régi kocsmák, vendéglők?                   125
6. Gyalog a kollégiumtól az állomásig …                          136

 

Régmúlt idők villamosán, láthatatlan síneken …

Lépj ki a vasútállomás épületéből! Ez a kép fogad …

 

 

Innen indult a villamos. Ülj fel rá képzeletben, haladj vele a ma már nem létező síneken!

 

Az évek óta bezárt Savaria Szálló köszönt …

 

 

Tekints be a Kisfaludy utcába!  Itt működött a népszerű Ifjúsági Ház, ma eladó az épület …

 

 

Mindig a házak mellett …

 

 

 

A Smidt Múzeum udvarán álldogál az egyetlen megmaradt kocsi …

 

 

 

Ezen újdonsült kollégium pincéjében várta korábban  vendégeit a Gödör, több évfolyam-találkozónik színtere …

 

 

Az Alma Mater

 

A  B- és a  C-épület

 

 

Lépjünk be a főépületbe! Szemben a mi időnkben falikép fogadott bennünket …

 

 

A volt ebédlő ma klub (de nem a régi értelemben) …

 

 

Itt játszott a zenekarunk …

 

 

 

A könyvtárfolyosó közelebbről …

 

 

A hátsó lépcsőház. Itt volt az egyik könyvtári szemináriumi termünk …

 

 

Fák, virágok, szobrok a Karicsa helyén …

 

 

A kollégium

 

 

Évfolyamtársunk, Nagy Gáspár Kossuth-díjas költő általunk állított domborműve …

 

 

.  Népművelési  és könyvtári gyakorlataink néhány helyszíne, rövid kirándulás Bükre.

 Itt volt a Király (Bajcsy-Zsilinszky E.) utcában az Ady Endre Művelődési Ház.

 

 

A Szent Márton utcában (volt Tolbuhin úton) jobbra az Építők Derkovits Gyula Művelődési Háza (jelenleg a baptista gyülekezeté),  balra a Szent Márton templom…

 

 

Bük 3. Nemsokára megérkezünk. Íme a Művelődési és Sportközpont, Könyvtár …

 

 

Bük 7. Azért a restibe be köll menni …

 

 

A Csónakázótó

Itt a sétány, ami ha tudna beszélni …

 

 

A tóhoz érve ez a látvány fogad …

 

 

VII. Parkokon át

A képzőtől a volt Úttörőházig

A parkból kiérve a Bartók Béla körútra érsz. A szemközi dombon magasodik az 1970-ben épült felszabadulási emlékmű. Szerencsére nem bontották le a rendszerváltáskor …

 

 

Íme a Bagolyvár, vagyis az Úttörőház. Eladta a város, magántulajdonban van …

 

 

 

 

-------------------------------------------------------------------

 

Beszéd

A KULTÚRA ÉLŐ FÁJÁNÁL     2012. szeptember 14.

Az itt megjelent egykori népművelő-könyvtár szakos diákok, tanáraik, a lélekben jelen lévők és minden velünk érző vendégünk nevében köszöntöm az  KULTÚRA ÉLŐ FÁJÁT, Szombathely városának ajándékát!

Nem állítunk ma bronzból, kőből készült szobrot. Élő alkotásra esett a választásunk, olyanra, ami (bocsánat) aki napról napra újraalkotja önmagát. Támadja vihar, jég, aszály, táplálja föld, frissíti eső, fénysugarak játszanak levelein. Formálja jó és rossz, éri öröm és bánat, ugyanúgy mint bennünket.

Kedves Kiválasztott!

Sorstársak lettünk, ideje, hogy bemutatkozzunk egymásnak. Engedd meg, hogy tegeződjünk!

Tudjuk, hogy te magyar tölgy vagy, az erdők királya, világfa, a legkeményebbek közül való, tiszteletet parancsoló, szemet gyönyörködtető, hosszú életű, szinte örök. 

Tudod, mi itt tanultunk a szomszéd épületben. Boldogok és szabad szelleműek  voltunk. Itt nyílt meg előttünk a világ. Barátokra, szövetségesekre leltünk, voltunk szerelmesek, színjátszottunk, népdalokat énekeltünk, filmklubba jártunk.  Rendezvényeinkkel bejártuk a megye falvait, gyalogosan,  mikrobuszokban, vonatfülkékben kovácsolódtunk közösséggé.

Később mások szolgálatára áldoztuk az életünket. A hagyományokat őrző, de minden új iránt fogékony,  a települések arculatát formáló,  együttműködést kereső, de a vélt jóért, az egyetemes értékekért harcolni képes fajta a miénk.

       Adj erőt a munkánkhoz! Sarkalj arra, hogy hozzád hasonlóan az elért eredményekkel soha meg ne elégedjünk, mindig a többre, a szinte elérhetetlen magasságok felé  törekedjünk.

          Légy példaképünk! Hamvas Bélával együtt szemlélünk: Gyökered „belefúródik a földbe, hogy kaphasson, a föld magába húzza, hogy adhasson. Minden ami van, csak az adásban, az odaadásban, az elajándékozásban nyer jelentőséget.”

Léteddel bizonyítsd Exupéry „felfedezését”: „A különböző füvek gyűlölik és felfalják egymást, de nem így az egyet alkotó fa, amelynek minden ága a többi jólétéből gyarapszik.”

 

Éled tovább a tölgyfák életét, de ezentúl, mint a kultúra élő fájának más fontos  dolgaid is akadnak:

Ágaid az égbe nyúlnak, gyökereid a földbe kapaszkodnak. Összekötöd az eget a földdel.

Hozd közénk a megvalósulatlan világból a legszentebb gondolatokat, a legmagasztosabb eszméket, az igazat, a jót és a szépet!

 Ősszel  lehullajtod a leveleidet, látszatra meghalsz, tavasszal újraéledsz. Az örök folytonosságot hirdeted.  Összekötöd a múltat a jelent és a jövőt.

Merítkezz a múltból, hozd a jelenbe a fejlődést, haladást szolgáló értékeket, a boldogulásunkat segítőket!  Mindent, ami humánus, semmit, ami nem. A szakadékokba vagy tespedő mocsárba vezető utak felé ne fordulj vissza.

Bátoríts, abban, hogy minden egyén és az „okos gyülekezetek” felelősen, bölcsen, ötletek, megoldások sokaságát a világra szülve gondolkodjon a jövőről,  majd  panaszkodás, téblábolás helyett:  cselekedjen, tetteivel formálja sorsát!

Művelni annyi, mint gazdaggá, virágzóvá, széppé, örömtelivé tenni országot, világot.

Élő fa vagy és éltető. Örök fejlődésre, növekedésre, folytonos megújulásra kész. Állandó vagy  és mégis változó.

Alkalmazkodjunk hát a világméretű változásokhoz. Ne kullogjunk utánuk, hanem álljunk az élre! A káoszból faragjunk rendet! A bizonytalanságba hozzunk biztonságot! Tegyünk azért, hogy félelem nélkül élhessünk!

Dolgunk „a lehullottat visszaemelni, az elveszettet megtalálni, a szenvedőt megvigasztalni, a kiszolgáltatottat szabaddá tenni, a bemocskolódottat megtisztítani, az elhomályosultat kifényesíteni, az összetörtet ismét egybeépíteni.” (Hamvas Béla)

Látod, mennyi munka szakadt a ma még vékony törzsedre, zsenge ágaidra? Hozzád szólunk, tőled kérünk segítséget, miközben magunkhoz fohászkodunk.

Te egyszerűen csak légy! Maradj egészséges és erős! Mi rendre eljövünk Hozzád, hogy veled s magunkkal szembesüljünk. Vallunk majd tetteinkről, beszámolunk arról, hogy másokkal együttműködve miként váltottuk valóra suggallataidat.

Sipos Gyula írja:

„Ősz van,……………tudom, elmúlik minden,

Elmúlik ez a perc is, hogy az új megszülessen.”

Eljött az időd! Indulnod kell! Kultúra Élő Fája! Szerencsés utat!

                                                                                                         Dr. Csider Sándor

 

 

A kultúra élő fájánál

beszéd a magyar kultúra napja alkalmából

2017

 

Kultúra élő fája! Kedves Sorstársunk!

Amikor elindultál eget és földet összekötő utadra, megígértük, hogy eljövünk hozzád. Meglátogatunk, hogy veled s önmagunkkal találkozhassunk.

Maroknyi csoport áll körülötted, a Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület tagjai, egykori népművelő,  könyvtár szakos diákok és társaik.

Azokat is képviseljük, akik az ország különböző pontjain élnek, de érted aggódnak és azokat a barátainkat is, akiket elveszítettünk, akik már csak lélekben lehetnek velünk.

Szakrális környezetben nevelkedsz. Híd lábánál,  a harmonikus szépségű Alma szobor mellett, az ifjúságot és a tudást jelképező egyetem és az égiekkel kapcsolatot kereső  templom falaihoz közel,  a távolit közelbe hozó út mentén és szinte karnyújtásnyira az állandó mozgásban lévő, értől az óceánig haladó pataktól.

A mi templomunk te vagy. Nálad gyülekezünk, utódaink lehetőleg majd koronád kupolája alatt.

Nem állhatunk meg e téren úgy, hogy ne emlékezzünk  meg szeretett intézményünkről. Van egy láthatatlan album a szívünkben jeles tanáraink arcával, akik szívközelbe hozták a tudást, akik önmagukat adták óraleadás helyett, velünk járták a művelődési házakat és a könyvtárakat. Velünk együtt örültek sikereinknek, bánkódtak kudarcaink láttán. Emlékeinkben őrizzük  a diáktársakat, a város és a megye egykori elhivatott szakembereit, rendezvényeink látogatóit, ifjúsági klubunk vendégeit, még a konyhás néniket és a portásokat is.  Valamennyien gazdagítottak bennünket, emberséget tanultunk tőlük és egymástól.

Megéltük azt, amiről A. Schweitzer így ír: „Szellemi értelemben mindnyájan abból élünk, amit életünk döntő óráiban mások adtak nekünk…Sok jellemvonásunkat, amelyek már sajátunkká váltak azoknak az embereknek köszönhetjük, akik cselekedeteikkel megmutatták nekünk   az erényeket, néha fenségesen nagyban, néha kicsiben. A tetté vált gondolat belénk esett, mint a szikra és új lángot gyújtott.” 

Engedd meg, hogy örömeinkről és aggodalmainkról valljunk neked.

Az elmúlt években születtek jeles alkotások, de burjánzik a kulturális szenny, az elandalító, butító mocsok. A celebvilágban a senkik hirdetik a semmit s még példaképekké is válhatnak.

Ugyanakkor színvonalas rendezvényeken, egyes boldogságos ünnepeken, fesztiválokon tömeges az érdeklődés. Áhítozunk a jóra, az emelkedett együttlét örömére!

Épülnek kultúrpaloták, modern intézmények, nem egy pedig fenntartási gondokkal küzd.

Megszűnt, itt ott romjaiban maradt csak meg a közművelődési szakemberek felsőfokú képzése.

Hozzád fohászkodunk: továbbra is segítsd megszületni, óvd,  támogasd az értéket képviselő közösségeket, a boldogság szigeteit, a szabadság műhelyeit, az önmegvalósítás, a megmutatkozás fórumait, barátságok szülőhelyeit.

Sokan nem hiszik még, hogy a kultúra, a gondolkodás nem öltöztethető egyenruhába.

Értékek és az érdekek állnak  állandó konfliktusban egymással.

Mi magyarok békében is harcolunk. Ha nincs ellenség, hát gyártunk. Miért nem építkezünk hozzád hasonlóan?  Gyökered, törzsed, ágaid, leveleid lényeddel összhangban, békésen, egymás rezdüléseire is figyelve növekednek.

Borotvaélen táncol a világ. Megbolydult a természet s az emberiség. A világosság és a sötétség erői mintha végső összecsapásra készülnének. Nem mindegy, melyik oldalra állunk.

„Soha az emberiség nem volt még olyan közel ahhoz, hogy valahány lény csak van, annyi dúvaddá váljon, és lesből egymásra vicsorogjon.”  Hamvas Béla

Pedig lehet-e a kézszorításnál világosabb mozdulat?  „A kézfogás az egyenlőséget érezteti. És milyen finom művészet az erősebb számára, hogy a szorítás egy hajszállal se lépje túl az egyenlőség mértékét”  Alain

Sajnos a földkerekség boldogulását szolgáló eddigi nézetek szövedéke a megvalósulás során mindig fölfeslett valahol. Hordalékaiból nemcsak a rosszát, de gyakran a legjavát is megtagadták, eldobálták a soron következők.

Manapság a megváltó eszme is várat magára.

Mi nem tehetünk mást, mint legjobb tudásunk szerint, jóra törekedve tesszük a dolgunkat.

Add, hogy ne legyen nehéz tisztességesnek maradni!

Add, hogy alkotó erőink ne forduljanak kiábrándult passzivitásba!

Drewermannnal együtt  valljuk:

„Nem a  „szigor”, az „erőszak”, az „elszánt akarat”, hanem a türelmes tekintet, az értő meghallgatás, a meghitt együttlét, az önmagától alakuló szívbéli összhang segíti teljes kibontakozáshoz az emberi lélek „kertjének” legszebb virágait. Nem erőszakos átformálás, gyökeres átalakítás tehát a dolgunk, hanem csak hogy érni hagyjuk, fényhez juttassuk a gyümölcsöket.”

Most elmegyünk, de ne félj, nem hagyunk magadra. Ezután is gyakran felkeresünk.

Bízunk abban, hogy  mindenkor megerősödve, megújulva, más emberként távozunk Tőled. Hasd át tetteinket!

Kultúra élő fája! Békében folytathasd ég felé törő utadat!

 

                                                       Dr. Csider Sándor

 

 

 -----------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Polák István: Két Mikulás-műsor 1969-ből

   A Mikulás-estek az első évtizedben nagyon népszerűek voltak, a legtöbb évfolyam önálló  összeállítással  vett részt rajtuk. Külön emlékezetes az ötödévesek produkciója 1967-ből, mert egyrészt azt (az elkészülés folyamatát és a botrányosra sikeredett előadást) az évfolyam tagja,  Lipp Tamás a Diákregény c. könyvében megörökítette, (a kötetről ismertetés olvasható a honlap kezdő oldalán),  másrészt utána egy év szünet következett. Így kerülhetett sor a hetedik évfolyam műsorára először 1969-ben. A forgatókönyv az egyik szereplő,  a későbbi főiskolai docens dr. Csider Sándor   jóvoltából megmaradt, s e kis bevezető után teljes terjedelmében olvasható.

   Szerzői gárdája annyira kollektív munkával hozta létre a szöveget, hogy ma már nehéz lenne őket nevesíteni, tekintsük tehát  népköltészeti alkotásnak. Ma is  aktuálisnak érzem, szerintem a sokkal fiatalabb évfolyamok tagjai is szívesen olvassák. Az előadásról négy fotó maradt meg, a következő rovatban láthatók. 

     Ugyanakkor a hatodévesek a Csárdáskirálynő adaptációját mutatták be, s tudtommal annak is megmaradt a forgatókönyve. (Folytatás néhány óra elteltével.) Annyira megmaradt, hogy az évfolyam tagjának, Ngay Lizettának jóvoltából a 11 oldalas forgatókönyv fotózott oldalai és az előadásról  készült négy fotó a következő rovatban láthatók,  a képeken lévő stencilezett szöveg nagyítás után teljesen olvasható. 

 

    AZ EMBERKE TRAGÉDIÁJA AVAGY PONT PONTPONTPONT

(Ismeretlen huszadik századi szerzők alkotása a Perint-parton)

 

NARRÁTOR

DIRECT ÚR

ÁDUS – ideonépművelő

Évus –   gyarlóság asszonya

LUCI

 

MINDENES

    Angyalok kara

   Égi kar

    Egyiptomi rabszolgatömeg

    Római szín

    Első demagóg

    Hírnök

    Falanszter

 

                                              A SZEREPLŐKET TÁBLÁKRA ÍRT NEVEKKEL

                                              ISMERTETJÜK MEG A KÖZÖNSÉGGEL

                                              DICSFÉNYÜNK SAJNOS NINCS, DE TALÁN

                                              EZT IS PÓTOLJA MAJD A SZÖVEG.

 

NARRÁTOR    Mikulás esti műsorunk címe: Az emberke tragédiája avagy pont pont

pont  pont. Műsorunk aktuális és kardinális kérdéseket próbál felvetni.

                           Úgy érezzük, képzésünk során mindenkiben külön kis tragédiák  ját-

szódnak és játszódtak le. Ezt szerettük volna színpadra állítani.

                          Játszó személyek  (mindegyik előre jön, és meghajtja magát – ez nem

                          volt, hanem Ádus nézett ki a függönyrésen –)  DIRECT ÚR, ÁDUS –

ideonépművelő,   ÉVUS – gyarlóság asszonya, LUCI – egy kézzelfogható

                          szellem, de van egy mindenesünk is, aki majd táblával jelzi mindazt,

                          amit meg kíván jeleníteni. Én a narrátor vagyok, ezért befejezem a

                           mondókámat.

 

DIRECT ÚR ÁLL EGY SZÉKEN, NYAKÁBAN TÁBLA: DIRECT ÚR. ELÖL EGYMÁS MELLETT ÁDUS ÉS ÉVUS. BALRA, FÉLIG ELTŰNŐBEN LUCI, DE NEM MEGY EL, MARAD. MINDENES BEJÖN, NYAKÁBAN  TÁBLA: ANGYALOK KARA. KIABÁL.

 

ANGyALOK KARA      Megette magát az abszolút eszme

                                       Im, a teremtés béfejezve már!

                                        ( (Szövegváltoztatási javaslat  - a továbbiakban csak sz. -:

                                   Ím, a teremtés már befejezve. (egy-egy dactilus és spondeus) P.I.))

 

VISSZAFELÉ MEGISMÉTLI MONDANDÓJÁT, MAJD KI.

NARRÁTOR       Dicsfényt!

DIRECT ÚR        Be van fejezve a nagy mű, igen.

LUCI                     Igen?

DIRECT ÚR        Igen. A gép forog, az alkotó pihen.

LUCI                     Bizony, pihen.

DIRECT ÚR        Ugyan, Lucikám. már az elején fúrni akarsz? Nyugodtan elmehetsz,

                               ma nem jön több küldöttség.

ANGYALOK KARA BEROHAN   Hozsánna néked, Eszme,  Erő, Jóság!

LUCI                      Hogy esne beléd a kórság!

DIRECT ÚR         Jer elém, Lucikám,  szólj hozzám, dicsérj!  Nem tetszik tán, mit

alkoték?

LUCI VÁLLÁT RÁNDÍTJA, ÁDUSÉKRA MUTAT, KIK BAMBULNAK.

 

LUCI                  Mit vársz te két műkedvelőtől? Mit tehetsz, ha hiányzik az

                            összhangzó értelem!

                            Te nagy konyhába (sz: konyhádba)  helyezéd embered,

                            /S még néha mint a húst/

                             kloffolóval vered,

                            de elnézed azt, ha kontárkodik.

                            Mit vársz te két népművelőtől?

ÉVUS                 Tudhatnád, Lucikám, hogy én a paradicsomi járás könyvtárára

                            pályázom. Én amikor elkezdtem az iskolát, rögtön bediktáltam, hogy

                            én más nem is akarok lenni, csak egy kis ká. Be is írták.  Én csak egy

                            kis könyvtáros akarok lenni. Most indulunk Ádámmal, és megkeres-

                            sük könyvtárunk.

ÁDUS                A küszöbig elkísérlek, de tovább nem.

DIRECT ÚR     Viszálykodtok,

                            pedig csak most hull le feneketekről tojáshéjam.

                            Lucikám, te küzdj a salak közt,

                            menj Évus és Ádus után bűnös gondolatiddal,

                            ők úgyse nyugszanak  meg, míg népük

                            nem lesz olvasó népért.

DIRECT ÚR    LESZÁLL A SZÉKRŐL, SZÉKET MAGA UTÁN HÚZVA INDUL.

                            Ha megesküdnétek, esküvőtökre meghívót küldjetek,

                           és most indulás, amíg  még friss a hónapos retek.

 

 

ÉVUS, ÁDUS, LUCI HÁTUL.

ÉVUS              Most, rögtön kezdjük, drágám?  (K -a továbbiakban kieg-.:Suttogva?)

ÁDUS              Persze,   az életünk árán -  is.

                         De üljünk kicsit elébb le.

LEÜLNEK, LÓGÁZVA LÁBUKAT, EGYMÁS VÁLLÁRA HAJTVA FEJÜKET.

ÉVUS               Ah,  élni, élni mily édesz, mi szép.

LUCI KÖRBEJÁRJA ŐKET. ÁDUS FELNÉZ.

ÁDUS               Nézd, egy alany.

ÉVUS                Jé.   Ah, élni, élni mily édesz, mi …

ÁDUS                Jóember!

LUCI                 Na, mizujs?

ÁDUS               Jóember, ne menj    a kocsmába te,

                          inkább megmondom, hányezer  fényévre van

                          a Hold Földünk ugató kutyáitól.

LUCI                Lám, megjelent az első bölcselő.

                         Én Áduskám, nagy sor jövend utánad.

                         A tébolydába téved sok közülük,

                         sok visszaretten -  hát hagyjatok fel

                          az okoskodással.

ÁDUS  FÖLPATTAN    Mit beszélsz?  Tudod-te, mit vontál kétségbe?

ÉVUS              Nyugi, nyugi, gyerekek.  Menjünk inkább, kajáljunk almát, aztán

                         megnézzük a könyvtárat és együtt katalogizálgatunk, jó?

                          Luci, te már jártál ott biztos, milyen a paradicsomi járás könyvtára,

                          mesélj!

LUCI                Elég nehéz a helyzet ott. Csak éjjel tudnak kölcsönözni, mert

                          nappal az kocsma.

ÁDUS LUCIHOZ ROHAN     És a művház, és a művház? Tán csak nem silótoronynak

                          használják?

 

 

MINDENES JŐ, NYAKÁBAN TÁBLA: ÉGI KAR

ÉGI KAR           Az Úr izeni, tűnjetek.

ÁDUS                Mi?

ÉGI KAR  VÁLLRÁNDÍTÁSSAL    Tűnjetek el. Melegebb tájakra.

ÉVUS                Nyugi, nyugi Áduskám,

                           most nem egy tanácstitkárral beszélsz.

                          Gyere, menjünk melegebb tájakra.

                           Keresünk egy nagytermet és rendezünk bált,

                          effélét.

ÁDUS              Ad az Úr válaszainkra kérdéseket,

                          vagy nem ad az úr válaszainkra kérdéseket?    (sz.: ad helyett ád, s az á-

kat  és é-ket még nyújtani is lehet)

DIRECT ÚR FELTŰNIK A SZÉKKEL. NYAKÁBAN TÁBLA: DIRECT ÚR HANGJA.

NARRÁTOR     Dicsfény.

DIRECT ÚR      Zsebetekben pöcsétes írás.

                            A paradicsom az paradicsom. Mi hiány itt, az a paradicsomon

                            kívüle nincs is. Az kint a semmi.

                            Csináljatok bármit, új világot, szép világot,

                            de kertemből tűnjetek.

ÉGI KAR           Na gyerünk, hess, hess.

                            Így nem leszünk soha Olvasó Népért!

ÉGI KAR ÉS AZ ÚR HANGJA A SZÉKKEL KI.

NARRÁTOR     Dicsfény ki.

ÉVUS                  Ah, élni, élni mily édesz, mi szép  

ÁDUS                 Évám, kis bogaram, miénk a tér,

                            gyerünk mívelni népet.

LUCI                  Ha – ha.

ÁDUS                 Gondolkodjunk most.

ÉVUS                 Üljünk le elébb?

LUCI                  Nagy a feje, búsuljon a ló.

MINDHÁRMAN KI.

 

LUCI, ÁDUS, ÉVUS JŐ.

ÁDUS PAPÍRT TART LUCI ORRA ELÉ, OLVASNI TANÍTJA.

LUCI SZÓTAGOL    A tett   ha   lá - la  az o – kos – ko – ko – ko –

ÁDUS             Kodás.

LUCI               Kodás.

ÁDUS             Okoskodás.

LUCI               Kodás.

ÁDUS              Okoskodás.

LUCI               Okos-kodás.

ÉVUS              Ah, élni, élni mily édesz, mi szép.

ÁDUS             Hagyd ezt már Éva.

ÉVUS              Én nem fogom be pörös számat.

LUCI               Én meg a tudásnak teszek panaszt.

MINDENES JÖN. NYAKÁBAN TÁBLA: EGYIPTOMI RABSZOLGATÖMEG.

SZŐNYEGET GURÍTGAT MAGA ELŐTT.

ÁDUS            Nézd, Éva, megint egy alany. Szólítsd le.  Lassan Olvasó Népért leszünk.

ÉVUS A TÖMEGHEZ LÉP   Hova, hova barátom?

TÖMEG         Piramisavatás lesz. Ott. Ott.  Piramisavatás,   LEÜL A SZŐNYEGRE  

                        Lesz. Fáraó jön. Szőnyeg. Viszem.

ÁDUS            Tudja ezt az Úr, hogy fáraónk lába alá más viszi a szőnyeget és nem ő

                         maga?  Tudja ezt az Úr vajon?

LUCI               Okos – kodás.

AZ EGYIPTOMI TÖMEG ELALSZIK A SZŐNYEGEN.

ÉVUS              Áduskám, tanultuk, hogy létezik egy improduktív szféra,

                        mely elsőként lóg meg, ha bűzlik már az éra.

LUCI               Tömegünk elaludt, keltegesd először,

                        aztán próbálj lelket verni belé és öntudatot.

ÁDUS RUGDALJA AZ ALVÓT     Hé,   föl, föl!

                          Ez nem ismeretterjesztő előadás!

                          Itt nem az önkéntes jelleg dominál!

LUCI                Láthatod, Ádám,

                           az improduktív szféra improduktív és dőzsöl,

                           a produktív meg, ha ráér is, siet.

                           Hiába beszélsz itt,

                          szájuk,   fülük siket.

ÉVUS                Ah, élni, élni mily édesz ….

ÁDUS               Ez már csípi a szemem, Éva,

                           inkább gyárts papírrepülőket.

                           Keressünk újabb tért és benne időt

                           és sok-sok alanyt, kiket egyenként megmívelünk.

                           Akkor majd megbocsát az Úr, és mienk újra a kegy.

LUCI                 Sok kicsi sokra megy.

MINDHÁRMAN KI.

 

 

MINDENES JŐ, NYAKÁBAN TÁBLA: RÓMAI SZÍN. SZOMORúAN MEGÁLL  A

SZÍNPAD KÖZEPÉN.

NARRÁTOR     Elnézést kell kérnünk, de közönségünk

                           hiányos etikai felkészültsége miatt

                            a római színt nem adhatjuk elő.

                            Ez kérem a pedagógiai elvek helyes alkalmazása.

                            Ez kérem kardinális kérdés.

RÓMAI SZÍN KI.

 

 

LUCI, ÁDUS ÉS ÉVUS JŐ.

ÁDUS              Tovább, tovább, annyi a tudatlan,.

                         meg kell mívelnünk mind, sorban , egymás után.

LUCI               Mondva mondom,

                         addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik.

ÉVUS              Ne törődj vele, ne idegeskedj, Ádám,

                         minket alaposan megalkoták, most

                         már csak mívelnünk kell. Csak  tőlünk függ,

                         hogy hogyan.

ÉVUS              Apropó, nem láttatok véletlenül

                          valahol egy kis könyvtáracskát a nagy pusztaságban?

LUCI                Állítom, hogy kétévi járóföldön belül könyvtár sehol.

                         De van itt egy útmenti fogadó. Térjünk be

                         ott biztosan találunk lelkeket, szomjunkra nedvet,

                         miegymást.

ÉVUS FELKIÁLT     Ehess, ihass, ölelhess, alhass.   (K: az ölelhess-t   nyomatékkal)

DIRECT ÚR BEROHAN, SEBTIBEN FELÁLL A SZÉKÉRE.

NARRÁTOR     Dicsfény.

DIREKT ÚR    Csak mértékkel gyerekeim, csak mértékkel.

MINDENES JŐ, NYAKÁBAN A TÁBLA JELZI, HOGY Ő AZ ELSŐ DEMAGÓG.

ELSŐ DEMAGÓG DÜLÖNG, ÉNEKEL.

                             Babám az ajtót be ne lakatold

                            éjféltájban feljön már a hold, juhuhuhu

ELSŐ DEMAGÓG KI.

DIRECT ÚR      A 23. paragrafus kimondja,

                             éjfél tájban feljön már a hold,

                             ezért babám az ajtót jól belakatold.

DIRECT ÚR SZÉKÉVEL EGYÜTT KI.

LUCI            Ha – ha. Ha – ha.

MINDENES JŐ, NYAKÁBAN  TÁBLA: HÍRNÖK.

HÍRNÖK        Luci nevű egyén azonnal jöjjön az igazgatói hivatalba.

ÉVUS              Ah, élni, élni  mily édesz, mi szép.

LUCI ÉS A HÍRNÖK EL.

 

ÉVUS            Lesz majdan kis albérletünk,

                       te járod a határt, alanyról alanyra,

                       én meg ringatom otthon a gyermekeinket,

                       kiket eleitől fogva népmívelőknek szánunk.

                      Ah, élni, élni  ….

ÁDUS           Gondolkodjunk. Milyen nagy lenne az ováció,

                       ha emelkedne a dotáció!

                       A dologban az az árulás,

                       hogy kevés a hozzájárulás.

                       És sehol egy kulturgunyhó.

ÉVUS           Keressünk.

ÁDUS           Aki keres, az talál.

KI.

 

 

DIRECT ÚR JŐ, SZÉKRE ÁLL, MINDENES JŐ TÁBLÁVAL: FALANSZTER.

LUCI JŐ DIRECT ÚR SZÍNE ELÉ.

NARRÁTOR        Dicsfény.

DIRECT ÚR         Láthatod Luci, semmire se mennek.

                                Formálásukra hasztalan áldoztam időt.

                                 Nem tudom, mi lehet baj, tán a kötelező

                                 olvasmányok hiányoznak nékik, de kissé elvadultak

                                 kint, paradicsomon kívüle.

                                 Eszméik vannak, de csak rögeszméik.

Továbbképezzük őket. Vállalod a főszakács

                                 szerepét?

LUCI                       Tudhatod, mindig szerettem borsot törni.

DIRECT ÚR FALANSZTERHEZ    Hozd a két tébolyultat.

FALANSZTER KI.

DIRECT ÚR        Lucikám, készíts üstjeid alá nagy tüzet.

                               Beléjük oltjuk, ami még hiány. Csak arra ügyelj,

                               tátsák el szájukat.

LUCI                     Szájtáti, szájtáti, szájtáti.

DIRECT ÚR        Szájtáti, igen, de országos stílusban.

                               ne essen csorba nevünkön.

ÁDUS ÉS ÉVUS JŐ.

ÉVUS                   Ah, élni, élni nem édesz, nem szép.

ÁDUS                   Én már függetlenített voltam, különben is.  Én nem adtam

                              nyilatkozatokat holmi folyóiratoknak, melyek ellenségeink.

                              Népünk lassan-lassan már Olvasó Népért?

DIRECT ÚR      Csináljátok utánam:  ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

ÁDUS ÉS ÉVUS   ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

DIRECT ÚR        Na, most maradjatok így, és szálljatok üstbe.

LEÜÖLNEK A SZÍNPADRA, KÖZBEN SZÁJUK NYITVA, ÉS TELE TOROKKAL KIABÁLNAK        ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

DIRECT ÚR         És most tedd Lucikám, mit mondok.

LUCI  MOZDULATAIVAL  UTÁNOZZA

DIRECT ÚR        Lábuk alá egy kis ideológiát, ez a legfontosabb,

                               pirítjuk néhány számadattal: Nap  - Föld közepes távolság, stb.

                              Most tégy a tűzre egy másodfokú bibliográfiát, úgy,

bizony,  de mellé gyorsan néhány kötet Szolzsenyicint

                              Fejükre vízben oldott katalóguscédulákat önts, mondd

                              meg nekik, hogy etoocsenyhoroso.

ÁDUS                 ETO ocsenyhoroso.

ÉVUS                  ETO ocsenyhoroso.

DIRECT ÚR       Lucikám, abbahagyhatod a tüzelést. Még ázzanak egy kicsit.

                             Mondd, Ádusom, látsz már valahol egy kulturgunyhót?

ÁDUS                  Mindenhol csak kulturgunyhót látok.

                             Most már mindenhol csak kulturgunyhót látok.

DIRECT ÚR       Na, jól van, kiszállhattok.     FELÁLLNAK

                             Na Ádus, hogy érzed magad? Érzed-e még az űrt?

ÁDUS                   Blabla, blabla,  balbalblabla.

ÉVUS                   Bla.

LUCI                    Aki másnak vermet ás, maga esik bele.

DIRECT ÚR        Jól van, fiaim , induljatok. Mondottam: küzdj és hízva hízzál.

ÁDUS                    Bla.

ÉVUS                    Bla.

DIRECT ÚR FOGJA SZÉKÉT ÉS EL.

NARRÁTOR        Dicsfény kint.

ÁDUS  ÉNEKEL   Blablablabla.

ÉVUS                      Ah, élni, élni mily blabla blabla, blabla.

LUCI                       A tett halála az okoskodás

                                 de többet ésszel, mint erővel.

                                 Ezt fejtsétek meg!

 

                                            VÉG.

 

-------------------------------------------------------------------------

Írások a képzés részleteiről

 Téglái Ágnes: Egy képzőhely megszűnése kapcsán Szubjektív megközelítés a szombathelyi könyvtárosképzésről. In. Hagyományok és kihívások. VIII. Országos Könyvtárszakmai nap, . 107-111.p.   https://ojs.elte.hu/hagyomanyok-es-kihivasok/issue/view/127

 Ugyanaz itt is:                    https://edit.elte.hu/xmlui/bitstream/handle/10831/51396/H%26K_2019_TeglasiA.pdf

 

-----------------------------------------------------------------------

 

Polák István: Tanulmányi kirándulások Kelet-Magyarországra a képzés első  évtizedeiben(2023.01.29.) (Feltöltés alatt)

 

   Dr.Kiss Gyula tanár úr, Gyuszi bácsi köztudottan a magyar kultúra értékeinek számontartója, közvetítője és számonkérője volt. Vizsgáin nemcsak a szorosan vett tétel anyagát kérte számon, hanem a delikvens lakóhelyének ismeretét is. Ahogyan a mane.hu arcképcsarnoka  számára írt portré szövegében fogalmaztam:   „Főiskolai tanárként több ezer diák lelkébe plántálta bele a népi kultúra szeretetét. Nemcsak a katedrán volt pedagógus, hanem az életben is, tanulmányi kirándulások sorát vezette  az ország minden vidékére, benne Kőszeg-hegyaljára, az Őrségbe és a szívéhez közel álló szatmári tájra Vajától  Nyírbátoron, Tákoson, Szatmárcsekén stb. át Tiszacsécséig. Munkája igazi céljának és értelmének azt tartotta, hogy a tudás mellé  tanítványai számára  egész életre szóló élményeket nyújtson. Ezt maradéktalanul sikerült is elérnie. Akik ismertük, emlékezni fogunk rá életünk végéig. Tanítványai a magyar közművelődés elhivatott szolgálói lettek: művelődési intézmények dolgozói és vezetői, tanárok az általános iskolától az egyetemig.”

   Évfolyamunk, a hetedév abban a szerencsében részesült,  hogy ő jutott nekünk évfolyamfelelős tanárként.  A tanévnyitó előestéjén találkoztunk vele először, a kollégium földszinti kis KISZ-helyiségében, ahova odarendelt bennünket. Sok egyéb mellett megtudtuk, hogy a harmadik év végére háromszáz népdalt lesz kötelező ismernünk. S talán az első hét végén  vehettünk részt a Velem és Kőszeg közötti gyalogtúrán, a határőrség engedélyével, hiszen utunk részben az őrzött határsávban vezetett,  a Hörmann-forrás, a Stájer-házak és a Hétforrás érintésével. Gyuszi bácsi szíve csücskében  két táj is megfért, a kis Őrség és a nagyobb területet lefedő szatmári vidék. Emlékezetem szerint mindegyik helyre elvitte szinte az összes nk-évfolyamot.  Jó lenne tudni, hogy melyik volt az első és melyik az utolsó. Az azonban biztos – az ötödév tagjától, Kiss Judittól tudhatjuk – hogy még akkor is a szívén viselte a szatmári „túrát”, amikor már nem tudott személyesen ott lenni. Egy 21 oldalas, kézzel írt „itiner” erre a bizonyíték.

   A mi kirándulásunkra 1969 május 10-15-e között került sor, s erről írtam is a már többször emlegetett évfolyam-cdnken. A saját emlékeimet most tehát ennek a mozaiknak az idemásolásával jelzem, s majd fűzök hozzá pár megjegyzést.

 

 

 A szatmári elsőéves kirándulás programjának bogarászása (ld. a három stencil-oldalt)  közben arra döbbentem rá, hogy egyes részei teljesen kiestek a fejemből, mások homályosak, de a látottak többségének emléke tiszta és élénk. Amire nem emlékszem, az talán végül nem is volt, vagy nem úgy volt?

Ezeket a nememlékszem-pontokat veszem sorra most. Azért is, hátha csoda történik, vagyis a pro-----vokációm   -  mint pusztába kiáltott -  hoz valamilyen váratlan eredményt.

 

Két és fél órát vett igénybe átkelésünk a Déliből a Nyugatiba?

Teljes csomagfelszereléssel mentünk tsz-látogatóba, vagy abban az öt percben felpakoltuk valami traktorra?

Milyen és mekkora szobáink voltak a tanyasi kollégiumban?

Előbb volt a vacsora – a munkabér birkapörkölt – s aztán a megdolgozás, azaz a műsor? (Én birkapörit akkor ettem először, nálunk valahogy nem volt bevezetve.)

Barátkoztunk a debreceni elsőéves NK-sokkal?

 Kalydy Jenőre nem emlékszem, se a fehérgyarmati meleg ebédre.

 Volt vita a Jelentkezünk-ről?

 Milyen fizetővendég-szobákban volt a miskolci szállásunk?

 Voltunk a Borsod Megyei Könyvtárban?

 Hol volt és milyen a budapesti ped.vendégotthon?

 Nem emlékszem az esztergomi tanítóképzős ebédre sem, pedig két évvel később egy évnél hosszabban látogattam hétköznapokon azt a helyet.

 Nagyon tartalmas és részletesen illusztrált útinaplókat készítettünk és beadtuk szept.20-ig? (Igen, voltak néhányan…, de nem adták be.)

 Miben merült ki a felsorolt ifjúsági reszortosok ténykedése?

 

      A stencilezett program megőrzése és rendelkezésre bocsátása Cseh Mártának köszönhető.

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyuszi bátyánk  nyári feladatként jelölte ki számunkra a tanulmányi kirándulásról szóló napló írását. Mintha Cseh Márti azt mondta, vagy írta volna nekem nemrég, hogy ő bizony vezetett naplót, s azt is ígérgette, hogy ennek alapján talán ír is valamit.

Szabó Marcsi viszont tényleg vezetett naplót, 21 oldalon, ez teljes egészében megtalálható a C-táskában egy önálló mappán belül. Részletek pedig a következő oldalakon.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

    A tisztán megmaradt emlékeim sorolása és részletezése rettentő hosszú lenne (hát ez egy kissé nagyarcú megjegyzés volt), s sok értelmét nem látom.  Az akkor látottak egy része  - az alföldi napok alattiak – originálisak és felejthetetlenek, éppen ezért azóta többször is megerősítettem őket újabbakkal.  A borsodi és esztergomi  helyszínek pedig egy korábbi középiskolai kirándulásról voltak ismerősek, s  egy nyugati határszélről érkezőre szinte otthonosan hatottak.

 

   Három kiegészítő megjegyzést érdemes tennem  a hét évvel ezelőtti szövegemhez. Az első arról szól, hogy ugyanebben az időben járta be majdnem ugyanazt az utat a felettünk járó  hatodik évfolyam is, de fordított irányban. Az volt a logika azaz a racionalitás ebben, hogy az út első részét vonattal tettük meg – mi Kisújszállásra-Debrecenbe-Nyíregyházára, ők pedig Miskolcra – majd ott buszt béreltünk-béreltek. Mi a szatmári irodalmi és népi  kegyhelyeket jártuk be, ők azalatt a borsodi-zemplénit,  és Sárospatakon buszt cseréltünk. Így  nem kellett a busz üres visszaútját fizetni.  A másik (és nagyon értékes) „fejlemény” az emlékeim vázolása óta az, hogy időközben szerencsém volt megismerni a fentebb már említett itinert. Itt lesz látható, a szöveg végén. Kiss Judittól az ötödik évfolyam tagjától  kaptam, aki az 1982-es utat vezette, de már 1979-től részt vett rajta a közművelődési titkárság vezetőjeként.  Visszaemlékezése szerint  az ő évfolyamuk nem járt Szatmárban. Ez azt a feltételezésemet engedi meg – hozzákapcsolva az  első megjegyzésemet – hogy akkor, 1969-ben ment először  NK-évfolyam arrafelé.   A harmadik, hogy a mi kirándulásunk évében,  azaz   1969 nyarán  az évfolyamunk négy tagja – Nagy Gáspár, Pörös Géza, Polnauer György és Starkbauer László – visszatért Szatmárcsekére, és 8 mm-es filmet forgatott a fejfakészítésről. Erről a következő tanévben három írás és több fotó  jelent meg  a Jelentkezünkben.  Az írásokat mellékelem. A film aztán elkallódott, de erről  írni nem rendelkezem az érintettek felhatalmazásával.

 

Mellékletek

A három írás a szatmárcsekei  filmezésről, megjelent a Jelentkezünk 15. azaz 1969. decemberi számában.

 

 

 

 

 

 

 

Dr. Kiss Gyula kéziratos útvonalterve 1982-ből.

 

 

 

 U.i.: Érdemes a két programot röviden összevetni. Mindkét program hat napon át tartott. Az 1969-es a vizsgaidőszak elején, vonatúttal kezdődött és végződött,  a közepén buszos napokkal. 18 településen jártunk, Kisújszállástól Esztergomig. Az 1982-es a vizsgaidőszak végén volt, végig buszközlekedéssel. Vácott kezdődött, s 41 településen megállva Egyházashetyén ért véget.

 -----------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Polák István: Mozaikszilánkok - 1969 Budapest

   Először a képzavart, szóképzavart kell magyaráznom. Ennek a résznek a témája  ( szerk. megjegyz.: az évfolyam-cd-n) a harmadik félévbeli egyhetes tanulmányi kirándulás. Idő: 1969 novemberének eleje, hely: Budapest összes könyvtára, múzeuma és színháza. A szókép-zavar oka pedig, hogy ezúttal nem tudok kerek, lezárt eseménysort felidézni, amik vannak, azok olyanok, mintha egy mozaik szilánkokra tört volna. Íme.

   A szállásunk a Dózsa György út végén már ismerős volt nekem, egy középiskolai kirándulásunkról Földesi osztályfőnökkel. A kis szobák, mintha egy hajó kabinjai lennének, lettek volna. Ekkor még nem volt kabin-élményem, később lett, amikor a geóban felajánlottak egy szakszervezeti al-dunai hajóutat. Kíváncsi vagyok, megvan-e még az épület, s mi lett belőle.

   Egyszer gyalog mentünk át talán a Margit-hídon?

   A Nemzeti Múzeumban, vagy talán az akkor még ott nyomorgó Széchényi Könyvtárban kaptunk egy példányt a Nemzeti dal hasonmásából, ma is megvan, kb. háromórás kereséssel meg is találnám. (Hiába vagyok több mint két éve nyugg-díjas, még feltáratlan a kézirattár, csak időnként végzek benne kampányszerűen célkutatást.)

   Kovács Sanyival elköltöttünk egy ebédet a Gundel étteremben, kétszemélyes Gundel-tál volt. Nekem nagy élmény, ennyire úri helyen még nem ettem. Három vagy négy pincér is közreműködött a kiszolgálásunkban. Ekkor láttam először, hogy damasztszalvéta alatt kell átnyújtani a számlát. Az összegre is emlékszem: 91 Ft, borravalóstul kerek százas. Kifele menet amíg  a kabátunkat felvettük, hallottuk magunk mögött, amint a portás pénzt csörget a markában. Mi pedig mintha süketek lettünk volna.

   Minden este (vagy csak majdnem) színházba mentünk, hiszen ebben a félévben dráma- és filmesztétikát tanultunk. Öt előadás jut eszembe, a sorrendjükre sajnos-sajnos nem emlékszem, de nem is fontos. Egy szempontból mégis, mert az ideiglenes Nemzetiben a Hevesi téren kétszer voltunk, másodszor egy partizánakció keretében. Akkor ezzel kezdem. Az első nemzetis valami amerikai darab volt, Miller vagy Steinbeck - holnap biztos eszembe jut.  (A valamikori „holnapon” eszembe jutott, valóban Miller, s a cím: Bűnbeesés után.) Kálmán György és Váradi Hédi volt a két főszereplő. (Kálmán Györgyöt korábban is láttam, azon a középiskolain a Lear király-ban volt a bolond. De az még a Blahán volt, az utolsó  évadban. Ma sajnálom, hogy annyira eltűnt a köztudatból.) Ekkor szerveződtünk meg néhányan, hogy veszni hagyjuk egy nemtudommire szóló meglévő jegyünket csak azért, hogy láthassuk Gyurkó darabját. Szövegét talán ismertük, valamikor egy rádióközvetítését is felvettük Sanyi magnójával és az én sípoló Sport2 szovjet táskarádiómmal (már nem tudom, hogy színházi élmény előtt vagy után, mindenesetre vezetékes csatlakoztatásra nem volt mód, hangszóró-mikrofon kapcsolattal tudtuk rögzíteni. Paplanba csomagolva tettük a készülékeket az ágyneműtartóba, hogy valamennyire kiszűrjük a külső zajokat). Ugye nem kell mondanom, hogy a Szerelmem Elektráról van szó.  És szerencsénk volt, kaptunk rá jegyet. .A harmadik a Harmadik, a III. Richárd a Madáchban Gábor Miklóssal. A negyedik az akkori Irodalmi Színpadon egy kétrészes oratorikus játék, Jancsó Adrienn, Keres Emil és (nem jut eszembe a harmadik, majd holnap – igen, Kiss Ferenc) Illyés-Déry: Szembenézni - Az éden elvesztése (vagy fordítva). Végül az ötödik az első, mert ez máig a legnagyobb élményem ebből a sorból. Pesti Színház, Gogol: Egy őrült naplója, Darvas Iván. Később szerencsém volt megvenni az NPI által kiadott kötetet a rendezői példánnyal,  fényképekkel és Darvas rajzaival, amiket előadásról-előadásra egyedileg rajzolt. Ennyi estre emlékszem, ha valami kimaradt, szóljatok.

   Érdekes, hogy a nappali programokra alig emlékszem. Biztos voltunk az OMKDK-ban is, vagy ott már geós koromban jártam többször, csak visszavetítem, de a Nemzeti Múzeumban és a Szépművészetiben biztosan voltunk. És kulturgunyhó, egybe se mentünk el? A Széchényiben megcsodáltam egy lyukszalagos írógépet. Ja, a Várban is voltunk, a Budapesti Történeti Múzeumban, a galéria akkor még a kúriában volt. Ugye?

   Végül az utolsó délután, amikor néhány órán át a magunk urai lehettünk. Volt valami elképzelésem, de akadályba ütközött, ezért elmulattam a még meglévő közlekedési jegyeimet. Azt játszottam, hogy találomra felültem egy járatra, valahol leszálltam, mentem egy-két utcát és megint elölről (ahogy Karinthy is írja). Így találtam magam egyszer csak a Markó utcában, onnan gyorsan mentem tovább. El akartam tévedni, de nem sikerült.

Fotók eddig nem kerültek elő a néhány napról.

  (Forrás: az NK 1968-1971. évfolyam már emlegetett cd-je. 2016.)

 

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Verebélyi Judit: Tanulmányi kirándulás 1993-ban  (Berzsenyi Dániel Főiskola, történelem-könyvtár szak (1992-1996)

 

2022.szeptemberében volt 30 éve, hogy 11 társammal megkezdtük tanulmányainkat a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán.

A középső B épület földszintjén volt a könyvtár tanszék, és a mi kis 12 fős csapatunk igyekezett a szemináriumi órákon együtt maradni. Kiváló tanáraink voltak: Dr. Tóth Gyula tanszékvezető tanár mellett Dr. Csáky Pál, Dr. Rétfalvi Gábor, Dr. Kovács Mária, Dr. Pálvölgyi Mihály, Dr. Murányi Péter, Dr .Ferenczi Zsuzsanna, Dr .Téglási Ágnes, Prejczer Paula, óraadóként Sütheö Péter Budapestről, Pethő Gyula Szombathelyről. (remélem nem hagytam ki senkit).

Az első tanév év végén 1993. júniusában Csáky Pál és Rétfalvi  Gábor tanár úr vezetésével az évfolyam szakmai kiránduláson vett részt, melyről beszámolót is kellett írni.

1993.június 21. hétfő: Balatonfűzfő Papírgyár

Június 22. kedd: látogatás az OSZK-ban. Megnéztük a Kézirattárat, a KMK-t sem hagytuk ki (Könyvtártudományi és Módszertani Központ), megnéztük a Térképtárat is.

Június 23. szerda: délelőtt az Országgyűlési Könyvtárral ismerkedtünk meg, délután pedig a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában voltunk. Megnéztük a Kézirattárat, a Keleti Gyűjteményt.

Június 24. csütörtökön a Kossuth Nyomda Táblakészítő üzemét is láthattuk, megismerkedtünk a könyvkötészet tevékenységével és a nyomdai munkával is.

Délutáni programként a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Könyvtárával ismerkedhettünk meg.

Kirándulásunk utolsó állomásaként pedig június 25-én pénteken Székesfehérvárra látogattunk: a Püspökség Nagytermét néztük meg, majd a Könyvtár-és Egyházmegyei Levéltárról hallottunk.

A kiránduláson sok élményt és tapasztalatot szereztünk. A következő tanévben (1993/94) a tanszék estet szervezett Dr. Kovács Mária tanárnő irányításával. Ezen a találkozón kötetlen beszélgetések, ismerkedések mellett kis műsorok is voltak. A mi kis csapatunk pedig a budapesti kirándulás élményeit dolgozta fel egy kis paródia keretében. A műsorhoz díszlet is készült egy rajz szakos évfolyamtársunk jóvoltából.

A mi évfolyamunk az 1993/94-es tanévben már használhatta az új számítógépes labort, melyet a tanszék TEMPUS pályázatból alakított ki, a tanév végi nagy szigorlat után pedig 4 hetes gyakorlaton vettünk részt.

A csoportunk a 4 év alatt pár fővel csökkent, a 4 év pedig hamar eltelt: 1996. június 3-án államvizsgáztunk, majd június végén átvettük diplománkat.

 

 

 

 

 

Keszthely, 2023. március.