Honlap címe
Beszámoló a 60 éves találkozóról a megyei lapban:
https://www.vaol.hu/galeria/hatvan-eves-a-kozmuvelodesi-kepzes-szombathelyen/26
Beszámoló a SEK face-oldalán és a városi televízióban :
https://www.facebook.com/elte.sek/
https://www.tvszombathely.hu/hirado/hirado---2022-szeptember-23
Videófelvételek a SEK honlapján:
Üdvözlő és emlékező beszédek a plenáris ülésen
Tartalom
Benke Éva Radnóti-díjas főiskolai docens verses köszöntője
https://nkszombathely.freewb.hu/hatvan eves talalkozo(2022)#benkeeva
Lenkai Nóra rektori biztos köszöntő beszéde
https://nkszombathely.freewb.hu/hatvan eves talalkozo(2022)#lenkainora
Horváth Soma alpolgármester - Szombathely Megyei Jogú Város - üdvözlő beszéde
https://nkszombathely.freewb.hu/hatvan eves talalkozo#horvathsoma
Prof. Dr. Szála Erzsébet ny. tanszékvezető emlékező beszéde
https://nkszombathely.freeb.hu/hatvan eves talalkozo(2022)#drszala
Dr. Tóth Gyula ny. tanszékvezető emlékező beszéde https://nkszombathely.freewb.hu/hatvan eves talalkozo(2022)#drtoth
Szále László (NK 1. évfolyam 1962-65) emlékező beszéde
https://nkszombathely.freewb.hu/hatvan eves talalkozo(2022)#szale
P. Toldi Márta Dr. (PhD) (NK 7.évf. 1968-71) emlékező beszéde
https://nkszombathely.freewb.hu/hatvan eves talalkozo(2022)#ptoldi
Gerencsér Judit MKE-főtitkár köszöntő és emlékező beszéde
https:nkszombathely.frrevb.hu/hatvan eves talalkozo(2022)#gerencser
H.Nagy Katalin emlékező beszéde az emléktáblák előtt h.nagy
Földiák András (NK 5. évf 1966-69) beszéde a kultúra élő fájánál
https://nkszombathely.freewb.hu/hatvan eves talalkozo(2022)#foldiak
A Berzsenyi-díj kitüntetettjei (laudációk)
Cs.Szabó Mária Bessenyei György-díjas és Bánffy Miklós-díjas népmúvelő beszámolója a népművelő szekció délutáni beszélgetéséről csszabo
Dr.Baráthné Molnár Mónika - a Berzsenyi Déniel Könyvtár igazgatója - beszámolója a könyvtáros szekció délutáni beszélgetéséről
A baráti találkozó programja
---------------------------------------------------------------------------------------------------------
Benke Éva Radnóti-díjas főiskolai docens verses köszöntője
Annyi év, annyi év;
a szerelem tart-e még?
Azt hiszem, kedvesem,
ez már nem is szerelem,
………………………..
Úgy tudlak már csak szeretni
mint magamat szeretem.
Babits Mihály: A szökevény szerelem (részlet)
Kedves Vendégeink! Régiek és Újak!
Mindannyian érezzék otthon magukat!
Babits Mihály segített az első mondat megfogalmazásában. segített eltalálni azt a hangot, azt az érzést, amire az ember emlékezik, ami uralkodó emléke, ha megidézi azokat az éveket, amiket hatvan évvel ezelőtt kezdtünk el élni, hiszen éppen olyan váratlan, éppen olyan elragadó, éppen olyan magunkra ismerő,éppen olyan értelmet adó, éppen olyan boldogító és megríkató élményt adott mindannyiunknak, amilyent csak a szerelem tud mozgósítani.
Jelen voltunk az életünkben. Ha erre nem emlékezünk, ha elengedjük ezeknek az éveknek a nyomait, ha nem dobban meg a szívünk Szombathely és a Képző nevének hallatán, hát…, akkor utolér az öregség rosszabbik változata.
Mi, aki itt vagyunk, ezt nem ismerjük.
Azok, aki ma emlékeznek, megidézik intézményünk életének állomásait, azt a bizonyos szombathelyi szellemet, ami létezett.
Én életem egyik legfontosabb versét mondom el, aminek szellemiségét akarták megvalósítani azok, akiknek élete beépült ezekbe a falakba.
Méltóság adassék emléküknek!
A maradókat pedig Isten éltesse sokáig!
Egy nagyon kedves emléket idézek, mielőtt a verset elmondanám:
Annyi remek rendezvényünk sorában kiemelkedő volt egy est, amikor Nagy László volt a vendégünk Czine Mihály irodalomtörténésszel. Czine Mihály mutatta be a költőt, idézte az életútját, én meg mondtam a verseit. A szép irodalmi est után Czine Mihály elismerésnek szánva azt mondta nekem: Maga pályát tévesztett. Mire Nagy László: Nem. Ő a helyén van.
Neki volt igaza. Jó helyen voltam. Jó helyen voltunk.
Nagy László: Anyakép
Könny nélkül váltam el tőle,
sóhajtva nézett utánam.
Még ölelt volna, még láttam,
karját emelte.
De a köd, november kölyke
borult az anyai ölbe,
édes helyemre.
Jó volt már visszasajognom
oda, hol erővel töltem,
szülőm és elhagyott földem
egy anyakép lett.
Hevesen vettem magamba,
emelték fönséges rangra
álomi fények.
Tornyok közt hordtam e képet,
Marseillaise-t daloltam néki,
érette tanultam élni
újabb időket.
Nem ért még akkor borotva,
fájdalom nem hasogatta
esténkint főmet.
Nagy lett a súlya e képnek,
naponként nőtt szakadatlan,
mihelyt én hozzáavattam
hazát, világot.
S hordtam, hogy lehessek boldog,
suhogtak bennem a sorsok,
törvények, álmok.
Éltetett parázsló szándék,
hogy mindazt, amiből lettem,
amit én magamba vettem,
újítsam széppé.
Érte a reszketés járt át:
ó, ha a harmóniáját
végre megérné!
Dűh perdít szememből könnyet,
én tehetetlenül élek,
számtalan sóhajos lélek
örvényét érzem,
s biztatót zümmögnöm dalban
nehéz már, amikor rajtam
orbánc a szégyen.
S szándékom eltemetője
puska előtt se lehetnék,
süvíti bennem az emlék,
mire szegődtem.
Értelem, te segíts nékem,
hordhassam dúlt anyaképem,
szolgálni győzzem.
Értelem, nemcsak magamban,
hanem a nagy sokaságban
kivirágzásodat lássam,
féreg ne nyessen!
Vadság itt ne nőjön úrrá,
nehogy, ki szülőjét rúgná,
vitéz lehessen.
Tudjam, hogy sohasem jár a
tisztesség csillaga árván,
s nem vész az idő homályán,
hanem világít,
s élünk alatta a képpel,
amit én éltetek vérrel
megszakadásig.
----------------------------------------------------------------
Tisztelt Elnökség! Tisztelt egykori Oktatóink, Hallgatóink! Kedves Vendégek!
Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket!
A családban a baráti körben minden évforduló egy jó alkalom arra, hogy ünnepeljünk, nincs ez másképp egy nagyobb közösség a Szombathelyi felsőoktatáshoz kötődő nagycsalád életében sem. Hiszen mindnyájan, akik ebben a termemben ülünk hiszünk a közösség erejében. Nem önmagunkért, hanem egymásért a közös álmainkért dolgozunk.
A Szombathelyi Felsőfokú Tanítóképző Intézetben 60 évvel ezelőtt indult a méltán híressé vált felsőfokú közművelődési szakemberképzés. Bár a képzés ilyen formában már nincs jelen jogutód intézményünkben mégis azt gondolom, hogy a mai esemény is választ ad arra, hogy közösségünkben mekkora erő rejlik. A híd a közösségben, a képesség az összefogásra.
Ahogy Csitáry-Hock Tamás fogalmaz egy írásában Van a híd... Egy pici, romos erdei kőhíd. Talán évek, évtizedek óta nem lépett rá senki. Környékét belepte a gaz, köveit a moha. Már senkinek nem fontos. Ám egy napon két ember érkezik. Felfedezik a kis hidat. Felfedezik maguknak. Letelepednek rá. És ezen a napon a híd életre kél. Mert ezen a napon sokkal fontosabb küldetést tölt be, mint korábban bármikor. Ma nem a patak két partját fogja összekötni, hanem két ember szívét, lelkét. A híd, ha soha többé senki rá sem néz, akkor is fontosabb már, mint sok nagy társa, amelyek folyamok vizén segítik át naponta emberek ezreit. Két ember számára ez a pici, romos híd örökre híd marad. Ma ennél a hídnál nem csak két ember, hanem ennél sokkal többen találkoztunk így ez a híd nem csak romosan, hanem erős lábakon állva stabil marad.
Az egykori szombathelyi főiskola 2017-ben Magyarország legnagyobb és elsőszámú egyetemével az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel az integráció útjára lépett. Ez a közös munka nagyobb távlatokat képes nyitni a közművelődési képzés modernizációjában. Ezért különösen fontos számunkra, hogy a közösségszervező képzést az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának gondozásában itt Szombathelyen a Pedagógiai és Pszichológiai Intézet – Szombathely kiemelten kezeli. A mindenkori társadalmi elvárásoknak és kihívásoknak megfelelő magas színvonalú felsőfokú képzést nyújt hallatóinknak a közösségszervezés BA, andragógia és emberi erőforrás tanácsadó MA szintű képzések révén. Oktatóink alap- és alkalmazott kutatásokat folytatnak tudományterületük hazai és nemzetközi színterein, eredményeiket folyamatosan nyilvánossá teszik publikációink révén; rendszeresen kapcsolódnak be kutatás alapú fejlesztésekbe és innovációs projektek megvalósításába tudományos és oktatási tapasztalataik, eredményeik mind szélesebb körű társadalmi, gazdasági, valamint harmadik missziós hasznosulása érdekében.
Büszkék vagyunk arra, hogy a szombathelyi felsőoktatás fent említett szakjai és képzései jelentős múltú felsőoktatási szerepét megtartva a jelenben is rugalmasan és gyorsan tud reagálni a társadalom és a gazdaság igényeire. A nálunk végzett szakemberek választott tudományterületük elméleti alapismereteiben és alapvető módszereiben jártas olyan kulturálisifjúsági közösségszervező, illetve humánfejlesztő szakemberei lesznek, akik képesek egyének, csoportok és szervezetek megismerésére, illetve fejlesztő célú beavatkozásban való közreműködésre.
Kedves Jelenlévők! Engedjék meg, hogy a közművelődési szakemberképzés jelen formájának bemutatása után, had fejezzük ki köszönetünket és hálánkat Önöknek. Hálás szívvel gondolunk mindazokra, akik az elmúlt 60 évben az intézményben tanultak, tanítottak, neveltek és dolgoztak, akik támogatták az intézmény működését, országszerte a kulturális élet szereplői, alakítói voltak, komoly tisztségeket töltenek és töltöttek be szakterületükön. Minden nagy dolog egy álommal kezdődik, egy elhatározással, erős hittel, ez a hit Önökben, bennünk megvan és megvolt.
Wass Albert gondolatával fejezném be köszöntőmet. „Jó emlékezni arra, amin keresztülmentünk. Az ilyen emlékezésben erő van mindig, és bizonyságtevés csüggedések ellen. S van benne bölcs tudása annak, ami emberi megpróbáltatások fölött magasan lebeg és méltóságos tisztán. Isteni igazságnak. Mely abban áll, hogy élünk. Mégis élünk. És süt reánk a nap.”
Köszönöm, hogy meghallgattak!
Lenkai Nóra rektori biztos
-----------------------------------------------------------------------------------------
Tisztelt egykori és jelenlegi oktatók, hallgatók, főispán úr, elnök úr, rektori biztos asszony, docens úr; kedves érdeklődők!
Különleges alkalomból gyűltünk ma itt össze, ugyanis – ahogy ez már elhangzott – 60 évvel ezelőtt, 1962 szeptemberében indult a méltán híressé váló felsőfokú közművelődési szakemberképzés az akkori Szombathelyi Felsőfokú Tanítóképző Intézetben, a volt Faludi Gimnázium épületében. És ha városunk elmúlt 60 éves közművelődési oktatására visszatekintünk, akkor ez a hivatás szorosan összefonódott egy névvel, egy személlyel: dr. Kiss Gyulával, a népművelő/művelődésszervező képzés legendás alakjával. Ahogyan dr. Tóth Gyula tanárkollégája írta – akit nagy tisztelettel köszöntök – a Közművelődési Tanszék egykori docenséről: „Kiss Gyulát mindig a kettős attitűd jellemezte. Nem túlzás: mindvégig a József Attila-i szellemben, egész népét kívánta tanítani, - nem középiskolás fokon.”. Úgy hiszem, hogy dr. Kiss Gyula jelen lévő egykori kollégái, barátai és diákjai is ebben a szellemben vitték tovább a népművelést, a közművelődést és később az andragógiát is.
Az elmúlt 60 évben számos hallgató végzett az egykori Főiskolán, a mai Egyetemen közművelődési szakemberként, és büszkék vagyunk arra, hogy a ma működő városi közművelődési intézmények jelentős számú szakemberei a mai napig aktív részesei és alakítói Szombathely kulturális életének; többen közülük intézményvezetőként dolgoztak, vagy dolgoznak városunkért. Gondoljunk csak könyvtárunkra, múzeumainkra, az Agorára, a mozira, a TIT-re és a Savaria Turizmus NKft.-re; vagy az iskolákra, ahol mind-mind a magyar közművelődés elhivatott követei végzik munkájukat. Ez a munka egyfajta nevelés. Önök, a közművelődés szakemberei ugyanis a társadalmat is tanítják – korosztálytól függetlenül – a kultúra, a népi kultúra szeretetére és fogyasztására. Tisztelt hölgyeim és uraim! Nagy öröm, hogy a közművelődési szakemberek az elmúlt években és a jelenben is szerves részei a város kulturális életének; kezdeményezői, együttműködői voltak számos kulturális pillanatnak is. Így jött létre városvezetéseken átívelve a múzeumi negyed Szombathelyen, de városunknak büszkeség az is, hogy Szent Márton kultuszának ápolása mellett James Joyce híres regényének főhőséről is megemlékezünk a Bloomsday alkalmával, ami KözépEurópa legnagyobb historikus rendezvénye, a Savaria Történelmi Karnevál mellett mára már nemzetközi kulturális kuriózummá nőtte ki magát.
Mindezekből látszik, hogy a közművelődésben és a kultúrában dolgozóknak mára számos feladatuk van, de az elmúlt évek nem várt kihívások elé is állították őket, ugyanis a 21. század egyik legnagyobb feladatává vált, hogy az online térben hogyan tud fogyaszthatóvá válni a kultúra. Gondoljunk csak a járványhelyzet miatt szűkebb keretek közé szorult kulturális és közművelődési intézményekre, melyek ebben az eddig ismeretlen és nehéz helyzetben is helyt álltak: óriási érdeklődés mellett, nagy sikerrel tudtak az online térhez alkalmazkodva is minőségi, fogyasztóbarát és kreatív tartalmakat előállítani. Most, 2022-ben pedig az energiaválság az, ami komoly kihívás elé állítja a kulturális és közművelődési intézményeket és az ott dolgozókat. Jelen helyzetben még nagyobb szerepe van annak, hogy minél nagyobb spektrumon tudjuk, tudják kínálni a kulturális értékinket mindenki számára. Bízom benne, hogy a következő nehéz időszakot aktívan, egészségben és gyorsan át tudjuk vészelni; emellett kívánom, hogy a jövőben is soha nem múló lelkesedéssel neveljék, tanítsák embertársainkat.
Köszönöm, hogy meghallgattak!
Horváth Soma alpolgármester Szombathely Megyei Jogú Város
----------------------------------------------------------------------------------------
Szombathelyi évforduló ünnepe – 60 éves a népművelőképzés
1962-ben született egy Népművelési Szakcsoport Szalay László főigazgató vezetésével. Főigazgatónk az alapítást követő évtizedekben vezette, figyelemmel kísérte a közművelődési szakemberképzést egykori főiskolánkon.
Az évek során, a kor igényei által inspiráltan lett Közművelődési, majd Művelődéstudományi és Felnőttképzési ill. Kommunikációs Tanszék, azután Emberi Erőforrásfejlesztési és Kommunikációs Intézet, Andragógiai Intézet, és az azon belül működő Humánszervezési és Közösségfejlesztési Tanszék.
Az elnevezésben tükröződő változások az elmúlt 20 esztendő folyamán váltak meghatározóvá.
A népművelés, a közművelődés összetett fogalom, nehezen behatárolható, hiszen sokirányú elméleti és gyakorlati képességeket, készségeket igénylő tevékenység, szakma, hivatás. Közművelődési szakembereket képezett e szak, olyanokat, akik képesek voltak arra, hogy egy adott térség, régió, település, vagy akár egy intézmény szellemi, kulturális életét felpezsdítse, animálja, közösséget fejlesszen.
A népművelés-könyvtár szakra, nappali és levelező képzésre egyaránt az egész ország területéről érkeztek hallgatóink.
Végzett hallgatóink közül sokan váltak a helyi közösségi élet szervezőivé, mediátoraivá. Egykori hallgatóink közül számosan rangos szakmai díjakkal elismert újságírók, országos, regionális és helyi médiák munkatársai, színházi és rádiós dramaturgok, vagy írók és művészi pályán sikereket elért alkotók.
E szakmai sokféleséget az elméleti és gyakorlati képzés összetettsége tette lehetővé sokak számára. A specializációk, a különböző szakirányú képzések, a szakmai tudást megalapozó igényes elméleti képzés meghatározó volt. A gyakorlati képzést kiegészítette a évenkénti egyhetes művelődéstörténeti tematikájú országjárás legendás tanárunk, Dr. Kiss Gyula, - majd betegségét követően – jómagam vezetésével. A szociológiai tárgyú terepgyakorlatok, a Benke Éva által vezetett Márkus Emília Színpad, a Török Gábor vezette színház és filmklub, a falvak közösségi életében kiemelkedő szerepet játszó hallgatói tevékenység Csider Sándor vezetésével, a hallgatók markáns jelenléte a Kilátó és más periodikákban –--- kiragadott személyek é események a közművelődési-művelődéstudományi tanszék munkájából.
Ők azok a személyek és történések, amelyek sok-sok egykori hallgatónk életére máig meghatározóak. Bizonyság erre szintén egykori diákunk, Szále László könyve, az „Iskola a láthatáron”.
A vidéki, szombathelyi felsőoktatás jelentős intézménye, a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola a 60-as évektől máig, az egyetemmé válásig jelentős utat tett meg.
A Szalay főigazgató vezetésével 1962-ben megindult népművelő képzés tanszékvezetői feladatait tőle Dr. Szabó Árpád, majd én vettem át. 1997 után Dr. Mankó Mária, Prof. Dr. Mátrai Zsuzsa szervezték tovább a közművelődési szakemberek képzését.
Én magam is ennek a képzésnek, a népművelő-könyvtár szaknak a diákja voltam. Jelentkezésemkor a könyvtár szak jelentette a vonzerőt, ám már a szóbeli felvételi vizsgán valami megváltozott: egy nagy termetű, erős hangú, szigorú tanárral találkoztam, aki a húzott tételen gyorsan átlépve, mint egy kvízjátékban – bombázott pergő gyorsaságú kérdéseivel a magyar és a történelem tárgyköréből. Nota bene: helytörténeti kérdések sokasága. Szerencsém volt: talpon maradtam. Ez a tanár volt Dr. Kiss Gyula. Ő és a részben már említett, valamint más tanáraim kreáltak belőlem népművelőt. Ők, úgy gyakorlati, mint elméleti tudományos munkámban máig meghatározóan jelen vannak személyiségük, tanításaik által.
Bízom abban, hogy jelenlegi és jövőbeli hallgatóink mindnyájan hasonló gyakorlati és elméleti tudással felvértezve, élményekkel gazdagon indulhatnak majd útjukra.
Prof. Dr.Szála Erzsébet ny. tanszékvezető
-----------------------------------------------------------------------------------------
Tisztelt Elnök Úr! Kedves Emlékezők!
Arra kaptam felkérést, hogy a könyvtárosképzés múltjáról és szerepéről beszéljek. Köszönteni lehet 5 perc alatt, közel 60 év képzéséről - az oktatók és a hallgatók megsértése nélkül - nem. Tömörítettem, de 5 percbe nem férek bele.
Nem beszélhetek hatvan évről sem, mert néhány évvel ezelőtt megszűnt a képzés, és ezzel kimúlt ez a nemzetközileg is ismert hazai képzési műhely, amely kétszer is úttörő szerepre vállalkozott. Lelkük rajta, akik ezt tették vele. Hogy mit veszített vele a magyar kultúra? Talán egyszer valaki felméri a tettesek bűneit. Ez nem az én tisztem.
Magyarországon a tanfolyami könyvtárosképzés a 19. század végén kezdődött. Az egyetemi képzés 1949-ben indult az ELTE-n, ezt követte az 1952 és 1956 között élt budapesti egyszakos főiskolai kétéves képzés. Volt tanfolyami képzés is, ami az 1950-es évtized végére 2-3 éves levelező és színvonalas képzéssé fejlődött, de nem nyújtott iskolai képzést.
1949 és 1961 között lezajlott a közművelődési könyvtárügy kiépítése, minden településre és számottevő munkahelyre került könyvtár. Mellettük könyvtári mintára létrehozták a művelődési otthonok hálózatát is és a két hálózat hatalmas szakemberigénnyel lépett föl.
A századelőn feudális, 1949-től szocialista népkönyvtárakat hoztak létre párt- és kormánypropaganda feladattal. Kellő polgárosodás hiányában csak Szabó Ervin próbálkozott angolszász nyilvános közkönyvtárral, de a közművelődési intézmények létrehozására és működtetésére a dualizmus korától élt a központilag begyűjtött adókból visszaosztott és ezért mindig kevés pénz gyakorlata. És persze központilag határozták meg a feladatokat is. Ezzel szemben az angolszászok az adózó polgárokra bízták, milyen intézményeket és szolgáltatásokat igényelnek. A polgári modellt máig nem sikerült elérni hazánkban.
A könyvtárosok, népművelők kezdeményezésére 1962-ben a kormányzat – a helyi hatóságok, intézmények és munkatársaik aktív közreműködésével – a 24/1962. sz. jogszabállyal a szombathelyi tanítóképző intézetben elindította a népművelő-könyvtáros képzést. Ezt követte 1963-ban - szombathelyi mintára - a debreceni tanítóképzőben, majd a SZOT iskolán megindított képzés. Ez a 129/1964. (M.K. 12) MM. sz. utasítás szerint középfokú képesítést nyújtott.
A tanárszakkal párosított, felsőfokúnak minősített, 4 éves főiskolai könyvtárosképzés 1972-ben született meg – ismét Szombathelyen. Először magyar és matematika, majd történelem és orosz, 1990 után pedig valamennyi, a főiskolán oktatott szakkal párosítható volt a könyvtár szak. Ez már valamennyi könyvtártípus számára képesítést nyújtott.
A népművelő-könyvtár szakosok kisebb része került könyvtárba, ezért a ’70-es évek végéig fenn kellett tartani a csak könyvtári ismereteket nyújtó szaktanfolyamokat is. A főiskolán végzetteknek már nagyjából fele-fele került iskolába (lett pedagógus vagy a tanítás mellett iskolai könyvtáros) illetve valamilyen könyvtárba. A nemzetitől a városi és szakszervezeti könyvtárakig, a Dunántúlra képeztünk, de sokan a fővárosban helyezkedtek el, sőt számosan a Duna túlsó felére is jutottak, – holott 1973-tól Nyíregyháza folytatta Debrecent, majd a ’70-es évek végétől egymás után jöttek létre Budapesten, Baján, Egerben, Szegeden, Jászberényben és Kaposváron főiskolai képző helyek. Sokszor, még az egyetemek helyett is Szombathelyen végzettet kerestek a könyvtárak.
A népművelő-könyvtár szakos képzés alapkoncepciója az volt, hogy falvakban, kisebb városokban, nagyobb munkahelyeken egy főfoglalkozású szakember lássa el egyszemélyben a közművelődési és könyvtári feladatokat. Ez a koncepció kevés helyen valósult meg, kiderült, hogy az akkori igények szerint ilyen munkahely alig volt az országban. A főiskolai képzés már egyértelműen az egyetemihez közelített. Alig lehetett a kettőt elhatárolni.
A népművelő-könyvtáros képzés nyitott, gondolkodó szakembereket, egyetemen továbbtanulókat bocsátott ki, ezért számosan helyezkedtek el a sajtó, a közművelődés és a kultúrairányítás különböző területein. Ez a nyitottság, de már az egész könyvtárügyre kitekintés jellemezte a főiskolai képzést is. Büszkén hangsúlyozom, hogy Szombathelyen végzett a nemzeti könyvtár jelenlegi főigazgató helyettese, a budapesti egyetemi könyvtár volt főigazgatója, az akadémiai könyvtár két egymást követő és jelenlegi főigazgatóhelyettese, számos megyei könyvtárigazgató, megszámlálhatatlan városi igazgató, évtizedek óta hallgatónk vezeti a pannonhalmai apátsági könyvtárt.
Nem lehet eléggé értékelni a főiskolai képzésnek tanárszakkal való párosítását, így hallgatóink egy-egy tudomány vagy művészeti terület megismerésével nemcsak a kultúraközvetítést sajátították el, hanem az ismeretek tartalmát is, amit közvetíteniük kell, s amit a dokumentumkiválasztásban is jól hasznosítanak.
Én a népművelő-könyvtáros képzés fontos elemének tartom, hogy megalapozta és lehetővé tette a főiskolai képzésre való áttérést: 1972-ben a pécsi tanárképző főiskola kihelyezett tagozataként zökkenőmentesen indulhatott Szombathelyen a főiskolai képzés. Aztán ugyanilyen zökkenőmentesen emelkedhetett egyetemi szintre is. Ehhez persze az is kellett, hogy a könyvtári szakcsoport 4 fős létszámát már a ’80-as évekre 11 főre sikerült növelni, a gyakorlatból jött oktatók előbb egyetemi doktori, majd 1990 után PHD fokozatot szereztek. A főiskolát végzettek tekintélyes része is valamelyik szakjából egyetemen képezte tovább magát. 3 oktatónk egyéves kurzust végzett az USA-ban. Elmondható, hogy a főiskolai időszaktól saját kutatáson alapuló tantervfejlesztés folyt itt. Számos jegyzetet és szöveggyűjteményt, meg egyéb oktatási segédeszközt a mi oktatók készítették, amit az egyetemek is használtak.
Ez a munka tetőződött be 1995-97 közötti TEMPUS pályázattal, amikor stuttgarti, leicesteri, koppenhágai és borasi német, angol, dán és norvég partnerekkel zajlott nálunk tanterv- és módszerfejlesztés, s akkor indulhatott el a tanszék és az oktatás számítógépesítése, menedzsment irányú és informatikai szemléletű fejlesztése. A TEMPUS megszűnése után újra a régi rossz anyagi viszonyok közé kerültünk.
A szombathelyi képzés magas színvonalú, emellett erősen gyakorlatorientált volt. Nemcsak azért, mert a gyakorlatból jöttek az oktatók, hanem mert ezt a főiskola képzés lehetővé tette. Ne tévedjünk, a duálisnak nevezett és joggal dicsért képzés nem mai keletű. Már az volt nálunk a népművelő- könyvtár szak, még inkább az lett a főiskolai időszakban. Az 1990-es évek elején készült intézményi tantervben sikerült elérni, hogy az első félévtől végig folyt gyakorlati képzés, hospitálással indítva, majd többhetes, intézményben végzett gyakorlattal. A hallgató munkahelyét, az jövendő munkatársat ismerhette meg.
Nemcsak országos elismertségű volt a szombathelyi képzés, de Tempus, számos tanulmányút, külföldi publikáció révén hírt adtunk magunkról nem csak Európában, de Ausztráliában és az Egyesült Államokban is tudhattak rólunk.
Elsők voltunk (Kovács Máté nyomán), akik az olvasót helyeztük a könyvtári munka középpontjába. Elsőként tanítottunk a hagyományos írás-könyv és könyvtártörténet mellett olvasástörténettel bővített szemléletet. Azt tartottuk, a könyvtár lényege nem/csak a dokumentum, de legalább annyira az ember.
Erre a képző intézményre évek óta nincs szükség, nem folyik itt már könyvtárosképzés, pedig országosan könyvtároshiány van. Mégis reméljük, hogy nyomot hagytunk a hazai képzésben és könyvtárügyben. A nem egészen 60 év alatt mintegy 4000 szakembert adtunk a könyvtárügynek, iskolának, kultúrának.
Béke porainkra – de a valamikori feltámadás reményében.
Dr. Tóth Gyula ny. tanszékvezető
--------------------------------------------------------------------------------
az életünket nagyjából leéltük, pályánkat így-úgy megfutottuk, olykor -botladoztuk, jó most megállni egy kicsit, és emlékezni a hatvan évre. De hogyan? Ünnepeljük vagy gyászoljuk? Mi lett velünk. És mi lett a szakmánkkal? Jó szakma volt, fontos szakma? Mi mindenesetre azt hittük, a miénk a jövő nagy szakmája lesz. Széchenyinek az egész ország sorsát meghatározó „kiművelt emberfői” lebegtek a szemünk előtt, s az életen át tartó tanulás, képzés, önfejlesztés evidenciája.
Ez ma sem lehet vita kérdése. Legfeljebb az, hogy kellenek-e hozzá a közművelődés önálló intézményei és szakemberei. Nem elegendők-e a felnőttek kulturális intézményei: a színházak, hangversenytermek, múzeumok, skanzenek, képtárak, könyvtárak, levéltárak, klubok, vigadók, szabadidőközpontok? Az én válaszom igen. A gyakorlat válasza felemás. A kulturális és oktatáspolitikáé inkább mintha nemleges volna.
Nemrég a magyarországi felsőfokú népművelőképzés megalapítójának, Maróti Andornak a nekrológjában azt írtam, hogy ő egy halott szakma nagy halottja. Patetikus, túlzó mondat volt, joggal szállt vitába vele Földiák András, mondván, a szakma nem halott, rengeteg életjelet ad magáról szerte az országban öntevékeny művészeti körök, hagyományőrző együttesek, klubok, közösségek működnek olykor támogatással, sokszor anélkül is. Andrásnak nyilvánvalóan igaza van. Ám ha a képzést nézem, más a kép. Szalay László még azért küzdött, hogy a szombathelyi felsőfokú intézetből főiskola legyen. Sikerült neki. Sőt, ma már az egyetem épületében emlékezünk. Maróti Andor az ELTÉ-n a szakma tudományos rangjáért harcolt, formálisan azért, hogy a közművelődési szakcsoportot tanszéki rangra fejleszthesse. Nem sikerült neki. Sőt, ma már lényegében nincs egyetemi színtű közművelődési szakemberképzés. Ezt a szép magyar szót a néhány hónapos OKJ-s tanfolyamok között találjuk csak meg, valahol az abroncsgyártó és a vízkútfúró között. Pedig, akik ezt a képzést hatvan éve kitalálták, nem szakmai gyorstalpalókban, ad hoc képzésekben gondolkodtak, hanem általános és átfogó emberfejlesztésben, a teljes személyiség gazdagításában, ami nem egyszerűen szakmaváltáshoz, új foglalkozáshoz vezet, hanem tartalmasabb, boldogabb élethez. Amelyben a tartalmat nem a szerzés, a boldogságot nem az üres szórakozás, és a közösséget nem a face book jelenti.
Szerencsére, itt a Savária egyetemen él a képzés, ha nem is a régi néven. Az alapképzések között ott van a közösségszervezés, azon belül a humánfejlesztés, az ifjúsági és kulturális közösségszervező szak, a mesterképzésben pedig az andragógia. Nincs veszve tehát semmi. Ha valaha még egyszer fontos lesz a kultúrpolitikának a felnőttképzés, a közművelődés, lesznek szakemberek, akik továbbvigyék. Most nem érzem, hogy országos szinten a kultúra, a közművelődés és annak helyi intézményei olyan fontosak volnának. A látványos nagyberuházásokkal, az ünnepnapokkal talán rendben vagyunk, már csak a hétköznapok vannak hátra és a helyi emberek mindennapjai.
A helyi kulturális élet ugyanis nem szóra alig érdemes, periférikus jelenség, hanem létkérdés a feltartóztathatatlan globalizáció szükségszerű ellensúlyaként. A lokalitás próbálja őrizni a sokféleséget, a rész gazdagságát, önmagáért és az egész gazdagsága érdekében is. Talán sosem volt fontosabb a helyi közösségek kultúraképző, hagyomány- és identitásőrző szerepe, hogy szabad, szuverén és kultúrával fölvértezett emberek és közösségek kapcsolódjanak be az egységesülő világba – a sokszínűség megtartásával. Hogy ne csak emberiség legyen, hanem benne szuverén, gondolkodó ember is. Vagyis a lokalitás létharca az egyetlen remény arra, hogy a globalizmus emberarcú maradjon.
De ez messzire vezet. Tegyük föl végül inkább azt a kérdést: mi lett velünk? Röviden úgy összegezhetném, hogy sokan elhagytuk a szakmát, sokunkat pedig a szakma hagyott el. Mindenesetre mi voltunk az első – egy ideig bezzeg – évfolyam, aztán az újak sok mindenben meghaladtak bennünket. A kezdeti botladozás után jobb képzést kaptak? Vagy tehetségesebbek voltak? Talán mindkettő. Mindenesetre közülünk a legjobbak – a szakmában – a megyei vezetői szintekig jutottak el, az utánunk jövők közül többen is vezették pl. a szakma akkori csúcsintézményét, a Népművelési Intézetet. A szakma másik csúcsa, hogy többen itt maradtak, és tanítottak a főiskolán. Persze, nem érdemes összeméricskélni az egymást követő évfolyamok karriergörbéjét, azért sem, mert minden időben más volt – hogy úgy mondjam – a keresleti dinamika. Mi akkoriban keresettek voltunk, ma már legfeljebb a szemüvegünk keresett – ha nem találjuk.
Végül egy rövid leltár: az első évfolyamban – nemrég meghalt társunk, Bánki Szilárd szavával: a O-szériában – ötvenen kezdtünk1962-ben, s 49-en végeztünk 65-ben. Aztán szétszóródtunk a széles értelemben vett szakmában, és azon kívül is. Volt közöttünk könyvkiadó és kulturális diplomata, volt rézműves, filmrendező, a börtönök kulturális életének országos felelőse, szállodaigazgató, politikus és még sok minden. De nemcsak itthon szóródtunk szét, a világban is. Sőt immár a másvilágban: az évfolyamunk fele halott. Mi pedig 80 felé egyre bizonytalanabbul kérdezgethetjük magunktól, egymástól: mivégre voltunk a világban?
Egyszer interjúban egy bölcs embertől azt kérdeztem, van-e egyáltalán az életnek értelme. Azt felelte: lehet, hogy nincs, de úgy kell élnünk, mintha lenne, sőt úgy, hogy legyen értelme.
Ha egy mondatban kéne összefoglalnom azt, mit tanultam itt, azt mondanám: úgy kell élni, hogy legyen értelme, és ehhez hozzásegíteni másokat is. Ha ezt tettük, akkor volt értelme.
Szále László (NK 1. évfolyam 1962-1965.)
-------------------------------------------------------------------------------------------------
Emlékezés a népművelő-könyvtáros képzés szombathelyi indulásának 60. évfordulója alkalmából
Tisztelt Jubileumi Emlékülés!
Kedves Egykori Diáktársak!
A találkozó szervezői arra kértek, hogy az évforduló alkalmából a könyvtárosok nevében emlékezzek arra, hogy mit is adott nekünk a Felsőfokú Tanítóképző Intézet, és jogutódai.
Évfolyamtársaimmal 1968-tól 1971-ig tanultunk az épület falai között, a hetedik évfolyam voltunk. Mi, hosszú szolgálati időt megérve, mondhatni, az alapoktól érzékeltük, hogyan változtak folyamatosan a tantervek, miként kísérte végig a képzési életutat a „tanulva tanítás” kihívása a tanárok számára, miközben az akkreditációs eljárásokat abszolválták. Legnagyobb sajnálatunkra, a könyvtár szak számára a túlélési, megújulási képesség megőrzése 2017-ig tartott.
Alapélményeim az NK korszakból származnak. Akkoriban gyakran kérdezték tőlünk, hogy a „nagy K vagy a nagy N” pályára készülünk-e? Függetlenül attól, hogy hallgatótársaink kitartottak-e első megfogalmazott vágyuk mellett, vagy a másik irányba fordultak, esetleg rövid idő után egy harmadik pályán vitték tovább az útravalóként kapott örökséget, sokan élethosszig kinyilvánítják hűségüket.
Saját élményeimből, meggyőződésemből gyűjtöttem csokorba a ragaszkodást megalapozó értékeket.
Volt szakpárunk, amely módot adott az összevetésre, a beválási esélyek latolgatására, a kihívásokkal való szembenézésre. A képzési, felsőoktatási hagyományokkal már rendelkező könyvtártudomány és művelésének hálózati-rendszerekben teljesíthető gyakorlata iránt érdeklődő fiatalok a népművelésben hangsúlyos közösségi-animátori kompetenciák fejlesztésére is indíttatást kaptak. Pályafutásom során később gyakorlatvezetőként, munkáltatói jogok gyakorlójaként és óraadóként megtapasztalhattam, hogy a tanár szakkal történt párosítást és az információtudományi megerősítést követően is működött a transzfer.
Széles spektrumú tananyagot, vagyis sokoldalú képzést kaptunk. A szakterület műveléséhez kapcsolódó ismeretek olyan tárgyakra épültek rá, amelyek sokunknak további érdeklődést inspirálóan mutatták meg a tudás-univerzumot. (Pl. filozófia, művelődéstörténet, esztétika, pszichológia, pedagógia, beszédművelés, írásbeli és szóbeli kommunikáció, idegen nyelvek, tudásközvetítést segítő technikai eszközök kezelése.) Igen, lehet azt mondani, hogy ez a szemlélet óhatatlanul az elmélyülés gátja lehetett volna, fel is merült ez az un. „hályogkovács” vitában. Számomra azonban szombathelyi tanulmányaim legnagyobb hozadékát jelentette, mégpedig a hiányok felismerésének képességét. És korántsem voltam egyedül! Ebben a késztetésben találjuk meg a gyökerét annak, hogy az itt végzettek sokasága emelte magasabb szinte képesítését, vagy szerzett újabb szakképesítést, és lett annak alkotó-megújító művelője.
Kihagyhatatlanul említést érdemel a hivatás alapjainak gyakorlatorientált elsajátítása. A tapasztalati tanulás hatékonyságát mi megéltük. Gyakorlataink során cselekvéssé fordítható rutinokkal erősödtünk, összehasonlíthattuk könyvtárvezetési filozófiák eredményességét, ráláttunk a különböző típusú könyvtárakban elvárt képességek eltéréseire. A hallgatók visszacsatolásából a tanszék profitált a tananyagfejlesztéshez, a gyakorlatvezető intézmények pedig megismerhették a megújuló képzési tartalmakat. Nem véletlen, hogy a könyvtárosképzés évtizedei alatt az itt végzett hallgatók valamennyi könyvtártípusban jól teljesítettek, közülük rekrutálódott Vas megye, talán fél Dunántúl közkönyvtárainak igazgatói gárdája, de helyt álltak iskolákban, tudományos- és szakkönyvtárakban, felsőoktatási könyvtárakban is, nem kevesen a legmagasabb beosztásokig. Számosan közülük rendszeresen publikáló szakemberekké, oktatókká váltak.
Az eddig sorolt értékeket, a humán szolgálat társadalmi küldetésének fontosságát elkötelezett, hittel teli tanárainktól kaptuk. Mi még a Dr. Kiss Gyula vezetésével működő Könyvtári Szakcsoporttal tanultunk, erre épült 1973-tól a Dr. Tóth Gyula vezetésével 25 éven át működő Könyvtári (később Könyvtár- és Információtudományi) Tanszék, amely tanárainak igényességével méltán tette országszerte elismertté a szombathelyi képzést. Már ebben a ciklusban megkezdődött az angolszász és skandináv könyvtárosképzésre való figyelés, majd utódai idején (Dr. Pálvölgyi Mihály, Dr. Murányi Péter) teljeskörűen megvalósult a nyugati trenddel való együtt haladás a tananyag korszerűsítésében, amit sajnos, sokkal mostohább IKT technológia szolgált. A 90-es évek végére pályázati forrásból az elvárható szintre sikerült feltornázni az infrastruktúrát. Egy évtized múltán azonban, itt időhiány miatt nem részletezhető okokra visszavezethetően, „elfogyott” az informatikus könyvtáros képzésre jelentkezők száma az egykor népszerű szombathelyi intézményben.
Értékként szólnék még a diverzitás teremtette kohézió csodájáról. A hetedévfolyam megtapasztalta: sokfelől jöttünk, sokfélék voltunk, hoztunk magukkal családi traumákat és vágyakat, nagyvárosi és falusi életvilágokat, közvetlen, vagy csak távolról észlelt mintákat az értelmiségi létformáról, közösségek, hagyományok iránti elköteleződésről és szolgálatukról, megfelelési és bizonyítási késztetésekről, a lázadás bátorságáról. Az iskolai klubélet programjai, az önkifejezést támogató kezdeményezések (filmklub, irodalmi színpad, Jelentkezünk), a képző könyvtárosaival való beszélgetések segítették önmagunk megismerését, a másikra való figyelést, a toleranciát. Bizonyosság erre, hogy hosszú ideig megtartottuk ötévenkénti találkozásainkat, megosztottuk egymással családi életünk és munkavállalásunk alakulását, szurkoltunk egy-egy országos figyelmet kiérdemelt évfolyamtársunkért.
A mi generációnk a közművelődési könyvtári hálózat intenzív fejlődési szakaszának első harmadában erősítette a hivatás éppen csak megindult professzionalizálódását. A könyvtárosság presztízse a társadalom széles rétegének szükséglethiánya miatt sohasem állt a rangsor élén. Mégis, szenvedélyesen szolgáltunk, azért dolgoztunk, hogy minél többen felismerjék: a könyvtár mindenkinek szabad hozzáférést kínál az életesélyeit javító dokumentumokhoz, információkhoz, tudáshoz. Népszerűsítettük az élményt adó olvasást, segítettük az információkeresést, teret adtunk individuális és közösségi énidőnek, gyűjtöttük és feltártuk az ehhez szükséges dokumentumokat, digitális írástudást tanítottunk. A kutatás támogatására bibliográfiákat, repertóriumokat állítottunk össze, és mi készítettük az első számítógépes adatbázisokat, majd a „harmadik hely” kínálatát fejlesztve, digitalizálással megerősítve 24 órás távszolgáltatási kultúrát építettünk. Sajnálatos, hogy könyvtáraink mai vezetői szakképzett utánpótlást alig-alig találnak.
Aktív szolgálatunkból kilépve arra eszmélhettünk, hogy sokak helyettesíthetőnek vélik a könyvtárakat az Internettel, fel sem merül bennük, hogy a könyvtárak, a könyvtárosok a legaktívabb tartalom-előállítók. Mégis arra biztatom a gyakorló könyvtárosokat, ne adják fel a hivatásbeli önbecsülést! Magam bizakodó vagyok, járhatunk úgy, mint a mesebeli király legkisebb lánya, aki atyja iránti szeretetét a sóhoz hasonlította. A magyar társadalom közösségei ráébredhetnek arra, hogy minden jó könyvtár a szabadság tere, a kulturális emlékezet átörökítője, és gyarapodásának forrása. Polgárai pedig megélik, hogy a tudás „gazdag kamatját a közjó szedi”.
Szombathely, 2022. szeptember 23.
P.Toldi Márta Dr. (PhD)
----------------------------------------------------------------
Tisztelt Kollégák!
Tisztelt Hallgatótársak!
Tisztelt Ünneplő Közösség!
BEVEZETÉS
Életünk dolgos és sokszor fáradtságos hétköznapjait ünnepi pillanatok is gazdagítják. Olyan pillanatok, amelyeket örömmel oszt meg az ember, és amelyekre örökre emlékezni fog. Többször elhangzott ma már, hogy a Szombathelyi Felsőfokú Tanítóképző Intézetben 60 évvel ezelőtt indult a méltán híressé és világszínvonalúvá vált felsőfokú közművelődési szakemberképzés. Amikor megkaptam a felkérést Dr. Csider Sándor úrtól a részvételre és a közös emlékezésre, nagy öröm, boldogság és hála öntötte el a szívemet. Egyrészt felidéztem az egykori alma materben töltött éveket, másrészt eszembe jutott, hogy mekkora utat jártam be a főiskolai padtól a
jelenlegi életemig, milyen főbb állomásai voltak a 23 éve tartó szakmai pályafutásomnak.
Kettős minőségben veszek részt az évforduló megünneplésén. Hajdanvolt hallgatóként, és a Magyar Könyvtárosok Egyesülete főtitkáraként. Engedjék meg, hogy először a tanítvány mivoltomban szóljak Önökhöz.
EMLÉKEZÉS TANÍTVÁNYKÉNT
A mai alkalom egy különleges nap a főiskola/ az egyetem életében, egy születésnap megünneplésére kaptunk meghívót. Feltehetjük a kérdést: vajon miben lehet megragadni a titkot, a csodát? Tanáraink több évtizedes kiemelkedően magas színvonalú, hazai és nemzetközi oktató tevékenysége, tudományos teljesítménye, a tudományos szakemberképző utánpótlás nevelésében való részvétele, valamint az oktatás és kutatás terén végzett szakmai közéleti tevékenysége nagy hatással volt mindannyiunkra. A hosszú évtizedek alatt könyvtárosok generációitnevelték fel. És hogy mit kaptunk tőlük? Versenyképes elméleti és gyakorlati tudást, karrierlehetőséget, kapcsolati tőkét. Mentorságot és a nemzetközi trendeknek is megfelelő szakmai kompetenciákat. Ami a legfontosabb azonban, hogy olyan magabiztosságot és alapokat, amellyel bárhová is került az ember, kiválóan megállta a helyét.
Mindezek segítettek engem is, és ebből a forrásból táplálkozom jelenlegi
munkahelyemen, az Országos Széchényi Könyvtárban, ahol főigazgatóhelyettesként dolgozom, e mellett pedig a Magyar Könyvtárosok Egyesülete főtitkári posztját töltöm be. Engedjék meg, hogy az Egyesületet röviden bemutassam és szóljak néhány gondolatot a szakemberképzést érintő jelenlegi és jövőbeli egyesületi tevékenységről.
AZ MKE ÉS A SZAKEMBERKÉPZÉS
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) a könyvtárosok és szakinformációs tevékenységet végzők, a könyvtárak és információs intézmények országos hatáskörű civil, non-profit szervezete, amely ebben az évben ünnepli megalakulásának nyolcvanhetedik születésnapját. Az egyesület alapszabálya részletesen tartalmazza céljait, feladatait, valamint főbb szakmai és közhasznú tevékenységi területeit. Fontos feladata szakmai munkájában a képzés tekintetében, hogy pl. állást foglal a
könyvtáros-képzés és -továbbképzés kérdéseiben; figyelemmel kíséri és véleményezi a képző intézmények munkáját. Képviseli a könyvtárak és szakinformációs intézmények, valamint a benne dolgozók szakmai érdekeit, előmozdítja azok együttműködését. Az MKE stratégiája is külön figyelmet szentel az utánpótlásképzésnek és a szakmai továbbképzésnek, mint stratégiai célnak.
Kiemelt célok:
- A könyvtáros szaktudás folyamatos megújításának és elismerésének biztosítása.
- A könyvtárosi hivatás megbecsülésének megőrzése és növelése.
- A könyvtárosi ismeretek, kompetenciák és készségek fejlesztése, és ennek kapcsán időszakos felmérések a könyvtárak, könyvtárosok szerepéről, megítéléséről a szervezetek bevonásával.
- Aktív részvétel a könyvtárosképzésben érdekelt felek párbeszédének folyamatos fenntartásában.
A célok megvalósítása érdekében az MKE számos programot, kezdeményezést, rendezvényt valósított meg az elmúlt években – a pandémia idején is, amellyel a szakemberképzést kívánta hatékony és eredményes módon támogatni: pl. online MKE Akadémia, kompetencia konferencia sorozat, online vándorgyűlés, szakmai továbbképzések, workshopok, tanfolyamok, szakterületi egyeztetések, szakmai ajánlások kidolgozása stb.
SZAKMÁNK JÖVŐJE
Ami a szakmánk jövőt illeti, mindannyiunk számára egyértelmű, hogy továbbra is folyamatos és dinamikus megújulásra van szükség, mind az egyesület, mind a könyvtárosok és a könyvtárakat illetőleg.
- A könyvtáraknak újra kell definiálniuk magukat: identitásukat, szerepüket, funkciójukat a 21. század dinamikus környezetében, hogy megvalósíthassák alapfeladataikat, de meg tudjanak felelni az új elvárásoknak és új feladatoknak.
- A felhasználók változó igényeihez igazodó újabb és újabb szolgáltatásokat kell nyújtaniuk. A 21. századi könyvtárnak mindig befogadónak és élőnek kell lennie, minden lehetőséget megragadva, hogy belül vonzó közösségi térré váljon, kívül pedig hozzájáruljon a társadalom és az állampolgárok életének minden színtű támogatásához és fejlődéséhez.
- Elhivatottan kell képviselnünk és kiállnunk minden olyan ügyben, amelyek a szakmánkat és a könyvtáros hivatás jelenét és jövőjét illeti: (pl. a könyvtáros képzés helyzete és jövője, életpálya, a könyvtárosi bérkérdés sürgős rendezése, érdekérvényesítés, könyvtári stratégia alkotás stb.).
Véleményem szerint a hazai könyvtári-információs rendszer olyan értéket
képvisel, amely minden tekintetben kulcsfontosságú szereppel bír a tudásmegőrzés, tudásmenedzsment és tudásmegosztás tekintetében.
Úgy érzem, hogy elengedhetetlenül fontos, hogy a jövőben is sikerüljön minél több fiatal kollégát bevonni szakmánk életébe, ez az egyetlen biztosítéka annak, hogy a szakmánk megmaradjon, túléljen és legyen jövőnk.
Azt gondolom továbbra is, hogy a szakemberképzést, a könyvtárakat és a könyvtárosokat egy befektetésének kell tekinteni a jövőbe. Minden energia, erő, tevékenység és megvalósult ötlet, amit befektetünk, az eredményként és
sikerként jelenhet meg a jövőben a szakmánkban.
VÉGÜL ENGEDJENEK MEG NEKEM NÉHÁNY SZEMÉLYES GONDOLATOT
Ezúton szeretném megköszönni azt a sok-sok támogatást, amelyet a szombathelyi tanulmányaim alatt és után szakmai pályafutásomhoz nyújtott az intézmény, az oktatók, a kollégák és a könyvtári közösség. Köszönöm szépen, hogy az elmúlt 23 évben mindig számíthattam és számíthatok Önökre. Tanáraim, könyvtáros kollégáim, a szombathelyi könyvtáros közösség segített hozzá, hogy azzá váljak és az legyek, aki ma vagyok. A szombathelyi gyökereim, emberi, baráti és kollegiális kapcsolataim nélkül soha nem értem volna el olyan szakmai sikereket és eredményeket,
amelyekkel az életem megajándékozott. Hálás vagyok teljes szívemből.
Thomas Moore szavaival élve: „Az otthon egy érzelmi állapot, egy hely a képzeletünkben, ahol a biztonság, a kötődés, a valahova tartozás, a védettség érzése és személyes emlékeink lakoznak.”
Köszönöm ezúton is, hogy a szombathelyi könyvtáros közösség és a főiskola
(most már egyetem) mindig az otthonom maradt, és mindig van hová és van
kikhez hazajönnöm.
Köszönöm, hogy meghallgattak! Igyekszem soha el nem felejteni, hogy
honnan jöttem.
2022.szeptember 23.
Gerencsér Judit
az MKE főtitkára
----------------------------------------------------------
H.Nagy Katalin beszéde az emléktáblák előtt:
Emlékezzünk….
„Különös dolog a múlt. Egyfolytában az emberrel van. Talán nem is telik el óra,
hogy eszébe ne jutna valami, ami tíz-húsz éve történt, többnyire még sincs
semmi valóságérzete, pusztán megtanult tények halmaza, mint egy csomó adat
a történelemkönyvekben. Aztán az ember véletlenül meglát, meghall vagy
megszagol valamit, amitől elindul visszafelé és már nem a múlt idéződik fel
benne, hanem ő maga van a múltban...” / George Orwell/
Ezeket a pillanatokat éljük meg most. Nem idézzük a múltat, hanem benne
vagyunk, amikor ezekre a táblákra nézünk. Itt állnak mellettünk ők öten és még
sokan mások, akiket emlékezetünk őriz. És amikor róluk emlékezünk, egy
emberöltőnyi múltat, a saját életünk summáját fogalmazzuk meg. Olyan
értékekre tanítottak bennünket, melyek sokunk életpályáját határozták meg és
kísérték végig.
Mindenkinek van valamilyen személyes emléke, élménye, amit hallgatóként
e falak közt élt át Kiss Gyula – Gyuszi bácsi- tréfás földrajz óráján, vagy Szalay
igazgató urat hallgatva, amikor utópisztikusnak ható elképzeléseiről beszélt,
Békefi Antal -Tóni bácsi_ népdal gyüjtéseivel ismerkedve, Horváth Rezső
lelkes komolyzenei elemzésein merengve, Bariska Mihály óriási lexikális tudását csodálva.
Amikor emléktáblájukat megkoszorúzzuk, nemcsak rájuk emlékezünk, hanem mindazokra, akik 60 éve biztosító kötél nélkül ugrottak a mélybe és megteremtették egy kulturális korszak szakmai alapjait.
Kálnoky László gondolataival helyezzük el az emlékezés koszorúit:
„Megrázzák ősz szakállukat az évek,
s távoznak: épp csak megpihentek itt,
mint vándor aggastyánok, kik motyójuk
izmos vállaikon tovább viszik.
Alakjuk lassan tűnik el a ködben,
s míg ormótlan csizmájuk lépeget,
észre sem vesszük, hogy batyuba kötve
viszik magukkal az emlékeket.”
-----------------------------------------------------------
Tisztelt Tanáraink! Kedves Egykori Iskolatársaim!
- szeptember 14-én dr. Csider Sándor köszöntötte a frissen ültetett sokat ígérő, szép tölgyfát.
„A hagyományokat őrző, de minden új iránt fogékony, a települések arculatát formáló, együttműködést kereső, de a vélt jóért, az egyetemes értékekért harcolni képes fajta a miénk.” – mondta az itt végzett közművelődési hallgatók nevében. És ehhez kérte a kultúra élő fájának a segítségét.
Eltelt 10 év, joggal kérdezhetjük: Betöltötte-e ez a szép tölgyfa ezt a szerepét? Pontosabban betöltöttük-e mi vele együtt azt a szerepünket, amire készültünk?
Ha egy szóval kellene válaszolnom, akkor azt mondanám, hogy NEM. Nem jól fejezném ki magamat, ha azt mondanám, hogy annak idején mi, leendő népművelők hittünk a kultúra emberformáló, társadalomjobbító erejében. Nem, nem csak hittünk, hanem ez evidencia volt a számunkra, szerintem senki, még a megfontoltabb, szkeptikusabb évfolyamtársaink sem kételkedtek abban, hogy haladunk egy igazságosabb, egyenlőbb, jobb társadalom felé és ennek az építésében nekünk fontos szerepünk van. (Nem jövőidőben gondoltuk, hogy „lesz” majd egyszer, ha munkába állunk, hanem jelen időben fogalmaztunk, mert már itt az akkori főiskolán is végeztük a dolgunkat. Akkor „társadalmi munkában”, ma azt mondanánk, hogy önkéntes munkában. És nem csak a kötelező szakmai gyakorlatok keretében, hanem azon túl is, tényleg önkéntesen jártuk a falvakat és szerveztünk programokat. Én Sé községben vezettem egy évadon át filmklubot.)
Láttunk egy emberibb jövőt és annak alakításában a magunk szerepét.
Sokféle módon gondolkodtunk erről, és egyáltalán nem valamiféle nyílegyenes diadalútnak képzeltük azt, ami előttünk áll. A legteljesebb mértékben tisztában voltunk azzal, hogy ez meglehetősen göröngyös út, azaz nem egyszerű folyamat, és nem is lenne szabad leegyszerűsíteni, sematikus szabvánnyá silányítani. Komoly viták sorát szerveztük klubjainkban, meg mindenféle jó kocsmákban, hogy mit kellene, hogy kellene csinálnunk, mik a legfontosabb teendők és mik a legsúlyosabb akadályok. Azt is sejtettük, hogy az, amit gondolunk, képzelünk, remélünk, annak az Isten tudja mikor lesznek majd megfogható jelei, lehet, hogy csak a beláthatatlan távoli jövőben. De – ismétlem – abban, hogy összességében van haladás, lehetséges egy olyan tartalmasabb élet, amiben a tudás és a kiérlelt erkölcs egy jobb társadalmi rendet teremt, ebben a legcsekélyebb megingás nélkül biztosak voltunk.
Ma nem vagyunk azok. Meginogtak világfelfogásunk legszilárdabb pillérei is. És ezért mondtam, hogy ha egy szóval kell válaszolnom, akkor az az egy szó a „nem”, nem töltöttük be azt a szerepet, amit akartunk, és aminek a reményében ezt az egész képzést 60 éve elindították. Ettől még sokan hiszünk, és hihetnek a kultúra erejében, sőt, nincs is más lehetőségünk, de ez már amolyan mindennek ellenére való bizakodás, kicsit a „Gyürkőzz, János, rohanj, János… Bajban van a messze város” nekibuzdulás jut az ember eszébe.
Sokszorosan meghaladnám ennek a köszöntőnek a lehetséges idejét, ha elkezdeném a mai gondokat elemezni, azokat a tényeket sorba venni, amelyek mind azt bizonyítják, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan akkor nyilvánvalónak tűnt. Csak egyetlen társadalmi és egyetlen kulturális tényre utalok: A bőség valóban növekedett, de a bőség kosarából nem egyenlően vesznek az emberek, sőt hatalmassá nőtt az egyenlőtelenség, nem csökkent, hanem sokkal nagyobbá vált, mint amilyen itteni tanulmányaink idején volt. Az elektronikus szórakoztatóipar és az értékeket szolgáló kultúra helyzetéről pedig Krasznahorkai László kifejező szavaival szólok:
„Ott tartunk, hogy az egykori tömegkultúra elment egy bevásárlóközpontba, szépen átöltözött, ilyen napszemüveg, olyan cipőcske, és mire kijött, már magaskultúraként definiálta önmagát. És ezt mindenki elfogadta.” Megismétlem: ezt mindenki elfogadta. Mi is.
És hát nem felejthetjük: miközben nem oldódtak meg régi problémák, aközben mindennél hatalmasabb új keletkezett: beláthatatlan környezeti katasztrófák fenyegetik nem csak a kultúránkat, nem csak a jobbító szándékainkat, hanem az egész létünket.
De nem azért vállaltam ezt a köszöntő beszédet, hogy ünneprontó legyek, egyáltalán nem, hanem azért, hogy egy új lendületre biztassak mindenkit. Akkor lennénk a 60 évvel ezelőtti célok méltó folytatói, ha az eddigieknél sokkal alaposabban tekintenénk át a helyzetünket, és az érzékeny, értelmesen gondolkodó, nem politikai handabandázásban magát kiélő, hanem minden józan ember összefogásával egy környezet- és kultúrabarát új rendet – legalábbis – körvonalaznánk, aztán egyszer talán létre is hoznánk.
Roppant „egyszerű feladatot” kellene tehát megoldanunk – persze az egyszerűt idézőjelben mondom, ilyen jó kis képzavarral, hogy találjuk ki a jövőt és abban a mi alkotó, nem az események után kullogó szerepét.
Ehhez kérem a kultúra fájának a segítségét, most már megerősödött, a legjobb ifjúkorában van: tegyen sokkal többet, mint eddig!
Szombathely, 2022. szeptember 23. Földiák András, Magyar Művelődési Társaság
------------------------------------------------------
Berzsenyi-emlékérmet kapott egykori tanárok (A laudációkat - a 8. kivételével - dr. Csider Sándor ny.főiskolai docens fogalmazta meg.)
Berzsenyi Dániel Emlékérmet vehettek át:
1./
Prof. Dr. Szála Erzsébet ny. tanszékvezető főiskolai tanár
felsőfokú tanulmányait a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán kezdte népművelés-könyvtár szakon és az ELTE népművelés - történelem szakján folytatta. Elvégezte az Evangélikus Teológiai Akadémiát, a Műegyetemen kapta meg PHD fokozatát, majd a Soproni Egyetemen habilitált.
Főiskolánkra 1985 és 1996 között tért vissza oktatóként, tanszékvezetőként.
Dr. Kiss Gyula szellemiségét követve művelődéstörténet tanított, de a gyakorlati képzésben is részt vállalt. A népfőiskola szakirány keretében éveken át vezetett cigány népfőiskolát Vas -, Zala- és Fejér megye érdekeltjei számára.
Az itteni éveket követően a Soproni Egyetem oktatója, és pedagógiai karának dékánja volt.
Több jegyzet, szakkönyv szerzője.
A szombathelyi főiskola adta alapképzés, szellemi irányultság, mentalitás és attitűd pályája minden állomásán meghatározó volt. Még ma is az, hiszen a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum műemlékkönyvtárát működteti.
2./
Dr. Tóth Gyula ny. tanszékvezető főiskolai tanár
az egykori Tanítóképző Intézetben 1969-1970 között a Könyvtári Szakcsoport vezetőmetodikusa volt és szinte a kezdetektől fogva gyakorlatokat vezetett a Berzsenyi Dániel Könyvtárban.
- szeptember 1-jétől meghívták az akkor a Pécsi Tanárképző Főiskola kihelyezett Tagozatára a Könyvtári Tanszék megalapítására, főiskolai docens minőségben.
1973-1998 között ő vezette a tanszéket, 2000-től főiskolai tanárként.
1983-1986 között a Tudományos Tanács elnökeként dolgozott. 1986-1988 között ő volt az intézmény főigazgató-helyettese.
Széles körben elismert szaktekintélyként tagja volt az Országos Könyvtárügyi Tanácsnak és a Könyvtári Figyelő szerkesztő bizottságának,
elnöke a Veszprémi Akadémiai Bizottság könyvtártudományi munkabizottságának,
1998 és 2021. között a Kovács Máté Alapítványnak.
2004-ben vonult nyugdíjba.
3./
Benke Éva ny. főiskolai docens
kimagasló műveltséggel tanította az anyanyelvi ismereteket, a beszédtechnikát, drámaesztétikát, drámapedagógiát. Személyiségén szűrte át az ismereteket, melyeket varázslatos hevülettel adott tovább. Életvidám, magával ragadó egyéniség, aki a tartalom mellett a formára is mindig ügyel, a viselkedéskultúra fontosságára inti környezetét.
Olyan mester, aki a legkiválóbb hallgatókat maga köré gyűjtve életre szóló barátságokat köt, figyelemmel kíséri pályafutásukat, megszívlelendő tanácsokkal látja el őket. Tanítványait is bevonva többek között a színházi előadások befogadását szolgáló módszereket kutatta. Erről tett tanúbizonyságot az Illeszd…a szót a cselekvényhez című tanulmánykötete.
Az általa vezetett, kétszeres kiváló együttes Márkus Emília Színpaddal bejárta az országot, fesztiváldíjak sokaságágát nyerte el.
Késő estékbe nyúló próbákon készítette fel a hallgatókat az intézmény eseményszámba menő ünnepségeire. Irodalmi összeállításait folyamatosan publikálta, pályázatokat nyert velük.
A mai napig rendszeres előadója a régió jeles alkalmainak, irodalmi estjeinek.
Tehetsége szerint lehetett volna színész, előadóművész, rendező, költő, esztéta, színikritikus. Egyik sem lett, mert mindegyik volt egyszerre.
Népművelőként, népművelők tanáraként felépítette és a mai napig hűen képviseli a sajátos, utánozhatatlan Benkeéva jelenséget.
4./
Dr. Murányi Péter PhD ny. tanszékvezető főiskolai docens
a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán végzett 1974-1978 között. Rövid városi könyvtári gyakorlatot a kőszegi Városi könyvtárban szerzett. 1981-ben került a tanszékre, ahol végig járta a tanársegédi, adjunktusi és végül a docensi fokozatokat.
2003-tól a szak megszűnéséig tanszékvezető volt, az egyetemmé válás után egyetemi docens minőségben.
Tájékoztatási ismereteket oktatott és ebben a témakörben publikált.
Egy évet ösztöndíjjal az USA-ban tanult, ahonnan a legmodernebb számítógépes ismeretekkel tért haza, s azokat sikerrel építette be tantárgyaiba.
PhD címet szerzett. Aktív résztvevője volt a tanszéki TEMPUS programnak.
5./
Kálmán József ny. főiskolai adjunktus
a Pécsi Pedagógiai Főiskolán szerzett tanári diplomát történelem-földrajz szakon.
A kezdetekkor, 1963-ban került a népművelési tanszékre, ahol a tudományos ismeretterjesztés tanáraként járatlan utakat járt, az ország több intézményében is hasznosítható tematikákat dolgozott ki, népművelési gyakorlatokat vezetett.
A levelező tagozat felelőse volt. Barátként viszonyult tanítványaihoz, akik tisztelték és szerették.
1973 - ban Kőszeg Város Tanácsának kikérése alapján a település művelődési osztálya vezetőjének nevezték ki. Olyan nagyrendezvényeket szervezett, mint a Kőszegi Szüreti Fesztivál, az ifjúsági filmszemlék. a Televíziós Gyermekfilmek Szemléje.
Nyugdíjazását követően Kőszeg városi - és Vas Megyei önkormányzati képviselőként két cikluson át aktív részese volt a közéletnek és a művelődés ügyének.
Családi okok miatt Sárvárra költözött, ahol 15 éven keresztül vezette a helyi nyugdíjasok egyesületét.
A Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület meghatározó személyisége.
6./
Prejczer Paula ny. főiskolai adjunktus
a népművelő-könyvtáros szak második évfolyamán végzett 1963 és 1966 között.
Rumban volt népművelő, onnan került a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtárba, ahol feldolgozó könyvtárosként dolgozott.
Több mint 15 évi szakmai gyakorlat után 1982-ben került a tanszékre. Két nem látványos, de nagy pontosságot és széles ismeretkört igénylő tárgyat tanított nyugdíjazásáig: a katalogizálást és az osztályozást.
Életútja során számos személyi bibliográfiát készített és publikált.
E komoly feltáró munkát igénylő tevékenységét a mai napig végzi. Legutóbb Salamon Nándornak, a Képtár első igazgatójának bibliográfiáját készítette el.
7./
Dr. Pehi László ny. csoportvezető
Szalai László főigazgató álmait megvalósítva, 1976. szeptemberétől tanársegédként vezette az intézmény Videó-Gyártási csoportját. Feladata volt a videó stúdió megtervezése és kiépítése, a médiatár létrehozása, fejlesztése, működtetése, videofilmek készítése, az oktatás multimédiás kiszolgálása.
A diákokkal és tanárokkal baráti viszonyt ápolva szemléltette, rögzítette a vidéki gyakorlatokat.
A zárt láncú televíziós rendszerben szemléltető felvételeket továbbított a tantermi előadásokhoz Kidolgozta a népművelés szakhoz kapcsolódó videó speciálkollégium tematikáját és tartotta a foglalkozásokat.
A hallgatók közül sokan videó operatőr vagy rádiós-televíziós szerkesztő-riporterként még ma is a médiában dolgoznak.
Dr. Pehi László 19 éven át dolgozott a Berzsenyi Dániel Főiskolán, majd az MTV körzet stúdió vezető- főszerkesztőjeként folytatta tevékenységét.
8./Dr. Csider Sándor ny. főiskolai docens
Első diplomáját a Szombathelyi Felsőfokú Tanítóképző Intézetben népművelő-könyvtárosként vette át 1971-ben. 5 évvel később 1976-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetemen kapta meg népművelési előadó oklevelét. Tudományos doktori fokozatát Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerezte kommunikációelméletből és művelődéselméletből.
Módszertani könyvtárosként kezdett dolgozni a Szakszervezetek Vas megyei Tanácsa Központi Könyvtárában. 1972-től 4 éven át a Szombathely Városi Tanács VB Művelődésügyi Osztályán végezte a munkáját. Feladata az ifjúság művelődésének szervezése, valamint ifjúsági klubok működésének segítése volt.
1976-tól a Berzsenyi Dániel Főiskola Művelődési és Kommunikáció Tanszékén, majd a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Andragógiai Intézeténél oktatott főiskolai docensként. A felsőoktatásban eltöltött évei alatt rendszeresen jelentek meg publikációi.
Hivatása mellett egyéb közéleti és szakmai tevékenységet is végzett a Dr. Kiss Gyula Társaság, a Magyar Népművelők Egyesülete, valamint a Tájak Korok Múzeumok Egyesület Keszthelyi Kőrösi Csoma Sándor Klub tagjaként.
--------------------------------------------------------------
Szombathely, 2022. 09. 23., 60 éves jubileumi nap az egyetemen
Népművelési szekció
A délutáni program vezetésére felkért az egyetem, örömmel vállaltam. Gondoltam, kis, családias beszélgetés, szakmai és egyéni emlékezés lesz az én animátori közreműködésemmel.
Meglepetésemre nagy volt az igény, az érdeklődés, kb. 50 fős csoport jött össze ebéd után. A vendéglátók részéről az elnökségben mellettem helyet foglalt dr. Koós Ildikó pszichológus, a jelenlegi közösségszervező tanszék vezetője és Éles Krisztina, a Vas megyei Nemzeti Művelődési Intézet igazgatója. A hallgatóság korosztály szerint nagyon összetett volt, az első évfolyamoktól kezdve a 80-as években ott végzettekig. A mi, ’71-ben végzett évfolyamunkból rajtam kívül csak Sztana Margit és dr.Csider Sándor (az esemény főszervezője) vett részt. Nem csak nappalin, hanem levelezőn végzettek is eljöttek szép számmal.
Kányádi idézettel indítottam a beszélgetést: „Aki megért s megértet, egy népet megéltet”.
Ez hivatásunk fő mottója is volt, s az ELTÉ-n tanított, a közelmúltban elhunyt tanárunk, Gelencsér Katalin kedvenc mondása. Mivel díszvendégünk volt a szekcióban ikonikus tanárnőnk, Benke Éva, a Márkus Emília Irodalmi Színpad tevékenységére, sikereire tértem át. Idéztem B. Nagy László „A látvány logikája” kötetéből az Extázis szürkében című díjnyertes előadásunkról írtakat. Ekkor vette át a szót Éva és emlékezett a hallgatóság nagy megelégedésére.
A Kőszegi Ifjúsági Filmnapok volt a következő, általam bevezetett téma. Török Gábor kollégánkkal közösen mondtuk el az eseményeket, a látott és megbeszélt filmeket, az életre szóló kulturális élményt, a kollégiumi összejöveteleket.
Természetesen a legtöbb szó és történet Kiss Gyula tanárunkról jött elő – méltán és számos okkal. A vizsgáztatási „módszerei”, a kirándulások, országjárások…..
A jelenlegi képzésről a közben belátogató Lenkai Nóra, az ELTE SEK rektori biztosa tartott kérésünkre tájékoztatást. Számomra a legmeglepőbb volt, hogy gépészmérnöki képzés is van alma máterünkben! Ezt kiegészítette rövid felszólalásával, igen szimpatikusan dr. Koós Ildikó.
Felszólalt még Kary József, közművelődési szakértő kollégám, Vadász János, Márk Anna. Megköszöntem Gergye Rezsőnek, a Vasvári Művelődési Ház igazgatójának, hogy ápolja Nagy Gáspár emlékét. A bő két órás összejövetelt nem lehetett befejezni, csak abbahagyni, annyi mondanivaló és emlék tolult fel bennünk. Főként az idősebb, nyugdíjas „klasszikus” népművelők jutottak szóhoz, ezt meg is jegyezték, hogy a 80-as években végzettek sajnos nemigen.
A Kányádi idézettel is zártam a délutánt.
Cs. Szabó Mária
---------------------------------------------------------------
Könyvtárosi kerekasztal-beszélgetés a népművelés-könyvtár szakos képzés 60. évfordulóján
2022. szeptember 23-án az ELTE Savaria Egyetemi Központ díszterme nemcsak a 60 évvel ezelőtt indult felsőfokú közművelődési szakemberképzés ünnepi megemlékezésének helyszíne volt, hanem annak a beszélgetésnek is, amelyet a jelen lévő könyvtárosok szűkebb körben egymással folytattak.
Miénk a tér! címmel diskurzusra, visszaemlékezésre, eszmecserére került sor, ahol a könyvtárosok megoszthatták gondolataikat egykori szaktársaikkal, tanáraikkal. A beszélgetést Dr. Baráthné Molnár Mónika, a Berzsenyi Dániel Megyei Hatókörű Városi Könyvtár igazgatója moderálta.
Bemutatkozással vette kezdetét a program, amelyből kiderült, hogy nem csupán Szombathelyről, hanem többek között Budapestről, Keszthelyről, Győrből és Kaposvárról is érkeztek vendégek, jelen volt többek között a Berzsenyi-emlékéremmel kitüntetett Dr. Tóth Gyula nyugalmazott tanszékvezető, Dr. Murányi Péter nyugalmazott tanszéki koordinátor, egyetemi docens, Prejczer Paula főiskolai adjunktus, valamint Pallósiné Dr. Toldi Márta és Nagy Éva nyugalmazott könyvtárigazgatók, Gerencsér Judit, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete főtitkára.
Fotó: ELTE SEK Facebook
A keszthelyi kollégák könnyes emlékidézése nyitotta a baráti beszélgetést, padlásról előkerült tárgyak tették mindezt kézzel foghatóvá.
Ezt követően szóba jött számos, mindennapjainkat meghatározó nehézség, a munkánkat negatívan befolyásoló körülmény, mint például a koronavírus-járvány vagy az energiaválság által előidézett problémák, de szó volt a kulturális ágazati irányítás és a könyvtári érdekképviselet működéséről, elvégzendő feladatokról.
Említésre került a világhálón megjelenő tartalmak könyvtári archiválásának kérdésköre is, amelynek megoldása még várat magára. Szakmai iránymutatás nélkül ezen a területen nehéz előre haladni, ehhez nyújt segítséget az Országos Széchényi Könyvtár Digitális Filológiai és Webarchiválási Csoportjával kötendő együttműködési megállapodás.
Bizakodással, optimista hangulatban zártuk a kerekasztal-beszélgetést, olyan élményeket mesélve, amelyek megerősítik a hivatástudatunkat, a jövőbe vetett hitünket.
Szombathely, 2022. október 18.
Dr. Baráthné Molnár Mónika
-----------------------------------------------------------------------------------------
A képzés indulásának 60. évfordulójára szervezett baráti találkozó programja:
---------------------------------------------------------------------------------------------------