Honlap címe

Népművelők, könyvtárosok, művelődésszervezők, informatikus-könyvtárosok, andragógusok és közösségszervezők képzése Szombathelyen 1962 óta.

 

Kedves Érdeklődők!   

     A honlap létrehozási időpontja 2022.09. 21-e, s az url-ben  a "nkszombathely" a tervezett tartalomra utal. Arra a két főiskolai szakra, a népművelő-könyvtáros szakpárosításra,  - és természetesen a későbbi utódszakokra  -, amelyben az első évfolyam 1962 őszén kezdte meg tanulmányait Szombathelyen. Az Alma Mater az 1959-ben Kőszegről Szombathelyre telepített és felsőfokúvá vált Tanítóképző Intézet volt. Az eltelt 60 év gazdag eseménysort tartalmaz, fejlődést tükröz, a főiskolává válás lépcsőfokaitól a mai állapotig, amikor az intézmény, a Savaria Egyetemi Központ az ELTE egyetlen vidéki karaként működik. A honlap a népművelő-könyvtáros szak és az utódszakok  képzéstörténetéről próbál meg hiteles és hasznos információkat nyújtani. Egyúttal azt is lehetővé teszi, hogy az ez idő alatt végzett évfolyamok összegyűjtsék és közkinccsé tegyék azokat az emlékeiket (tapasztalataikat, véleményüket, képi és tárgyi emlékeiket), amiket a tágabb közönség figyelmére méltónak találnak.

   A honlap eddig három "oldalból", rovatból áll. (Kieg. : ld. az utóiratot.)  A főoldal mellett a 2022.09.23-án rendezett megemlékezés anyagából "60 éves találkozó(2022)" címmel, és a látogatók egymás közötti valamint a honlap szerkesztőivel folytatható párbeszéde rovatból, Üzenetek címmel. További rovatok létrehozása és a rovatok tartalmának gazdagítása  a tartalmfejlesztők aktivitásával arányosan történhet. Szöveget, fotókat és videókat a következő email-címre küldhetnek:  <istvanpolak@freemail.hu> .

   A honlap rovatainak gyarapodását a rendszeres látogatók folyamatosan figyelhetik a Szerkesztői üzenetek nevű rovat segítségével.

 

Polák István (a honlap létrehozója, az 1971-ben végzett hetedik évfolyam tagja, nyugdíjas könyvtáros-pedagógus)

 U.i.:  A rovatok száma időközben tizenháromra nőtt.

 

 A rovat tartalma:

0., Érvényes linkek

1., A képzés történetét bemutató kötetek kotetek

    Horváth Margit: Népművelő-könyvtárosok a pályán. Bp. 1978, NPI. 306 p. (Ismertetése folyamatban van.)

    Lipp Tanás: Diákregény

    Lipp Tamás: Hályogkovácsok

    A  közművelődési és könyvtáros oktatók és kutatók nemzetközi konferenciája: Szombathely, 1987. augusztus 26-29.

    Negyvenéves a szombathelyi könyvtárosképzés : tanulmányok az oktatásról és a szakma gyakorlatából

    Szále László: Iskola a láthatáron. A Szombathelyi  Felsőfokú  Tanítóképzőtől a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskoláig. Szombathely, Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület, 2008. 257 p. szalel

      A szárnyas idő. 50 éves a felsőfokú képzés Szombathelyen. Sopron-Szombathely, NyME-SEK, 2010. 341 p.

      50 éve indult Szombathelyen a népművelő-könyvtáros képzés. 

 

 Három - digitálisan rögzített - forrás:

Életút-interjú Benke Éva tanárnővel

https://sek.videotorium.hu/hu/recordings/19140

Sorsom az ifjúsűg - életút-interjú Horváth Margit tanárnővel, főigazgató-helyettesel

https://sek.videotorium.hu/hu/recordings/9588

Egy évfolyam krónikája 1968-2016.  Készítette a NK.7. évfolyam (1968-1971.)  Szerk:  Cs.Szabó Mária, Dr.Csider Sándor, Polák István. CD. 778 p., 113 MB.

2., Mellékletek mellekletek

    Linkek a képzés történetéhez

    Tantárgyak és struktúra-váltások

    Kommentek kommentek

    További ismertetések 

 

3.,   Írások a népművelésről-közművelődésről irasok

 

Polák István: Írófészek a Perint-parton (2022.11.27.) polak

 

Tóthárpád Ferenc:  A kultúra kőszegi (felleg)vára. Egy kisváros művelődéstörténetéből. Kőszeg, Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház, 2019. 215 p. (Kötetismertető. , 2022.12.03.) https://nkszombathely.freewb.hu/kezdooldal#koszeg

 

    Papp Ferenc: A közművelődés vonzásában. 2020. Nagykanizsa. 103 p. (Kötetismertető)

-------------------------------------

0., Érvényes linkek:

Ennek a fejezetnek a létjogosultsága abból a sajnálatos körülményből fakad, hogy a képzés történetének tanulmányozását lehetővé tevő linkek egy része nem érhető el az ELTE SEK mai honlapján. Ezért érdemes ezeket külön ide gyűjteni.

https://issuu.com/sekkvt

   A link alatt  az ötven éves képzés évfordulós  kötete és három  évkönyv linkjei  (al-linkjei) érhetők el. Az évkönyvek az 1974/75, az 1975/79, az 1979/83-as tanévek évkönyvei. Önálló link alatt érhető el a következő kötet. https://vdocuments.mx/szombathelyi-tanarkepzo-foiskola-1984-1988-evkoenyve.html?page=1

A linkeket köszönöm Kocsondiné Eisenkorb Györgyinek, a keszthelyi Fejér György Városi Könyvtár igazgatóhelyettesének,  egykori könyvtár szakos főiskolai hallgatónak, aki azokat felfedezte, és számomra elküldte.

 

 1., A képzést bemutató kötetek

Hat kötet  - amiből 7-8 is lehet (lett is) - egy kis mérlegen . (Könyvek a szombathelyi népművelés-könyvtár szakos képzésről.   (Itt közreadva 2022.09.21-én. Frissítés 09-24-én, a szöveg végén.)     

 Készült 2016-ban a hetedéves NK-szakosok 45 éves találkozójára, az évfolyam történetét tartalmazó CD számára.

1. Bevezetés (Polák István)

   A könyvismertetés céljai: hogy egybefogjuk azokat a kiadványokat, amelyek részben vagy teljes egészében a népművelés-könyvtár szakkal, a csak tíz évet megélt nappalis képzéssel és annak további szövődményeivel  foglalkoznak;  hogy valamilyen áttekintést nyerhessünk róla magunk is, s azok is, akik alig valamit vagy éppen semmit sem tudnak erről az időszakról;  és még hogy gondolatokat, s akár hozzászólásokat, kiegészítéseket indikáljunk;   végül, hogy akár kiindulópontja, bázisa is lehessen egy későbbi, igényes, teljességre törekvő  képzés- és szakmatörténeti összefoglalónak.

   Nem kívánjuk tehát helyettesíteni, kiküszöbölni az adott kötetek átlapozását vagy éppenséggel a beható tanulmányozását, csupán a feledés homályából emeljük ki kissé a fényesebb mai napvilágra.

Eddig kilenc  kötetről tudunk, ami valamilyen módon a képzéssel, az iskolával foglalkozik, eltekintve az iskola belső kiadványaitól (ez utóbbiak  listáját a melléklet részeként közöljük).

Betűrendben sorolva:

50 éve indult Szombathelyen a népművelő-könyvtáros képzés. Szombathely, Savaria University Press, 2013. 202 p.

A könyvtárosképzés negyven éve. Szombathely, 2002. 246  p.

A  közművelődési és könyvtáros oktatók és kutatók nemzetközi konferenciája: Szombathely, 1987. augusztus 26-29. / szerk. Szalay László (1988 [!1989]) Szombathely, 1987. 389 p.

Horváth Margit: Népművelő-könyvtárosok a pályán. Bp. 1978. NPI. 306 p. 

Lipp Tamás: Diákregény. Bp. Magvető, 1983. 362  p. (RaRe sorozat)

Lipp Tamás: Hályogkovácsok. Egy népművelő-könyvtáros évfolyam metszete. Bp. Népművelési Propaganda Iroda, 1979. 176 p.

Negyvenéves a közművelődési szakemberképzés Szombathelyen : elmélet és praxis : [válogatott tanulmányok] / [vál. és szerk. Török Gábor]. - Szombathely : Euroqualitas, 2003 - 333 p. : ill. ; 24 cm

Szále László: Iskola a láthatáron. A Szombathelyi Felsőfokú Tanítóképzőtől a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskoláig (az első negyedszázad). (Szerl. Zsámboki Árpád.) Szombathely, Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület. 2008. 258 p.

A szárnyas idő.  50 éves a felsőfokú képzés Szombathelyen. (A szerk.biz. elnöke Stipkovics Ferenc.) Sopron-Szombathely, Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó, 2010. 342 p., illusztr.

 

Időrendben (a megjelenés  és a képzéstörténet időrendjében egyaránt)    Lipp Tamás  Diákregény és Hályogkovácsok  c. kötetei nyitják a sort, (nyitották a mai napig - megjegyzés 2022.10.02-én, hiszen a népművelú-könyvtáros szak főigazgató-helyettesének, Horváth Margitnak a  könyve 1978-ban jelent meg, de ez sajnos csak most tudatotodott bennem), azután a 25. évforduló konferenciakötete és  a negyvenéves évforduló két tanulmánykötete, majd Szále interjúkötete következik, melynek időzítése Szalay László nyolcvanadik születésnapja, ezután a felsőfokú képzés kezdetének ötvenedik évfordulójára  2009-ben  megjelent A szárnyas idő következik,  s az eddigi sort a 2012-es NK-50-es tanulmánykötet zárja. Ha azonban valamilyen logika mentén szeretnénk haladni (a széptől a szak felé és az általánostól az egyediek felé), akkor a 2002-es két kötet mögé illik tenni ezt a legutóbbit.  Vagyis az ismertetés sorrendje a következő:Lipp Tamás: Diákregény, Lipp Tamás: Hályogkovácsok, Szále László: Iskola a láthatáron, A szárnyas idő, A népművelő képzés negyven éve, A könyvtárosképzés negyven éve, A népművelés-könyvtáros szak ötven éve.

     (Megjegyzés 2016.04.05.én. Ma került bele a figyelmem látóterébe Beke Pál Méltóságkereső c.  kötete. Elérhető a neten, amint ez ki fog derülni itt a fejezet legvégén. Először azt hittem, hogy majdnem vétkes könnyelműség történt, hiszen ide tartozna kilencedikként. Aztán kiderült, hogy csak majdnem. Ha ezt az itt említett kilenc könyvet a front első vonalának tekintjük, vagyis a képzésünkről és a képző intézményről közvetlenül, direktben beszélőnek, akkor Beke Pál könyve a második vonalba tartozik. Közvetve áttételesen szól rólunk. Illetve közülünk egyről, aki a pályájának egy jelentős részét mutatja be. Rokona ez a kötet tehát a mi Pályaképek-sorozatunknak. S az is lehet, hogy vannak társai, más önálló publikációk, éppen csak nem tudunk róla. Ha tényleg lennének, akkor Beke könyvével együtt kellene szólni róluk, egy második nagy egységben, itt a könyvismertetések után valahol. Eddig azonban ez az egyetlen példa, amit a szerkesztő ismer, így a kötet rövid bemutatása egyelőre magányos példaként kerül oda ennek a fejezetnek a legvégére, az E-pontba. Társa lehet azonban majd – ha netán önállóan is megjelenik – Papp Ferenc Stációk c. szakmai önéletírása. )  (Kiegészítés 2022.09.29-án: megjelent Nagykanizsán a Városvédő Egyesület gondozásában, A közművelődés vonzásában cmmel. Ismertetése megtalálható  a rovatban, ahogyan a tartalomjegyzék is mutatja .)

 

 

1. A kötetek

Horváth Margit: Népművelő-könyvtárosok a pályán. Bp. 1978. NPI. 316 p.

(Ismertető készül róla, s van egy régeibbi is:    https://epa.oszk.hu/00100/00143/00243/pdf/EPA00143_konyvtari_figyelo_1979_03_308-309.pdf  )

 

 Diákregény / Lipp Tamás. - Bp. : Magvető, 1983 - 362 p. ; 17 cm. - (Rakéta regénytár)     (Polák István ismertetője)

    Megjelenésük időrendjében nézve az eddig megjelent köteteket, az első helyre kellene tenni Lipp Tamás könyvét, a Hályogkovácsok címűt (1979). Ha azonban a képzési folyamat idejét nézzük, akkor elébe kerül  Lipp másik könyve, a Diákregény, mert teljes egészében a diákélet, a szerző évfolyamának az eseményei a témája.  Pontosabban annak is az eleje. Ez a könyv négy évvel később jelent meg, azaz 1983-ban, a Ra-Re sorozat részeként. Fő jellemzője a tényregény és a fikciós regény ötvöződése, vagyis a helyszín és a cselekmény tekintetében tényszerű, a szereplőket nézve pedig – az időbeli közelség és a kényes részletek miatt – a stilizálás, a személytelenítés, helyesebben a személyek átprofilírozása, rejtése, alakjuk, szerepük és nevük kisebb vagy nagyobb módosítása révén  fikciós. Ennek következtében általánosabb érvényű képet kapunk annál, minthogy egy egyszerű krónika hitelességét kérnénk számon oldalról oldalra. Nézzük mindezt konkrétabban.

      De előtte még megemlítem, hogy Nagy Gáspár egyik (azaz kettő) könyvének a vége is a témába vág. Mert a Kanizsa-vár is és az Augusztusban, Ludvik Jahn nyomában is Szombathelyen végződik. Az 1968-as év augusztus 20-ától indulva,  az akkori tanév első félévéről szólva. Gáspár két könyvére is későn figyeltem fel, ahogy a Diákregényre is. Gazsinak elmondtam volna ugyanis, hogy szerintem nem utazhatott aug.20-án a gólyatáborba. Korai lett volna, sose volt az tíznapos, s sose kezdődött a tanév szept.1-jén sem, hanem mindig valamivel később. Vagyis Gáspár bizonyára szerette volna, ha láthatja a Csehszlovákiába vonuló katonai konvojt, s ezt utólag megkonstruálta. Illetve még az is lehet, hogy látta, de nem azért, mert épp akkor a gólyatáborba utazott. Hiszen bárki, aki járatos a főiskolai-egyetemi évelőkészítésekben, kételkedve fogadja ezt az utazási okot, s ez nem kedvez a művészi hitelességnek. Nem célom itt egyik Gáspár-könyv teljes bemutatása sem, s mivel a kötetek első kétharmada egy nagykanizsai love story leírása, ezért a harmadik harmad mozaikjainak, a Magyar utcai kollégiumi életnek a valóságtól eltérő részleteivel sem foglalkozom, csupán az olvasó figyelmébe ajánlom.

    Lipp Tamás két kötetét együttesen is szemlélhetjük. Mindegyik bifokális, bipoláris, kettős osztatú. A közel és a távol ötvöződik bennük.  A Hályogkovácsok a maga természetességében, mert egy évtizedet fog át. Úgy ugyebár, hogy egyszer egy két és fél éves tanulási szakasz, másszor meg az azután eltelt tíz munkás év jelenítődik meg a beszélgetéseiben. Vagyis így már  tizenhárom az évek száma. És a megszólalóknak a szombathelyi időre vonatkozó megjegyzéseit már átszínezik a nagy életből vett tapasztalataik is és a megszépítő vagy leegyszerűsítő feledés is. A Diákregény is hasonló cipőben jár, mert ott még négy év hozzátevődött az időtávlathoz, s átstilizálta a szépirodalmi fikció. Ettől függetlenül - ahogyan a másik kötet megszólaltatottjai, szereplői is - Lipp (vagy véletlenül, vagy szándékosan) egy jóval tapasztaltabb elbeszélő szemszögéből nézi az eseményeket, reflexiói és önreflexiói szerintem nem felelnek meg egy akkori húszévesnek. Hasonló "elemelést" látok Ottlik könyvében az Iskola a határon-ban, aminek a helyszínén, egykori munkahelyemen megint eltölthettem  pár napot, június elején. (S amikor olyan szakmunkás magyar tankönyvünk volt, amibe beletettek a szerzők két részletet Ottlik könyvéből, -  s én "villogtam", hogy ott dolgoztam a hely színén  -, mondtam is, hogy úgy olvassák: tíz-tizennégy éves gyerekek a szereplők, de főleg tíz. S ez nem látszik rajtuk, mert sokkal komolyabbak, tudatosabbak.) S abban is azonos az írói módszer, hogy mindegyik kötetben átnevezi a szereplőket, úgy, hogy azért beszédes nevet ad nekik, s a diáktársakat megszólaltatásukkal, viszonyrendszerükkel, a tanárokat pedig a jellemzésükkel, tetteikkel  egyúttal azonosítani is segít.

     A Hályogkovácsok riportkötet, ahogyan erről már olvashattunk, vagyis a szerző átadja a szót a megszólaltatottaknak. Maga csupán az interjúk elkészítésének a körülményeit vázolja, s néhány én-közlést tesz a saját viszonyairól. Más a helyzet azonban a Diákregény esetében. Ezt a könyvet sokféle nézőpontból  elemezhetjük. Azok, akiknek személyes emlékeik vannak az adott évfolyamról, azaz a népművelő-könyvtáros szakra 1966-1969 között járókról, tehát  annak az összesen öt évfolyamnak a tagjai, akik valamennyire emlékeznek is erre az évfolyamra és akkor tanító tanárokra, azok óhatatlanul és elkerülhetetlenül keresik a mű és a valóság közötti azonosságokat, érintkezéseket. Nekik mindenképpen azt javaslom, hogy legalább kétszer olvassák végig a történetet, s a második alkalommal már próbáljanak meg elvonatkoztatni ezektől a szempontoktól. Egészen eltérő olvasat jöhet létre ezáltal a második menetben. Sőt, szerintem azok, akiknek vannak személyes emlékeik, csak a második olvasás közben tudnak igazán elvonatkoztatni a konkrét emlékeiktől, s ekkor tudják elfogulatlanul értelmezni és értékelni a könyvet.   Ennek megfelelően a továbbiakban én is két szakaszban fogalmazom meg a megállapításaimat. Az első megközelítésben vállaltan is szubjektívabban, majd megkísérelve általánosabb érvényű megállapítások megfogalmazást.

   Először tehát a kortárs, a részben emlékező megfigyelő nézőpontjából fogalmazok. Előre kell bocsátanom, hogy közvetlen kontaktusom  nem alakult ki az évfolyamnak egyik tagjával sem, s emlékeim egy része is utólagos és közvetett. Ennek korlátai között nézem végig azokat a konkrétumokat, amik a helyhez és a szereplőkhöz közvetlenül kapcsolódnak.

   Elsőként azt, hogy Lipp Tamás ugyan  ugyanúgy egy félévről, az ő első félévükről ír, ahogyan Nagy Gáspár az említett két regényében,  Lipp azonban tömörít. Összecsúsztathatta azt az első félévüket a következő két félévvel. Szerintem a Mikulás-műsor – a regény csúcspontja -  másodéves korukban volt, s ez abból is látszik, hogy a 360. oldalon az 1968-as évet jelzi az író az elkövetkező évként. A Hályogkovácsok 127. oldalán meg is nevezi a szerző  az 1967-es Mikulás-műsort, s még több helyen is szóba kerül ebben a kötetben a menete és fogadtatása. S amúgy is azt figyeltem meg, hogy a Diákregény narrátora visszavetíti a regény idejére a későbbi, érettebb nézőpontját, ahogyan erre már korábban is céloztam. Vagy ők már – velem ellentétben -  akkor annyira tisztán látták a rejtett mozgatórugókat? Nemcsak a felnőtteket, de egymást is azzal a lényegbe látó elfogulatlansággal figyelték? Sokszor rácsodálkozom a könyvben megfogalmazott bölcs értelmezésekre-értékelésekre.

   A konkrétumok szintjén nézzük most a szereplőket, előbb az intézeti tanárokat.

   Nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy fejtegessem, ki mennyire az a tanárok között, mint amilyen az író által  megformált alakja, s hogy néven nevezzem a modelleket. Természetesen nem egyformán azonosak önmagukkal. Vannak, akiket direkt manipulál Lipp, azaz mixel vagy helyet cseréltet. Ilyen a két főszerepet játszó tanár, azaz dr. Ritter Etelka igazgatónő  és Magyaródi József, a helyettese. Azonban a tantárgyukkal, illetve a megszólalásaikkal, cselekedeteikkel ők is teljesen hitelesen követik a mintáik, azaz a valós személyek jellemzőit. Magyaródi mint az oktatástechnika mágusa a későbbi években a valóságban is igazolta a regényben a szájába adott koncepciót (41-44.p.), a belső zártláncú AV-hálózat megteremtésével. Érződik rajta a nagy manipulátor. Vannak, akik szinte 100 %-ban önmaguk, mint Tátrainé vagy Szabó B. Ottóné. Nagyon érzékletesek és hitelesek azok a jelenetek, amelyeknek ők a szereplői. Így pl. az önmagában is fajsúlyos, (mert 19 oldalnyi terjedelmű, a 89-108. oldalak közötti) szerkesztőségi értekezlet,  a Rivalda címet viselő diáklap következő számának tartalmáról.  Szabó B. Ottóné pedig a másik manipulátor.  Egyik megszólaltatása: „Tehát maga a megváltót valóságos személynek tartja. Pedig nem az – finom mosoly. -  Ő sohasem létezett, Istent mi teremtettük, s nem ő minket.  …  Most már érti, ugye?” Túlzott kíváncsisága, jólinformáltsága  - még az intimebb témák tekintetében is - valamennyiünk számára közismert.  És a másik három felnőtt, azaz az ismeretterjesztés és  a történelem tanára és a kollégiumvezető. (A kötet ismeretében az ő  szerepük is azonosítható.) S azt is jó lenne tudni, hogy egy kortársunk, aki másutt járt iskolába annak idején, mit olvasna ki belőle. Meg kellene kísérelni odaadni valakinek, aki pl. Pécsett vagy Szegeden tanult? Illetve Nyíregyházán, ahol kissé el lettünk hülve, amikor ott aludtunk a szatmári kirándulás napjain? Illetve elolvastatni még a nálunk 20 és 40 évvel fiatalabbakkal? Mert az is nagyon érdekel, hogy olvashatónak tartanák-e, s egyáltalán, mit látnának meg benne abból az időkből. (Megint zárójel: Egy nálam húsz évvel fiatalabb helyi magyarosnak ajánlottam a Termelési regényt vagy négy éve, a pár nap múlva félig olvasottan adta vissza, mondván, hogy az neki már történelem. )

   A fikció természeténél fogva (hogy az első félévük a cselekmény ideje) a diákok többsége az évfolyam tagja. Néhány idősebb megjelenő a költő és  a KISZ-titkár valamint Básti Szilvia. Az évfolyamtagok között is nagy a kísértés, hogy azonosítási kísérletet tegyek, egyetlen esetben merem ezt megtenni teljes bizonyossággal, mégpedig az elbeszélő szobatársa, azaz Englert László esetében, s félig biztosan Bende Balázsra. A többiek is mind egyénített, s talán éppen ezért hiteles alakok, de többet kellett volna a közelükben lennem a pontosabb megfeleltetés érdekében. Ebben, az aktualizálás kisördöge által motivált megfeleltetési kísérletben a két kötet együttes olvasása sem segített.

   A helyszínek és a történetvezetés döntően hitelesnek tűnik.  A kollégium valóban az első tanévét kezdte. Még a Három majom is rezonál a Zokogó majom-ra,  a valódi neve most eszembe sem jut.  Reális a barát-ellenség viszonyok ábrázolása, a manipuláció, a megosztási, egymás elleni kijátszást célzó törekvések bemutatása akár a diák-diák, akár a diák-felnőtt viszonylatban, az egyes tanórák valamint a diáklap szerkesztőségi ülésének a leírása. De ahogy a sűrített mű-idő telik, azaz ahogy közeledik az a nap, a diáknap, amikor az évfolyam bemutatta legendássá vált produkcióját, úgy kezdenek szaporodni  a szatírikus-irracionális mozzanatok, amik aztán majd a nagy színpadi produkcióban érik el a csúcspontjukat. Ahol – mint az eposzi seregszemlében – újra egymás mellé kerülnek, a közönség első sorában ülve, a szerepeltetett oktatók.

   A Diákregény mint szépirodalmi mű, azaz távolabbról nézve.

    Kezdjük ezt a részt azzal, hogy időrendben megemlítünk néhány rokon művet, jelezve a rokonítás tényeit. Első a sorban Ottlik Géza Iskola a határon (1959) c. regénye. Köztudott, hogy térben  nagyon közeli a helyszíne, (Kőszeg, a város széli, Gyöngyös-parti húszhektáros parkban lévő épületkomplexum,  a hajdani katonai alreáliskola, ami kis szerencsével lehetett volna a tanítóképző, azaz a Diákregény  helyszíne is, ha nem hozták volna létre a helyén  1957-ben a gyógypedagógiai intézetet, s ha nem lett volna annyira határközeli), ugyanúgy egy emblematikus évfolyam tagjai a regény főszereplői, s ugyanúgy a fennálló mikrovilág, a helyi rend elleni harc és az egymás közötti dominanciaküzdelem képezi a cselekmény fő vonalát. Szintén van fegyelmi tárgyalás, kizárás, s az elbeszélő része a történetnek. A regény megjelenésének éve pedig véletlenül azonos a tanítóképző Szombathelyre költözésének idejével.

   A következő mű Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére (1962, magyarul 1972). Ha ironikusan nézzük, akkor pl. a 4. emeleti diák-fiú világ és a diliház férfi-osztálya is párhuzamba állítható. Vannak a Diákregényben is rögeszmés és kényszeres tettek, van itt is lázadás a kötöttségek ellen (pl. a kollektív látogatás a lányoknál, a manipulált KISZ-vezetőségválasztás elleni szervezkedés, s a nagy kirándulásnak is megfeleltethető a Mikulás-műsor) és még főnéni is van.

   A harmadik kötettel azaz Esterházy Péter Termelési regényével is  több rokon vonás mutatható meg. Már maga az a véletlen, hogy az első kiadásuk éve azonos, 1979, s ez éppen húsz évvel követi az Iskola a határon-ét. Aztán azok a váltások, amik EP könyvében a hetvenes éveket egyik pillanatról a másikra visszaviszik évtizedekkel-évszázadokkal korábbra (ahogyan pl. a Trabantból egyszer csak hátasló lesz, vagy ahogy a hivatali harc egy várháború képébe úszik át), megfeleltethetők a Diákregény népi-mitikus váltásainak, a nagyapa Öreg Szél Mátyás megidézésének, a meséi felidézésének. S természetesen itt is a régi és az új, azaz az öregek és a fiatalok ütközése a főtörténet főtémája, ráadásul itt már a politikai zsargon is rokon. Merem tehát kijelenteni, hogy ahogy EP regénye, úgy Lipp regénye is a magyar posztmodern nyitányát jelenti (ahogyan erre  van is utalás a Diákregény utóéletében), egyszerre éreztek rá a korszellem változására.

    A regény  felütése archaikus, s ezzel meg is teremt valamilyen viszonyítási felületet, távolságtartást. Nyelve erőteljes, egyéni. Néhány mondata: „Szorongó kötelességtudat szaglik” (10.p.) „Szilvia rám néz, szigorúan figyel. Szeme, mint mindig, most is jó kerek. Csak úgy dől rám a nézése.” (83.p.) Erős és szép az  életkép a varrott arcú munkásról, aki a „csacsiját” emlegeti a Három majomban. (46-49.p.) Rejtélyes, bár elég könnyen megfejthető a banét sokszori emlegetése, hiszen – jó dramaturgiai érzékkel – a történet vége felé szerepet is kap. Kedvesek, ismerősek  a diákugratások, közöttük a nyusztverseny különösen eredeti. A nagy mutatvány pedig, a Mikulás-napi stilizált, jelképes pantomim önálló elemzést érdemelne.

    A könyv szerkezetét az időrend alakítja. A cselekményt mozaikok sora mozgatja a regény végén megismert cél, a kollektív demonstráció felé.  Szereplői egyenrangúak, de mégis van első az egyenlők között, az a Bende Balázs, aki szintén több élő személyből fonódhatott ennyire egyénivé és tragikus sorsúvá, idegenné és társtalanná.

    Idézem az utolsó oldal néhány mondatát: „Én évekig viaskodtam a történetünkkel. Akkor a sz.-i tanácson dolgoztam, mint a családi és társadalmi ünnepek szakreferense. Aztán visszamentem a falumba, az erdőgazdaságba, s elhatároztam, hogy újraírom a régi naplót. Másfél évig tartott, még a dohányzásról is leszoktam. Most már tudom, hogy azok a történetek, amiket végig tudunk mondani, ide kötnek bennünket, ehhez a tájhoz.” (362.p.)

   A két kötet hatásáról az érintettek körében.

   A szerző mai megjegyzése, hogy nem így írná meg a történeteit (Szále-interjú), az ugye természetes. Mindent másképpen látunk azóta, bár én azt az időszakot, a hatvanas évek második felét ma is szinte ugyanúgy ítélem meg. S hogy nem volt különösebb visszhangja, az szinte természetes. Egyszerűbb volt hallgatni róla. Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell?  Nagy Gáspár verse jut eszembe, a Nyelvem pallosával című. Mit tudtak volna mondani az érintettek?  Megértem, hogy jobban fájt Lipp Tamásnak, mintha tiltakoztak volna. De ma már sokkal öregebbek vagyunk, mint a tanáraink akkoriban, tehát megértjük, hogy kínos is lehetett nekik, jobb volt róla hallgatni. Az pedig, hogy pl. a mi évfolyamunk számára sem volt igazán beszédtéma a  megjelenést követő találkozókon, s csak az utóbbi években lett ennyire fontos, az bizony rossz érzést is kelthet bennünk. Pedig még olyan párhuzamokat is felfedezhetünk, amik velünk is megtörtént eseményeket, akciókat idéznek fel bennünk, olyanokat, amiknek a konkretizálásától ugyancsak eltekintek.

   S a kis rosszérzésem még azért  igaz, mert ha előbb olvasom a Diákregényt, akkor kötelező olvasmánya lett volna – vagy legalábbis több részlete – a szakközépiskolás és a szakmunkástanuló tanítványaimnak. Nem az udvariasság mondatja ezt velem, hiszen volt olyan irodalomkönyve a szakmunkás osztályoknak (addig, amíg ez a nagyszerű mai oktatási irányítás meg nem szüntette a közismereti tárgyakat, s be nem vezetett egy olyan tankönyvet, ami 350 oldalas, s vagy hét volt tantárgy anyaga van benne), amikben két részlet volt Ottlik Iskola a határon-jából. S én elmondhattam a tanulóknak, hogy a helyet testközelből ismerem. Tehát a Diákregény még inkább alkalmas lenne a beavatás folyamatának, a közösségi élet viszonyainak és az életre való felkészülés állomásainak, illetve a kudarcok elviselésének a bemutatására. S itt  újra emlegetnem kell röviden a három rokon művet,  Kesey Kakukkfészek-ét, Esterházy Termelési regény-ét, s természetesen leginkább  a kultikus Ottlik-könyvet, mint amelyeknek a sorába illeszthető a Diákregény. Bizony  posztmodern, bizony hasonló a szerkezetük, s bizony mindegyikre jellemző a diákkorunkban tanult és a  mostanában újra egyre időszerűbbé váló fogalom, a heroikus pesszimizmus.

 

 Írás a regényről:

https://www.alon.hu/irodalom-szombathely/ki-nem-mondva-de-felismerhetoen-szombathely-regenye-diakregeny

 

B.2.   

 

Hályogkovácsok : egy népművelő-könyvtáros évfolyam metszete / Lipp Tamás. - [Bp.] : NPI, 1980 Bp. : NPI [Soksz.]. - 176 p. ; 20 cm (utánnyomás: 1981.)

 

Lipp Tamás honlapján PDF-ben elérhető a könyv teljes szövege, valamint Szále László: Nem avultunk el c. cikke, ami részlet az Iskola a láthatáron c. interjúkötetéből és a Hályogkovácsok c. könyv kapcsán íródott.

 

http://lipptamas.hu/konyvek/halyogkovacsok/

 

 

Szále László Nem avultunk el

 

Hályogkovácsoknak azokat hívják, akik nem tanulták, mégis halálos biztonsággal metszik le a szemről a hályogot. Ezzel a címmel írt emlékezetes könyvet Lipp Tamás egy évfolyamnyi népművelőről, 1979-ben. Én dr. hályogkovácsoknak azokat nevezem, akik később alaposan megtanulták, hogyan lehet segíteni az embereket abban, hogy minél többet és minél messzebbre lássanak. A hasonlat nem jelenti azt, hogy akik Szombathelyen a népművelés-könyvtár szak indulásakor ott tanítottak, ne tudták volna a mesterségüket, sőt mondhatjuk, szinte valamennyien szakterületük kiválóságai voltak. Később többen egyetemi tanárságig vitték, s volt közöttük olyan fiatal esztétika tanár, az általunk rajongásig szeretett Poszler György, aki később elérte a legmagasabb tudományos fokozatot, akadémikus lett, pedig belőlük hetven év alatti korú tudós csak kétszáz lehet az országban. (Mondhatnám, mi már akkor éreztük, hogy a mosonmagyaróvári mezőgazdasági technikumból – ahova az egyetem után vezényelték – egy nem ránk méretezett, nagy tudós-tanár érkezett hozzánk. Harminckét éves volt.) De tanárainknak egyáltalán nem vethető a szemére, hogy nem volt diplomájuk népművelésből, amely szakon tanítottak.  Mert  hogy ilyen szak korábban nem létezett. A később megkerülhetetlen interdiszciplináris megközelítés ott, akkor „születési rendellenességből” következően szükségszerűség volt, hiszen a népművelés szak nem állhatott össze másból, mint pedagógiából, andragógiából, filozófiából, esztétikából, lélektanból, néprajzból, művelődéstörténetből, kultúrpolitikából, retorikából, ismeretterjesztésből… és tovább a gépíráson át a mozigépészetig. Népművelés szak volt, népművelés nevű tárgy nem. A könyvtár szaknak könnyebb volt a dolga: könyvtártudomány létezett, benne könyvismeret, könyv- és írástörténet, Egyetemes Tizedes Osztályozás (ETO), minden. Ezt könnyebben lehetett tanítani, ilyen képzés már régóta folyt az egyetemen, akik tanították, előtte tanulták. De a népművelést előtte nem tanulta senki. Nem akarom a „hályogkovács” hasonlatot tovább fokozni, de a népművelő szakma sorsa is nagyjából az lett, mint a hályogkovácsé, amikor megjelent a lézertechnika: a mestersége, bármilyen jól megtanulta is, fölöslegessé vált. A népművelés születése, tündöklése és bukása alig fél évszázad alatt lezajlott. Bár a tündöklés se volt igazi tündöklés, egy 1980-as évekbeli fölmérés szerint az értelmiségi szakmák rangsorában az utolsó helyen állt, ha egyáltalán említették. Sőt, a mi nagy évszámunk, 1962, a népművelés-könyvtár szak indulása nincs benne A magyar nevelés- és iskolatörténet kronológiájában, amelyben Mészáros István 996-tól 1996-ig dolgozza fel a magyar iskolatörténet fontosabb eseményeit. (Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996) És a bukás sem teljes bukás, hiszen a szakma képviselői tucatnyi más néven és módosult szerepkörben – a közösségfejlesztőtől a kulturális menedzserig – mindig újraszületnek. Ha pedig „eldobják” őket, akkor is – majdnem – mindig talpra esnek. A történet nagy paradoxona az, hogy a szívünknek oly kedves név és a hozzá tartozó mesterség egy szakmai tévedésnek és egy diktatúra voluntarista kultúrpolitikájának a terméke. Népművelőre a múlt század ötvenes éveinek elején azért lett hirtelen oly nagy szükség, mert a településeken, idegen testként, megjelent egy addig sosem volt intézménytípus: a kultúrotthon, kultúrház, aztán művelődési otthon, művelődési ház, végül központ. A cél az volt, hogy a műveletlen, tájékozatlan, de főleg ideológiailag éretlen népet művelje, fölvilágosítsa, mert a „szocializmus építése teljeséggel lehetetlen a szocialista világnézet győzelemre jutása nélkül” – mint Révai József mondotta 1951-ben, a népművelési munkások harmadik országos értekezletén. A népművelés tehát abból a többszörös fatális tévedésből származik, amely szerint a szocializmus felépítéséhez a nép egységes szocialista világnézete kell, ami elérhető a „dolgozók kultúréletének” megszervezésével és rendszeressé tételével, sőt a „kultúra” közvetlenül is hathat a gazdasági fejlődésre, a csasztuska például erősíti a munkakedvet, és örökre elveszi a kedvét a lógósoknak a lógástól, az üzemi szarkáknak a köztulajdon megkárosításától. Ebből a tételből semmi sem igaz. Kezdve ott, hogy a szocializmus nem építhető fel, mert nem létezik – legalábbis az akkor elképzelt formában nem. Egy népnek sosem lehet egységes világnézete, nem is szabad ilyesmit megpróbálni erőltetni. Végül a dolgozók kultúrélete fölülről nem szervezhető, s ha mégis megszervezik, a nép számára idegen lesz. Szerencsére a nagy központi akarat, amely néhány év alatt közel kétezer új típusú intézményt teremtett, sosem tudott a maga steril „tisztaságában” megvalósulni. Először is nem mindenhol épült új kultúrház, sok helyen régi épületeket alakítottak, vagy neveztek át, olvasóköröket, kaszinókat, kocsmákat, a helyi egyletek, polgári körök székházait, munkásotthonokat stb. Ami az emberek számára azt jelentette, hogy az önszervező, helyi kulturális élet régi színterein folyik tovább ugyanaz – csak egy kicsit másképp, más néven, más tartalommal. Olvasni, táncolni, énekelni ugyanúgy kell a szocializmusban is, mint a kapitalizmusban, legfeljebb a polgári mételyt, a magyar nótát, népszínművet, a kispolgári giccset kellett száműzni, s helyettük szocialista eszmeiségű műveket kell elővenni. Ilyenek azonban nemigen voltak. Ismertem tanítónőt, aki nevetve mesélte, hogy a grófkisasszonyos mesejátékot átírta traktoros lányosra, a papot párttitkárra stb. Kiderült, hogy a mese így is, úgy is mese, nem vette észre senki a turpisságot. Nem csak az épületek, a művek voltak ugyanazok, hanem sokszor a „kultúrosok” is. Nem egy kántortanítóból lett kórusvezető, leventeoktatóból úttörővezető, mozigépészből, színjátszásban jeleskedő szabómesterből kultúrház-igazgató. Hiába zúzták szét tehát a helyi sport- és kulturális egyleteket, önképző- és olvasóköröket, valamennyi kontinuitás megmaradt, ha másképp nem, a személyekben, az emlékekben. Az agyonideologizált, előrecsócsált, egynemű – tehát torz – központi kultúra a hozzá nem értő helyi közegen keresztül ugyancsak tökéletlenül, torzítva – a torz torzítása legtöbbször javítást jelentett – jutott el az emberekhez. Ami magyarul azt jelentette, hogy életidegen lózungokba csak belecsempészték a saját életüket, örömüket, kíváncsiságukat. (Hasonló történt a „kolhozmozgalommal” is, a magyar termelőszövetkezetek egyre jobban kezdtek hasonlítani a magyar gazdákra, s ahol megvoltak az adottságok és lehetőségek, ott a mezőgazdaság sikerágazat lett.) Innen nézve a helyi kulturális élet ösztönös korrigálása pozitívum, de akkor és a minisztériumból nézve nem volt az. Bíró Vera, a terület nagyhatalmú minisztériumi főosztályvezetője már 1951-ben fölvetette a népművelő-képzés szükségességét. Kovalcsik József a szakma talán legjobb összefoglaló művében, A kultúra csarnokaiban idézi őt: „…ki fogjuk egészíteni a két hónapos mozigépész iskolát a mi négyhetes kultúrotthonigazgató-képző iskolánk anyagával.” Íme a gyorstalpaló gyorstalpalója, amelyből látszik, hogy legalább kétszer bonyolultabb a mozigép, mint az emberi lélek és a helyi közösségek. Előbbi kezelésének megtanulásához két hónap kellett, az utóbbiakéhoz elég volt egy is. Hamar kiderült, hogy nem elég. Ekkor vetődött föl a felsőfokú népművelő- és könyvtáros-képzés igénye, s bő tíz év múlva meg is indult Szombathelyen. Ki merem jelenteni a magam és az évfolyamom nevében, hogy mi erről az összefüggésről semmit sem tudtunk. Annyit csupán, hogy ez szép munka, s ehhez is érteni kell. Amiből, ha jól csináljuk, egykor szakma is lehet. A képlet: társadalmilag adekvát feladat értő elvégzése = szakma. Mi tehát nem szakmát tanultunk, az föltételezné a szakma létét és annak mestereit, akik átadják nekünk a hozzá szükséges ismereteket és tapasztalatokat. Ilyen komplex módon a szakma nem létezett, de létezett rengeteg tudás: művészeti csoportok működtetéséről, közösségek animálásáról, rendezvények szervezéséről, a felnőttképzésről, az ismeretterjesztés módszertanáról stb. Amikor tehát mi népművelő-könyvtáros diplomát kaptunk – az országban először, hiszen az öt éves egyetemi képzés előbb kezdődött ugyan, de később ért véget –, teljes öntudattal gondolhattuk, hogy a népművelői képzettségünk – legalábbis formailag – magasabb, mint a saját tanárainké. Mit tanultam itt a főiskolán? Nehezen tudnám meghatározni. A tárgyakra sem emlékszem pontosan, nemhogy a tartalmukra. S lehet, hogy tudománytalan, amit mondok, de mintha volna a lexikálison túl érzelmi emlékezet is, minőség-emlékezet is. Ki ne járt volna még úgy, hogy azt kellett mondania, olvastam tőled valami nagyon jót, de nem emlékszem, miről szólt. Az érzelmi és erkölcsi emlékezet is ilyen: van, hat, működik az emberben, legalábbis szeretné. Már nem tudom, mit tanított nekem az órán Kiss Gyula, de a műemlékekre emlékszem, a szókimondására, az általa sugallt hivatástudatra emlékszem, a sok-sok tőle tudott népdalra emlékszem, ha társaimmal találkozunk, énekeljük, s boldogsággal átéljük őket. Nem tudom konkrétan, mit mondott az irodalomról, a versmondásról Benke Éva, de azt tudom, mi a hiteles megszólalás, mi az őszinteség hullámhossza, amely hat – lélektől lélekig. Az efféle érzelmi emlékezet persze kevés ahhoz, hogy ez a szakma szakma legyen. Ahhoz több kell, sokkal több. De ha szakma, milyen szakma? Szerintem a felülről odatett, a központi akaratot végrehajtó „kultúrkomisszár” karikatúra sosem volt érvényes ránk. Lehet, hogy a képzést ezzel a céllal hozták létre, de már 1962-ben éreztük – éppen a gyakorlatból jövő tanáraink és a valósággal való azonnali találkozásunk jóvoltából –, hogy az aufklérista fölfogás nem tartható. Ha a kulturális élet szervezői, fejlesztői akarunk lenni – és akarunk, mert az jó dolog –, akkor vissza kell mennünk az Eötvös József-i elvekhez, vagyis ahhoz, hogy a kultúra nem a „központ” ügye, hanem a népé, s csak a közművelődésnek van létjogosultsága, a nép fölülről vezényelt „művelés”-ének nincs. Nem tudom pontosan, hogy ez mikor érlelődött meg bennünk, de azt hiszem, nagyon az elején. Ezt sugalmazta az élet, s mi közelebb voltunk az élethez, mint a központi párthatározatokhoz. Lipp Tamás könyve, a Hályogkovácsok, erről szólt 1979-ben, ami azt jelenti, hogy tíz évnyi gyakorlati munka után az az évfolyam – dokumentálhatóan – pontosan érzékelte, mi a dolga. Bírálta a képzést annak aufklérista szemlélete miatt, de a bírálathoz szükséges tudást nagyrészt ebből a képzésből kapta. Luther Márton nem tudta volna a reformációt elindítani, ha nem lett volna képzett katolikus pap. Mondhatnám nagy bölcsen: a dolgok összefüggnek. Miért nem lett mégsem igazi szakma a népművelésből (a könyvtárosból lett, sőt eleve az volt)? Egyrészt ilyen rövid időt talán egyik  szakma sem kapott. Másrészt előzmény nélküli volt. Harmadrészt: hamis premisszákra épült. Negyedrészt – ezekből következően is – sosem fogadta el igazán a társadalom. A népművelők nagyon sok helyen megmaradtak „lóti-futi” rendezvényszervezőknek, társadalmi presztízsük kicsi volt, a pedagógusokénál is kisebb, ami nem lenne baj, ha a társadalom szerintem legfontosabb értelmiségi csoportjának, a pedagógusénak társadalmi elismertsége – és fizetése – nagyobb lenne. De nem nagyobb, s ez a rendszerváltás utáni kormányok talán legnagyobb bűne. Voltak fontos törekvések elméleti megalapozására és gyakorlati megújítására is, köztük nagyon sok a szombathelyi indíttatású. A „nyitott ház” apostolától, Beke Páltól, Lipp Mártáig, Földiák Andrásig, Pordány Saroltáig, Balipap Ferencig, vagy a nem „szombathelyi” Vitányi Ivántól Harangi Lászlóig, Novák Józseftől Kovalcsik Józsefig, Hidy Péterig, Koncz Gáborig, Varga Tamásig, Vercseg Ilonáig, Benkő Éváig, Horváth Attiláig és még sorolhatnám a „szakma-csináló” neveket. Egy szakma született általuk, de mire megszülethetett volna, elenyészett. Az első huszonöt évben offenzívában küzdöttünk a művelődési ház és a népművelő elismertetéséért, a következő két évtizedben pedig defenzív, utóvédharcot vívtunk érte – bár itt már a többes szám első személy nem érvényes: én nem vívtam, csak drukkoltam érte. A kérdés az: avítt, hamis törekvés hívei voltunk, vagy amiért lelkesedtünk, jó dolog volt? Minthogy nem tudományos könyvet írunk, nem kell bizonyítanunk érzelmeinket. Mi nagyon jónak gondoltuk azt, hogy a mi megszerzett tudásunkkal képesek lehetünk egy helyi közösség kulturális gyarapodásához hozzájárulni. Romantikus attitűd volt, az biztos. Az is, hogy mindent akartunk tudni, tehát nagyon keveset tudtunk. Hályogkovácsok voltunk, akik lelkesen hadonásztak a bugylibicskával, de szerintem kárt nem okoztak. Sőt. Érdemes volna megvizsgálni a népművelők szerepét a rendszerváltásban. Most úgy fest, mintha az bizony csak a demokratikus ellenzék, a történészek, jogászok és a pártcsírák, mozgalmak privilégiuma volna. Nem. A művelődési házak, klubok, szabad szellemű közösségeiben, TIT-rendezvényeken, könyvtárak író-olvasó találkozóin is ott érlelődött a demokrácia igénye, a diktatúra elutasítása. Népművelők sokasága dacolt a merev kultúrpolitika tiltó-tűrő szabályaival. Ahogy 1956 előtt pl. a Petőfi Körben izzó vitákban készülődött a „népakarat”, ugyanez történt a rendszerváltás előtt kis „Petőfi körök” százaiban a művelődési intézményekben, közösségi házakban, szerkesztőségekben. Zsámboki Árpád például a szombathelyi MMIK igazgatója a nyolcvanas évek elején „merte” vendégül látni az 1956 szellemét őrző Párizsi Magyar Műhelyt, amely az ugyancsak renitens folyóirat, a Pete György vezette Életünk jóvoltából járt Magyarországon. A példák számolatlanul sorolhatók. Ez a periférikus lét bája – sok hátránya mellett. Nem vagyunk fontosak, tehát többet megengedhetünk magunknak. Megismétlem: rossz volt a kiindulás és rövid volt az idő. A kutatások szerint a művelődési otthonok többnyire idegen testek maradtak, azokat a lakosságnak csupán öt százaléka tekintette sajátjának, 95 százalék nem. Ezt fölfoghatjuk totális kudarcnak, de csak a kocsmához, a turizmushoz és a kötelező iskolai oktatáshoz képest. Nincsenek többen a templomokban, a sportklubokban, a könyvtárakban, a színházakban, az operában, sőt a mozikban, egyes tévécsatornákon sem. Nem az öt százalék kevés – persze kevés –, hanem az elvárás volt túlzott. Különösen, hogy olyan fájdalmasan keveset adtunk érte. Hiányos és felületes volt a tudásunk, nem voltak otthonosak a művelődési otthonaink – szegényesek voltak vagy hodályosak –, s csak nehezen találtuk meg azt a szerepkört, ami korszerű, ma is fontos intézménnyé tehetné őket: klubbal, kaszinóval, internettel, felnőttképzéssel, önképzésre alkalmas közösségekkel és öntevékeny művészeti és szórakozási lehetőségekkel. De mire megtaláltuk, ezek az igények jobbára elenyésztek(?), vagy találtak maguknak más megvalósulási helyszínt. A művelődési házak, mielőtt szerves részeivé válhattak volna a településüknek, elvesztették politikai és pénzügyi támogatottságukat egyaránt. Jó részük megszűnt, a többi vagy előre, vagy visszafelé menekült, a kocsma, a diszkó, a kilós ruhavásár, az esztrádműsorok s az e-pontok felé. Amikor megkérdeztem Ráday Mihályt, az egész országban ismert és az egész országot ismerő városvédőt, hogy miként vélekedik a helyi kulturális élet központjairól, azt felelte, ez nem ideológia-, hanem személyiségfüggő. S hozzátette: amíg vannak Lovrencsics Lajosok Nagykanizsán, Márkus Jánosok Cegléden – és szerencsére, még sorolhatnánk a neveket – addig él a városi műemlékvédelem, ha már nincsenek, s nem áll a helyükbe senki, akkor ott a városvédő egyesületeknek is vége. Ez azt bizonyítja, hogy a népművelő – mindegy hogyan került oda és mi a neve –, ha személyiség, hasznos tagja lehet a közösségének. A személyiség fölülírhatja a kultúrpolitikát. De nem írja fölül a hierarchiát. A hetvenes évek közepén, többek közt azért indult meg a népművelő- és könyvtáros-képzés tanár szakkal való párosítása, hogy a népművelőnek (könyvtárosnak) legyen egy hagyományosan elfogadott szakmája, lehessen mondani rá, hogy pedagógus is, ha van pedagógus-lakás, megkaphassa, s fölkapaszkodhasson az utolsó helyről az utolsó előttire. A tanító, a gimnáziumi tanár valaha a maga közegében rangos foglakozás volt, mire a népművelő hozzájuk fölzárkózhatott volna, addigra azok is elvesztették presztízsüket. A népművelés azért nem válhatott sohasem rangos szakmává, mert mire azzá válhatott volna, a művelődés, a kultúra maga elvesztette rangját, társadalmi presztízsét. A „szocializmus” azt sugallta, hogy az általa közvetített tudás gazdaggá és boldoggá tesz, a kapitalizmus pedig azt sugallja, hogy az anyagi javak tesznek boldoggá, mindegy, hogyan éred el, de a kultúra biztosan fölösleges luxus hozzá. Az állam pedig, amely már nem szocialista, de még nem is kapitalista, kivonult a kultúrából, részint mert – helyesen – azt gondolta, hogy neki nem kell beavatkoznia az emberek és a közösségek mindennapi életébe, részint azért, mert az pénzbe kerül. Az állam létrehozott tehát egy, illetve – a népkönyvtárakkal együtt – két intézményhálózatot, aztán magára hagyta őket. A közművelődés nem avult el, ahogy nem avult el Széchenyi István, Eötvös József és Muharay Elemér sem, Kiss Gyula sem. És nem avultunk el mi sem, akik azt tanultuk, hogy a felnőtt emberek továbbtanulása, közösségi élete, aktív, öntevékeny viszonya a művészetekhez, a szőlőmetszéshez és a számítógép-ismerethez jó dolog. Lehet, hogy szégyellni kéne magunkat, mert talán rosszul akartunk jót. De jót akartunk. Szégyellje magát az, aki rosszat akar, vagy nem akar semmit.   (Részlet Szále László: Iskola a láthatáron című könyvéből, amely a 2009-ben ötven éves Szombathelyi Tanítóképző Intézet, illetve Tanárképző Főiskola első negyedszázadáról szól. Kiadja a Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület, megrendelhető az Egyesület címén: 9700 Szombathely, Ady tér 5.)

 

Idézte  ezt a részletet Lipp Tamás  a honlapján. (http://lipptamas.hu/konyvek/halyogkovacsok/)

 

 

 

B.3

 

A  közművelődési és könyvtáros oktatók és kutatók nemzetközi konferenciája: Szombathely, 1987. augusztus 26-29. / szerk. Szalay László (1988 [!1989]) Szombathely, 1987. 389 p.

 

Tartalomjegyzék

Szalay László: Törekvések, tények a képzés negyedszázada alatt. 11-33.p. Pusztay Ferenc: Művelődéspolitikánk aktuális kérdései.35-42.p. Horváth Margit: Gazdaság, közművelődés, megújulás. 55-61. p. Bejczi Károly: Aprófalvak és törpefalvak problémái, fejlesztésük kérdései. 61-6.p. Benke Éva: Kistelepüléseken élők hátrányai a kulturális érdeklődés kialakulásában.67-71.p. Szabó Árpád: Általános művelődési központok Vas megyében. 71-77.p. Csider Sándor: Személyiségformálás a munkahelyeken. 77-86.p. Sándorné Bogáth Margit: Lakótelep és művelődés. 86-93.p. Nagy Árpád: A kőszegi közélet mai problámáinak tegnapi gyökerei I.. 93-98.p. Török Gábor: Tendenciák a tizenévesek mozihoz és televízióhoz való viszonyában.99-104.p. Koltayné Éliás Zsuzsanna: Új utak a szombathelyi Tanárképző Főiskola közművelődési gyakorlati képzésében. 105-109.p. Lippainé Fekete Ilona: A szabadművelődés kora és mai tanulságai. 109-114.p. Köpf László: Az 1960-as évek népművelési törekvéseinek néhány kérdése. 114-126.p. Soós Pál: A decentralizáció, az ideológiai pluralizmus művelődéspolitikai problémái és a gazdasági-társadalmi kibontakozás. 127-137.p. Rubovszky Kálmán: Érdekes-e az érdekes?. 137-145. p. Hidy Péter: Közművelődés és helyi társadalom. 145-150.p. Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor: Intézményeink: értékek hordozói, közvetítői. 150-154.p. Harangi László: Egyesületek szerepe a közművelődésben. 154-159.p. Sári Mihály: Az öntevékeny művelődési közösségek formálódó szerepe a helyi társadalomban. 159-166.p. Fónai Mihály: Az értelmiség, mint modell - kistelepüléseken. 167-172.p. Pethő László: Falusi családok életmódjának változási tendenciái. 174-179.p. Koltai Dénes: A szakma struktúra váltása és az andragógiai tervezés. 179-185. p. Edward Hajduk: A pedagógiai gyakorlat helye a kultúra-népművelés szakos hallgatók tantervében. 186-190.p. Boros Sándor: Hatékonyság a szakmai képzésben didaktikai szempontból.190-199.p. Gesztesi József: A közművelődési szakkollégium új tantervének és programjának kezdeti tapasztalati, a további tartalmi fejlesztés lehetőségei, körülményei. 200-205.p. Idei József: Az általános iskolák tanórán kívüli (közművelődési) tevékenysége. 205-213.p. Kiss T. Tamás: A közművelődés terjedelme és köre.213-223.p. Horváth Margit: Baráti találkozó a végzett hallgatókkal. 224-229.p. Tóth Gyula: A könyvtárosképzés műhelyéről. 233-240.p. Pálvölhyi Mihály: A könyvtárosképzés módszertana és oktatástechnológiája. 240-244.p. Ferenczi Zsuzsanna: Módszerek és lehetőségek a tájékoztatás oktatásában. 247-255.p. Prejczer Paula: A katalogizálás oktatásának módszertani kérdései. 256-261.p. Tokaji Nagy Erzsébet: Felkészítés a számítógépek használatára a könyvtárosképzésben. 262-269.p. Kovács Mária: Nevelési lehetőségek a tanórán kívüli tevékenységben. 269-274.p. Matgorzata Komza: Könyvtárosképzés a lengyel felsőoktatási intézményekben.275-277.p. Suppné Tarnay Gyöngyi: A könyvtári szakkolégisták művelődési szokásai. 278-285.p. Szente Ferenc: Mit vár a könyvtárügy a könyvtárosképzéstől?. 286-289.p. Paul Kaegbein: Nemzetközi tendenciák napjaink könyvtárosképzésében. 290-297.p. Eugen Messa: A felsőfokú tudományos tájékoztatási és a könyvtárosképzés Csehszlovákiában. 297-302.p. Fülöp Géza: A könyvtárosképzés rendszere, a képzési formák összhangja, egymásraépültsége. 302-309.p. Csendes János: Könyvtártörténet. 309-310.p. Bobokné Belányi Beáta: Könyvtártan. 311-313.p. Rétfalvi Gábor: Az egyes tantárgycsoportok egymásraépültségének lehetőségei: katalogizálás. 313-318.p. Domokosné Gombosi Mária: Osztályozás. 318-321.p. Nagy Attila: Olvasásismeret. 321-325.p. Szabó Sándor: Tájékoztatás. 325-327.p. Tóth Györgyi Az informatikai alapok oktatásának lehetőségei a főiskolai könyvtárosképzésben. 328-331.p. Szepesvári Tamás: A könyvtári és az információs ismeretek összefüggései és a könyvtári stúdiumok oktatása. 331-334.p. Csáki Pál: A szombathelyen végzett könyvtár szakos hallgatók a könyvtáros pályán. 335-346.p. Murányi Péter: Beszámoló a volt könyvtár szakos hallgatókkal tartott találkozóról. 347-353.p.

 

 

 

 

 

B.4

Negyvenéves a szombathelyi könyvtárosképzés : tanulmányok az oktatásról és a szakma gyakorlatából / [szerk. Csáki Pál] ; [közread. a] Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola Könyvtár- és Információtudományi Tanszék. - Szombathely : BDF Kvt.- és Információtud. Tanszék, 2002 - 246 p. : ill., részben színes ; 24 cm

 

B.5   Negyvenéves a szombathelyi népművelőképzés 

 

B.6-7-8.   Időrendben az  utóbbi három a következő (Polák István ismertetői):

Szále László: Iskola a láthatáron. A Szombathelyi  Felsőfokú  Tanítóképzőtől a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskoláig. Szombathely, Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület, 2008. 257 p.

A szárnyas idő. 50 éves a felsőfokú képzés Szombathelyen. Sopron-Szombathely, NyME-SEK, 2010. 341 p.

50 éve indult Szombathelyen a népművelő-könyvtáros képzés. Szombathely, Savaria University Press, 2013. 202 p.

 

   A három kötetet az időbeli közelség (egymáshoz is, hozzánk is) és a tartalmi hasonlóság is szinte kínálja az együttes, összehasonlító bemutatásra, értékelésre. Mindegyik törekszik valamilyen átfogó kép, teljességre törő áttekintés megrajzolására, megfogalmazására. Bár  Szále könyve az alcímben is jelzett módon elsősorban a hagyományos népművelő-könyvtáros szakra koncentrál, tartalmában pedig még inkább a népművelőkre,  és a hármas tagolás (64 oldalas interjú a főigazgatóval, 75 oldalnyi beszélgetés 25 volt diákkal és 17 oldalas áttekintés a volt ügynökökről) is ennek felel meg. A másik két könyv azonban a képzés kezdeteitől, sőt, az előzményeitől kiindulva foglalja össze a történetet. Tán még annyi az eltérés, hogy A szárnyas idő természetesen az intézmény teljes képzési struktúrájára figyel, a kezdeti tanító szaktól az egyetemi szakokig, így keresni kell benne a népművelő (és utódszakjai) valamint a könyvtáros képzésre vonatkozó részeket.

   Arra voltunk először kíváncsiak, kideríthető-e, hogy hányan voltunk összesen, akik a tágan értelmezett közművelődés szakjain diákoskodtunk. A szöveges részekben nem találtunk összesített adatokat, ezért – s a statisztika-mánia bűvöletében – a két kötet névsoraira támaszkodhattunk. Szále 1983-ig adja meg a névsorokat, A szárnyas idő 2009-ig. Mégpedig kétféleképpen. Szále betűrendje, névsora enyhén pongyola, de szétválasztotta a nappali és a levelező szakot, és számozta is a névsorokban a neveket. A másik kötet egybeolvasztotta, szoros betűrendben, de egy-két nevet, sőt az 1970-es teljes levelező tagozatot kifelejtve. A két adatsor összesítése után (A szárnyas idő-ben sorról-sorra enumerálva a neveket) a következő eredményt kaptuk:

    népművelő-könyvtáros szakon 1965-1974 (1978) között     875 fő

    népművelő (műv.szervező, andragógus) 1976-2009           4532

              (a kommunikáció szak kivételével)

    könyvtáros, informatikus-könyvtáros     1976-2009           1921

                                         összesen:                                               7.328

(Látható, hogy 1975-ben nem voltak végzősök, az akkori átállás miatt, a tanár szakkal párosított négy éves képzési időre tértek át. )

Erre nem számítottunk, erre a tekintélyes létszámra. Persze, ha az egyes évfolyamok adatait nézzük, akkor a dolog érthetőbb. Hiszen 2002-ben 592, 2006-ban 597 művelődésszervező végzett. Hogyan bírták ezt a létszámot személyzettel? Tán Csider Sándor tudna erre válaszolni.

    Érdemesnek látjuk egy bekezdésnyi figyelmet áldozni a nagyobbik, szárnyas  kötet tapintatának, annak, hogy nem különítette el  egyik szakon se a nappali és a levelező képzésben részt vevőket. Emlékezhetünk, hogy diák  korunkban volt  bennünk némi nem teljesen megalapozott „elnézés” a veréb-szaknak tekintett levelezők iránt. Később, újabb szakok levelező tagozaton való elvégzése közben,  tapasztaltuk, hogy az elmélyültebb, igényesebb elméleti ismeretek hiányát bőven ellensúlyozza az életből szerzett tapasztalat. Persze az is igaz, hogy a második-többedik szakon már bennünk volt a nappali képzés emléke és tanulási készsége. Módosítsuk tehát a véleményünket úgy, hogy (ha csak az egyéni életkényszer nem rendeli másként) a nappali tagozatos diák-lét az értelmiségi életpálya nélkülözhetetlen előszobája.

   Innen tovább haladni a három kötet egyenkénti ismertetésével, véleményezésével lehet, majd a végén talán össze is lehet őket kapcsolni.

 

 

B.6 Szále László: Iskola a láthatáron

   Szále László az első népművelő-könyvtáros évfolyam tagja volt. Újságíró, író lett, a szombathelyi megyei könyvtár elektronikus katalógusa hat kötetét és 14 cikkét sorolta a helyismereti bázisába. Hosszú ideig volt az ÉS és a Magyar Hírlap  publicistája. A kötet címében csak egy szótaggal egészíti ki Ottlik Géza regényének (Iskola a határon) a címét. Ez a kiegészítés egyrészt tán tisztelgés a nagy író előtt, aki korszakos művét arról a kőszegi katonai alreáliskoláról írta, ahol négy évig tanult. (S ahol az egyik „könyvismertető” egy évig dolgozott is 1967-68-ban. S valahol jelezte is, hogy a másik kötetből, A szárnyas idő-ből tudta meg, hogy a mi alma materünk majdnem oda költözhetett 1959-ben, abba  a szép, parkos, soképületes komplexumba. Kár, hogy nem így lett. De akkor még hideg volt a háború, közel a vasfüggöny, így hát nem a tanítóképző költözött oda, hanem  néhány év múlva lett ahelyt az Országos Gyógypedagógiai Intézet, 600 körüli bentlakó gyerekkel.)  S a cím-módosításba azt is beleérthetjük, hogy a két szak épp csak a láthatárán volt a magyar szellemi életnek? Térben is és rangban is? Hiszen a másik intézmény meg Debrecenben volt.

 

   A kötetről szólva a recenzensek két út között választhatnak. Vagy külső és elfogulatlan szemlélőként, naiv olvasóként értelmezik, vagy egybevetik a saját tapasztalataikkal. Alighanem az a helyzet, hogy etikus hozzáállással nincs választási lehetőségük.  Kénytelen-kelletlen meg kell nyilvánítaniuk a személyes élményeiket, esetleges érintettségüket, s az életbölcsességük fényében kialakult utólagos véleményüket. Hogy hogyan választottak, az talán kiderül az írásukból.

    Tehát nézzük a kiszemelt kötetet. Annak a hármas tagolódását. Az első kettő résszel  nincs is semmi konflikt. Node a harmadik rész? Szále megelőzte Szőnyei Tamás kétkötetes monstrumát?  Bár ebből az utóbbiból tudhatjuk  egyértelműen azonosítani a mi tégláinkat.

   Az első negyedszázadról szóló kötet bevezetőjében a szerző dióhájba szorítva tekinti át a népművelés történetét. Többször utal Lipp könyvére, a képzésről, végzettekről megjelent első kiadványra. Legendás tanárok és nevezetes diákok neveit sorolja, idézi emléküket. Alapállását a dacos kijelentő mondatú „Nem avultunk el…” fejezetcím is tükrözi.

   Az első interjú egyúttal életrajz is. Szalay László életének nyolc évtizedét fogja át. Nem soroljuk  a részleteket, hiszen a könyvismertetés nem akarja sem helyettesíteni a kötet elolvasását, sem értelmezni a tartalmát. Így ezt a 69 oldal terjedelmű beszélgetést sem.  Pedig a párbeszéd információkban gazdag, és őszinte, megértő a kérdező is és a válaszoló is. Nekünk, a hetedikként végzett NK-évfolyamnak sok részlet csak innen válik ismertté – az utánunk következő évekről, a tanárképzés megindításáról, az UNESCO keretében végzett munkáról, vezetési trükkökről, különös helyzetekről, családi tragédiáról olvasva -, a teljes életpálya. Az igazgató, főigazgató személyének, szerepének megítélése ezáltal is módosulhat bennünk, kiegészülve a már gazdag saját élettapasztalatunkkal.

   A középső részben, 73 oldalon 18 volt diák következik, a végzésük időrendjében. Az első évfolyam tagjától, Hajnal Rezsőtől kezdve, Szokoly Tamással, Lipp Tamással, Pörös Gézával, Lehoczky Orsolyával, Vadász Jánossal stb. folytatva, s az 1992-ben végzett Simonné Keszei Anitával zárva. Szále egyik évfolyamtársa, Kocsis István a fejezet ihletője, s erről – nem minden célzatosságtól mentesen – érdemes szó szerint idézni a leírtakat. „Nemrég levelet írt nekünk ’nullszériásoknak’, hogy írjunk könyvet közösen magunkról, a szakról, az évfolyamról. Úgy képzelte, mindenki megírja a maga történetét Szombathelytől immár a nyugdíjig, s ezekből az életutakból és visszatekintésekből szerkesztené össze egy közülünk választott szerkesztőbizottság a könyvet. Jó ötlet, de sajnos, még nem valósult meg.”(84.)

    Nem derül ki, hogy milyen szempontok alapján választotta ki Szále a megszólítottakat, s ezért talán véletlen, hogy csak egy könyvtáros van közöttük, a többiek vagy a közművelődés szorosan vett munkaterületein tevékenyked(tek)nek, vagy a határterületeken, sokféle és egyénileg is, időben belül is változó tartalommal.

    Nem szabad hallgatni arról sem, hogy Pörös Géza jóvoltából megjelenítődik még egy alak. Emlékidéző gondolatainak utolsó negyedét Nagy Gáspárnak szenteli. Beszél a barátságukról, azonos értékrendjükről, törekvéseikről, s a megrázó utolsó találkozásukról.

   Ahogyan már utaltunk rá, a harmadik rész –  a Fontosak voltunk-e a hatalomnak címet viselve -,   a korabeli titkos megfigyelőket és a megfigyelteket veszi sorra. Az előbbiek valódi nevét tapintatosan homályban hagyja, csak a tevékenységükre figyel, a legjellemzőbb példákat kiragadva. Ez az írásrész,  Szőnyei Tamás Titkos írás c. kétkötetes, hatalmas anyagának megfelelő tényeivel együtt olvasva segíthet bennünket abban, hogy tisztábban láthassuk múltunk egy jellemző szeletét.

   A kötet végén, függelékként, az oktatók névsorát 1988-ig intézménytörténeti szakaszokra és azon belül tanszékenként tartalmazza, a végzett hallgatókét pedig 1983-ig szakonként. Ahogyan már írtuk, külön választva a levelezősöket. A névmutatók előtt pedig a 25 évről szóló írások válogatott bibliográfiája található.

 

 

 

 

 

B.7  A szárnyas idő

    Nagy alakú, igényes kivitelű, reprezentatív kiadvány minőségi papíron, sok kis, fekete-fehér és néhány nagy színes képpel. Sokszerzős mű, komoly szerkesztőbizottság. Három nagy részre bomlik.

   Az első részt Katona Attila, a Történettudományi Intézet igazgatója írta, s  az intézmény történetét foglalja össze, 80 oldalon. A szöveg igazodik az intézmény fejlődéstörténetéhez, annak a négy szakaszát választotta nagyobb egységei címének is. Ezek a következők:

• A felsőfokú tanítóképzés létrejötte 1959-1962. Itt szó van a tanító szak áttelepítéséről, a felsőfokú képzésre valóátállásáról.
• A dualitás évtizede 1962-1971. Az arculatváltást a népművelő-könyvtáros szak megindítása, az előzmény nélküli képzés kereteinek és gyakorlatának a kikísérletezése jelentette.
• A nagy átalakulás 1971-1991. Ez az időszak a kihelyezett tagozat első évfolyamától a Berzsenyi Dániel Főiskoláig tart. A bennünket érdeklő változás pedig a két szakunk szétválasztása, s tanár szakokkal való párosítása volt, aminek a hatásáról, hasznáról azóta is megoszlanak a vélemények.
• Az egyetemmé válás igézetében 1991-2009. A történeti áttekintés lezárásaként egy-egy táblázat mutatja be a NyME és a SEK szervezeti felépítését.

A négy nagy alrészen belül részenként 8-10 önálló alcímű egységben olvashatunk a szervezeti átalakításokról, az egyes képzési területekről, intézményközi kapcsolatokról, a diákéletről, kollégiumról stb. A szerző megnevezi az adott szakaszban jelentős szerepet játszó oktatókat, vezetőket is.

   A második – jóval terjedelmesebb, mert 142 oldalas – rész a 2009-es állapotnak megfelelően mutatja be az egyes szervezeti egységeket, egyenként 2-6 oldal terjedelemben. Megnevezi az egység jelenlegi és volt vezetőit és oktatót, megjelölve a ténykedésük időtartamát is. Röviden összefoglalja a szervezeti egység történetét, bemutatja a végzett tevékenységet, az oktatók és hallgatók sikeres teljesítményeit. Ebben a részben a Bölcsészettudományi Kar 18 tanszéke, a Művészeti, Nevelési és Sporttudományi Kar 8 tanszéke, a Természettudományi és Műszaki Kar 9 tanszéke és a Szolgáltató Egységek címszó alatt felsorolt 7 központ, csoport (közöttük  pl. a könyvtár, a hallgatói önkormányzat, a sportegyesület és a Szökős Néptáncegyüttes) ismerhető meg a vázlatos bemutatásban, mindegyik egy-egy illetékes oktató megfogalmazásában.

   A kötet utolsó harmada 113 oldalon sorolja – oldalanként 5 hasábban, évenkénti bontásban és a szakok betűrendjében – a végzettek apró betűkkel szedett névsorát. Ebben a két részben, az oktatók és a hallgatók névsorában való kereséshez tehát szükséges némi előismeret. A tanárok esetében az időszakasz mellett az is, hogy az átszervezések során az egyes tantárgyak oktatói milyen szervezeti egységekhez kerültek át, egyáltalán, hogyan változott az egyes tantárgyak neve és tartalma, a hallgatók esetében pedig a végzés idejének hozzávetőleges ismerete szükséges a tájékozódáshoz. Belátjuk, hogy egyik csoportnak sem lehetett volna a névsorát szoros betűrendbe szedve megismételni, meghivatkozni. Ezt az igényt a SEK honlapja tudhatná könnyen kiszolgálni. (De csak a NK tíz évére vonatkozóan létezik.)

    Ahogyan már korábban is jeleztük, ennek a kötetnek időben is és tartalmában is csak egy töredéke foglalkozik a népművelők és könyvtárosok képzésével, ráadásul úgy, hogy a hajdani szervezeti egységek közül csak a Könyvtári Tanszék tartotta meg eredeti önállóságát, jogfolytonosságát. Aki tehát a nemrég leírtakban szeretne ráismerni hajdani emlékeire, élményeire, kontrollálná a benne élő képet ezzel az utólag megrajzolttal, annak bogarászni, illetve mazsolázni szükséges. És érdemes is, mert ahogyan Szále interjúiban, úgy e kötet egyes részeiben is értékes morzsák találhatók.

 

B.8 50 éve indult Szombathelyen a népművelő-könyvtáros képzés

   A kötet a 2012 szeptember közepén rendezett ünnepség (konferencia) anyagaiból készült. (Zárójelben megjegyezhetjük, hogy van még néhány lehetőség az ötvenesek sorában. Legközelebb 2015-ben, az első kibocsátott NK-évfolyam diplomáinak 50 évessé válása alkalmából, majd 2024-ben az utolsó NK-évfolyam ugyanilyen apropójából, és majd valamikor a népművelő szak metamorfózisainak, később a kihalásának a félszázados évfordulóin. A könyvtáros azonban örök.)

 

   (Egy másik zárójelben pedig morgolódhatunk is. Először azért, mert a korábbi, a negyvenéves is elkülönült, nem fért benne össze a két szak. Másodszor azért, hogy ebből nem volt okulás, megismétlődött az ötvenesen. A tavalyelőttiről ugyanis tudható, hogy még az előkészületek, a szervezés során sem volt meg az összhang. Hiszen már 2011-ben, a negyvenéves találkozónkon hallottunk Cs.Sándortól, hogy készülnek valamire. Majd 2012 márciusában elkezdett szervezkedni a dr.Kiss Gyula Egyesület, számításon kívül hagyva, be nem vonva a könyvtárosokat, a könyvtáros tanszéket. Csak valamikor június elején kezdtek „beszélő viszonyban” lenni, s ezért alakult úgy, hogy a rendezvény is szétesett, a péntek a népművelőké volt, az előadások, visszaemlékezések csak róluk szóltak, sőt, még szombat délelőttre is szerveztek egy városnéző sétát, amikor pedig a könyvtárosok már  tartották a saját rendezvény-részüket. Az persze érthető, hogy a pályán többségünk nem kalandozott a két szakma között, s így szorosabb kötelékek alakultak ki a belterj-ekben, de azért a lehetőséget meg lehetett volna hagyni arra, hogy ha a könyvtárosok végigülték a pénteket, akkor a népművelők is megtehessék ugyanezt, nyitottságból, szakmai szolidaritásból, a mindennapi gyakorlatban való egymásrautaltságból, együttműködésből fakadóan szombaton. Ez a vonat azonban már elment.)

   A könyv első kétharmadát azok a tanulmányok alkotják, amelyek az ötven évet tekintik át, s amelyek alapdokumentumai,  bővebb változatai lehetnek a rendezvényen elhangzott előadásoknak. Öt írás található itt. Valamilyen rejtélyes okból, talán a személyes érintettségük miatt, a szerzők az ötven évet két negyedszázadra bontva ismertetik. És kevésbé rejtélyes ok miatt – a nyugdíjas lét szabadságából fakadóan – sokkal részletesebbek az első negyedszázadot bemutatók. Vegyük sorra ezeket.

 

 

Horváth Margit: 50 éve indult Szombathelyen a népművelő-könyvtáros képzés.

 A kötetnyitó tanulmány a legterjedelmesebb (23-82. p.), legalaposabb. Tizenhárom számozott alcím alkotja az írás gerincét, ezeket nem fogjuk sorolni.  A bevezető gondolatok egyike a néptanító és a népművelő tevékenységének a rokonságát, közös gyökerét mutatja meg. S itt a recenzensek kissé rácsodálkoztak arra, hogy Horváth Margit Tanárnő 1951-ben kezdte a pályáját a pécsi tanárképző tanársegédjeként, Kelemen László mellett, 1955-től tanára,  majd  igazgatóhelyettese lett a kőszegi középfokú tanítóképzőnek. Részese volt 1958-ban a Szombathelyre telepítésnek, a felsőfokú tanítóképzésre való átállásnak, majd 1962-ben a NK-szak elindításának. Részletesen, személyekre bontva ismerteti szakunk megindulását, néha egy-egy személy kapcsán előre is szalad az időben. Bemutatja a főiskolai vezetés szervezeti mechanizmusát, a tantervek kidolgozásának folyamatát. Eközben megadja az 1962-65-ös és az 1984-85-ös évfolyamok teljes képzési idejére érvényes óra- és vizsgatervét, tantárgyait, majd részletesen ismerteti a két szak szétválasztását, a tanár-szakokkal párosított négy éves képzésre való áttérést. (Érdekes adalék, hogy az első évfolyamokon volt még pl. Műkedvelés nevű tantárgy is, ((mi az ördög lehetett benne?))  az utolsó három félévben, s később ezt váltotta fel az Anyanyelvi ismeretek.) A továbbiakban áttekinti a képzés tartalmi oldalát, műhelytitkokat sorol a hivatásra való felkészítés folyamatáról. Ír a tudományos munkáról, tankönyvekről, tanulmányokról disszertációkról., szakdolgozatokról, a TDK-mozgalom kialakulásáról, eredményeiről. Az utolsó részek témái a tanórán kívüli személyiségfejlesztés, a kollégium, a művészeti tevékenységek, a klub , s a két időszakos kiadvány – a Jelentkezünk és a Kilátó -  szerepe. A tanulmányt a szerző írásainak nyolc oldalas bibliográfiája zárja, Kovács Katalin összeállításában.

Katona Attila: A közművelődési szakképzés második negyedszázada az intézményben 1987-2012.

Kezdjük egy idézettel:  „Ezt a korszakot a mai regnáló kurzus parlamentje az ’….átmenet két zavaros’ évtizedének aposztrofálta a nemzeti összefogásról szóló nyilatkozatában. A dokumentumban az  ’alkotmányos keretek között harcoló’ „fülke forradalmárok’” és szabadságharcosok a nemzeti együttműködés nagy – a mi szempontunkból harmadik – korszakát hirdették meg, aminek keretében a nemzet sohasem látott megerősödésére, stabilitására, sőt izmosodására kerül sor, legalábbis a hivatásos guruk szerint.  Az újra és újra felbukkanó megszakítottság, az elhatárolódás divatos politikája erősen rányomta bélyegét a magyar köz- és felsőoktatás átalakítására.” (91-92.) Ez a független, szabadgondolkodó attitűd a teljes írásra jellemző. Őszinte és mégis visszafogott, tárgyilagos tömör látlelet ez a kilenc oldal az „átalakulási cunami” (a szerző szószerkezete) állomásairól. Három szakaszt különít el:

• a rendszerváltás három éve (1988-1990)
• a harmadik magyar köztársaság két évtizede
• a nemzeti együttműködés nagy korszaka, „aminek eredményeként a nemzet sohasem látott megerősödésére, stabilitására, sőt izmosodására kerül sor …stb.

Ebben a negyedszázadban alakult át (1991), majd burjánzott el (pl. 2004-ben 800 fő felvételét tervezték, ebből 441 lett végül) a művelődésszervező szak, s 1999-ben  a kommunikáció szakkal kiegészülve (2190 fő), majd 2006-tól az andragógiába hajolva.

Tóth Gyula: Adalékok és összefüggések az 50, ill. 40 éves szombathelyi könyvtárosképzés első 25 évéhez (1962-1984)

   Ő is összefoglalja, két fejezetben, az előzményeket, majd a kezdetekről ír, nagyon tárgyszerűen. Megállapítja, hogy a könyvtárosképzés elindításában jól lehetett támaszkodni, építeni a helyi feltételekre. Az 1962-ben és az 1965-ben indult képzésben már jelentős eltérések voltak. „A két indexből rekonstruált tanterv eltér egymástól, 1964-ben ugyanis új tanterv lépett életbe. Az eltérés nem strukturális, az egyes tantárgyak félévi helyét módosították, néha az óraszámot is … Tóth Tanár Úr úgy látja, hogy a könyvtár szak  az első évtizedben másodlagos szerepű volt. Ő is sorra veszi, jellemzi az alapító személyeket, előéletüket, majd a 6. fejezetében megállapítja, hogy „a tanítóképző nem oldotta meg a középfokú könyvtárosképzést”, és könyvtáros szemmel minősíti az első évtizedet. A tanár szakkal párosított főiskolai képzésre való áttérést úgy ismerteti, hogy közben részletesen és hosszasan idézi Szalay László koncepcióját és érvelését. A következő három fejezetben az önálló tanszék megszervezését és működtetését Kovács Máté szellemében, az ő nyomdokain haladva mutatja be, hiszen maga  a folyamat is így történt. S a záró fejezet – címében is – jólesően állapítja meg, hogy „Az 1970-es évtized végétől a szombathelyi tanszéké lett a vezető szerep.”

Murányi Péter: A könyvtárosképzés közelmúltja és jelene.

Kevés érdemi megjegyzést lehet fűzni az íráshoz. Hét oldalon tíz fejezet, némelyik 5-6 soros. Sorra veszi a feltételek (személyi állomány, elhelyezés, technikai felszereltség) változásait, a gyakorlatok szerepét, a hallgatók eredményeit és a nemzetközi kapcsolatokat. Két táblázatában a jelentkezők és a felvettek adatait lehet összehasonlítani (a túljelentkezés átlagosan 3-4-szeres), de a „beválás”-ról, azaz a jelentkezők és a diplomát szerzettek számának összehasonlításáról nincs szó. A felvehető létszám csökkenése azonban látszik, a 2006-os 702-ről a 2012-es 64(!!!)-re.

És van végül egy 8,5 oldalnyi terjedelmű tanulmány.  Kispálné Horváth Mária: Az andragógiai képzés jelene és jövője. Új képzések új keretek között: az Andragógiai Intézet.

 

A második rész (terjedelmét tekintve a harmadik harmad) a Megemlékezések és visszaemlékezések címet viseli. Kilenc írás található itt, majd lazán kapcsolódik hozzá a tízedik. Ennek a 10 oldalas, záró írásnak a címe: Beszámoló a szeptember 15-i könyvtárosi találkozóról (Murányi Péter-Ördögné Kovács Mónika)

Vegyük sorra azt a kilencet.

Csider Sándor: A kultúra élő fájánál. Beszéd, 2012.szeptember 14. Személyes hangú, érzelmekkel teli képes beszéd, amely a fát megszólítva, közvetetten szól a résztvevőkhöz. Nem a beszéd íróján és elmondóján múlt (ugyanaz a személy), hogy volt egy kis anakronizmus a helyzetben. A kultúra fája ugyanis magyar tölgy. Az erdők királya. De vajon mi a termése? Netán a makk? S akkor „kik” a fogyasztói? Másrészt, ott van a fa mellett, már évek óta, a tudás almája. Persze, az se fogyasztható, csak nézhető, simogatható, pörgethető, hiszen gránitból van. Ettől függetlenül azért nem lett volna rossz, ha a kultúra fája és a tudás almája valamilyen szerves, logikus kapcsolatba kerülhetett volna. Vagy a mai időkben ne legyenek nagy igényeink? S az is árulkodó, hogy Sándor hogyan bíztatja, beszédének utolsó mondataival, a fát: „Eljött az időd! Indulnod kell! Kultúra Élő Fája! Szerencsés utat!” Igen, mi is azt az utat járhatjuk, amit a röghöz kötött, mozdulatlan fa.

Szövényi Zsolt: Tisztelt Jubileumi Emlékülés! Kedves Emlékezők!  Protokollbeszéd.

Barki Katalin: Képzéstörténeti mozaikok. A SEK Könyvtárának igazgatója a könyv- és fotodokumentumokból álló kiállítást nyitotta meg ezekkel a mondatokkal. Eseményeket, eredményeket, neveket sorol, sok hibával és kevés invencióval.

Zsámboki Árpád: Öregdiák emlékezése. Általánosságok, közhelyek, kevés személyesség és kevés új emlék, új információ.

Horváth László: Szombathely évek. Ismerősünk. Felidézi az előéletét, a családját, az egy évnyi munkáját az artézi „fúróknál”.  Beilleszkedésének, tanulásának az egyéni vonásait.  Emlékeit. Pályakezdését.  A találkozókat.

Kocsis István: Visszatekintés. Ő az, akire Szále hivatkozott, mint az évfolyamtükör meg nem valósult elkészítésének ihletadójára. Az emlékeit röviden elintézi, de a pályáját, az életútját informatívan vázolja.

Kutszegi István: Szevasz, Tesó! A szilágyis hanyas vagy palimpszesztje. Tartalmas, ironikus, érzelmes, megható. Meg is van benne örökítve több (évfolyam)társunk. És az  összetartozás és elhatárolódás dialektikája is. Megörökítődött. A vers megtalálható  ebben a mappában, az egyik következő fájlban.

Papp Ferenc: Mit adott nekem a főiskola? Tisztelgés tanáraink előtt. Akiktől tanulhattunk. És tisztelgés a társak előtt. Akiktől szintén. Építő kritika a népművelés sűrűjében élő szakembertől a képzés hiányosságiról. (Talán ő e tekintetben az egyetlen.) Tisztelgés a tágabb hely, a város és a környék előtt. (Az írás megtalálható Papp Ferenc fájljában, a Pályaképek mappában.)

Vujovich Zoltán: Savariai anzix (1962-1965).  Kutszegi Istváné mellett a második (illetve az első) leghosszabb írás, közel öt oldalas. Tele emlékmozaikokkal. Nevezetességekkel. Nevekkel, eseményekkel, élményekkel. Záró mondatában tisztelgéssel Szalay László emléke előtt.

 ..........................................................................................................................................

 

2.,   Mellékletek

Mellékletek 1 (Összeáll. Polák István)  Az elérhető dokumentumok url-jei:

 

http://www.bdf.hu/konyvtar/ekonyvtar/pdf/evkonyvek/

Évkönyvek, összefoglalók

Évkönyvek

• 1964-65
• 1974-75
• 1975-79
• 1979-83
• 1984-88

Az 1958. évi 26. sz. törvényerejű rendelet a tanító- és óvónőképzésről

30 éves a tanárképzés Szombathelyen - 2001

A felsőfokú tanító- és óvóképzés első 50 éve - SEK fejezete - 2009

Tájékoztató a Szombathelyi Tanárképző Főiskola közérdekű eseményeiről:

• 1980/1
• 1980/2
• 1981/1
• 1981/2
• 1981/3
• 1982/1
• 1982/2
• 1982/3
• 1984/1
• 1984/2
• 1984/3

OTDK összefoglalók:

• 1975 díjazottak listája
• 1977 díjazottak listája
• 1981 díjazottak listája
• 1981 Oktatástechnika és tantárgypedagógia szekció összefoglalók
• 1983 Oktatástechnika és tantárgypedagógia szekció listája
• 1985 OTDK-án kiemelkedően szereplők listája
• 1985 Pedagógia, pszichológia, közművelődés szekció összefoglalók
• 1987 Pedagógia, pszichológia, közművelődés szekció listája
• 1991 díjazottak listája
• 1991 Oktatástechnika és tantárgypedagógia szekció összefoglalók
• 1993 díjazottak listája
• 1995 díjazottak listája
• 1997 díjazottak listája
• 1999 díjazottak listája
• 2001 összefoglaló és 2001 díjazottak listája
• 2003 összefoglaló és 2003 díjazottak listája
• 2005 összefoglaló és 2005 díjazottak listája
• 2007 díjazottak listája
• 2009 díjazottak listája

További tájékozódási lehetőség az Országos Tudományos Diákköri Tanács weblapján

 

http://www.bdf.hu/konyvtar/ekonyvtar/pdf/evkonyvek/30eves_a_tanarkepzes_Szombathelyen.pdf

 

 

Mellékletek 2 (összeáll. Polák István)  Tantárgyi struktúra-váltások (amennyit eddig tudhatunk, kiegészítésre várunk) (források az ötvenéves évkönyv az első évfolyamosokra és az index a miénkre) (megjegyzés: az 1984-85.ösben csak a közművelődés szakosoké):

 

 

Tantárgyak(betűrend) Tanév/félév                Óraszám(elm-gyak)       A telj. módja

Anyanyelvi ism.             68-71/III-IV.               0-1, 0-1                            gyak, gyak

Esztétika, műv.tört.      62-65/I-IV.                  3-0, 3-0, 2-1, 3-0

Esztétika                          68-71/I-V.         2-1, 2-1, 2-2, 2-1, 1-1   Koll,gyak,koll, gyak, koll.

Filozófia                        62-65/II.                        3-0

                                        68-71/I-II.                     2-1, 1-1          68-71: koll,koll

Foto szakkör                   62-65/I. és IV.           0-2, 0-2

Gépírás                            62-65/V.                      1-1

                                           68-71/III-V.                0-1, 0-1, 0-1                      3x gyak

Gyakorlati képzés          62-65/V.                      0-2

                                           68-71/I-IV.                 0-2, 0-2, 0-4, 0-4            ai, ai, gyak, gyak

Honvédelmi ism.            68-71/III-IV.              0-1, 0-3                             ai, ai

Ismeretterjesztés           62-65/I-V.                  1-1, 0-2, 2-0, 0-0, 1-2

                                          68-71/III. és V.           1-1, 3-2                               koll, koll

Könyvismeret                 62-65/I-II.és IV.        2-1, 2-0,  1-1

                                          68-71/II-V.                  1-1, 1-1, 1-1-, 2-1           koll,ai,koll, koll

Könyvtári feldolg.         62-65/II-V.                 0-2, 0-2, 2-2, 2-1

                                          68-71/I-IV.                 1-1, 1-1, 1-1, 1-1             4x gyak

Könyvtári gyak.             68-71/V.                      0-2                                  gyak

Könyvtártan                   62-65/III. és V.          2-1, 2-2

                                          68-71/I-V.                   2-1, 2-1, 2-1, 1-1, 2-1    ai, koll,ai, koll, ai

Marxizmus-leninizm.   62-65/I.                       2  - 1

Műkedvelés                    62-65/III-V.                0-2, 1-1, 2-2

Művelődési otthon       62-65/V.                       2-0

Műv.pol.alapjai              62-65/II. és V.           2-0, 2-2

                                          68-71/I-IV.                   2-0,  2-2 , 2-1, 2-1         koll. ai. koll ,ai

Népműv.int.hál.             68-71/IV-V.                1-1, 1-1                              koll, gyak

Népműv.gyak                  68-71/V.                      0-2                                   gyak

Neveléstan                      62-65/II-III.               3-0, 3-0

Német nyelv                    62-65/I-IV.                0-2

Orosz nyelv                     62-65/I-IV.                 0-2

                                           68-71/I-III.                 0-2                            gyak

Pedagógia                        68-71/II-III.                2-0, 1-1                     ai, koll

Pol.gazd.tan                     62-65.III.                   2 – 1,

                                            68-71/III.                  2-2                               koll               

Pszichológia                    62-65/I-II.                  2-1, 2-0

                                           68-71/I-II.                  3-1, 1-1                        gyak, koll

Techn.gyak.                     62-65/V.                     0-2

                                            68-71/I-V.                 5x 0-2                          3x gyak, koll, gyak

Term.tud.ism.                 62-65.I-II.                  3-1 és 3-0,    

                                           68-71/I-II.                  2-1 és 2-1                      gyak.jegy, majd koll

Testnev.                            62-65.I-IV.                 0-2     

                                            68-71/I-IV.                0-2, 0-2, 2-1, 0-2       ai.             

Tud.szoc.                          62-65.IV-V.                2-1,  1-1,

                                           68-71/IV-V.                2-1, 0-2                         koll, koll

Vallás és ateizmus          62-65/III-V.               1-1, 0-1, 1-1

Vallástört.                        68-71/IV-V.                 1-1, 1-1                         ai. ai.

Az 1984-88. év táblázata az 50.éves kötet 51-52. oldalán található. Nehéz vele mit kezdeni, mert csak a közművelődés szak tárgyait tartalmazza, a tantárgy helyének, óraszámának és számonkérési módjának a megjelölésével. Imígyen:

 

A tantárgyak összehasonlítása során talán nem kellene evidenciákat szavakba önteni, hiszen az intelligens olvasó maga is képes azokat kihámozni a táblázatból.  Azért bizonyos szempontokat  ajánlani tudunk a bogarászáshoz. Például azzal lehet kezdeni, hogy megvizslatjuk, mik is voltak a tantárgyak az első és a hetedik évfolyamban, vagyis milyen tárgyak szűntek vagy változtak meg. Hogyan váltottak nevet. Hogyan vált szét az eredetileg egy tárgyban élő esztétika és művelődéstörténet. Milyen újabb tárgyak lettek. Aztán azt, hogy hogyan változott a tantárgy helye és óraszáma a két szériában. Pl. a gyakorlatoké, vagy a könyvtártané stb.  Jó lenne azt is látni, összehasonlítani, hogy változott-e a tantárgyak teljesítési módja. Erre az egyik forrás, az első évfolyamé, nem ad lehetőséget. Azt is nézegetni lehet, hogy az egyes tantárgyak félévenkénti lezárása logikusan következett-e, vagy van-e benne valami következetlenség.  Pl. a korábbi félévben kollokvium, majd az utolsóban aláírás vagy gyak.jegy. Miért nem voltak szigorlatok? (Be lehetne szerezni egy indexet a nullszériásoktól, s ugyancsak tőlük – vagy Éva Tanárnőtől – arról is lehetne érdeklődni, mi is volt az a Műkedvelés, vagy a Művelődési otthon c. tantárgy.)

Táblázatba foglalt összevetés – tantárgyak, óraszámok, számonkérési módok

1. II.                 III.              IV.                V.  félév         Össz.

t       ó   (azaz:  tantárgyak száma és a heti órák száma)

62-65.      10    26         11     26        12     26        10     23        11     30           54    131

68-71       11     28         13    30        14     33        15     33         11     26           64   150                

62.65.                                                                                                               (koll-gyak.jegy-ai)

68-71.        3-5-3           5-4-4            5-5-4            5-6-4          4-5-2

Érdekesség, hogy a mi időnkre tízzel több tárgy és 19-cel több óraszám lett, s ez heti átlagban kettővel több tárgyat és néggyel több órát jelent.

 

 

Ennél mélyebbre is lehet ásni, „természetesen” (ahogyan Köves Gyuri mondja sokszor a Sorstalanságban), de az már a tudományos elemzésnek, a képzés tartalmi és módszertani változásának (fejlődésének?) a  feltárási folyamatába tartozik.

 

Kommentek

 

D.1   NK hét kötet – egy komment (Polák István)

   Bátonyiné Nádori Erzsébetnek a Hályogkovácsokról szóló ismertetése, s az általa idézett Szále-bevezető   indította el ezt a gondolatsort. A két  másik ismertetett kötet (Iskola a láthatáron,  A szárnyas idő) és a SEK Tudástár névsorai is adalékul szolgáltak a folytatáshoz.

Előbb terminológiailag.

Mert nézzük csak meg, hogyan változott a népművelés fogalma, s ezzel párhuzamosan a szak elnevezése. Illetve a könyvtár szak neve is változgatott. (Mielőtt végigkövetnénk, hadd hozzak két párhuzamot. Mániám ezeknek a terminológiaváltásoknak az emlegetése. Mert a hatvanas években leraktuk a szocializmus alapjait, s elindultunk a teljes felépítése felé. A Szovjetunióban már ezen túl voltak, s ahogy az a szocialista tábor vezető országához illett, már a kommunizmust építették. Szóval: a jelszavunk a hetvenes évek elején a szocializmus teljes felépítése volt. Aztán ahogy telt az idő, tán kiderült, hogy ez a vágy irreális, s lett helyette egy hasonló hangzású, ami felváltotta. Még a hangzók többsége is megegyezett, más permutációban. Vagyis a hetvenes évek második felében a fejlett szocializmust építhettük. Aztán a nyolcvanas években a fejlett helyett az érett szocializmust. ((Mindezt egy főiskolai karon a  tudományos szocializmus tantárgyának irodalmát is gyűjtő könyvtárosként figyelhettem meg.)) Eltelt még pár év, s a gyümölcs túlérett, megszottyadt, leesett a fájáról anélkül, hogy megkóstolhattuk volna. Lett helyette 1990-ben a kapitalizmus, s azóta azt építgetjük, vagy bontogatjuk. S ha már idáig elértem, akkor épp kapóra jön a másik gondolatsor, a rendszerváltás-rendszerváltozás-rendszerváltoztatás fogalomhármas. Ahogy az előbb a lefokozás, a visszavétel szavait láthattuk, úgy itt a tudatosulás, aktivizálódás utólagos megkonstruálását. Mert hogyhogy váltás?  Mint a fehérneműt? Na ne! És hogyhogy változás? Csak úgy, magától? Dehogy!  Változtatás volt, előre megfontolt szándékkal.)

   Nézzük akkor ezek nyomán, illetve ezek előtt vagy ezekkel egyidőben a népművelés elnevezését.

   Előbb a népnevelésről. Százötven évre nyúlik vissza az eredete. A Népnevelők Közlönye 1862-ben indult, s egy évvel később átalakult Népnevelők Lapjára, s azonnal meg is szűnt. Majd 1868-ban megalakult a Népnevelők Budapesti Egyesülete, s vele újraindult a lap is. Érdemes lenne alaposabban utánanézni a tevékenységüknek, de feltételezem, hogy a kiegyezés évtizedében nem a birodalmi érdekek szolgálata, hanem a hazafiúi törekvések jellemezték. Aztán egy ugrással 1919-be érkezünk, amikor megjelent egy könyv. 124 oldalas, s a  teljes szövege olvasható ezen az url-en :

http://mtdaportal.extra.hu/books/migray_jozsef_szocializmus_es_nepneveles.pdf

Ezzel már közeledünk is a képzés kezdetéhez. Olvasmányélményeim nyomán emlékszem, hogy pl. az ötvenes évek első felében önkéntes aktivisták (un. népnevelők) jártak párosan egyes családokhoz,  olyanokhoz, amelyekről kiderült,  vagy feltételezték, hogy maradi gondolkodásúak, s elbeszélgettek velük a helyzetről, az eredményekről, a fejlődésről.  Vagyis nevelték a népet. Találomra kinyitva egyes site-okat, a következők kerültek elő:

A terménybegyűjtés szabotálása miatt kezdeményezett például bűnvádi eljárást – egyben fegyelmi eljárást is indított – a Pest Megyei Tanács VB a tápiószecsői községi vb-titkár ellen. Őt azzal vádolták, hogy nem oktatta ki a begyűjtéssel kapcsolatos feladataikról az aktívákat, illetve a népnevelőket, ehelyett „egy kizárt jobboldali szociáldemokratánál volt disznótoros vacsorán”.

(http://hvg.hu/tudomany/20111221_kulak_tehen)

A falragaszokon a nyári melegben izzadó jegesmedve az Állami Áruházat reklámozza (41. tétel), a kaszáját fenő paraszt pedig pillangósvirágú takarmányokat készül termelni (52. tétel). A földművesszövetkezet plakátja, – árukapcsolásként a Mávaut járatvonalaival kombinálva – szinte arra késztetné az embert, hogy fakaruszra pattanjon, s elmenjen akár Kötegyánig, csakhogy „ízletes ételek! kitünő italok!” közül válogasson (14. tétel). Persze a kiváló táplálék magunkhoz vétele előtt illendő kezet mosni, hisz a tisztaság fél egészség; a kiskacsától kezdve a rókakomán és a nyuszin át a kismadárig mindenki mosakszik, csak a csíkos trikós nebuló nem, pedig „aki maszatos, az egészséges nem lehet.” (15. tétel) Ám nincs népnevelés eredmény nélkül, (lásd Népnevelő zsebkönyv, 1955. 162. tétel), mert a csíkos később már maga írja fel a táblára: „Ha egészségesen élsz, könnyebb a tanulás.” (30. tétel). Hiába no, aki a saját poharából iszik és kikeféli a ruháját, annak könnyebben megy megbirkózni a Laricsev-példatár feladataival.

(http://www.pannonbooks.hu/elt-el-elni-fog-szocreal-a-muzeum-antikvariumban/)

A népnevelő megtudhatta például,  (a zsebkönyvből – P.I.) hogy október elsején a Kínai Népköztársaság megalakulásáról, másodikán a Nemzetközi Békenapról, harmadikán a Szakszervezeti Világszövetség 1945-ös létrejöttéről kell megemlékeznie. Eszébe véshette, hogy "Régen az emberek elemi csapásnak tartották a háborút. Ma a világ minden táján száz- és százmilliók értik és tudják, hogy a béke vagy háború kérdésének eldöntése végső fokon az emberektől függ." Még arról is olvashatott, hogy "a kapitalista világban az atomenergia elsősorban a rombolás, a támadás, az emberek, békés városok és falvak tömeges elpusztításának eszköze". A Szovjetunióban persze nem.

(http://nol.hu/archivum/archiv-6779-2716)

S erről már lemaradtunk, mert elkelt:

http://konyv.vatera.hu/antik_konyv/nepnevelo_zsebkonyv_1955_2037689600.html

   Gondolhatjuk-e ezek után, hogy az 1962-ben létrehozott népművelő-könyvtáros  (vagy népművelés-könyvtár ?) szakon képzett szakemberek ezeket a hagyományokat folytatták? Szerintem nem gondolhatjuk, csupán az elnevezés kis módosítása utal arra, hogy már nem egyszerűen nevelni kellett a népet, hanem művelni. Azért ez is tekinthető kissé pejoratív elnevezésnek, hiszen rokon pl. a földműveléssel. Akit népművelnek, az hasonlít a földhöz? Vagyis buta? Nem, dehogy. Mégis később átalakult a tevékenység közművelődéssé, - kettős változás!  a népből köz lett, s a művelésből művelődés,  cselekvésből történés -, majd  a szak és a diploma neve előbb művelődéssszervezővé, s legutóbb andragógiára, andragógusra. Biztosan a pedagógia mintájára.

   Ez a folyamat a szombathelyi képzésben pl. A szárnyas idő függelékében is, Szále kötetének névsoraiban is és a SEK Tudástára honlapján  (http://tudastar.nyme.hu/sekkonyvtar/intezmenytortenet/nepmuv_kvt/hallgatoi_lista_1976-79_lev ) is  nyomon követhető. (Tekintsünk most el attól a kis malőrtől, hogy a hagyományos párosításban tanuló tizenöt évfolyamból csak nyolc esetben egyeznek meg a létszámok mindhárom forrásban. Leggyakrabban a reprezentatív kötet tér el a másik kettőtől, de van, ahol a tudástáras. )

   Aztán kronológiailag.

A következő szakaszok és váltások láthatók:

• 1962 A NK szak indulása, az utolsó végzett nappali évfolyam 1971-1974-es, a levelező xxxx-1979-es. Szále szerint 878-an, A szárnyas …szerint873-an, s a Tudástár szerint 893-an kaptunk NK-s diplomát.
• 1974 Az utolsó, azaz tízedik nappalis NK-évfolyam végzésének éve.

 

• 1972 A két szak szétválasztása, tanár szakokkal való párosítása, előbb csak a pécsi főiskola kihelyezett tagozatán, majd az önálló főiskolán
• 1975 Az első N+t és K+t diplomák osztása.
• 1979 Az utolsó(?) NK-diplomák kiadása levelező tagozaton.

 

• 1988 Az első művelődésszervező évfolyam indítása.
• 1991 Az utolsó(?) N-diplomák kiadása. N+t diploma összesen ez évben 112.
• 1992 Az első Msz-diplomák. Msz+t diploma összesen ez évben 103.
• 1998 Az első könyvtár-művelődésszervező diploma (egy fő részére).

Csak nem a NK reiknkarnáciiója? . A következő két évben 4 és 2.

• 2002 Csak informatikus-könyvtárosok végeztek könyvtárosként.
• 2003-2004 Csak könyvtárosok végeztek könyvtárosként. Ez évben inf-műv.szerv. : 9 diploma.
• 2005 Mindkét elnevezésű könyvtáros-diplomára van példa.
• 2006 Megint csak informatikus-könyvtárosok végeztek.
• 2007 Mindkettő.
• 2008-2009 Csak informatikus-könyvtáros. S eddig az évig (1998-tól) 48-an végeztek a régihez hasonló, de átnevezett kétszakos párosítással, vagyis könyvtáros-művelődésszervező szakosokként.

A kis áttekintés végén megjegyzendő, hogy az elnevezések nem következetesek. Hiszen a szak és a képzettség különböző néven nevezhető, ahogyan ez meg is történt. Tehát az lett volna  fogalmilag és nyelvileg tiszta, ha a szakok kezdettől a  népművelés-könyvtár  (művelődésszervezés ill. andragógia) viselték volna, s a szakképzettség illetve a foglalkozás pedig a népművelő (művelődésszervező illetve andragógus) vagy a könyvtáros elnevezésű lett volna. Többször vált át  azonban a szak neve a foglalkozás elnevezésére, majd vissza. S amint látható, meg egy oldalon belül is, a SEK Tudástár-on:

Népművelő-könyvtár szak

• Tanárok
• Hallgatók
  • Betűrendes lista
  • 1962-1965
  • ……………………….
  • 1968-1971
  • 1968-1971 Lev.

Népművelő-könyvtáros szak – 1968-1971 – nappali tagozat

2012, szeptember 4 - 13:40 | csuk

Az évfolyam honlapja http://memoarondolgozo.freewb.hu

1. Bertalan Margit

…………………………………………..

Legvégül pedig elvárható lenne ettől az összefoglalónktól, hogy egyetlen négyjegyű számmal leírjuk, hány olyan diploma származott 2009-ig az Alma Mater-től, amiben a népművelés illetve változatai és/vagy a könyvtár és változatai szerepelnek. Ezt az egy számot akkor tudnánk leírni, ha egyenként megszámolnánk és összeadnánk A szárnyas idő névsoraiban szereplő neveket. Ugyanis - ellentétben a két másik forrással - nincsenek ugyanis sorszámozva a nevek egyik szak esetében sem. Ezért akár azt is gondolhatjuk, hogy  a könyvtáros tanszék és az andragógusokat képző tanszék vezetője vagy valamelyik oktatója naprakészen tudná mondani az adatot. Tippeljünk! Kétszeresen tipppelhetünk, arra is, hogy megmondanák-e, s arra is, hogy mekkora számot hallanánk.

S végül ideologikusan. Vagy ideológiailag? Vagy logikusan?

Itt először  röviden utalni kell Szále előszavára.

„Szerintem a felülről odatett, a központi akaratot végrehajtó „kultúrkomisszár” karikatúra sosem volt érvényes ránk. Lehet, hogy a képzést ezzel a céllal hozták létre, de már 1962-ben éreztük – éppen a gyakorlatból jövő tanáraink és a valósággal való azonnali találkozásunk jóvoltából –, hogy az aufklérista fölfogás nem tartható. Ha a kulturális élet szervezői, fejlesztői akarunk lenni – és akarunk, mert az jó dolog –, akkor vissza kell mennünk az Eötvös József-i elvekhez, vagyis ahhoz, hogy a kultúra nem a „központ” ügye, hanem a népé, s csak a közművelődésnek van létjogosultsága, a nép fölülről vezényelt „művelés”-ének nincs. Nem tudom pontosan, hogy ez mikor érlelődött meg bennünk, de azt hiszem, nagyon az elején. Ezt sugalmazta az élet, s mi közelebb voltunk az élethez, mint a központi párthatározatokhoz. Lipp Tamás könyve, a Hályogkovácsok, erről szólt 1979-ben, ami azt jelenti, hogy tíz évnyi gyakorlati munka után az az évfolyam – dokumentálhatóan – pontosan érzékelte, mi a dolga. Bírálta a képzést annak aufklérista szemlélete miatt, de a bírálathoz szükséges tudást nagyrészt ebből a képzésből kapta. Luther Márton nem tudta volna a reformációt elindítani, ha nem lett volna képzett katolikus pap. Mondhatnám nagy bölcsen: a dolgok összefüggnek.”

   Próbáljuk ezt lefordítani egyrészt a mi öt félévünknek a tantárgy- és óraszám-struktúrájára, másrészt egyéni tapasztalatainkra.

   A tantárgyakat én négy csoportra osztottam: az ideológiai, az általános alapozó, a könyvtári és a népművelési tantárgycsoportot hoztam létre. (A tantárgyakat nem sorolom, mert azt gondolom, hogy egyértelmű a besorolás.)  Kicsit meg is lepett az eredmény. Mert az öt félév során összesen volt heti 140 óránk, azaz átlagosan heti 28. (Az első félévben 22, a harmadikban 34.) Ebből az összes órából 33, azaz 23,6  % volt az ideológiai töltetű, 49  azaz 35 %-nyi az alapozó jellegű, ismét és pontosan 33 azaz  23,6  % a könyvtári és  13   azaz  9,3  % a népművelési tárgyak száma és aránya. Volt még az első négy félévben 12 órányi azaz 8,5 %-nyi közös gyakorlat. (El lehet gondolkodni azon, hogy miért volt majdnem háromszoros a könyvtár szak óráinak száma a népművelési tárgyakhoz viszonyítva.) Nem hittem volna tehát, hogy a teljes időnk negyedét az ideológiai képzés tette ki. S ez szerintem nem is látszott meg, máig nem látszik meg rajtunk. Vajon miért? Négy oktató vett részt abban a negyedrésznyi képzésben, s szerintem ketten-ketten voltak a hitelesek és hatni tudók (pg. és tud.szoc.), illetve a kevésbé hitelesek (dial.és tört.mat.,  term.tud. és vallástört.-valláskrit. valamint mamut azaz munkásmozgalom-történet). Azt gondolom, hogy volt annyira sokrétű („univerzális sznobképzés”) és sokszínű mind a tantárgyak palettája, mint az azokat tanító pedagógusaink személyisége, egyénisége, hogy mindig képesek voltunk „gyököt vonni”. (Azért emlékszem néhány témára a marxista tárgyak szemináriumairól is, most legelőször az jut eszembe – s ez máig aktuális kérdés lehet – hogy mi a hit és a meggyőződés közötti viszony. Úgy emlékszem, hogy többségbe kerültünk azok, akik a meggyőződést tették előbbre. Vagyis úgy érveltünk, hogy hinni valamit vagy valamiben bizonyos ismeret- illetve tapasztalathiányban is lehet, de a meggyőződés azért több, mert ismeretek, tapasztalatok vannak mögötte, azaz egy gondolkodási folyamat eredménye.)

 

   Ha szembesíteni akarnánk a képzést az azóta eltelt, most már legalább negyvennégy évvel, akkor pl. azt lehet mérlegelni, hogy az akkori  magunk  hívő (esetleg elkötelezett) vagy kételkedő attitűdje  megállta-e a helyét azóta. Kaptunk-e olyan erős iránytűt a világhoz, a sűrű változásokhoz, ami segített bennünket eligazodni?  Ezt a kérdést megválaszolatlanul hagyom.

Elolvasva a 2002-es könyvtáros-kötet előszavát, szinte megdöbbenéssel vettem tudomásul a következő kiadvány tényét:

A  közművelődési és könyvtáros oktatók és kutatók nemzetközi konferenciája: Szombathely, 1987. augusztus 26-29. / szerk. Szalay László (1988 [!1989]) Szombathely, 1987. 389 p. Eddig nem volt róla tudomásom. Több komment nem érkezett, ezért a D.2-D.x fejezetek hiányoznak.   E .1 Ismertetések (összeszedte: Polák István)

lipptamas.hu/konyvek/diakregeny/

 

http://www.kulturista.hu/hirek/37314

http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/36254_iskola_a_lathataron

http://www.edigital.hu/Magyar_muvelodestortenet/Szale_Laszlo_-_Iskola_a_lathataron-p134145.html

http://www.odrportal.hu/kereso/index.php?facet%5Btype_id%5D%5B%5D=am&stype=author&q=%22Sz%C3%A1le+L%C3%A1szl%C3%B3%22&pageNo=1&lm=short

http://vaol.hu/hetvege/ertelmisegi-sorsok-a-lathataron-1246184

http://www.es.hu/kereses/szoveg/sajt%C3%B3hib%C3%A1k

http://www.es.hu/szentgyorgyi_zsuzsa;jelentes_a_vegekrol;2009-03-23.html

http://lipptamas.hu/konyvek/halyogkovacsok/

http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/konyv_50_ev_szombathely_foiskola_egyetem

 

http://tudastar.nyme.hu/sekkonyvtar/intezmenytortenet/kiadvanyok/szarnyas_ido

 

http://videotorium.hu/hu/recordings/details/2387,A_szarnyas_ido

 

http://vaol.hu/hirek/a-szarnyas-ido-szombathelyi-felsooktatas-50-eve-1246388

 

 

E 2   Írások a népművelésről-közművelődésről (efemer)(Összeszedte: Polák István)

 

• [DOC]A népnevelőtől a kulturális menedzserig(x) - jgypk

www.jgypk.u-szeged.hu/.../A_nepnevelotol_a_kulturalis_menedzserig.d

• DOC]A kultúraközvetítés intézményrendszere - Eduline.hu

eduline.hu/segedanyagtalalatok/letolt/4589

• http://www.tvszombathely.hu/hirek/aranydiplomasok-20150918 (Az 1962-65-ös évfolyam
• )

 

Ez a beszámoló a keleti végen, azaz Debrecenben lezajlott 50 évesről  és a róla megjelent kötetről  ad hírt:

http://epa.oszk.hu/01300/01367/00260/pdf/EPA01367_3K_2014_04_52-53.pdf

Ötven év

a magyar kultúráért

Zsivaj töltötte meg egy augusztus végi napon a leghíresebb debreceni épületet.

A zaj itt nem szokatlan, hiszen a Református Kollégium falai között diáknemzedékek

sokasága tanult már. Azonban, 2013. augusztus 23-án rendhagyó összejövetelre

került sor: fiatal felnottek, érett- és szépkorúak gyülekeztek. S egyre erosödött a

csevely hangja. Az alkalom ünnepi volt: ekkor, e patinás helyszínen találkoztak

egymással – nem eloször – a félévszázada indított debreceni népmuvelo-könyvtáros

képzés egykori részesei, a szak hallgatói és oktatói. Annak idején a Tanítóképzo

Foiskola lett az alma mater, s noha egy ido után a népmuvelo-képzés megszunt,

a könyvtáros szak (különféle formában) tovább élt még a Kölcsey Ferenc Református

Tanítóképzo Foiskolán (1993–2011) is. Két éve a Tiszántúli Református Egyházkerület

Közgyulése úgy döntött, hogy 2011-tol a Debreceni Református Hittudományi

Egyetem (DRHE) viszi tovább a könyvtáros (ma: informatikus könyvtáros)

képzés hagyományait. Így aztán nyár végén a jelenlegi házigazda fogadta a

vendégeket a Kollégium Dísztermében, Fekete Károly rektor szép, felemelo szavakkal

üdvözölte is oket. A másfélnapos program gazdag volt. Elso nap, pénteken

délután elobb a köszöntok hangzottak el: rektor úr után Goda Éva, a DRHE Könyvtár

tanszékének foiskolai tanára emlékezett azokra a tanárokra és hallgatótársakra,

akik már nem lehettek jelen. Majd 50 év a magyar kultúráért címmel konferenciát

rendeztek a jubileumra. Az eloadások szövege a mindjárt ismertetendo kötetben

pontosan idozítve megjelent, a résztvevoknek a tanulmányi évekre emlékezteto

oklevéllel együtt rögtön kézbe is adták. Este baráti vacsora és jóízu beszélgetés a

Nagyerdon, a Régi Vigadó kerthelyiségében; pohárköszöntot mondott Nagy Zoltán,

az OSZK ny. osztályvezetoje. Másnap, augusztus 24-én délelott emléktáblát avattak

az egykori iskola épületének falán (Liszt Ferenc tér 1.), itt Máté László nyugalmazott

népmuvelo, címzetes igazgató beszélt. Ezt követoen két kiállításra invitálták

a volt diákokat: a Tiszántúli Református Egyházkerület Kollégiumának kiállító

termeibe az új kiállításokra, valamint a Déri Múzeumba Munkácsy Mihály alkotásainak

megtekintésére. Mindazok, akik el tudtak jönni, jól érezhették, jól érezték

magukat ezekben az órákban Debrecenben.

A jubileumi ünnepség kettos fénypontja volt az imént említett konferencia és az

évkönyv átadása. A most már csak könyvtáros-képzés gondozói a fenntartó támogatásával

és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem kiadásában megjelentették

A debreceni népmuvelo-könyvtáros képzés jubileumi évkönyve 1963–2013 –

50 év címu kötetet. A szerkesztés feladatát, ami elsosorban a leendo szerzok felkérését

és az ígért kéziratok (gépiratok) összegyujtését, sajtó alá rendezését jelentette,

Goda Éva és Suppné Tarnay Györgyi, a foiskolai és szakkollégiumi képzés hajdani

vezeto oktatója vállalta magára. (Ahogy elmesélték, nem volt könnyu dol-

52

guk…) Fekete Károly a könyvben is megtisztelte egy ajánlással a könyvtáros-képzést.

Szövényi Zsolt ny. minisztériumi foosztályvezeto beköszöntojében magasabb

szemszögbol, országos rálátással elmélkedett a valamikori népmuvelo-könyvtáros

képzés jelentoségérol. A konferencián Goda Éva egyedül tekintette át az 50 éves

könyvtáros képzés történetét. A kötetben kétfelé választották ezt az idoszakot.

Suppné Tarnay Györgyi az elso szakaszról írt, A könyvtáros szakemberképzés

kezdetei Debrecenben 1963–1981. Népmuvelo-könyvtáros szak címmel. A második

szakasz összefoglalása – A könyvtári szakemberképzés 1976-tól napjainkig,

2013-ig – Goda Éva munkája. Ennek utolsó elotti rövid fejezetében esik szó a

Kertész Gyula szaktanterem elnevezésérol és felavatásáról, amely a mindenkori

hallgatók identitás-érzésének elmélyítéséhez számottevoen hozzájárult. Ugyanitt

mellékletekben közölt adatokat, neveket az órarendekrol, a foállású és óraadó oktatókról.

Két tanulmány könyvtártörténeti témát dolgozott fel: Sipos Magdolna tudományos

fomunkatárs (egykori hallgató) egy régi, ám ma is eleven problémát feszegetett

Public library vagy népkönyvtár Magyarországon címmel, Gáborjáni

Szabó Botond foiskolai docens egy készülo könyvbol szemelgetve A könyv, az olvasás

és Debrecen „magánál nagyobb” híre címmel a híres, tizennyolcadik századi

könyv- és mugyujto debreceni patikus, Kazay Sámuel indítékait és lehetoségeit

vizsgálta. Az ünnepségen nem hangzott el, bár mindnyájunkat érinto, izgató (ezért is

ajánlható az elolvasása) tárgykört érint – Változó könyvtárak ma. Lehetséges kérdések

– lehetséges válaszok címmel – Fodor Péter írása, aki a Fovárosi Szabó Ervin

Könyvtár foigazgatója (egyben az Informatikai és Könyvtári Szövetség elnöke).

Egy fiatal kollégano, Szabó-Kulcsár Kornélia könyvtáros arról adott számot, miként

tudott beilleszkedni az újfajta környezetbe, konkrétan a Debreceni Egyetem

Egyetemi és Nemzeti Könyvtárának feladat-megoldási folyamatába: A könyvtár(

1. os) szerepének változása az információs társadalomban. Komoly sikert aratott

Lukovics András ny. muvelodési központ igazgató (aki a második évfolyamon

végzett, és a népmuveloi pályát választotta, járta végig) Szubjektív vélemény a

népmuveloi munka eredményeirol és kudarcairól Hajdú-Bihar megyében címu

gondolatsora.

Nagyon érdekes és rendkívül emberi a kötet Pályaképek címu része. A debreceni

képzés hallgatói és oktatói vallanak életükrol, hivatásukról, a vállalt nemes

szolgálatról. Több mint harminc emlékezés, vers, publikációs jegyzék sorakozik

egymás után. Külön-külön is, együtt pedig különösen fontos adalékai a közelmúlt,

az elmúlt ötven esztendo magyar muvelodéstörténetének. Aligha célszeru vagy illendo

bárkit is kiemelni a könyvtárosok, a népmuvelok, a pedagógusok, a tudományos

kutatók közül, az viszont a külso szemlélo számára igencsak imponáló, hogy

a foiskolai tanulmányaik után milyen sokan tanultak tovább, netán szereztek doktori

címet is. Feltehetoen ok már elolvasták vagy legalábbis tüzetesen átnézték társaik

írásait. Mindenki, akinek módjában áll, tegye ugyanezt. Érdemes.

(A debreceni népmuvelo-könyvtáros képzés jubileumi évkönyve, 1963–2013. – 50 év. Szerk.

Goda Éva, Suppné Tarnay Györgyi. Debrecen, Debreceni Református Hittudományi Egyetem,

2013. 256 p.)

Bényei Miklós

 

 

Beke Pál: Méltóságkereső. Önéletrajz és szakmatörténet. Bp., 2001, Editio Plurilingua. 416 p.

http://www.kka.hu/_Kozossegi_Adattar/Azadatt.nsf/1c4dc4b986e230d1c1256a08003a235e/7936f3e85fa23dc0c1256b510035577f/$FILE/Beke_Pal_Meltosagkereso.pdf

A magyar kiadást dr. Kiss Gyula

tanárom emlékének ajánlom.

A szerzô köszöni

Groskáné Piránszki Irén biztatását,

Bauer Béla, Boda János, Hölvényi György,

Kemény Bertalan, dr. Koncz Gábor,

Kovács Sándor, dr. Kováts Flórián,

Kovalcsik József, Péterfi Ferenc,

Szelényi Lajos kézirathoz fûzött megjegyzéseit,

Szöllôsi Róbert kiegészítését

és B. Menyhárt Ildikó

kéziratgondozó munkáját

TARTALOMJEGYZÉK

Bemutatkozás 11

Bevezetô magyarázat 21

A kezdeti idôszak 25

        A balatonszabadi fejlesztômunka 27

        Település- és közösségfejlesztési kezdemények 46

        A szabadmûvelôdési gondolat 61

Közbevetés a méltóságról 75

Utoljára a mûvelôdési otthonról 80

Átmeneti események 94

         Az Intézet keretei között 94

         A gyermekönkormányzatokról 105

A Közösségszolgálat Alapítvány létrejötte és kezdeti mûködése 110

Az Alapítvány átalakítása 121

A szatmári fejlesztômunka 134

A gyermekönkormányzatiság 170

Ifjúsági fejlesztômunka a településeken 198

A civil szervezetekrôl 249

Halottaim 266

        Kígyós Sándor 267

        Szentpéteri Zoltán 272

        Szrogh György 275

        Tancsik József 279

        Paul Blin 282

Kilátásaim 287

 

Kiegészítés

Válogatott cikkek

         Közelharc, sok tételben (1975) 301

        Saját mûvelôdési otthonunk (1979) 319

        A „Nyitott ház” és vidéke, 4. Az eddigi eredmények (1982) 324

        Abnormális épeszûség (1989) 330

9

       Népmûvelô-biztató (1989) 332

       Fordítási hiba (1998) 337

A Közösségszolgálat Alapítvány dokumentumaiból 342

       Az Alapítvány és az országos segítô hálózat feladatai (1993) 342

       Javaslat Társadalomfejlesztési Alap létrehozására (1994) 345

       Összefoglaló a Település-Közösség-Fejlesztés konferenciáról (1995) 347

        A társadalom-, település- és közösségfejlesztés szükségessége és idôszerûsége…  (1998) 352

        Javaslat egyesületi mûködtetésû ifjúsági házak államilag támogatott létrehozására (1999) 361

         Szöllôsi Róbert kiegészítése 367

Fogalomértelmezéseim 373

        Egyesület 373

        Intézmény- és szervezetfejlesztés 375

        Közösségfejlesztés 376

        Mûvelôdési otthon 380

Jegyzet 385

Irodalomjegyzék 409

10

 

(Szerk.megjegyz.: Több oka van annak, hogy – megkésve, szinte az utolsó pillanatban, azaz 2016.04.05-én tudomást szerezve erről a könyvről – a cd tartalmába illőnek vélem  ezt a két oldalnyi terjedelmű részletet. A főok az, hogy Beke Pál a második évfolyam nevezetes személyisége volt, s sajnos már nincs közöttünk. Ez a kötet, ez a részletes beszámoló bepillantást nyújt azokba a folyamatokba, törekvésekbe, amikkel ő és társai a hagyományos népművelés megújítására tettek kísérletet. További három ok az a három név a névsor részeként, ami ott látható fentebb, a könyvészeti adatok és a tartalomjegyzék között.

Az alcím azonban meg is tévesztett, s kicsit visszavett abból az örömből, amit a felfedezéskor éreztem. Mert az alcím mindkét szava igaz ugyan, de csak korlátok között. Része az önéletrajznak is és a szakmatörténetnek is, ám ahogyan a tartalomjegyzék mutatja, nem azonos egyik fogalommal sem. Mégis számon kell tartanunk. Ide kell illesztenünk abba a sorba, ahol a képzésünkhöz kapcsolódó köteteket mutattuk be. Itt egy második rész része lehetne,  persze ha feltárnánk,  hogy kik és mit írtak önálló publikációként a mi szakpárunkat végzők közül a saját életükről és munkájukról. Eddig egy példát tudok rá, azt a pályaképet, amit Papp Ferenc fogalmazott meg, s ennek a cd-nek egy önálló fejezete lett.)

---------------------------------

Frissítések

2022.04.24. A nyomtatott forrásokat érdemes kiegészíteni azokkal a linkekkel, amelyeken a neten elérhető honlaprészletek,  beszámolók, videófelvételek találhatók.

Két életút-interjú:

Horváth Margit tanárnőről, főigazgató-helyettesről:

https://sek.videotorium.hu/hu/recordings/9588

Benke Éva tanárnőről:

 

https://sek.videotorium.hu/hu/recordings/19140

 

Videók a képzés 50 éves évfordulójáról:

https://sek.videotorium.hu/hu/recordings/7680

https://sek.videotorium.hu/hu/recordings/6985

 

Több címszó kapcsolódik a képzéshez a mane.hu arcképcsarnokában található életrajzokból. Tanáraink közül eddig hárman kerültek bele, diáktársainkból sokan. Az arcképcsarnok inspirálója dr.Csider Sándor volt, aki kettős minőségében kötödik az intézményhez. A hetedik NK-évfolyam tagjaként végzett, majd a főiskola(egyetem) tanára volt nyugdíba vonulásáig. Több címszónak ő a szerzője.

https://mane.hu/?sptp_member=dr-kiss-gyula-1921-1986

https://arckepcsarnok.mane.hu/2021/08/06/benke-eva-1935/

https://arckepcsarnok.mane.hu/2021/08/16/horvath-margit-1930-2019/

 

2016-ban készült el a hetedéves NK-s évfolyam (1968-1971) addigi történetét feldolgozó CD, az évfolyan 22 tagjának közreműködésével. Terjedelme kb. 1000 - fotókkal illusztrált - szövegoldal, s kb. 600 kép a különböző mellékletekben. Egy-egy példánya elérhető a SEK-Könyvtárban és a Berzsenyi Dániel Könyvtárban.

---------------------------------------------------------------

Polák István: Írófészek a Perint-parton (összefoglaló)(2022.11.27.)

Mottó: „Fölrepültek rajban”

1., Előszó: az összefoglaló kettős gyökere

 

   a., A megírás ötlete

   2019 tavaszán az egykori szombathelyi diák, a Kossuth-díjas költő Nagy Gáspár születésének hetvenedik évfordulóján és költői pályakezdésének ötvenedik évfordulóján az országban több helyen rendeztek megemlékező összejöveteleket. Ezek egyike volt az egykori Alma Materben, azaz a kezdetben Szombathelyi Tanítóképző Intézet nevet viselő, s ma az ELTE egyetlen vidéki karaként működő Savaria Egyetemi Központban megrendezett vándorkiállítás és emlékező délután. Abban a megtiszteltetésben lehetett részem, hogy az egyik előadást én tarthattam, Nagy Gáspár, a költő és évfolyamtárs   címmel. Az előadás szövege egy másik rovatban olvasható. Ennek részeként játszottam be egy részletet arról a cd-ről, ami a Nagy Gáspár – Szakolczai Lajos: Amíg temetetlen holtak lesznek c. kötet mellékleteként jelent meg.   Egy részlet a bejátszásból, abból a részből, ahol a szombathelyi éveiről beszél:    „Nagyon érdekes csapat jött össze, népművelés-könyvtár szak, … s elég sok olyan gyerek került oda, mint én, akik egyetemen felvételiztek, vagy a filmrendező szakra, s valami kis  probléma volt, s csak úgy átnyomták oda, elég sok olyan művészember, akik közül ma van filmes, van művészeti író, más író-költő is lett. Ilyen furcsa egyvelege volt a társaságnak, akik valami másra készültek, s kicsit kényszerűségből kerültek oda. S ez azt jelentette, hogy egymást is serkentettük, hogy akkor legalább van egy diáklapunk, ahol sok mindent lehet csinálni. Tehát  szociográfiával foglalkozott az egyik, a másik amatőr filmeket csinált, magam is amatőrfilmesnek is felcsaptam akkor, s jártuk az országot. Tulajdonképpen kereső emberek voltak.”  S az előadásomban kicsit később soroltam is néhány nevet, a „kereső emberekét”, akik a helyüket, a hangjukat, a feladataikat, lehetőségeiket  keresték akkor,  azokét, akik hatottak ránk, s azokét, akikre mi hathattunk. Most pedig, a honlap alapítása és tartalmának töltögetése közben eszembe jutottak ezek a részletek. Érdemesnek látom a névsort újra áttekinteni, bár még most is vázlatosan, de a három évvel ezelőttinél sokkal részletesebben. Ez az írás tehát tekinthető akár magoncnak is, ami a két gyökérből sarjadt ki. Csemete ill. majd terebélyes fa lehet belőle, ha az idő engedi.

 

   b., A mottó története  

    Időben visszafelé haladva a „rajban indulás” három kötet címében is megfogalmazódik.  Vasy Géza kötetében,  Fölrepültek rajban (2021),  Für Lajos önéletrajzi könyvének címében  Fölrepülni rajban, (2007)  és Kiss Ferenc tanulmánykötetének is ez a címe: Fölrepülni rajban(1984).

A „raj" Nagy László szava, egykor az Elérhetetlen föld (1969)  élére írta. „Fiatal

tehetségek, ha fölrepülni rajban akarnak, az néha törvényszerű pillanata az

irodalomnak" — olvassuk a nevezetes előszóban. Tekintsük rajzásnak a bármely 10 éven belül születő  öt jelentős alkotó együttlétét, egyidejű jelentkezését.  

 

2., Bővebb bevezető gyanánt nézzük meg a magyar irodalom eddigi történetében ezt a rajban indulást.

 

Az első rajzásnak lehet előrajzása Bessenyei György (1747-1811)  Ányos Pál (1756-1784)  és Kazinczy Ferenc(1759-1831)  belépése a magyar irodalomba. A  raj, az 1760-70-es évek fordulója:  Batsányi János (1763-1845)  Fazekas Mihály (1766-1828)  Szentjóbi Szabó László 1767-1795) Kármán József (1769-1795) Kisfaludy Sándor (1772-1844) Csokonai Vitéz Mihály (1773-1805)  Kissé  lemaradva  Berzsenyi Dániel,  magányos is volt, fizikailag és szellemileg egyaránt.  (1776-1836)

Tizenöt évvel később:   Kisfaludy Károly (1788-1830),  Kölcsey Ferenc (1790-1838) Katona József (1791-1830)  Jósika Miklós (1794-1865)   Vörösmarty Mihály (1800-1855)

Harminc év elteltével (1817-1827): Arany János (1817-1882) Tompa Mihály (1817-1868)   Kemény Zsigmond (1817-1874)  Petőfi Sándor (1823-1849)  Madách Imre (1823-1864) Jókai Mór 1825-1904) Vajda János (1827-1897)

A 40-es évek kis hulláma:  Kiss József, Reviczky Gyula, Mikszáth Kálmán.

A 60-as évek: Ambrus Zoltán (1861-1932) Bródy Sándor (1863-1924)  Gárdonyi Géza (1863-1922) Herczeg Ferenc (1863-1954)Tömörkény István (1866-1917)

A legnagyobb évtized (1877-1887) két csoportban, összesen tizennyolc költő, író.

a., A Nyugat alkotói – heten:  Ady Endre (1877-19199 Móricz  Zsigmond (1879-1942) Babits Mihály (1883-1941) Juhász Gyula (1883-1937) Kosztolányi Dezső (1885-1936) Tóth Árpád (1886-1928)  Karinthy Frigyes (1877-1938)   

b., A Nyugat mellett még tizenegyen:  Szabó Dezső (1879)-1945) Gábor Andor  (1884-1953) Füst Milán (1888-   Móra Ferenc (1879-1934)  Kaffka Margit (1880-1918) Krúdy Gyula (1878-1933)  Molnár Ferenc (1878-1952)  Lengyel Menyhért (1881-1975)  Nagy Lajos (1883-1954) Kassák Lajos ( 1887-19679 Tersánszky Józsi Jenő (1888-1969)

A 20. század első évtizede:  Szabó Lőrinc (1900-1957) Márai Sándor (1900-   ) Németh László (1901-1975)  Illyés Gyula (1902-  )József Attila (1905-1937) Gelléri Andor Endre (1907-1945) Radnóti Miklós (1909-1944) Vas István (1910-1991)

A harmadik évtized szülöttei:  Somlyó György (1920-2006)  Pilinszky János (1921-1981)   Sarkadi Imre (1921- 1961)  Mészöly Miklós (1921-  )  Karinthy Ferenc (1921-1992) Nemes Nagy Ágnes (1922- ) Kormos István (1923-1977)  Rába György (1924-2011)  Nagy László (1925-  ) Simon István (1926- ) Váczi Mihály (1927- )  Sántha Ferenc (1927-   ) Juhász Ferenc (1928- )  Garai Gábor (1929-  ) Mezei András (1930-2008)

Az ötödik évtized első fele: A Kilencek (az Elérhetetlen föld költői), az 1940-es évtized első feléből: Győri László, Kiss Benedek, Konczek József, Kovács István, Mezey Katalin, Oláh János, Péntek Imre (eredeti nevén: Molnár Imre), Rózsa Endre, Utassy József https://hu.wikipedia.org/wiki/Kilencek

   Két évszázadot tekinthettünk át, benne nyolc rajzás képe sejlett fel.  Az első kettőt a raj legnagyobb neve zárja, a harmadik raj szerkezete kupolásnak tűnik, az ötödik mindenképpen csúcs,  a hetedik pedig a második legnépesebb raj. A gyűjtögetésben  az 1950-es évnél álltam meg, mert egyrészt ezzel odaértem a fő mondanivalómhoz, másrészt a további vizsgálódgatást  a nagy vadászterületen lehetővé teszi egy minapi kötet. Ez:

Magyar irodalmi művek 1956-2016. (Szerk.: Falusi Márton, Pécsi Györgyi.) Bp. 2021, MMA MMKI. 960 p. url:  https://www.mmalexikon.hu/kategoria/irodalom

A lexiklopédiába  4-5 kötettel kerültek be:  Csoóri Sándor, Esterházy Péter,  Nagy Gáspár, Németh László,  Orbán Ottó,  Örkény István, Pilinszky János, Szőcs Géza.

A  lexiklopédiáról bővebben: https://memoarondolgozo.freewb.hu/memozaik6/#lexiklop%C3%A9dia

 

3., Író- és költőfészek a Perint partján

   Itt érünk oda az időben a címben jelzett rajhoz, az 1940-es évtized közepének-végének, az 1950-es évtized elejének  szülötteihez, akik a 60-70-as évtized fordulóján  voltak diákok ott, azon a parton. Előbb a névsoruk,  a tizenöt  név, itt most  betűrendben:  Baka Györgyi, Balogh József, Botár Attila, Büki Attila,  Cukor György,  Csider Sándor , Devecseri Zoltán,. Devecsery László, Gutai István, Lipp Tamás, Nagy Gáspár, Nyíri Erzsébet, Széki Patka László,  Szokoly Tamás  és Wehner Tibor.

   S  hogy  nem alap nélkül kaptak szárnyra,  ahhoz két fontos körülményt kell megemlíteni. Elsőként a tanintézmény diák-antológiáját, a Jelentkezünket, s utána a két költő-tanárt, Cs. Nagy Istvánt és Káldi Jánost.

   A Jelentkezünk  címmel félévente megjelenő, igényes kivitelű és ugyancsak igényesen szerkesztett antológia 25 éven át adott fórumot  a Szombathelyi Tanítóképző Intézet és jogutódja, a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola tanárainak és diákjainak, hogy tanulmányaikat, verseiket és novelláikat megjelentethessék. első száma a népművelő-könyvtáros szak első évében, 1962-b2n  jelent meg,  utolsó száma 1994-ben.  (Utóda a Bár c. folyóirat, 1996-2014.) Repertórium készült róla, 1977-ig, aminek a netes lelőhelyét pillanatnyilag nem ismerem. http://aleph.sek.elte.hu/F/JGXJ615EXYGM9VYFUG7V5B5MGKP413XER9K24QXTFSDS81J88C-16794?func=short-jump&jump=000041  A léte mindenképpen a dialektika mintapéldája lehet, a dialektikus kölcsönhatásé. A „mi legyen előbb,  igény vagy lehetőség” kérdéséé.  A fenti névsor tagjai közül a hivatalos elismertségben mindenképpen Nagy Gáspár jutott legmagasabbra, a 2010-es Kossuth-díjjal. Első kinyomtatott verse az antológia 14. számában, 1969 májusában jelent meg. Tehát a közlési szándék és a közlés lehetősége együtt volt  adott.  Ott voltak korábban az elődök, és jöttek sorban az utódok. Az 50 szám tartalmát átnézve azonban a rajban indulást  csak az első évtizedben tapasztalhatjuk.

Háttérben a két megyei folyóirat: https://f21.hu/irodalom/gondolatok-a-szombathelyi-folyoiratok-sorsarol/

Nagy Gáspár második kinyomtatott verse – az elsővel épp egyidőben – az antológiából folyóirattá váló Életünk 1969.1.  számában jelent meg.

   A két költő-tanár léte  szépen lefedte az akkori két szakot. Cs. Nagy István tanította is az irodalmat a tanító szakon, Káldi János pedig a könyvtár-szakosokat vezetgette a  könyvtári tájékoztatás tantárgyainak zegzugaiban. Előbbiről itt lesz kis áttekintés, utóbbinak önálló linkje van a honlap másik rovatában.

Cs. Nagy István  „(Kőszegpaty, 1924. okt. 15. – Bp., 1983. dec. 5.): költő. Szombathelyen járt polgári iskolába. 1940-től 1945-ig a kőszegi tanítóképző hallgatója volt. Vas megyében, majd a fővárosban tanított, és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen magyar-történelem szakos tanári diplomát szerzett. 1959-től a Szombathelyi Tanítóképzőben működött tanárként, 1973-tól mint docens. – F. m. Csak a hűség (versek, Bp., 1969); Emberi ábécé (versek, Bp., 1972); Olimpiász (versek, Bp., 1974); A jövő olvasói (tan., Bp., 1979); Zebratánc (gyermekversek, Bp., 1979); Abszulutum (versek, Bp., 1987).– Irod. Pósfai János: Egy költő-tanár (Vas Népe, 1979. dec. 16.); Nekrológ (Élet és Irod., 1983. 50. sz.). „   A forrás:

 https://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC02469/02537.htm

Tankönyvíróként:

https://www.antikvarium.hu/konyv/cs-nagy-istvan-gyermek-es-ifjusagi-irodalom-648255-0

Az írószövetség nevében Nagy Gáspár búcsúztatta.

http://nagygaspar.hu/honlap/prozak/cs-nagy-istvan-koporsoja-elott/

Káldi Jánosról: https://nkszombathely.freewb.hu/tanarainkrol/#kaldi

 

A raj tagjai időrendben, és a megjelent köteteik száma. Módszertani megjegyzés: ahol az életmű adatai,  ill. az eddigi kötetek sora a neten elérhető, ott csak azokat a linkeket adom meg, ahol olvashatók. Ahol ez nem lehetséges, ott felsorolom a köteteket.

Szokoly Tamás (NK.4. évf. 1947-2009)    https://nkszombathely.freewb.hu/diaktarsainkra-emlekezunk/#szokoly

Botár Attila (NK5. évf. 1944-2019) https://nkszombathely.freewb.hu/diaktarsainkra-emlekezunk/#botar

Lipp Tamás  (NK5.évf., 1946-2022.) https://lipptamas.hu/

Széki Patka László (NK6. évf., 1948-2118)  https://nkszombathely.freewb.hu/diaktarsainkra-emlekezunk/#patka

Csider Sándor (NK7.évf. 1950-) Varázshegedű (2006) – Álomút (2014) – Karácsony éjjelén(2018)  - Gondolatcseppek a vízről 2010) -  Forrás (2022)

Nagy Gáspár  (NK7.évf. 1949-2007)   https://nkszombathely.freewb.hu/diaktarsainkra-emlekezunk/#nagy

http://nagygaspar.hu/honlap/eletrajz/

A teljes lírai életművet tartalmazza: Összegyűjtött versek. 2021. MMA Kiadó.

Nagy Gáspárral elsősorban  azért tettem kivételt, – azaz a honlapján áttekinthető kötetsort itt azért ismételem meg –, mert pl. egykor Keresztury Tibor írta róla, a 2000-es Kossuth-díj után, hogy nagy lett rá a zakó. Az életmű három csúcsának tekinthető nagy költemények azonban – a Symphonia Ungarorum, a Hullámzó vizeken kereszt és az Október végi tiszta lángok -   a teljes magyar irodalom történetét tekintve is a legnagyobbak közé emelik. https://mek.oszk.hu/23300/23367/23367.pdf

 

Wehner Tibor (NK7. évf., 1948-)

https://www.youtube.com/watch?v=K6i--5TcryA

https://www.mmakiado.hu/szerzok/wehner-tibor-szerk

https://hu.wikipedia.org/wiki/Wehner_Tibor_(%C3%ADr%C3%B3)

Itt pillanatnyilag 62 önálló kötetének adatai  találhatók, amikből a

hat szépirodalmi és két átmeneti műfajú kötet a következő: A japán tűzoltók, A babaszemfestő pillantása, Szigorúan tilos a fűre liz, Ki akar itt éjszakai portás lenni, Halálversek – halálrajzok, Szent Varecza elveszett levelei, Tapló1-2.

 

Baka Györgyi   (9. évf., 1951-)

http://erdikum.erdcenter.hu/public/erdikum/hu/menu/helyi_ertekek/baka__gyorgyi_kolteszete.html

https://www.bing.com/search?q=baka+gy%C3%B6rgyi&cvid=246dcdad28f34ad28bea7dfaefc97d5b&aqs=edge..69i57.17972j0j4&FORM=ANAB01&PC=U531

https://ceemapabsand.blogspot.com/2019/02/mire-jo-az-essze-adamik-tamas-baka.html

https://www.ars-sacra.hu/prgprint.php?prgid=1970

Kötetei:

Fényfehérben,Csoma Kiadó, 2008. Belső zarándok. Napkút Kiadó Budapest, 2010. A csend jelei. Rím Könyvkiadó Budapest, 2013. Gyermekkorom madárszíve. Budapest XV, kerületi Önkormányzat, 2014. Megnyíló idő. Hungarovox Kiadó Budapest, 2016. Közeledő érintés. Hungarovox Kiadó Budapest, 2017. Határátlépés fölfelé. Hungarovox Kiadó Budapest, 2019. Szomjazó csillagmezők – válogatott versek. Kairosz Kiadó, 2022. Rózsaszirmok. Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület – Pilisvörösvár, 2022. Minden kötetét László Bandy képzőművész illusztrálta.

Recenziók: Fényfehérben:Konczek József: Fiatalon a forma fegyelmében – Agria, 2010. Nyár. Belső zarándok:Szabados György: InvokációCsontos János: AjánlásMadár János: Virágok anyanyelvén – Napkút, 2012. március.Hajdu Ferenc: Baka Györgyi költészetéről – Kerthelyiség, 2012. nov. Szaló Péter: Belső zarándok – gondolatok Baka Györgyi költészetéről.Napút-online, 2018. 11. 27. A csend jelei: Madár János: Baka Györgyi költészetéről – ajánlás Bakonyi István: A csend jelei – Stádium, 2014. 2. szám.Fazekas István: A csend jelei – Százhalombattai Hírtükör. Gyermekkorom madárszíve: Vasadi Péter: Baka Györgyi versei elé – ajánlás Büki Attila: Gyermekkorom madárszíve – Érdi Lap 2015. január Kaló Béla: Gyermekkorom madárszíve – Agria, 2015. Nyár Dörömbözi János: Szeretetért fohászkodó – Versmondó, 2015 Nyár Megnyíló idő: Ködöböcz Gábor: Ajánlás a Megnyíló időhöz Baán Tibor: Megnyíló idő – Kortárs, 2018. március Végh Péter: Tengernyi fűszálak szólnak. Baka Györgyi: Fűszál meditációk – című verséről – Világ Magyarsága, 2018. 02. 10. Közeledő érintés: M. Nagy Péter: Versikonok, ecsettáncok - Érdi Újság, 2018. március Baán Tibor: Közeledő érintés – Magyar Múzsa, 2018. március Szakolczay Lajos: Rést ütve szívünk éjjelén -Magyar Krónika, 2018. április Határátlépés fölfelé: P. Gábor Mózes: Ajánlás a Határátlépés fölfelé – című kötethez Pozsgai Györgyi: Egymásra hangolva – Magyar Múzsa 2020. március Kaló Béla: Végtelen, ölelő csönd – Agria, 2021. Tél Szomjazó csillagmezők: Szaló Péter: Szomjazó csillagmezők – Napút-online, 2022. 10. 05.

Balogh József   (1951-2011) 1970-1973, tanító szak. Tankönyvszerző is.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Balogh_J%C3%B3zsef_(k%C3%B6lt%C5%91,_1951%E2%80%932011)

Nyíri Erzsébet – a 9. évf. tagja, Őriznek a szavak - Hét Krajcár Kiadó Bp, 2013.

Az idő zátonyán - Rím Könyvkiadó Bp, 2017.

 

Cukor György – a 10. évf. tagja

https://sites.google.com/site/bisnomigepattia5/319002112384-50mausubGEmudiu21

https://epa.hu/00300/00381/00064/baan.htm

Kötetei: Egy kartoték hátlapjára (Magvető, 1987)   Száll alá  (Orpheusz Könyvek,1991.)  Para (Orpheusz Kiadó, 2001)

Devecseri Zoltán  - a 9. évf. tagja, Hármas ének 2003. Zsindelyszárnyakon 2012.  (A kötetről a  linken, a 75-76. oldalon olvashatunk. http://epa.oszk.hu/02900/02978/00042/pdf/EPA02978_muhely_2013_03_64-78.pdf)

(Bővebben a 11. rovatban.)Devecsery László (1949- )  a 10. évf. tagja,  https://hu.wikipedia.org/wiki/Devecsery_L%C3%A1szl%C3%B3

Büki Attila (1948- )  Kiss Attila néven  diplomázott 1976-ban, népművelő-könyvtáros szakon  https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%BCki_Attila

(Bővebben a 11. rovatban.)

Gutai István (1950-)   a 10. évf. tagja, .https://hu.wikipedia.org/wiki/Gutai_Istv%C3%A1n

 

4., A továbbiak két ágon vázlatosan

a., A szépirodalom képviselői napjainkig (Dr.Fűzfa Balázs egyetemi docens szíves közlése nyomán)

Györkös László A fiatalon elhunyt novellista a Berzsenyi Dániel Főiskola oktatója volt.

Szabó T. Anna és Dragomán György Első nyomtatott megjelenésük a Jelentkezünk c. folyóirat lapjain történt.

Jónás Tamás  A Berzsenyi Dániel Főiskola dolgozója volt.

https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%B3n%C3%A1s_Tam%C3%A1s

Török László Dafti 1987-ben végzett https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%B3n%C3%A1s_Tam%C3%A1s

Payer  Imre  1988-ban végzett  https://hu.wikipedia.org/wiki/Payer_Imre_(k%C3%B6lt%C5%91)

 Tóthárpád Ferenc (1958 - ) 2000-ben végzett művelődésszervező-andragógus szakon. Eddig 40  önálló kötete van, s 27 antológiában szerepel.

https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B3th%C3%A1rp%C3%A1d_Ferenc

 

b., Írástudók az elmúlt 60 évben (csakis a diákok körében nézelődve).  A tanári kar publikációs tevékenységének digitális rögzítésére azt válaszolnám, amit a rákhalász, akinek elpusztult a lova. Nincsrákapacitásom. Egy alkotói csoportnak azonban érdemes lenne ezt a bibliográfiát elkészíteni.

Szále László  - az  NK 1. évf. tagja.  https://www.libri.hu/szerzok/szale_laszlo.html

https://www.konyvtunder.hu/konyv/szale-laszlo-pokolhegy-200247/

https://www.jegy.hu/program/trianon-100-emlekmusor-szale-laszlo-fekete-zongora-120975

https://konyvar.hu/szale-laszlo/a-befogado-tarsadalomert/

   Az Iskola a láthatáron c. kötetről az első rovatban olvasható ismertetés. A Trianon-100 c. darabjával a főcsoporti tagságra is jogosult.

Zsámboki Árpád – az  NK 1. évf. tagja.   A BDK katalógusában 113 bibliogr. tétel, többségében cikk. ebből 14 könyvben szerkesztő és/vagy szerző-

https://szikla.bdmk.hu/eredmenyek?hol_1=0&muvelet_1=0&form_id=kereso_form&op=Keres%C3%A9s&adat1=zs%C3%A1mboki%20%C3%A1rp%C3%A1d&out=3&muv=0&db=10&oldal=12

Beke Pál  - az NK 2.évf. tagja.  https://nkszombathely.freewb.hu/diaktarsainkra-emlekezunk/

Földiák András – az  NK 5.évf. tagja.  https://www.lira.hu/hu/szerzo/foldiak-andras

Sz.Tóth János    - az  NK 5. évf. tagja.https://btk.pte.hu/hu/hfmi/hir/memoriam-sz-toth-janos-1947-2019

https://hernadi-antikvarium.hu/antikvarium/2399993651251/sz-toth-janos-europa-kezikonyv-az-elethosszig-tarto-tanulasrol-felnottkepzes-az-europai-unioban-kezikonyv-az-elethosszig-tarto-tanulasrol-ii

https://arckepcsarnok.mane.hu/2021/07/13/dr-sz-toth-janos-1947-1949/

Falussy Béla – az NK 6. évf. tagja.  https://www.lira.hu/hu/szerzo/falussy_bela

Horváth László – az NK  6. évf. tagja. 

https://arckepcsarnok.mane.hu/2021/10/17/horvath-laszlo-1944/

A munkásosztály a paradicsomba megy (1976), a Batthyányak ideje Halogyon (2007),  Pávatánc és dodzsemharc (2017)   Nádasd nemzetség ősi birtokai (2022)

Kováts Flórián - 1948-2011)  a NK.6. évf. tagja.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kov%C3%A1ts_Fl%C3%B3ri%C3%A1n

https://www.mma.hu/zene-tagozat-reszletes/-/event/10180/in-memoriam-kovats-florian-a-kultura-napszamosa

Dr.Merő Béla (1948-  ) a NK.6. évf. tagja. Négy kötete jelent meg. 
https://hu.wikipedia.org/wiki/Mer%C5%91_B%C3%A9la

Dr. Csider Sándor   az NK 7. évf. tagja. Kötetei:  Játékalbum (1994)  Kulturális diplomácia (szerk. 2003)

Horváth Tamás az NK 7. évf. tagja. Kötetei:  Kőszegtől Kőszegig (Szerk.) 2015. Pénzintézetek és működésük a dualizmus korában Nagykanizsán. 2017. Trianonról 100 év múltán. 2020.

Papp Ferenc az NK 7. évf. tagja  A közművelődés vonzásában. 2020.

Pörös Géza – a 7.évf. tagja. Szakmai önéletrajza és alkotásainak jegyzéke (könyvek, filmek, műsorok stb.) a negyedik rovatban olvasható, a Szombathelyi cédulák. c. visszaemlékezése után. 

https://www.lira.hu/hu/szerzo/poros-geza

(Bővebben a 11. rovatban.)

Wehner Tibor – az NK 7. évf. tagja Ld. a korábbi részt.

https://www.mmakiado.hu/szerzok/wehner-tibor-szerk

ttps://hu.wikipedia.org/wiki/Wehner_Tibor_(%C3%ADr%C3%B3)

Kiss János –  1968-71., tanító szak.  A  Kőszegi MÁV Nevelőotthon jubileumi évkönyve. 75. 1913-1988. Antikva Kiadó 1988. - A küldetés folytatódik, Szülőföld Kiadó, 2019. – Vendégeim voltak (megjelenés alatt, 2022)

Rakos Katalin – 1968-71., tanító szak.  https://bookline.hu/szerzo/dr--rakos-katalin/50813?page=1

Balogh József (ld. fentebb)

Ernszt Árpád – az  NK 9. évf. tagja, (1952-2011) Íróként Varga E. Árpád

https://hu.wikipedia.org/wiki/Varga_E._%C3%81rp%C3%A1d

http://www.pestizsibongo.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=430&Itemid=94

Kocsis Katalin - az NK 10. évf. tagja.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kocsis_Katalin

Kapiller Imre   - az NK 10. évf. tagja (1953-2018).

http://www.epa.hu/03000/03048/00012/pdf/EPA03048_leveltari_2018_04_073-075.pdf

https://mnl.gov.hu/mnl/zml/kapiller_imre_emlekkonyv

https://mnl.gov.hu/mnl/zml/kapiller_imre_publikaciok

Gergye Rezső NK.13.évf.  A költő hazatér (szerk.) 2017.  Viru(lá)s 1-2. 2020-2021.

 

Utószó, nagyon fontos. Kérem az itt közreadott áttekintés összes olvasóját, hogy amennyiben egyetlen nevet is hiányol, azaz egyetlen névvel is ki tudja egészíteni, azt jelezze a főoldalon megadott email-címemen. Azaz ezen: istvanpolak@freemail.hu .  Annak érdekében, hogy az összeállítás  minél teljesebb lehessen. Külön megköszönöm, ha a név mellé egyéb fontos információkat is kapok, kötetek címét, a szerzőről szóló értékelő publikációk adatait. Ezért tehát ezt az áttekintést érdemes  pillanatképként kezelni, hiszen ez az elektronikus közzététel a folyamatos tartalombővítésre is módot ad.

Köszönöm a tartalomszerkesztéshez nyújtott segítséget Dr.Fűzfa Balázsnak, Baka Györgyinek , Cukor Györgynek, Nagy Lizettának  és Papp Ferencnek.

 

 ----------------------------------------------------------------------------

Tóthárpád Ferenc: A kultúra kőszegi (felleg)vára. Egy kisváros művelődéstörténetéből. Kőszeg, Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház, 2019. 215 p.

   Többszörösen is meglepetés számomra a kötet maga és a  kissé késve történt felfedezése. Először, mert öt évig szinte naponta jártam a városban, középiskolai diákként, majd dolgozóként. Aztán mert két hónapon át voltam szakmai gyakorlaton a kötetet kiadó intézményben 1971 tavaszán. Végül, mert a szerző neve nem ismeretlen előttem, tudtam köteteiről és arról, hogy tag a város havilapjának, a Kőszeg és Vidékének a szerkesztőségében. A kötet mégis szinte véletlenül került bele a figyelmembe, egy netes hivatkozás során. Szombathelyi évfolyamtársam, Kiss János ajándékaként  jutottam hozzá egy példányhoz, hiszen János is tagja a szerkesztőségnek, s épp most javítja annak a kötetének  a kefelevonatát, ami a lapban megjelent írásait (a Kávészünet c. rovat neves vendégeivel folyatott beszélgetéseit) gyűjti egybe.

   A könyv igényes kivitelű, kemény borítója és a márványpapírra nyomtatott oldalai mutatják a formai értékét.  (Kis szépséghiba, hogy a képaláírások más típusú és sokkal kisebb betűkkel készültek, mint a könyv sorai.)  Megjelenésének apropója a 2018-as kettős évforduló – ahogyan a könyv előlapján is olvashatjuk  -  „megjelent a Petőfi Sándor Művelődési Otthon 60. és a Jurisics-vár Művelődési Központ 55. évfordulójának emlékére”. Az előszó előtti ajánlót Horváth György népművelő írta, aki a szombathelyi népművelő-könyvtáros szak első évfolyamában végzett 1965-ben, a Vas Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ nyugalmazott igazgatója  és a Dr.Kiss Gyula Baráti Kör vezetője volt 2019-ben. A  szerző pedig ennek a szaknak, azaz  a művelődésszervező-andragógus utódszaknak a végzőse volt 2000-ben. Az előszót író Pócza Zoltán a „VÁR” hetedik igazgatója, 1996 óta.

   A tartalmi ismertetést egy idézettel kezdem, a Bevezető utolsó bekezdésével.

„A következő oldalakon egyszerű, kronológiai sorrendbe szedve idézünk meghatározó személyiségeket és eseményeket, de számos – talán kevésbé fontosnak ítélhető – szálat is „kibogozunk”. Mindezt azért, hogy ne csak egy adathalmazt adjunk át, hanem hogy egy ismert vagy csak részben ismert, de olvasásra érdemes történet is kikerekedjék. Hogy sikerült-e, ki fog derülni. Csak el kell merülni a sorok, a képek rengetegében. Jó szórakozást kívánok hozzá!”

S nem az ünneprontás szándéka vezet, amikor megjegyzem, hogy szerintem csak részben sikerült. Az olvasásra érdemes történet  szempontja elébe keveredett az adathalmaznak. Ennek igazolására nézzük meg a kötet tartalmi egységeit. A 13-166. oldal között találjuk ezt a kronologikus történetet, de alig tagoltan. Se fejezetek, se kiemelt évszámok nem segítik a kötetbe többedszer beletekintőt az egyes részletekre való rátalálásban. Azaz nagy szükség lett volna tartalomjegyzékre, továbbá  egy-egy tárgy- és névmutatóra. A mellékletek sora:  Az intézmények vezetőinek névsora (167.p.), a Dr.Kiss Gyula Közösségi Kultúráért Díj díjazottjai  (168.p.),  a kiadói tevékenység 9 kiadványa (169.p.), a 2018. év szakkörei (170.p.) a kőszegi civil szervezetek felsorolása( 171-174.p.) a művelődési központ 2018-as rendezvényterve (175-179.p.)  …- 15 év sikeres pályázatai (186-189.p.) jegyzetek (191-215.p.) Ez az említett hiányérzetem azonban orvosolható lenne, ha valaki – egy kőszegi könyvtáros, vagy a Jurisics Miklós Gimnázium egy osztálya informatika tantárgyuk keretében – elkészítené a kötet mutatóit, s cd-mellékletként vagy egy honlapon megjelentetné.

 

   A szubjektív bevezetőmet  itt a kötetismertetőben szubjektív tárgyalás követi. A könyv száz év időtartamát tekinti át. Az első évtizedeket, az 1930-50-es éveket  jelzésszerűen. A szerző nem fél felszabadulásnak nevezni 1945-öt, de a tárgyilagosságra törekvés jegyében ugyanott megjegyzi,: „Az ideológia uralma alá vette a kultúrát is.”  A részletesebb  időkövetés a 23. oldalon kezdődik, 1958-tól, a Petőfi Sándor Művelődési Otthon életre hívásával, a volt Elit Kávéház és a Sirhuber Vendéglő helyiségeiben. Az épület utóda ma az Írottkő Szálló. A művelődési ház szakmai munkája a Dr.Horváth László gimnáziumi tanár  vezetésével megalakult irodalmi körrel indult, s további körök, szakkörök sora jött létre. A néptánc kör vezetője Nagy Árpád volt, aki később a szombathelyi Művelődési és Sportház igazgatója, majd a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola tanára lett, követve élete párját,  Nagy Árpádné Dr.Paksy Ágnest, aki a kőszegi Juriisich Miklós Gimnázium-i évei után a  hatvanas évek közepétől ugyanott az esztétika tudományának palántáit  ültette belénk. A Sportházat ugyanabban évben, 1963-ban avatták, amikor  a helyreállított kőszegi várban Gosztonyi János átadta a város második művelődési intézményét. A külső várban Gonda György, a megyei tanács elnöke avatta fel az egykori várkapitány, Jurisics Miklós szobrát. (A szokatlan kardtartása miatt a szobrot néha a teniszező Jurisics néven említették.) S itt, ezen a honlapon érdemes megemlíteni, hogy – ahogyan a kötet szerzője említi is -, ugyanekkor adták át a büki kultúrházat is.

   Az elővárban az avatással egyidőben városi fürdő és turistaszálló is létesült. Ma már egyik se működik. A szerző részletesen ismerteti az egyes időszakok  számadatait, a költségvetési főszámokat, látogatók számát és az egyes csoportok nevét.  Az egész kötetben  látszik, hogy Kőszeg zenei élete milyen gazdag volt, énekkarok és zenekarok alakultak. Leghíresebb a Concordia énekkar volt, s a kötet hibriditását jól mutatja, hogy a 41-43. oldalon  tekinti át a kórus addigi  történetét, majd a 47. oldalon folytatja,  s később is többször  szóba kerül. Néhány másik oldalt is megnézek, véletlen kiválasztással. A 86. oldalon az 1984-85-ös vezetőváltásról van szó, a 131. oldalon  egy 2007-es  képviselőtestületi határozattervezetről, ami szerint összevonnák a műv.házat és a városi könyvtárat,  (erre  nem került sor), a 158. oldalon pedig arról, hogy a művelődési ház igazgatóját, Pócza Zoltánt megválasztották a Szabadtéri Színházak Szövetsége elnökének.

   Addig is, amíg majd a mostani beleolvasgatások után sorról-sorra elolvasom mindegyik oldalát,  (ez időközben megtörtént),  három további személyes megjegyzésem van. Az egyik a hat évadot megért Ifjúsági Filmnapokról. (Az 51. , az 54. és az 58. oldalon olvashattam róla.). Az elsőről épp csak tudtam, hiszen az érettségi vizsgám hetében rendezték, 1967-ben. A többinek több eseményén, vetítéseken és beszélgetéseken voltam jelen, az ötödiknek közreműködője voltam egy kis állandó feladattal a szervezői stábban. (S ekkor esett meg az a furcsa eset, hogy tolmácsom volt három mondat erejéig a híres személyiség, Antal Imre. A Városi Moziban vetített örmény vagy grúz filmnek jelen voltak a készítői, s a Filmnapok egyik szervezője engem kért meg, hogy köszöntsem őket. Persze, magyarul mondtam el a három mondatot, Antal Imre pedig oroszra fordította.) Az ötödik filmnapok kissé élesre sikerült tartalma, a BBS filmjei miatt egy év kimaradt a sorból, s 1973-ban rendezték az utolsót. Arra – mivel akkor  a Marcali Járási Könyvtár módszertanosa voltam – szabadságot vettem ki.   Ezt a hat évadot érdemes lett volna egy önálló egységbe fogva bemutatni.  Mellé lehetett volna tenni a majdnem folytatást, azaz a gyermekfilm-fesztiválok sorát, amiről persze szó van a könyvben az időrendnek megfelelően egy egészen más helyen. A másik megjegyzésem, hogy a könyv egy helyen felsorolja a hetvenes évek elejének munkatársi gárdáját, de kimaradt belőle Milos László, az akkori ismeretterjesztési előadó. A neve  későbbi időből kerül elő,  előbb következetesen TIT-előadóként említve, majd a városi művelődési osztály vezetőjeként. Ugyancsak kimaradt évfolyamtársnőm _ Erdélyi Mária -  neve, aki a megnevezett Kuthi Mártát  (55. old.) váltotta egy rövid időre a művészeti előadói poszton. S még nem sikerült megtalálni a könyvben egykori tanárunk, a mindiig is Kőszegről bejáró Kálmán József nevét, akit 1973-ban a város visszainvitált a műv.osztály élére.  (Azóta sikerült, de csak fényképek alatti szövegekben )  Van viszont egy fotó  2014-ből, amin a város szép múltú és ma is értékes tartalmú önkormányzati folyóiratának, a már említett Kőszeg és Vidékének a szerkesztősége látható. És rendszeresen visszatérő téma az ugyancsak szép múlttal rendelkező, a vár udvarán  napjainkig értékes műsorral működő nyári szabadtéri színház. Ennek  másfél évtizeden  át volt művészeti vezetője Dr.Merő Béla, a NK 6. évfolyam tagja.

Az utolsó kritikus megjegyzésem csupán annyi, hogy ugyan ez a kötet szándékoltan csak a két, egymást követő művelődési intézményről és az azokhoz kötődő városi kulturális csoportokról és eseményekről szól, de egy helyen említi a városi könyvtárat is. Érdemesnek tartottam volna a könyvtárnak egy picivel nagyobb teret adni, hiszen a hatvanas évekbeli szűkös helyéről meglehetősen méltó körülmények közé költözve dolgozhat napjainkig. http://www.koszeg-konyvtar.hu/node/73

 

   A könyvet  a már említett, 368 tételből álló jegyzet-rovat és  a sok szép színes és fekete-fehér fotó teszi még értékesebbé.

   (Polák István)

-------------------------------------------------------------------------------

Könyvismertető Papp Ferenc: A közművelődés vonzásában c. szakmai memoárjáról. A kötet megjelent  Nagykanizsán, 2020-ban, 103 oldalon,  59 fotóval, a Nagykanizsai Városvédő Egyesület támogatásával. (A közlés dátuma: 2022.11.01.)

   Bevezetőként a szerzőről. Papp Ferenc népművelő az első diplomáját Szombathelyen szerezte, az akkori népművelő-könyvtáros szakon, 1971-ben, a hetedik évfolyam tagjaként. Később az ELTE levelező tagozatán a népművelő szakját egyetemi diplomával erősítette meg. Szakmai pályája során bejárta a Dél-Dunántúlt, Szekszárdtól Nagykanizsáig, hiszen  arról a tájról  származik, a nagyhírű csurgói Csokonai Gimnázium diákjaként érettségizett. Ezt a szakmai pályát követhetik végig a könyvecske olvasói. Recenzensként engedtessék meg nekem egy kis szerénytelenség és reklám, ugyanis a szerző  az előszóban nevesít is. Egykori évfolyamtársaként volt  némi szerepem a jelen  írása megszületésében. Előzménye az az anyag, amit az évfolyamunk történetét megörökítő cd-dokumentáció számára készített 2016-ban. Ez a cd kb. ezer képes oldal terjedelmű, a kitalálója és egyik szerkesztője voltam. Papp Ferenc visszaemlékezésének szerkezete már  ott  stációkra tagolódott.

   A kötet lapjait olvasva és fotóit nézve  nemcsak egy kreatív, teljes szívvel a közművelődés ügyét szolgáló, alapos elméleti tudású és nagy gyakorlati érzékkel bíró közművelődési szakember aktív életútját követhetjük végig, hanem egyúttal a magyar népművelés,  közművelődés története egy tipikus területének, a 20. század utolsó harmadának és az új század elejének nagyközségi és városi szellemi-művelődési világába is betekintést nyerhetünk.  Különösen a mostani napok-hetek válságos időszakában, az energetikai válságra kényszerűen  korlátozásokkal és bezárásokkal reagáló – de ettől függetlenül is fenntartási-támogatási nehézséggel küzdő – időszakban lehet vigasztaló és egyúttal reményeket is keltő időszak az, ami az elmúlt évtizedeket jellemezte.

   Két idézettel folytatom.  Az első Cserti Tibortól, a kötet megjelenését támogató Nagykanizsai Városvédő Egyesület elnökétől származik. „Papp Ferenc, a Hevesi Sándor Művelődési Központ nyugalmazott igazgatója, városunk kulturális életének egyik meghatározó egyénisége a közelmúltban ünnepelte  70. születésnapját. Negyed századig volt az intézmény  vezetője. Munkáját a szakmai felkészültség, innováció jellemezte.  Munkatársai szerint demokratikus vezetőként felelősséggel irányította a ház munkáját. Nívós, értékmegőrző és értékközvetítő munkája elismerést váltott ki a városban.  Munkatársaival együttműködve elérte, hogy  a  színházi, zenei rendezvényeknek, a kiállításoknak, szakköröknek nagy látogatottsága volt.  

   Egyesületünknek 15  éve alelnöke.  Kezdeményezője levelezős évfordulós vetélkedőknek, kanizsai személyiségek születésnapi köszöntésének, városi emléktáblák elhelyezésének. Szorgalmazta helytörténeti dolgozatok publikálását. Nagy Gáspár Kossuth-díjas költő kanizsai emlékének elkötelezett ápolója.”

   A másik idézet a szerző tömör előszavából való. ”Szombathelyen,  a Nyugat-Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi központjában 2012-ben tartották a népművelő-könyvtáros képzés 50. évfordulójának ünnepségét. Horváth György, volt iskolatársam, az MMIK egykori igazgatója kérésére én is tarthattam korreferátumot, Mit adott nekem a főiskola címmel. (A recenzens megjegyzi, hogy a beszéd olvasható az ünnepség után megjelent kötetben.)  …

   E kis könyvecskében olvashatnak egyéni életem alakulásáról, a kor társadalmi, művelődési jellemzőiről, és a népművelés, majd a közművelődés eredményeiről, gondjairól is. Igyekeztem a nem szakmabeliek miatt olvasmányosabban fogalmazni, kerültem a szakzsargont, néhány fejezetben kis vidám történeteket is közreadva.”

 

   A pályakép 12 stációra tagolódik  A továbbiakban kövessük – ha nem is egyenként – Papp Ferenc stációit. A Tolna Megyei Tanács ösztöndíjasaként már a gyakorló félévét ebben a megyében töltötte, Tevel községben kezdve, majd egy év elteltével a bonyhádi járás ifjúsági mozgalmán belül. (Ne kerteljünk, hiszen az is a közművelődés fontos területe volt, a járási KISZ-Bizottság oktatási-kulturális-sport munkáját szervező munkatársáé.)  Két év elteltével a Bonyhádi Járási Művelődési Ház igazgatói posztjára kérték fel. Gothár Péter 1974-ben filmet forgatott a művelődési Ház munkájáról. Két évvel később Ferenc már Szekszárdon dolgozott, a Tolna Megyei Tanács Művelődési Osztályán, közművelődési csoportvezetőként. A második  stáció ezeknek az éveknek a gazdag eseménysorát foglalja össze. A hivatali munkaszakasz után, egy évtized elteltével került vissza a szerző a művelődési házak világába, a Szekszárdi Babits Mihály Megyei Művelődési központ vezetőhelyetteseként. Itt most ugyan csak a pályaszakaszokat sorolom, de a kötet  adalékok, epizódok során át idézi fel azokat a mindennapokat.

   Papp Ferenc 1983-ban lett a nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési központ igazgatója. Az ötödik stációtól követhetjük nyomon ezt a negyedszázadot, a 2007 decemberében elért  nyugdíjkorig. S visszaidézve azt a korábbi,  első 12 évet,  azt mondhatom, hogy a tolnai időszak sokféle munkája és sokrétű tapasztalata szükséges is volt ahhoz, hogy utána egyetlen helyen, aprólékos műhelymunkával, a város művelődési fórumait  egységes, összefüggő rendszerként szemlélve foghasson bele intézményvezetői munkájába. Ennek sokrétű tevékenységét megkísérlem kategóriákra bontani. Az intézményen belül Papp Ferenc megteremtette a meghívott szereplőkkel rendezett nagy előadások és a folyamatos munkát jelentó helyi sorozatok csoportok klubok programjának egyensúlyát. A nagy rendezvények törzsközönséget teremtettek, akikből aztán verbuválódhattak az állandó csoportok tagjai.  Ismeretterjesztő előadásaik vendége volt  többek között Sebeők János, Vida Gábor, Vekerdi László, Juhász Árpád.   A Társadalom-gazdaság-kultúra nevet viselő szabadegyetem nagy nevei: Ágh Attila, Kéri László, Pozsgay Imre, Lengyel László. 1993-tól több éven át szervezték a  Tavasz a kultúrában – kultúra a tavaszban című  programsorozatot. Vendégeik voltak a Benkó Dixieland Band, a Liszt Ferenc Kamarazenekar,  Cseh Tamás, Koncz Zsuzsa, Zorán,  a Győri Balett és a Szegedi Kortárs Balett. A Művelődési Központ  programszervező munkájával kilépett az intézmény falai közül, zenei programok sorát szerveztek  a Bazárudvarba,  két kápolnába, egy játszótéren, a Széchenyi téren és két erre a célra kialakított szabadtéri színpadon. Papp Ferenc bekapcsolódott a város felsőoktatási munkájába is, mentorként és óraadóként a közművelődés képzés nagykanizsai  kihelyezett tagozatain. Országos ismertséget és szakmai sikert ért el szponzorkeresé tréningjeivel. Szakértőként bekapcsolódott a közművelődési intézmények országos értékelési folyamatába. Hét éven át dolgozott a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Közművelődési Akkreditációs Szakbizottságában. Ezt a sokféle tevékenységet a stációk fejezetcímei is mutatják: Hagyományápolás és szakmai megújulás -  Közösségi művelődés, szakmai innováció – A kultúra demokratizálódása, szakmai közéletem – Az Európai Unió népszerűsítése -  Politikus vendégeim.

   A tömör terjedelem tehát gazdag tartalmat takar, s jól egészíti ki az 59 -  többségében színes -  fotó. A kötetet Papp Ferenc 35 címből álló  publikációinak listája zárja.  Az írás jelentősége is sokoldalú. Forrásanyaga lehet a magyar közművelődés története  iránt érdeklődőknek és  kutatóknak éppúgy, mint a ma „praktizáló” szakembereknek. Jól használható a közművelődési szakembergárda  akár középfokú, akár egyetemi képzésében, továbbképzésében. A nagykanizsaiak számára pedig a város történelmének, művelődéstörténetének  jobb megismerését lehetővé tevő forrás.

(Az ismertetést készítette: Polák István,  a hetedik évfolyam  - 1968/71 – tagja, ny. könyvtáros-magyartanár.)

A kötetről még: 

https://kanizsaujsag.hu/hir/202011/negy-evtized-tapasztalatait-foglalta-ossze-papp-ferenc-a-konyveben?page=9

 

------------------------------------------------------------------------------

Polák István:Kötetismertető

Kiss János: Kávészünet. Vendégeim voltak. Gencsapáti, Szülőföld Könyvkiadó, 2023. 547 old. (Ld. még: https://www.vaol.hu/helyi-kozelet/2023/03/konyv-alakban-a-koszegiekkel-keszult-interjusorozat-bemutattak-kiss-janos-kaveszunetvendegeim-voltak-cimu-kotetet-fotok)

 

   A szubjektív ismertető két részből áll. Előbb a szerzőről lesz szó , a recenzenssel való kapcsolata tükrében, aztán a kötetről magáról.  A kötet várható megjelenését nemrég jeleztem, abban az összefoglalómban, amit a Perint-parti írófészekről készítettem.

 

A szerző a könyvbemutatón, a Jurisics Miklós Gimnázium dísztermében.

 

   Kiss Jánossal évfolyamtársak voltunk Szombathelyen 1968-71-ben, ő tanító szakon, én népművelő-könyvtároson. Aztán évtizedek teltek el a következő találkozásunkig. Én ötven éve Székesfehérváron élek,  az ő első – és kis híján utolsó – munkahelye a kőszegi MÁV Gyermekotthon lett. (Árvaház, nevelőintézet, kollégium és iskola egyszerre, a Gyöngyös keleti partján, karnyújtásnyira az akkori Országos Gógypedagógiai Intézettől, Ottlik egykori iskolájáról.) Azért kis híján, mert intézményét, aminek utolsó 15 évében igazgatója volt, 2005-ben bezárták. Az említett találkozásunk 2003-ban volt, ugyanis feleségem a szokásos negyedik osztályos erdei iskola kőszegi helyszínén belül ott talált az osztályának alkalmas szálláshelyet. Én pedig a szokásos egynapos  hegyi túra vezetőjeként egy éjszakát töltöttem ott. Ekkor találkoztunk Jánossal, a vacsora közben. Ő ugyan ebben az időben már Szombathelyen lakott, de ott volt a gyerekek körében. S ismét eltelt egy évtized a további kontaktusunkig. Akkor már mint a Kőszeg és Vidéke szerkesztőjét kerestem, azért, hogy segítsen reklámozni a szülőfalum, Nemescsó történetét bemutató honlapomat. Segített, s még három kis írásomat is befogadta a havilap,  a Kőszeg és Vidéke, a város irodalmi múltjának részleteiről. Azóta a kapcsolatunk főleg távkapcsolat, de élő, néha még vasi dialektusban is társalgunk. Legutóbb Benke Éva  tanárnő életút-interjúján találkoztunk személyesen.  Barátságnak merem nevezni a kontaktusunkat.

A szerzőről tárgyszerűen szólva el kell még mondani, hogy a tanító szak mellé orosz szakot is szerzett,  felsőfokú német nyelvvizsgája van, s még újságírói végzettsége is. A Kőszeg és Vidéke (ma havi, 30 oldalon megjelenő önkormányzati folyóirat)  állandó munkatársa, hosszú ideig a főszerkesztője is volt. Ma a Kávészünet című állandó rovatot vezeti, aminek anyagából az impozáns  kötetet összeállította. Ez a harmadik megírt kötete.  Az elsőben,  ami  1988-ban jelent meg, a volt iskolája 75  éves történetét  dolgozta fel, s készül a folytatásra, azaz az iskolatörténet befejezésére.  Második könyve a verbita rend  akkor még élő tagjainak életútját mutatja be, és 2019-ben jelent meg, A küldetés folytatódik címmel. Kiss János a nyugdíjba vonulása után is pedagógus maradt, diákcsoportokat vezet a Határtalanul mozgalom keretében felvidéki, erdélyi és – amíg lehetett - kárpátaljaii tanulmányi kirándulásokra.

Érdemes pár szóval a város folyóiratát is bemutatni. Szép múltra tekint vissza, hiszen 1881-1939 között hetilapként jelent meg, s azok a  számai ma digitalizálva elérhetőek a városi könyvtár adatbázisában, az utóbbi 10 év pedig ezen a linken:  https://koszeg.hu/hu/aktualis/kev?o=6

Akik tehát kíváncsiak  az interjúsorozat folytatására, azok hónapról-hónapra követhetik, olvashatják.

 

A kötetről.

 

     Az 1988-ban újraindult lap  2003-as márciusi számában indult a Kávészünet rovat,   az első beszélgetőpartner a város akkori polgármestere, Kuntner Ferenc volt. Azóta …. s idézzük erről a kötet szerzőjét, a beszélgetések szervezőjét és formába öntőjét, Kiss Jánost, azaz a kötet hátsó borítójának teljes szövegét. Magam nem tudnám tömörebben és mégis tartalmasabban összefoglalni.

   „Az elmúlt húsz évben 169 beszélgető partnerrel kávéztam, 176 alkalommal, volt, akivel kétszer. Rajtuk keresztül a családok eredetét, történetét megismerve - akár 100  vagy még több  évre visszamenőleg is – részesei lehetünk az egykori kőszegi eseményeknek.  Az itt élőkre különösen  jellemző önazonosságtudat szinte minden beszélgetésben előjön. Bőszkén vallják meg kőszegi identitásukat, ez alól magamat se vonom ki. Az interjúkban olvashatunk az ötvenes évek padláslesöprő történeteiről, az 56-os disszidálásokról, a 2008-as gazdasági válság hatásairól, az itt letelepedett világpolgár festőművészről, a mellőzött ötvösművészről, az elhárítás titkairól, a város megközelítésének bonyodalmairól a vasfüggöny idején, az Ausztráliában, Párizsban és Kőszegen felváltva élő mérnök-feltalálóról,  mi volt az a Rajziskola, az asztalosról, aki Makovecz Imrével dolgozott, az itt otthonra lelt sikeres filmrendezőről és sok másról. Vállalkozók, mesteremberek, orvosok, mérnökök, pedagógusok, tudósok, feltalálók, írók éltek és élnek ma is itt. Nyári Várszínháza van. Sokszínű az egyházi élete. Nem is olyan régen világhírű könnyűipari fellegvár volt, kedvelt borvidék lett, iskolavárosként ismerték, volt tanítóképzője, katonai alreál iskolája, bencés gimnáziuma, vasutas árvaháza, verbita kolostora …Jóleső érzés tudni, hogy a városi kitüntetések átadásakor gyakorta egy-egy interjúm a forrásanyag a laudáció, a méltató beszéd megfogalmazásához.”

    Valóban, ezt a sokszínű, gazdag tartalmat  az a kis statisztika is igazolja, amit a recenzens hamarjában készített. Sorolom: 10 helyi politikus, 5  egyenruhás hivatásos, 30 pedagógus, 39 művész, 13 mérnök, 10-10 orvos és lelkész, 15 vállalkozó, 14 sportoló, 7 tudós, 1 diák, 2 jogász,10-en az idegenforgalmi munkájukért, 4 kultúrmunkás és 4 közhivatalnok van a beszélgetők között. Ötben házas- illetve  testvérpár. Azok, akik vagy a város közismert és elismert lakói, vagy méltóak a megismerésükre. A művészeknek tán fele zenész. Már az én gyerekkoromban is híres volt a zeneiskola, a városi fúvószenekar és a Concordia Énekkar. Sok különféle stílusban zenélő kisegyüttes volt és van a városban, s  ez talán természetes is, hiszen a sváb eredetben a muzikalitás  természetes. S itt, az adatokhoz azt  is hozzá kell fűznöm, hogy ugyan csak öt éven át voltam rendszeres Kőszegre járó, 1963-68 között, mégis nyolc  beszélgetőt találtam a kötetben, akiket ismertem, akikkel legalább egyszer találkoztam.

    Érdemes megemlíteni, hogy a kötet keretes szerkezetű. Az előszó és a záró fejezet  szól a szerőről. Az előszót. Dr. Bariska István történész írta,  aki a mi Alma Materünk egykori tanárának, Bariska Mihálynak a fia. Mi a kőszegi gimiben az apa német tankönyvéből tanultunk, s a fiú pályakezdőként  ott tanított 1966-tól, néhány éven át. Máig emlékszem az 1967-es márciusi ünnepségen  elmondott,  érzelmektől fűtött  beszédének hatására. Levéltárosként és a levéltár vezetőjeként pedig  a szerző első könyvének megírásához nyújtott segítséget. Jelen kötet  záró beszélgetésében  a kötetet kiadó  Farkas Csaba a kérdező. A beszélgetés fő témája Kristóf Ágota és Kiss János szellemi kapcsolata. Az írónő évtizedek múltán egy filmforgatás miatt tért vissza gyermekkorának kisvárosába 1993-ban. Több korábbi osztálytársa élt a gyermekotthonban, s az ő emléküket idézte fel. Egy évvel később az írónő Kiss Jánost kérte meg arra, hogy szervezze meg és vezesse a felolvasókörútja  kőszegi rendezvényét. Az írónő az ugyancsak író testvérével, Kristóf Attilával a kőszegi temetőben nyugszik.

 

    Befejezésül arról, hogy mi indokolta ennek az ismertetőnek az elkészítését és itteni közreadását, a kötet  szerzőjének és a recenzensnek  az Alma Materhez való kötődésén túl. Egyrészt természetesen a tartalom, annak bemutatása, hiszen diákkorunkban gyakran jártunk Kőszegen. Kirándultunk, szakmai gyakorlaton voltunk ott, nem is beszélve a 60-as-70-es évtized fordulójának legendás filmnapjairól. Ezekhez az emlékeinkhez a beszélgetések olvasása közben újabb információkat kapcsolhatunk, a szakmájukat, hivatásukat vagy épp a hobbijukat teljes szívvel művelő embereket ismerhetünk meg. Másrészt és  elsősorban ez a recenzió a szerző, az interjúkészítő Kiss Jánosról szól. Megmutatni alaposságát, figyelmességét, azt a felkészültséget és nyitottságot, humanizmust, amivel a beszélgetőtársaihoz fordul.  Most,  írás közben jut eszembe egy hasonló könyv, az ugyancsak évfolyamtárs Wehner Tibor két kötetnyi Tapló-ja. Alcíme: Kíméletlen művészeti napló. Ahogyan ott találja meg majd az utókor a mai évtizedeink képzőművészeti életének krónikáját, úgy csodálkozhatnak majd rá az utánunk jövő generációk Kiss Jánosnak köszönhetően is  Kőszeg  gazdag szellemi és anyagi kultúrájára a az épp elmúlt évtizedekben, a harmadik évezred első évtizedeiben. Manapság divatos fogalom a büszkeség. Kőszeg éppúgy büszke lehet a jelenére, ahogyan a szépen megőrzött és ápolt történelmi emlékeire, s ezt a kötet egyértelműen igazolja.